Mikor már késő...

Elolvasni kötelező, nagyon tanulságos! 

Mikor már késő rádöbbeni…

Amikor aznap este hazaértem, a feleségem felszolgálta a vacsorát, megfogtam a kezét és azt mondtam, “Szeretnék valamit elmondani”. Ő leült és csendben evett. Megint láttam a fájdalmat a szemében. Hirtelen nem tudtam, hogyan nyissam ki a számat. De muszáj volt vele tudatnom, min gondolkodtam. El akarok válni. Hoztam fel a témát nyugodtan. Nem tűnt idegesnek a szavaim hatására, helyette inkább lágyan megkérdezte, miért? Kikerültem a kérdést. Ez feldühítette. Félredobta az evőpálcikákat és rám üvöltött, te nem vagy igazi férfi! Azon az éjjelen nem beszéltünk egymással. Ő sírdogált. Tudtam, hogy rá akar jönni, mi történt a házasságunkkal. De nem igazán tudnék neki kielégítő választ adni, én már Janet szeretem, nem őt. Nem vagyok már szerelmes belé. Csak sajnáltam! Mély bűntudattal, felvázoltam egy válási szerződést, amiben az állt, hogy megtarthatja a házat, a kocsit, és a cégem 30 %-át. Rápillantott, majd darabokra tépte. A nő, aki 10 évet töltött velem az életéből, idegenné vált számomra. Sajnáltam, hogy elvesztegette az idejét, forrásait, energiáját, de nem tudtam visszavonni, amit mondtam, hogy én már Janet szeretem. Végre hangosan sírt előttem, ami pontosan az volt, amire számítottam. Hogy sírni láttam egyfajta megkönnyebbülést jelentett számomra. A válás ötlete, ami már hetek óta kínzott, szilárdabbnak és tisztábbnak tűnt most. Másnap nagyon későn értem haza és láttam, hogy valamit ír az asztalnál. Nem vacsoráztam, hanem egyenesen aludni mentem és nagyon gyorsan elaludtam, mert fáradt voltam a Jane-nel töltött eseménydús nap után. Amikor felébredtem, még mindig ott ült az asztalnál és írt. Nem érdekelt, úgyhogy megfordultam és aludtam tovább. Reggel megmutatta a válási feltételeit: semmit nem akar tőlem, hanem 1 hónap felmondási időt kér a válás előtt. Azt kérte, hogy ez alatt a hónap alatt, mindketten tegyünk úgy, mintha normális életet élnénk, amennyire lehetséges. Az indokai egyszerűek voltak: a fiunknak 1 hónapon belül lesz a vizsgája és nem akarja összezavarni a tönkrement házasságunkkal. Ez számomra elfogadható volt. De volt még valami, megkért, hogy idézzem fel, ahogy az esküvőnk napján a karjaimban bevittem a hálószobába. Arra kért, hogy ez alatt az egy hónap alatt, minden nap, reggelente a karjaimban vigyem ki a hálószobából az ajtó elé. Azt gondoltam, kezd megőrülni. Csak azért, hogy az utolsó napokat elviselhetővé tegyem, beleegyeztem a furcsa kérésébe. Elmondtam Jane-nek a feleségem válási feltételeit. Ő hangosan nevetett és azt gondolta ez abszurdum. Nem számít milyen trükköt alkalmaz, szembe kell néznie a válással, jegyezte meg gúnyosan. Semmiféle testi kapcsolatom nem volt a feleségemmel, mióta bejelentettem, hogy el akarok válni. Úgyhogy amikor az első nap kivittem, mindketten olyan sutának tűntünk. A fiunk tapsolt mögöttünk, apu a karjaiban tartja anyut. A szavai fájdalmat okoztak nekem. A hálószobából a nappaliba, majd az ajtóhoz, több, mint 10 métert sétáltam vele a karjaimban. Ő becsukta a szemét, és gyengéden azt mondta, ne mondj semmit a fiunknak a válásról. Én bólintottam, kissé dühös voltam. Letettem az ajtón kívül. Ő elment a buszhoz, ami a munkába viszi. Én egyedül vezettem az irodáig. A második napon mindketten lazábbak voltunk. Ő nekidőlt a mellkasomnak. Éreztem a blúzának illatát. Rájöttem, hogy hosszú ideje nem néztem meg alaposan ezt a nőt. Rájöttem, hogy nem fiatal már. Halvány ráncok voltak az arcán, a haja őszült! A házasságunk komoly áldozatot követelt tőle. Egy percig azon gondolkodtam, mit tettem vele. A negyedik napon, amikor felemeltem, úgy éreztem, hogy visszatért egyfajta meghittség. Ez az a nő, aki 10 évet adott nekem az életéből. Az ötödik és hatodik napon, úgy éreztem a meghittség érzése megint erősödött. Jane-nek nem beszéltem erről. Egyre könnyebbé vált a karjaimban vinni, ahogy telt a hónap. Talán a mindennapos edzések megerősítettek. Egy reggelen válogatott mit vegyen fel. Felpróbált jó pár ruhát, de nem talált egyet sem, ami ráillett volna. Majd sóhajtott, minden ruhám kinyúlt. Hirtelen rájöttem, hogy milyen vékony lett, ez volt az oka, hogy egyre könnyebben tudtam őt vinni. Hirtelen megértettem … óriási fájdalmat és keserűséget halmozott fel a szívében. Öntudatlanul nyúltam feléje és megérintettem a fejét. A fiunk ebben a pillanatban lépett be és azt mondta, Apu itt az idő, hogy kividd anyut. Számára, hogy látta az apját karjaiban kivinni az anyját, élete fontos részévé vált. A feleségem jelezte a fiúnknak, hogy jöjjön közelebb és szorosan megölelte. Én elfordítottam az arcom, mert féltem, hogy az utolsó pillanatban meggondolom magam. Ezután a karjaimban tartottam, kisétáltam a hálószobából, keresztül a nappalin, az előszobába. A karjai lágyan és természetesen pihentek a nyakam körül. Szorosan fogtam őt, pont olyan volt, mint az esküvőnk napján. De a sokkal könnyebb súlya elszomorított. Az utolsó napon, mikor a karjaimban tartottam, alig tudtam megtenni a lépéseket. A fiunk elment az iskolába. Szorosan tartottam őt és azt mondtam neki, nem is vettem észre, hogy az életünkből hiányzott a meghittség, az intimitás. Elvezettem az irodáig … gyorsan kipattantam a kocsiból, anélkül hogy az ajtókat lezártam volna. Attól féltem, ha bármennyit is késlekedek, meggondolom magamat. Felsétáltam az emeletre. Jane kinyitotta az ajtót és azt mondtam neki, Sajnálom Jane, nem akarok elválni. Csodálkozva rám nézett, és megérintette a homlokomat. Lázas vagy? Kérdezte. Elvettem a kezét a fejemről, Sajnálom Jane, ahogy mondtam, nem válok el. A házasságom talán azért volt unalmas, mert nem értékeltük életünk apró részleteit, nem azért mert már nem szerettük egymást. Rájöttem, hogy attól kezdve, hogy az esküvőnk napján karjaimban vittem haza, egészen addig kellene a karjaimban tartani, míg a halál el nem választ minket. Jane hirtelen magához tért. Hangosan felpofozott, majd bevágta az ajtót és zokogásban tört ki. Lesétáltam a földszintre és elhajtottam. Az útba eső virágboltban rendeltem egy csokor virágot a feleségemnek. Az eladólány kérdezte, mit írjon a kártyára. Mosolyogtam és azt írtam, Minden reggel a karjaimban viszlek ki, míg a halál el nem választ. Azon az estén mikor hazaértem, virág a kezemben, arcomon mosoly, felrohantam az emeletre, azért, hogy a feleségemet az ágyban találjam – holtan. A feleségem hónapokig harcolt a RÁKkal és én annyira el voltam foglalva Jane-nel, hogy észre sem vettem. Tudta, hogy hamarosan meg fog halni és meg akart menteni bármiféle negatív reakciótól a fiunk részéről, ha végig visszük a válást. Legalább a fiunk szemében én egy szerető férj vagyok. Életetek apró részletei amik igazán számítanak egy kapcsolatban. Nem a ház, nem a kocsi, tulajdon, pénz a bankban. Ezek csak előmozdítják a boldogságot, de önmagukban nem adhatnak boldogságot. Szóval találj időt, hogy a házastársad barátja légy és tegyétek meg azokat az apró dolgokat egymásé.rt, amik meghittséget, intimitást eredményeznek. Legyen valóban boldog házasságotok! Ha nem osztod ezt meg másokkal, semmi sem történik veled. Ha megteszed, talán megmentesz egy házasságot. Az életben a legtöbb kudarcot olyan emberek szenvedik el, akik nem ismerik fel, milyen közel is voltak a sikerhez, mikor feladták. :(

Álmok jelentése

Álmaink korántsem fantáziánk értelmetlen, összefüggéstelen csapongása az éjszaka folyamán. Az álmok komoly jelentõséggel bíró tartalmat hordoznak, képet adnak személyiségünkrõl, elfojott vágyainkról, megélt traumáinkról.


Sigmund Freud(1856-1939) 1900-ban jelentette meg az Álomfejtés(Traumdeutung) címû, korszakalkotó mûvét. Gondolatainak kiindulópontja, hogy álmaink korántsem fantáziánk értelmetlen, összefüggéstelen csapongása az éjszaka folyamán. Az álmok komoly jelentõséggel bíró tartalmat hordoznak, képet adnak személyiségünkrõl, elfojott vágyainkról, megélt traumáinkról. Az álmok legfontosabb funkciójának "az elfojtott vágyak leplezett teljesülését" tartja

Az álmok, az elfojtott vágyak leplezett teljesülései
Vágyaink egy része titkolt, tiltott vágy, mely éber állapotunkban, a reális világban érthetõen a legtöbb esetben megvalósíthatatlan. Ezeknek a vágyaknak az agyunk által módosított, s éppen ezért elsõ látásra értelmezhetetlen zagyvaságnak tûnõ képei jelennek meg az álmodás folyamán. Tudatunk csak ezen a módon képes kielégíteni éber állapotban elfojtott törekvéseinket, ezáltal biztosítva a lélek egyensúlyát.

Kiindulópont: a gyermekkori álmok
Freud megállapításainak bizonyítását egyik elõadásában a gyermekkori álomképek (melyeket a gyermeki tudatnak még nincs szüksége torzítani) magyarázatával kezdi.

"Ha igen fiatal gyermekek álmait, másfél éves koruktól kezdve, figyelmünkre méltatjuk, úgy fogjuk találni, hogy azok egészen egyszerûek és könnyen megmagyarázhatók. A kisgyermek mindig azoknak a vágyaknak a beteljesedésérõl álmodik, amelyek az elõzõ napon ébredtek fel benne, de kielégülést nem leltek. Minden különös magyarázó képesség nélkül rá fogunk jönni az ilyen álmok egyszerû megfejtésére, elég ha azok után az események után tudakozódunk, amelyeket a gyermek a megelõzõ napon (az álom napján) átélt."

A felnõttek álmai nehezebben értelmezhetõk
Freud szerint a felnõttek álmainak értelmezésénél azonban már komolyabb akadályokba ütközünk. A felnõtt tudata az erkölcsi és társadalmi elvárásoknak megfelõen ilyen vagy olyan módon ferdít a vágyképeken az álmodás során. Éppen ezért tûnnek a felbukkanó képek, cselekvéssorozatok értelmezhetetlen zagyvaságnak.


Hogyan lehet az elferdített képek valódi tartalmához visszajutni?Az álmok megfejtésének kiindulópontjaként az álommunka fogalmát vezeti be. Az álommunka az a folyamat, amit a tudatunk végez az éjszaka folyamán.
Az álomnak kétféle tartalmát különbözteti meg: a nyilvánvaló és a lappangó álomtartalmat.
A nyilvánvaló (látens) álomtartalom a tulajdonképpeni álomeseményeket jelenti, tehát azokat a jeleneteket, cselekvéseket, amelyeket konkrétan alvás alatt látunk. A lappangó (manifeszt) álomtartalom pedig hordozza ezen képek valódi jelentését: tudatalatti vágyainkat.

Az álommunka feladata, hogy a nyilvánvaló üzenetet lappangó képekbe burkolja. Az így létrejövõ álomképek álcázzák, elrejtik, felismerhetetlenné teszik az eredeti összefüggéseket.

Az álom értelmezése: az álommunka visszafordítása Aki tehát értelmezni szeretne egy álmot, annak egyszerûen vissza kell fordítani azt a folyamatot, amit az álommunka végzett. Az álommunka négyféle tevékenységgel homályosítja el a látens tartalmat. A következõkkel: sûrítés, eltolás, képi megjelenítés és másodlagos megmunkálás.

sûrítésA sûrítés azt jelenti, hogy az álommunka kettõ vagy több képzetet összekapcsol. Ezeket a képzeteket természetesen nem véletlenszerûen kapcsolja össze, azoknak van némi közös érintkezési pontjuk. Az eredmény pedig egyfajta metafora, mely asszociatív kapcsolatban van a látens tartalommal, tehát a jelentéssel.

eltolásAz eltolás során a tudat számára jelentõs tartalmakat az álomban közömbösnek ható dolgok helyettesítik. A jelentõs tartalmakat ugyanis fölizgatnák, esetleg föl is ébresztenék az álmodót.

Mind a sûrítés, mind az eltolás eredménye tehát, hogy a látens tartalom egy másik formát ölt, nem jelenik meg közvetlenül, csak szimbólumok formájában. Ezzel a kérdéssel késõbb Jung foglalkozik behatóbban.

képi megjelenítésAz álommunka negyedik tevékenysége, a képi megjelenítés eredménye, hogy a képzetek vizuális formát öltenek. Freud hangsúlyozza, hogy az álmok jórészt vizuális képekbõl, látási tartalmú helyzetekbõl állnak. De Freud is észrevette, hogy az álomtartalom "...nem kizárólag helyzetekbõl áll, vannak benne elszórtan be nem olvasztott vizuális képrészletek, beszédtöredékek, sõt elfordítatlan gondolatmorzsák is." (Freud: Az álomról)

másodlagos megmunkálásVégül az álommunka tevékenységi körébe tartozik a másodlagos megmunkálás. Ezt a mechanizmust az álommunka utólag végzi. Ezáltal jelennek meg az apró betoldások, változtatásokkal, melynek célja az álmot összefüggõvé, a nappali logika számára elfogadhatóvá tenni. Nem minden álomban találjuk meg a nyomát.

Álomszótár-klikk a képre

A számok jelentése az álmainkban egy kicsit más, de ott is üzeneteket hordoznak magukkal.

Jelentésük:

Álmunkban az 1-es szám jelentése: a mindennapok teendőivel foglalkozzunk, mert az megoldja a jövőt is.

A 2-es szám jelentése, hogy az álmot követő 2.napra jobban figyeljünk oda.

Ha a 3-as számmal álmodunk, az álomtól számított 3. napunk lesz szerencsés.

A 4-es számnak az álmokban is figyelmeztető jellege van.
Az 5-ös szám jelentése, hogy vigyázzunk az evéssel, ivással.

Ha a 6-os számot látjuk az álmunkban, felébredés után azonnal mondjuk el hatszor magunkban, hogy sikeres vagyok!

A 7-es szám örömöt jelent az álomtól számított 7. napon.

Ha a 8-as jelenik meg álmunkban, legjobb, ha arra a napra nem tervezünk semmi fontosabb intéznivalót.
A 9-es jelentése, hogy veszekedős napunk lesz. A 10. szám pedig azt jelenti, hogy jó hír érkezik.

EROTIKUS ÁLMOK

Szeretkezett ön már vonaton? Csónakban? Hogyan hordta közben a haját: feltűzve vagy kibontva? És meztelenkedett-e nyilvános helyen? Mármint álmában. Mert ott kevésbé tart vissza az illem és a gátlás, és éppen ezért beszédesebbek a képek. Néhány álomfejtési tipp felnőtteknek.

Nem ritka jelenség


Alvásunk nagyjából 90 perces ciklusokban zajlik, melyekben a mélyalvás és a gyors szemmozgásos alvás (REM) követi egymást. Az utóbbiak alatt álmodunk.


Az erotikus álmok a legtöbb ember életében előbukkannak, legtöbbször a fiatal felnőttek tapasztalják, de a jelenség később sem ritka.

Honnan jönnek az erotikus álmok?


A pszichológusok egyetértenek, hogy ezek az álmok nem véletlenül érkeznek, hanem a mindennapi vágyaink kifejezései. Például ha napközben valaki nagy hatással van önre, ez az élmény jó eséllyel felbukkan valahogy az álomban is.

Mi a céljuk?

Az erotikus álmok mindenekelőtt azt mutatják, hogy az illetőnek működik a szexuális fantáziája. Mivel álmunkban nem kötnek gúzsba bennünket gátlások és erkölcsi megfontolások, ezek az álmok valódi – sokszor mélyen eltemetett vágyainkat – mutatják meg, a romantikus andalgásoktól kezdve a fülledt szexen át az a bizarr erotikáig. Nem sokat beszélünk róluk, ami érthető, hiszen sok közülük zavarba ejtő, de mégis megéri figyelni kell rájuk, mert sokat elmesélnek szexuális életünk rejtett zugairól, és segítenek a napközbeni életben való eligazodáshoz.


Nyilván nem véletlen, ha álmunkban vadul szeretkezünk azzal a kollegánkkal, akit napközben módfelett unszimpatikusnak találunk, mint ahogy az sem, ha egy frigid nő álmában hatalmas orgazmusokat él meg. Ez utóbbi eset például azt jelzi, szorong a szituáció miatt, így jobban tenné, ha szakértő segítségét kérné.

Kell-e aggódni miattuk?


Nem. A szexuális álmok nem betegséget, hanem a lelki egészséget jelzik. Az álmok amúgy csak álmok, nem keverendők össze a valósággal, így teljesen értelmetlen bűntudatot érezni egy-egy szokatlan, ne adj isten perverz álom után.

Hogyan kell értelmezni őket?


A pszichológusok az alapjelentés szerint két nagy csoportra osztják az erotikus álmokat. Ezek szerint az álombéli szexuális egyesülés valamiféle kielégületlenséget jelez, míg a gyengédebb testi érintkezések (simogatás, csók) azt sejtetetik, az illető úgy általában jól érzi magát a bőrében.


Az erotikus álmokban megjelenő néhány szimbólum egységes jelentéssel bír férfiak és nők számára egyaránt.
Szeretők

Sokszor az álombéli szeretkezés körülményei – lásd később – többet elárulnak a vágyainkról, mint az álombéli szerető, akit közel sem biztos, hogy valóban kívánjuk testileg, hiszen álmaink döntően mi magunkról rólunk szólnak. Ha álmunkban szexuális kalandba keveredünk egy színes, kreatív személyiségű kollegával, az azt is jelentheti, hogy mi is szeretnénk olyanok lenni a valóságban, mint ő.

Tárgyak és helyszínek

Ha valaki álmában vonaton szeretkezik, azt jelenti, hogy a társkapcsolata jó úton van. Ha a vonat kisiklik, a kapcsolatot valami veszély fenyegeti.


Tűzhely vagy kandalló közelében szexelni azt jelenti, a kapcsolatunk szenvedélyes és kielégítő, és bővében vagyunk nemi vágyaknak.


Álmunkban vízen, csónakban szeretkezni szintén örömteli dolog, hiszen azt jelzi, tökéletes szexuális harmóniában vagyunk partnerünkkel.


Főleg nők esetében van különös jelentése a hajviseletnek. Felkötött, felcsatolt hajjal szeretkezni ugyanis azt jelenti, hogy félünk a szextől. A kibontott haj az érzéki féktelenség szimbóluma.

Szeretkezni állatok jelenlétében

A macska a gyengédség, a szenvedély és a függetlenség szimbóluma, nagyjából az, amit a nők szeretnének egy férfitől egy kapcsolat kezdetén.


A kutya magáról a kapcsolatról árulkodik. Ha az állat boldogan csóválja a farkát, akkor a kapcsolatban a hűség az úr, ha a kutya megmutatja a tépőfogát, akkor a pár egyik tagja megcsalja a másikat.

Meztelenség

Ha álmunkban meztelenül mutatkozunk nyilvános helyen, annak két üzenete lehet. Vagy rejtett exhibicionizmusunk tör a felszínre, vagy szeretnénk szabadabb utat engedni szexuális életünknek.

Rémálmok és lidércek

Vannak különös, megfoghatatlan lények, amelyek a sötétségből szőnek maguk köré anyagot, s a félelemből táplálkoznak. Eme éjjeli lidércek lefekvés után lépnek támadásba, és ellopják a szép álmokat, ha nem vigyázol.
Az alvás szerepe összetett, és még nem minden részletében tisztázott. Biztos, hogy a pihenésen kívül számos funkciója van, köztük az agy regenerációja, a hangulat szabályozása, a stresszel való megküzdés, az emléknyomok rögzítése és feldolgozása, az idegrendszer érése. Alvás során a külvilággal való kapcsolatunk jóval felszínesebbé válik, izmaink elernyednek. Ez alatt töltjük fel szervezetünk raktárait, a tudatalattink pedig rendet rak az előző nap eseményei között. Bizonyára mindenki ismeri a lidércnyomás kifejezést, de pontos jelentését és eredetét már kevesen tudják.


Az élmény, vagyis inkább a félelem, amit átélünk lidércnyomás közben az alvás egy jól meghatározható fázisában, a gyors szemmozgásos szakaszban – közismert angol rövidítése REM – jelentkezik. Az izmok ernyedtsége és az ilyenkor tapasztalható hallucinációk váltják ki: "menekülnék, de nem mozog a lábam" élményt, amit gyakran átélnek az REM fázisból hirtelen felébredők. A kutatók nagy többsége ide sorolja a rémálmokat, és az "elraboltak az idegenek" történeteket egyaránt. A vizsgált páciensek 25 százaléka számolt be tehetetlenség-érzésről, miközben úgy érzékelték, hogy rajtuk kívül a gonosz, vagy legalább is egy rosszindulatú személy tartózkodik a szobában, aki később a mellkasukra ül és fojtogatja őket. Innen ered a magyar lidércnyomás kifejezés. (Egyébként a boszorkány szavunk a török nyom igéből származik.)


Érdemes közelebbről megvizsgálnunk az alvás két fázisa közül az REM-et, azért, hogy átfogó képet kapjunk szervezetünk viselkedéséről. Ebben a titokzatos és még felderítetlen álomszakaszban felléphetnek hallucinációk és alvási bénultság (paralízis) is. Kutatások szerint az emlékezet erősíthető az REM fázis mesterséges meghosszabbításával. A kísérletekben részt vevők másnap sokkal jobban emlékeztek az előző nap tanultakra, mint azok, akiknél nem növelték a fázisok időtartamát.


Eddig nem született magyarázat arra a furcsa megfigyelésre, amit bizonyos zsákmányállatok körében észleltek. A patkány, a sündisznó és a nyúl, az REM fázisok közben egyszer-egyszer felébrednek azért, hogy körül tudjanak kémlelni, pedig nem fenyegeti-e őket egy ragadozó támadása sem. Ez gyökeresen ellentmond a fenti teóriának, mely szerint a tudatos mozgás és agytevékenység ebben az alvási szakaszban szünetel.


A REM fázis az élénken felidézhető álmok birodalma, amely kellemes és félelmetes emlékeket is bevéshet memóriánkba.


A rendszeresen visszatérő, fenyegető tartalmú álmokat követő felébredés a lidércnyomáshoz hasonlóan intenzív félelemmel jár, a két jelenség azonban különbözik egymástól. A rémálom (lidérces álom, szorongásos álom) tartalma általában bonyolult cselekménysorozat, mely a vége felé ijesztővé válik. A beteg sokszor nem tud visszaaludni egy-egy ilyen álmot követőn, máskor el sem mer szenderedni az álmoktól való félelmében.


3-6 éves kor között a gyermekek 10-50%-a szenved visszatérő szorongásos álmoktól, a felnőttek 1%-át érinti. Az esetek többségében a rémálmok jelentkezését valamilyen negatív töltésű életesemény előzi meg, míg a lidércnyomás mögött valamilyen súlyos pszichopatológiai probléma áll, leggyakrabban poszttraumás stressz szindróma. A béta-blokkolók, REM szupressziót okozó gyógyszerek, megvonása ronthatja vagy előidézheti a szorongásos álmokat. Visszatérő rémálmok esetén tehát részletes pszichiátriai vizsgálat indokolt, a megfelelő terápiával egybekötve.



A paraszomniák legtöbb formája gyerekkorban gyakoribb, később azonban a gyerekek „kinövik". Azon ritka esetekben, amikor felnőttkorban is fennmarad valamely paraszomnia, általában valamilyen személyiségzavarral vagy más pszichés problémával való együttállása tapasztalható.


Az orvosok több betegség okát is megállapíthatják az REM fázis közben. A nemi szervek vérellátottsága javul, nőknél és férfiaknál egyaránt izgalmi állapot jelentkezik. A merevedési zavarok kivizsgálására például ideális az REM fázisban végzett vizsgálat. Ha ebben a szakaszban van merevedése a páciensnek, akkor a szervezete megfelelően működik és panaszának pszichés okai vannak, ha viszont nincs, akkor betegsége szervi eredetű.

A lidérces élményt a világ minden részén ismerik. Vannak kultúrák, ahol az emberek hátán lovagló boszorkánnyal azonosítják ezt a rémálmot, bizonyos keleti kultúrák az esti nassolást teszik felelőssé a lidércnyomásokért. Talán ezért is érdemes megfontolni ezt az intelmet: ”Reggelid edd meg egyedül, ebédedet oszd meg felebarátoddal, vacsorádat pedig add az ellenségednek.”

Álomszerető

Egy férfi, akit arra kárhoztattak, hogy örök élete során több ezer asszony szeretője legyen. Julian mindent tud a nőkről; miként szóljon hozzájuk, mi a lelkük kulcsa és legfőképpen, hogyan tüzelje fel a testüket. Ám Julian átkozza azt a napot, amikor büszke spártai katonából szerelmi rabszolga, dicsőséges hadvezérből vágyakozó nők szexuális játékszere lett. Másnak a gyönyörű testek, a kéjes női sikolyok elérhetetlennek tűnő vágyak, neki véget nem érő kínok. Egy napon Grace Alexander hívatja a szexrabszolgát, hogy kielégítse vágyait, de a fenséges asszony – oly sok nő közül először – felfigyel a büszke férfira, és kettőjük szerelme talán még a szörnyű átkot is megtörheti... Sherrilyn Kenyon a paranormális romantikus regények királynője, J.R. Ward, és Charleine Harris mellett a legnagyobb név a műfajban. Az Álomszeretővel induló Sötét Vágyak Vadászai sorozata a műfaj legnagyobb sikersorozata, regényei pedig világszerte több,mint tízmillió példányban fogytak eddig,és uralják a sikerlistákat. Kinley MacGergor néven Magyarországon is népszerű kosztümös romantikus regényeket ír.

Köszönetnyilyánítás
Legelőször is szeretnék köszönetet mondani csodálatos családomnak, töretlen támogatásukért.
Nancy Yostnak, aki bízott teljesen újszerű elképze¬lésemben, a belém vetett hitéért és a bátorításáért.
Jennifer Enderlinnek és Kim Cardasciának, akik megosztották velem víziómat, és segítségükkel képzeletem új tájakra kalandozhatott.
A barátaimnak, akik mindig velem nevettek, és részt vettek fájdalmamban: Ricky Mallorynak, Celeste Bradley-nek, Cheryl Lewellynnek, Valerie Waltonnak,: Diana Hillocknak, Rebecca Baumnak és Kim Jonesnek (a pszichológiai háttérért). És Lisa Richnek, az eredeti Holdszeretőnek.
És legfőképpen szeretnék köszönetet mondani Önnek, Olvasóm, amiért hajlandó velem barangolni egy ismeretlen vidéken, ahol egy kis hittel, képzelőerővel és szeretettel minden megtörténhet.

Mindannyiukat ölelem!

Egy régi görög monda
Páratlan erő és lenyűgöző bátorság birtokosa volt; megáldották az istenek, félték a halandók, és minden nő, aki csak meglátta, megkívánta. Olyan férfi volt, aki nem tisztelte a törvényt, nem ismerte az irgalmat.
Harci jártassága, fölényes intellektusa vetekedett Akhilleusz, Odüsszeusz és Héraklész nevével; írva volt, hogy még maga a hatalmas Árész sem győzhette le harcban.
Mintha a hatalmas hadisten ajándéka nem lett volna elég, azt is beszélték, hogy születésekor Aphrodité istennő csókolta meg arcát, így biztosítva örökre helyét a halandók emlékezetében.
Megáldva Aphrodité isteni érintésével, olyan férfivá érett, akitől egy nő sem tudta megtagadni testét. Mert amikor a szerelem művészetére került sor, nem akadt vetélytársa - férfiereje messze meghaladta bármelyik egyszerű halandóét. A vágya forró és vad volt; soha nem lehetett megszelídíteni.
Vagy visszautasítani.
A bőre, a haja aranyló, tekintete harcoshoz méltón villogó; úgy mesélték, gyakran a puszta jelenléte elegendő volt, hogy kielégítse az asszonyokat, és ha egyszer a kezével is megérintette őket, azok belekábultak az élvezetbe.
Senki nem tudott ellenállni a vonzerejének.
Végül a féltékenység okozta az átkot, ami sújtotta. Olyan átkot, amelyet soha nem lehet megtörni.
Végzete, akár a szerencsétlen Tantalosznak, az, hogy örökké keresse a kielégülést, de sose lelje meg. Végzete, hogy hiába sóvárogjon megidézője érintésére; csak partnerének adhat tökéletes örömöt, teljes kielégülést, önmaga számára sosem.
Teliholdtól teliholdig mellette fekszik, szeretkezik vele mindaddig, amíg ismét távozni kényszerül ebből a világból.
De vigyázz: aki szeretőként egyszer érintését érzi, annak örökre emlékeibe ég. Soha más férfi nem tudja már kielégíteni. Mert nincs halandó férfi, aki ezzel a szépséggel vetekedhet. Ezzel a tűzzel. Ezzel a vakmerő érzékiséggel.
Óvakodj az átkozottól.
Makedóniai lulianosz.
Szorítsd a mellkasodhoz, és szólítsd háromszor az éjfél szárnyain, a telihold fénye alatt. Akkor eljön hozzád, és a teste a következő teliholdig a tiéd, hogy parancsolj neki.
Az egyetlen célja az lesz, hogy kedvedre tegyen, hogy szolgáljon téged.
Hogy ízleljen téged.
A karjaiban megismered az igazi édenkertet.

Első fejezet
- Édesem, egy jó kis dugásra van szükséged.
Grace Alexander megrándult Selena túlságosan hangos mondatára a kis New Orleans-i kávézóban, ahol ültek, épp végére járva rizsből és vörös babból álló ebédjüknek. Szerencsétlenségére Selena pompásan zengő hangja egy hurrikán közepén is jól hallható lett volna.
És a zsúfolt teremben hirtelen megdermedt a levegő.
A szomszédos asztalok felé pillantva Grace-nek feltűnt, hogy a férfiak abbahagyták a beszélgetést, és megfordultak, hogy rájuk bámuljanak, sokkal nagyobb figyelemmel, mint amekkorára vágyott.
„Ó, a francba! Megtanulja-e valaha is Selena, hogy halkabban beszéljen? Vagy még rosszabb lesz, legközelebb majd meztelenre vetkőzik, és az asztal tetején táncol?”
Már megint.
Grace azt kívánta, már vagy a milliomodik alkalommal azóta, hogy először találkoztak, bárcsak Selena képes lenne zavarba jönni. De vibráló, gyakran extravagáns barátnője egyszerűen nem ismerte a szó jelentését.
Grace kezébe temette arcát, és mindent megtett, hogy ne vegyen tudomást a kíváncsi nézőközönségről. Emésztő belső kényszerét, hogy az asztal alá csússzon, egy még erősebb vágy - belerúgni társába -követte.
- Miért nem beszélsz egy kicsit hangosabban, Lanie? - suttogta. - Nem hiszem, hogy a pasik Kanadában jól hallották.
- Ó, nem is tudom - mondta a vonzó, barna hajú pincér, ahogy megállt az asztaluk mellett -, lehet, hogy már Dél felé tartanak, miközben itt dumálunk.
Forróság kúszott Grace arcára, ahogy a nyilvánvalóan alig egyetemistakorú pincérfiú ördögien rávigyorgott.
- Van még valami, amivel szolgálhatnék önöknek, hölgyeim? - kérdezte, aztán egyenesen Grace-re nézett. - Vagy pontosabban, van valami, amit tehetnék önért, asszonyom?
„Esetleg hozz egy zacskót, amit a fejemre húzhatnék, vagy egy botot, hogy ütlegeljem vele Lanie-t.”
- Azt hiszem, befejeztük - mondta Grace égő orcával. Ezért mindenképpen ki fogja nyírni Selenát. - Csak a számlát szeretnénk.
- Hát akkor rendben - mondta a srác, letépve a blokkot, és valamit firkált a cetli szélére. Letette Grace elé. - Nyugodtan csörgessen meg, ha bármi egyébben szolgálatára lehetnék.
Csak miután elment, vette észre Grace a nevét és a telefonszámát a számla tetején.
Selena odapillantott, és hangosan felnevetett.
- Csak várd ki a végét - mondta Grace, elnyomva egy mosolyt, miközben PDA-ján összeadta a részét a számlából. - Ezért még megfizetsz.
Selena épp a gyöngyös táskájában turkált a pénze után, és eleresztette a füle mellett a fenyegetést.
- Jó, jó, dumálj csak. Ha a helyedben lennék, megtartanám azt a számot. Helyes kis pasi.
- Fiatal pasi - javította ki Grace. - És azt hiszem, kihagyom. Az utolsó dolog, amire szükségem van, az az, hogy lecsukjanak kiskorú megrontásáért.
Selena lopva arrafelé pillantott, ahol a pincérfiú a bárpultot támasztotta.
- Hát, igen, de ezért a Brad Pitt-hasonmásért talán megérné. Hátha van egy bátyja!:
- Kíváncsi vagyok. Bilinek mennyit érne meg, hogy megtudja, a felesége az egész ebédidejét egy kölyökre való ácsingózással tölti?
Selena felhorkantott, ahogy a pénzét az asztalra tette.
- Nem magam miatt ácsingózom rá, hanem miattad. Végül is a te szexuális életedről volt szó.
- Nos, a szexuális életem pazar, és nem tartozik ezekre az emberekre itt az étteremben. - Az asztalra dobta a pénzt, felmarkolta az utolsó kocka sajtot, és a kijárat felé vette az irányt.
- Ne húzd fel magad - mondta Selena, és követte barátnőjét a Jackson Square turistáktól és helybéliektől hemzsegő forgatagába.
Az emberek, a lovak és a motorzaj hangzavarán túl dzsessz szólt egy magányos szaxofonból; hullámként borította el őket a louisianai forróság.
Miközben mindent megtett, hogy ne vegyen tudomást a levegőről, amely már-már a puszta lélegzetvételhez is túl sűrű volt, Grace átküzdötte magát a tömegen és a Jackson Square-t körülvevő kovácsoltvas kerítés előtti elárusítóbódékon.
- Tudod, hogy igaz - mondta Selena, ahogy utolérte -, úgy értem... te jóisten... Grace, mióta is? Két éve?
- Négy - válaszolta szórakozottan. - De ki számolja?
- Négy év szex nélkül? - ismételte Selena hangosan, hitetlenkedve.
Néhány járókelő lassított, és kíváncsian tekingetett Selenára és Grace-re.
Selena most is, mint mindig, megfeledkezve az általuk keltett közfeltűnésről, zavartalanul folytatta.
- Ne add be nekem, hogy elfelejtetted, az elektronika korában élsz? Most komolyan, tudják rólad a pácienseid, milyen régóta húzod már szex nélkül?
Grace lenyelte a sajtját, és undok pillantást vetett Selenára. Vajon tényleg az a szándéka, hogy a Vieux Carré negyedben minden embernek (és minden lónak) kikiabálja a dolgot?
- Beszélj halkabban - mondta, majd szárazon hozzátette: - Nem hiszem, hogy a pácienseimre tartozik, bármilyen szűzies életet élek is. És ami az elektronika korát illeti, tényleg nem szeretnék érzelmileg közel kerülni valamihez, amihez használati utasítás meg elem kell.
Selena felhorkant.
- Hát, igen, ha téged hallgat az ember, már-már elhiszi, hogy a férfiak nagy részéhez valóban szükséges használati utasítás. - Felemelte a kezét, hogy nyomatékosítsa mondanivalóját. - „Figyelmet kérünk, Lelki Veszélyhelyzet. Én, a Férfi, hajlamos vagyok éles hangulati váltásokra, hosszadalmas duzzogásra, valamint birtokában vagyok annak a képességnek, hogy előzetes figyelmeztetés nélkül közöljem az igazságot bármely nővel a súlyáról.”
Grace nevetett. Ezt a szöveget a férfiakról, akikhez használati utasítás kell, már számtalanszor előadta.
- Ah, már értem. Doktor Szex - mondta Selena, dr. Ruth hangját utánozva -, ön csak ül, és hallgatja.
ahogy az emberek önre zúdítják szexuális aktusaik intim részleteit, miközben az életmódja alapján felvételt nyerhetne az Acélbugyisok Klubjába.
Abbahagyva az utánzást, Selena hozzátette:
- Nem tudom elhinni, hogy a sok dolog közül, amit a rendelési idődben hallasz, soha semmi nem pörgeti fel a hormonjaidat!
Grace évődve pillantott Selenára.
- Igen, valóban, szexuálterapeuta vagyok. Nem tenne túl jót a pácienseimnek, ha elélveznék, miközben kiokádják a problémáikat. Tényleg, tudod Lanie, elveszteném az engedélyemet.
- Nos, nem értem, hogy adhatsz nekik tanácsokat, miközben még a közelébe sem mész egy férfinak.
Grace elfintorodott, és elindult visszafelé, a tér másik oldalára, ahol a Turistainformációs Központon túl, Selena tenyérjós és tarotkártya-olvasó standja állt.
Amikor elért a sötétlila lepellel bevont kis asztalkához, felsóhajtott.
- Tudod, randiznék én, ha valaha ráakadnék egy férfira, aki megér annyit, hogy leborotváljam a lábamat. De a legtöbbjük annyira időpocsékolás, hogy inkább otthon ülök, és megnézem a Szeszélyes Évszakok ismétlését.
Selena bosszankodva rávigyorgott. - Mi volt a baj Gerryvel?
- Szájszag.
- Jamie?
- Az orrtúrás iránti szenvedélye. Különösen vacsora alatt.
- Tony?
Grace csak nézett. Selena feltartotta a kezét.
- Oké, hát talán volt egy kis problémája a szerencsejátékokkal. De végül is mindenkinek kell valami hobbi.
Grace rámeredt.
- Hé, Madám Selena, visszajött az ebédből? - kérdezte Sunshine a szomszédos standról, ahol a skicceit és agyagedényeit árulta.
A hosszú fekete hajú Sunshine, aki néhány évvel fiatalabb volt, mint ők, mindig olyan ruhákat viselt, amelyek Grace-t egy tündérhercegnőre emlékeztették.
Mai öltözéke, a leheletvékony fehér szoknya, talán obszcénnak tűnhetett volna, ha nem vesz fel hozzá halvány rózsaszín balett-trikót és egy aranyos parasztblúzt.
- Igen, visszajöttem - mondta Selena, ahogy letérdelt, hogy kinyissa fémkerekű kiskocsijának ajtaját; a kocsit minden reggel a kovácsoltvas kapuhoz rögzítette biciklilánccal. - Voltak érdeklődők, míg elvoltam?
- Pár srác vitt a névjegyedből, azt mondták, visszajönnek, ha ettek.
- Kösz. - Selena betette a tárcáját a kocsiba, aztán elővette a sötétkék cigarettásdobozt, amelybe a pénzt szokta rakni, a tarotkártyáit, amelyeket egy fekete selyemsálba tekerve tartott, és egy vékony, de hatalmas, barna bőrkötéses könyvet, amelyet Grace akkor látott először.
Selena a fejére tette széles karimájú szalmakalapját, megfordult, és felállt.
- Minden árudon van cédula? - kérdezte Sunhine-tól.
- Igen - válaszolta Sunshine, ahogy felmarkolta a pénztárcáját. - Továbbra is azt mondom, szerencsétlenséget hoz, de legalább rajta van, ha valaki tudni akarja valaminek az árát, míg nem vagyok itt.
Egy durva kinézetű motoros fékezett közvetlenül a járdaszegély mellett.
- Hé, Sunshine, emeld szaporán a segged, éhes vagyok!
Sunshine elutasítóan intett.
- Hátrább a géppel, Harry, és csillapodj, különben egyedül eszel - mondta, miközben lassan a srác felé sétált, és felült a motor hátsó ülésére.
Grace csak a fejét rázta kettőjükre. Sunshine-nak sokkal inkább segítségre lenne szüksége a randizásban, mint neki.
Nézte, amint elhúztak a Café du Monde irányába.
- Óóó, egy fánk jólesne desszertnek...
- Az evés nem pótolja a szexet - mondta Selena, és lerakta a kártyát meg a könyvet az asztalára. -Nem ezt mondod te is mindig?
- Rendben, ott a pont. De tényleg, Lanie, miért érdeklődsz hirtelen ennyire az én szexuális életem iránt? Vagy pontosabban a hiánya iránt.
Selena odanyújtotta a könyvet.
- Mert van egy ötletem.
Na ez olyasvalami volt, ami még ebben az átkozott forróságban is lefagyasztotta a csontja velejéig. Pedig Grace-t nem egykönnyen lehetett megijeszteni. Legalábbis, ha nem számítjuk Selenát és valamelyik hagymázas ötletét.
- Ugye nem egy újabb szeánsz?
- Nem, ez most valami jobb.
Mélyen belül Grace megtört, és azon tűnődött, vajon mit csinálna épp ebben a pillanatban, ha annak idején Tulane-ben valami normális szobatársa akadt volna, a habókos, magát cigánylánynak képzelő Selena helyett. Egy biztos, nem a szexuális életét tárgyalná ki egy zsúfolt utca kellős közepén.
Ebben a pillanatban élesen érezte, mennyire különböznek. Ott állt a párás forróságban, krémszínű, ujjatlan selyem Ralph Lauren ruhájában, sötét haja bonyolult kontyba rendezve. Selena fekete, lobogó bő szoknyát viselt, és olyan szűk lila topot, amely alig takarta telt mellét.
Vállig érő bongyor haja fekete, párducmintás selyemsállal volt hátrafogva, hatalmas, ezüst holdat formázó fülbevalói a válláig értek. Ehhez jött még a komplett ezüstbánya, amit a csuklóira aggatott körülbelül százötven ezüst karperec formájában, amelyek minden mozdulatára megcsörrentek.
Az embereknek mindig az tűnt fel, mennyire különböznek külsőleg, de Grace tudta, hogy Selena egzotikus jelmeze mögött éles elme és jó adag bizonytalanság rejtőzik. Bensőjükben sokkal jobban hasonlítottak ők ketten, mint azt bárki feltételezhette volna.
Kivéve Selena okkultizmusba vetett bizarr hitét.
És telhetetlen szexuális étvágyát.
Szorosan mellé lépve, Selena Grace vonakodó kezébe erőltette a könyvet. Grace rápillantott, és mindent megtett, hogy ne ejtse el.
Vagy hogy ne forgassa látványosan a szemét.
- Abban az öreg könyvesboltban találtam rá a minap, a Wax Múzeumnál, egy hegynyi szemét borította. Épp egy pszichometriáról szóló könyvet kerestem, amikor a kezembe akadt, és voilá! - mutatott Selena diadalmasan az oldalra.
Grace lenézett a képre, és eltátotta a száját.
Sohasem látott ehhez foghatót.
A férfi a képen lenyűgöző volt, a kép maga pedig megdöbbentően részletes. Ha a papíron nem látszottak volna a rajzolás okozta benyomódások, megesküdött volna, hogy egy antik görög szoborról készített fotó az, amit lát.
Nem, javította ki magát - egy görög istenről. Egyetlen halandó sem nézhet ki ennyire jól.
Ott állt, teljes meztelen dicsőségében, és áradt belőle az erő, a tekintély és a nyers állati szexualitás. Látszólag nemtörődöm testtartása egy könnyed, bármely pillanatban ugrásra kész ragadozóéra emlékeztetett.
Minden egyes ér látszott tökéletesre formált testén, mely, a nők vágyainak maradéktalan kielégítésére teremtve, kemény és nyers erő ígéretét hordozta.
Grace-nek kiszáradt a szája, ahogy szeme a férfi magasságához és súlyához képest tökéletes arányban domborodó izmain vándorolt. Tekintete követte a szikár, kemény izmokat a mellkasát kettéosztó mély barázda két oldalán, le egészen a hullámzó hasizomig, mely egyszerűen megkövetelte a női érintést.
Le egészen a köldökéig.
És tovább a...
Nos, senki nem bajlódott, hogy holmi fügefalevelet illesszen oda. És miért is tette volna? Senki, aki épelméjű, nem akarhat elrejteni ilyen szép férfiúi ékességet.
Ha már erről van szó, kinek lenne szüksége bármilyen elemes dologra, az otthonában ezzel?
Grace megnyalta az ajkát, és tekintete visszasiklott a férfi arcára.
Ahogy az éles, szabályos arcvonásokra nézett, amelyeken épp csak árnyéka látszott egy ördögi mosolynak, olyan érzése támadt, mintha enyhe szellő borzolná a napszítta, homokszínű fürtöket, ahogy a csókolni való nyak körül hullámzottak. A férfi acélos kék szeme áthatóan világított; épp kiáltott, és egy lándzsát emelt a feje fölé.
Grace az őt körülvevő sűrű, forró levegőben valamiféle enyhe fuvallatot érzett, mely mintha cirógatta volna felhevült bőrét.
Szinte hallani vélte a férfi hangjának mély hangszínét, szinte érezte, ahogy az erős karok körülölelik és a sziklakemény mellkasra vonják, érezte, ahogy forró lehelet csiklandozza a fülét. Érezte, ahogy erős, határozott kezek barangolnak a testén, gyönyörűséget nyújtva felkutatják legtitkosabb tájékait.
Hűvösség kúszott fel a gerincén, és a teste olyan pontokon kezdett lüktetni, ahol korábban nem sejtette, hogy egy test lüktetni képes. Heves, követelő sajgás volt ez, olyan, amilyet még soha nem tapasztalt.
Pislogva nézett Selenára, azt kutatva, vajon ő is hasonlóan érez-e. Ha így volt is, nem adta jelét.
Grace biztos volt benne, hogy hallucinált. Nyilván ez történt! A vörös babban lévő erős fűszerek lassan felszivárogtak az agyába, és meglágyították.
- Na, mit gondolsz? - kérdezte Selena, végre elcsípve a tekintetét.
Grace vállat vont, és megpróbált úrrá lenni a testét elborító lassú izzáson. Szeme még mindig a férfi tökéletes alakján időzött.
- Hasonlít egy páciensemre, aki tegnap jelentkezett be.
Hát ez nem volt egészen igaz - a szóban forgó fazon egész vonzó volt, de nyomába sem ért a rajzon szereplő férfinak.
Soha nem találkozott hasonlóval eddigi életében.
- Tényleg? - Selena tekintete jellegzetes módon elsötétült, ami arra utalt, hogy hamarosan hosszú előadásba bonyolódik a végzetről és a látszólag véletlenszerű találkozásokról.
- Igen - mondta, elvágva a szóáradatot, mielőtt elkezdődhetett volna. - És elmondta, hogy valójában leszbikus, aki férfitestbe van börtönözve.
Selena csalódott képet vágott. Elragadta Grace-től a könyvet, becsapta, és rámeredt barátnőjére:
- Iszonyú fura embereket ismersz!
Grace felvonta a szemöldökét.
- Ne is szólj egy szót se - mondta Selena, ahogy elfoglalta szokásos helyét az asztalkája mögött. Letette a könyvet maga mellé. - Mondom én neked, ez itt -kétszer a könyvre csapott - a megoldás a számodra.
Grace a barátnőjére bámult, és azon tűnődött, hogy Madám Selena, az önjelölt Holdszerető, most egész hitelesen néz ki, ahogy a tarotkártyái meg a lila asztalkája mögött ül, a mágikus könyvvel a kezében. Ebben a pillanatban majdnem elhitte, hogy Selena valamiféle misztikus cigányasszony.
Ha egyáltalán hinne ilyen dolgokban.
- Oké - mondta, föladva a harcot -, hagyd abba a köntörfalazást, és meséld el, mit tehet ez a könyv és a kép a szexuális életemért.
Selena arca ünnepélyesen komoly kifejezést öltött.
- Ez a pasi, akit mutattam neked... Iulianosz, egy görög szerelmi rabszolga, aki tökéletesen odaadó, és a megidézője teljes irányítása alatt áll.
Grace hangosan felnevetett. Tudta, hogy udvariatlan, de nem tehetett róla. Hogy az istenbe lehet, hogy valaki, aki kétségkívül extravagáns kissé, de mégiscsak Rhodes-ösztöndíjas volt, és diplomája van ókori történelemből meg fizikából, képes hinni ekkora képtelenségben?
- Ne nevess. Komolyan mondtam. '
- Tudom, pont ettől olyan vicces. - Megköszörülve a torkát, lehiggadt kicsit. - Rendben. Mi a teendőm? Tépjem le a ruháimat, és táncoljak éjfélkor a
Pontchar-train-tó partján? - A szája sarkában Selena figyelmeztető tekintete ellenére mosolygás bujkált. -Igazad van, így talán részem lehet némi szexben, de nem hiszem, hogy pont egy pompás görög szerelmi rabszolga által.
A könyv leesett az asztalról.
Selena sikoltva felugrott, és hátralökte a székét.
Grace levegőért kapkodott.
- Te lökted le a könyököddel, nem? Elkerekedett szemmel Selena lassan nemet intett.
- Valld be, Lanie!
- Nem én csináltam - mondta halálosan komoly arccal. - Azt hiszem, megbántottad.
Fejét rázva ekkora zagyvaságra, Grace előhalászta a kulcsait és a napszemüvegét a táskájából. Ó, igen, ez megint pont olyan volt, mint amikor a kollégiumban Lanie rábeszélte, hogy próbálják ki az asztaltáncoltatást, és aztán azt jövendöltette neki, hogy egy görög istenhez fog férjhez menni, akitől harmincéves korára hat gyereke lesz.
Selena mind a mai napig nem volt hajlandó elismerni, hogy ő mozgatta a ceruzát az abc-s táblán.
Ebben a pillanatban ráadásul túl meleg volt az augusztusi napsütés ahhoz, hogy vitába szálljon vele.
- Nézd, vissza kell mennem az irodába. Két órára időpontom van, és nem akarok dugóba keveredni. -Föltette a napszemüvegét. - Ugye átjössz este?
- Semmi pénzért nem hagynám ki. Én hozom a bort.
- Rendben van, akkor látlak nyolckor. - Grace még odaszólt: - Add át Bilinek az üdvözletemet, és köszönöm, hogy elenged a szülinapomra.
Selena nézte, ahogy elmegy és magában mosolygott.
- Csak várj, amíg meglátod a szülinapi ajándékodat - suttogta, fölvéve a könyvet a földről. Végigsimított a puha, bordázott bőrkötésen, és lesöpört pár porszemet.
Kinyitva a könyvet, rámeredt a káprázatos képre, a szemre, mely feketével volt megrajzolva, és mégis mély, kobaltkék hatást keltett.
Most az egyszer a varázslata működni fog. Biztos volt benne.
- Tetszeni fog neked, Iulianosz - suttogta Selena, ahogy ujjával követte a tökéletes testet. - De figyelmeztetlek, egy szent türelmét is próbára tenné. És az ellenállását legyőzni olyan nehéznek bizonyulhat, mint rést ütni Trója falain. Mégis, úgy érzem, ha bárki segíthet neki megtalálni önmagát, az te vagy.
Érezte, ahogy a könyv felmelegszik a keze alatt, és ösztönösen tudta, hogy Iulianosz mutatja ki egyetértését ezen a módon.
Grace bolondnak nézi őt a hiedelmeiért, de a hetedik lány hetedik lányaként, cigányok sűrűn áramló vérével ereiben Selena tudta, hogy vannak bizonyos dolgok az életben, amelyek ellenszegülnek a magyarázatnak. Bizonyos misztikus energiák, melyek ellenőrizetlenül apadnak és áramlanak, és csak arra várnak, hogy valaki irányítsa őket.
És ma telihold van.
Visszatette a könyvet kézikocsija biztonságos mélyébe, és jól elzárta. Biztos volt benne: az, hogy a könyv az ő kezébe akadt, a végzet műve. Amikor annak a polcnak a közelében járt, ahol a könyv hevert, szinte érezte, ahogy hívja őt.
Mivel már két éve boldog házasságban élt, tudta, hogy a könyvet nem neki szánták. Ő csak eszköz volt, hogy oda kerüljön, ahol szükség van rá.
Grace-hez.
Mosolya kiszélesedett. Csak elképzelni is, hogy egy ilyen hihetetlenül jóképű görög szerelmi rabszolga áll a szolgálatodra egy egész hónapig…
Hát, igen, ez kétségkívül olyan születésnap lesz, amit Grace nem felejt el egész életében.

Második fejezet
Pár órával később Grace sóhajtva nyitotta ki kétemeletes házának ajtaját, és belépett makulátlan előszobájába. Maroknyi postáját a lépcső mellett álló kinyitható asztalkára hajította, bezárta az ajtót maga mögött, aztán a kulcsát is ledobta a levelek mellé.
Ahogy levetette fekete magas sarkúját, a csend szinte kézzelfoghatóvá vált; valami összeszorította a mellkasát. Minden áldott estéje ezzel az ártatlan rutinnal telt. Hazajön az üres házba, ledobja a postáját az asztalra, felvánszorog az emeletre átöltözni, eszik egy keveset, átnézi a postát, olvas valami könyvet, felhívja Selenát, ellenőrzi az üzenetrögzítőt, aztán irány az ágy.
Selenának igaza volt, az élete az egyhangúság rövid és unalmas mintapéldánya.
És Grace huszonkilenc éves korára belefáradt.
A rohadt életbe, még Jamie, az orrtúró is kezdett vonzónak tűnni. :
Nos, hát talán nem Jamie, és különösen nem Jamie orra, de biztosan van valaki, valahol, aki nem kretén.
Vagy nincsen?
Ahogy Grace az emeletnek vette az irányt, úgy döntött, egyedül élni mégsem olyan rettenetesen szörnyű. Legalább egy csomó ideje marad, hogy a hobbijainak hódoljon.
Vagy hogy találjon magának egypár hobbit, gondolta, ahogy a halion keresztül a hálószobája felé tartott. Egy nap igazán kerít magának valami hobbit.
Átment a hálószobáján, az ágy mellé dobta a cipőjét, majd gyorsan átöltözött.
Épp a haját kötötte lófarokba, amikor megszólalt az ajtócsengő.
Visszament a földszintre, és beengedte Selenát.
Abban a pillanatban, ahogy az ajtó kinyílt, Selena rátámadt: - Ugye nem ebben leszel ma?
Grace végignézett szakadt farmerján és több számmal nagyobb pólóján.
- Mégis, mióta érdekel téged, hogy hogy nézek ki?
Aztán meglátott valamit Selena hatalmas, fonott bevásárlókosarában.
- Jaj, csak nem az a könyv már megint? Selena egy kicsit sértődötten válaszolta:
- Tudod, mi a te problémád, Gracie?
Grace a mennyezetre nézett, mintegy égi támogatást keresve. Sajnos nem ígérkezett semmi ilyesmi.
- Micsoda? Az, hogy nem leszek holdkóros, és nem tukmálom az utamba kerülő pasikra kövér, szeplős személyemet?
- Az, hogy egyszerűen nem tudod, milyen vonzó is vagy valójában.
Míg Grace a szokatlan megjegyzés hatására némileg megkövülten álldogált, Selena bevitte a könyvet a nappaliba, és elhelyezte a dohányzóasztalon. Aztán elővette a bort a táskájából, és a konyha felé indult.
Grace nem bajlódott azzal, hogy kövesse. Pizzát rendelt, mielőtt hazajött a munkából, és tudta, hogy Selena csak borospoharakért ment.
Mintha csak egy láthatatlan kéz húzná, érezte, hogy valami a dohányzóasztal és a könyv felé vonja.
Öntudatlanul nyúlt érte, és ahogy megérintette a puha bőrt, szinte megesküdött volna, hogy valami gyengéden végigsimított az arcán.
Nevetséges volt.
Nem hiszel ebben a cuccban.
Végigfuttatta kezét a puha, tökéletes bőrön, észrevéve, hogy sehol sem látható rajta cím vagy felirat. Felütötte.
A legkülönösebb könyv volt, amit valaha látott. Az oldalak úgy néztek ki, mintha valamiféle régi kézirattekercset vagy ilyesmit később könyvbe kötöttek volna.
A fehérített pergament gyűröttnek érezte az ujjai alatt, ahogy az első oldalra lapozott, és egy komplikált, festett ornamentikus embléma ötlött a szemébe; három egymást metsző háromszöget és három elbűvölő, kardokkal egybefűzött nőalakot ábrázolt.
Grace a homlokát ráncolta; a kép mintha halványan egy ősi görög szimbólumra emlékeztette volna.
A korábbinál is kíváncsibban lapozta át a könyvet, de csak hogy megállapítsa: a három oldaltól eltekintve teljesen üres...
Milyen különös.
Nyilván egy festő vagy egy szobrász vázlatfüzete, döntötte el. Ez lehet az egyetlen oka annak, miért maradt a többi lap üresen. Valami biztosan közbejött, mielőtt a művésznek lehetősége lett volna mást is belerajzolni.
De ez nem igazán adott magyarázatot arra, miért néztek ki a lapok sokkal öregebbnek, mint a kötés...
Visszalapozva a férfit ábrázoló rajzhoz, tanulmányozni kezdte az írást a szemközti oldalon, de nem tudott semmit kiokoskodni belőle. Selenától eltérően az egyetemen kerülte a nyelvórákat, akár a mérget, és ha nincs Selena, sosem szigorlatozott volna.
- Nekem ez görög - suttogta, aztán újra teljes figyelmével a férfi felé fordult.
Káprázatos volt. Olyannyira tökéletes és csábító.
Olyan hihetetlenül szexi.
Teljesen lenyűgözve azon tűnődött, vajon mennyi ideig tarthat elkészíteni egy ilyen tökéletes rajzot. Valakinek erre éveket kellett áldoznia; a pasi a szó szoros értelmében úgy nézett ki, mintha a lapról egyenesen le tudna lépni ide, a nappaliba.
Selena megállt az ajtóban, és a Iulianoszt bámuló Grace-t nézte. Hosszú évek óta, mióta ismerte, még soha nem látta így megigézve.
Nagyszerű.
Talán lulianosz segíthet rajta.
Négy év tényleg túl hosszú idő.
De hát Paul annyira tapintatlan, önző disznó volt. Érzéketlensége odáig terjedt, hogy a lányt még a szüzessége elvesztésének éjszakáján is megríkatta.
És egy nő sem érdemli meg, hogy sírjon. Különösen nem, ha olyannal van, akinek állítólag fontos.
Iulianosz minden bizonnyal jót tesz majd Grace-nek. Egy hónap vele, és Grace teljesen elfelejti Pault. És ha egyszer Grace megtapasztalja, milyen az igazi, kölcsönös szex, örökre megszabadul Paul kegyetlenségétől.
De előbb egy kicsit meg kell puhítania makacskodó barátnőjét.
- Megrendelted a pizzát? - kérdezte Selena, odanyújtva neki egy teli pohár bort.
Grace szórakozottan elvette. Valami okból nem tudta teljesen elszakítani a tekintetét a képről.
- Gracie?
Pislogva megpróbálta magát rákényszeríteni, hogy felnézzen.
- Ühümm?
- Látom, hogyan bámulod - húzta Selena.
Grace megköszörülte a torkát.
- Ugyan már, ez csak egy kicsi fekete-fehér rajz.
- Édesem, nincs semmi kicsi ezen a rajzon.
- Feslett vagy, Selena. '
- így igaz. Még bort?
Mintegy végszóra, megszólalt az ajtócsengő.
- Nyitom - mondta Selena, és letéve borát az asztal végére, kiment az előtérbe.
Pár perccel később, ahogy Selena visszatért a szobába, Grace hagyta, hogy a hatalmas pepperoni pizza csodálatos aromája elterelje gondolatait a könyvről. És a férfiról, akinek képe, úgy tűnik, beleégett a tudatalattijába.
De ez egyáltalán nem volt könnyű.
Tulajdonképpen minden eltelt perccel nehezebbé vált.
Mi a túró van vele? Hiszen ő a Jégkirálynő. Még Brad Pitt vagy Brendan Fraser sem tudja vágyakozásra ingerelni. Pedig azok élethű színekben tündökölnek.
Mi van ebben a rajzban?
Ebben a férfiban?
Grace óvatosan beleharapott a pizzába, és dacosan átült egy fotelba a szoba túlsó végében. Ez az. Meg fogja mutatni Selenának meg ennek a könyvnek, hogy van önkontrollja.
Négy szelet pizzával, két csokis muffinnal, négy pohár borral és egy egész filmmel később, ő és Selena a padlón hevertek a kanapé feltornyozott párnái között, és a Tizenhat szál gyertyán röhögtek.
- „Azt mondod, ez a te szülinapod” - kezdett énekelni Selena, miközben a padlót ütötte az öklével, mint egy bongódobot. - „De ez az én szülinapoooom is.”
Grace fejbe vágta egy párnával, aztán vihogni kezdett; a feje zsongott a bortól.
- Gracie? - kérdezte Selena, a hangja tele vidámsággal. - Be vagy csípve? ^
- Talán kicsit, finoman spicces vagyok. Icipicit spicces - és megint vihogott.
Selena ránevetett, és kihúzta a gumit Grace hajából.
- Akkor kész vagy elvégezni egy apró kísérletet?
- Nem! - vágta rá Grace nyomatékosan, és elszabadult haját a füle mögé söpörte. - Nem akarok boszorkánytáblát, nem akarom az ingás izét, és esküszöm, ha meglátok egy tarotkártyát vagy rúnakövet, rád hányok egy halom muffint.
Felső ajkát rágva, Selena magához húzta a könyvet az asztalról, és felnyitotta.
Öt perc éjfélig.
Felemelte a képet, hogy Grace megvizsgálhassa, és rámutatott a hihetetlen alakra.
- Na és mi a helyzet vele? Grace odanézett, elmosolyodott.
- Fincsi, nem?
Hát ez egyértelmű haladás volt. Selena nem is emlékezett már az utolsó alkalomra, amikor Grace megdicsérte egy pasi külsejét. Évődve elhúzta a könyvet barátnője szeme előtt.
- Gyerünk, Gracie, valld be. Akarod ezt a jóképű fickót.
- Ha azt mondom, nem rúgnám ki az ágyamból, még akkor sem, ha ott lenne kedve vacsorázni, békén hagysz?
- Talán. És még miért nem rúgnád ki az ágyadból? A szemét forgatta, és fejét a párnára fektette.
- Ha zsíros, koszos ürgebeleket enne benne?
- Na most úgy érzem, én fogok hányni.
- Nézd a filmet.
- Csak ha kipróbálod ezt az icipici dalocskát. Grace felemelte a fejét, és sóhajtott. Jobban ismerte
Selenát, mint hogy vitatkozni kezdjen vele - az a bizonyos kifejezés volt az arcán. És semmi, ami kisebb jelentőségű, mint egy meteorbecsapódás, nem térítheti el, míg el nem éri, amit akar.
Továbbá, kinek árt vele? Évek alatt megtapasztalta, hogy Selena idióta mondókáinak és varázsigéinek soha semmi következményük nincs.
- Rendben van. Ha ez az, amitől megkönnyebbülsz, benne vagyok.
- Igen! - kiáltotta Selena, megragadta a karjánál fogva, és talpra rántotta. - Akkor ki kell mennünk a teraszra.
- Rendben, de nem vagyok hajlandó egy vudu csirke fejét letépni, vagy bármi gusztustalanságot meginni.
Grace, úgy érezve magát, mint egy kölyök a pizsamapartin, aki elvesztette a zálogosdit, hagyta, hogy Selena a karjánál fogva kirángassa az üvegezett tolóajtón. Nyirkos levegő töltötte meg tüdejét, tücskök ciripeltek, és milliárdnyi csillag pislogott felettük. Grace úgy gondolta, ez igazán gyönyörű éjszaka egy szerelmi rabszolga megidézésére.
Kuncogni kezdett a gondolatra.
- Mit akarsz, mit csináljak? - kérdezte Selenától. -Keressek hullócsillagot?
Fejét rázva Selena odahúzta, ahol a holdfény, az eresz fölött átkukucskálva, a teraszra sütött, és odaadta neki a nyitott könyvet.
- Szorítsd ezt a mellkasodhoz.
- Ó, bébi - mondta Grace epekedést színlelve, és a könyvet, akár egy szeretőt, a mellkasához ölelte -, olyan vágyakozó forróság öntött el. Alig bírom kivárni, míg fogaimat a gyönyörű testedbe mélyeszthetem...
Selena nevetett.
- Hagyd abba, ez komoly dolog!
- Komoly? Ugyan már. Itt állok a huszonkilencedik születésnapomon, mezítláb, egy olyan farmerban, amit az anyám minden bizonnyal elégetne, és egy hülye könyvet tartok a mellemhez, hogy megidézzek egy görög szerelmi rabszolgát valahonnan a ködös másvilágról. - Selenára nézett. - Na, várj csak, még valamit, hogy még nevetségesebb legyen...
Egyik kezében tartva a könyvet, szélesre tárta karját, hátraszegte a fejét, és a felette elterülő sötét éjszakának könyörgött:
- Ó, válassz engem, hatalmas, nagyszerű szerelmi rabszolga, és tegyél magadévá. Parancsolom, hogy ébredj! - mondta, a szemöldökét rángatva.
Selena felhorkantott.
- Nem így kell csinálni! A nevét kell kimondani, háromszor.
Grace kiegyenesedett. - Szerelmi rabszolga, szerelmi rabszolga, szerelmi rabszolga.
Selena csípőre tett kézzel bámult rá. - Makedóniai Iulianosz.
- Jaj, bocs. - Grace a melléhez ölelte a könyvet, és becsukta a szemét. - Gyere, és nyújts enyhet sajgó ágyékomnak, ó, hatalmas Makedóniai Iulianosz, Makedóniai Iulianosz, Makedóniai lulianosz. Visszanézett Selenára.
- Tudod, ezt igazán bonyolult háromszor, gyorsan elismételni.
De Selena egyáltalán nem figyelt rá. Körbe-körbe nézegetve várta a jóképű görög idegen megjelenését.
Grace újból a szemét forgatta; könnyű szellő kelt az udvaron, szantálfa halvány illatát hozva. Grace egy pillanatra érezte a kellemes aromát, mielőtt elillant, és a fuvallat is semmivé lett az augusztusi éjszakákra jellemző forró, sűrű levegőben.
Hirtelen távoli zaj kelt a kertben. Halk levélzörgés hallatszott a bokrok közül.
Grace szemöldökét felvonva nézett a hajladozó bokrokra.
Aztán belebújt a kisördög.
- Óóó, uramisten - lehelte, egy bokorra mutatva a hátsó kertben. - Selena, nézz csak oda!
Selena gyorsan megfordult izgatott hangjára. Az egyik magas bokor ingott, mintha valaki lenne mögötte.
- Iulianosz? - kérdezte Selena, és egy lépéssel közelebb ment.
A bokor meghajlott. Hirtelen fújás és nyávogás hallatszott, aztán két macska ugrott elő, és tűnt el a hátsó kert irányába.
- Nézd, Lanie, Mr. Kandúr eljött, hogy megmentsen a cölibátustól! - Egyik kezében dajkálva a könyvet, Grace ájulást színlelve emelte homlokához kézfejét. - Ó, segíts rajtam. Holdszerető! Mit is kezdhetnék egy ilyen hívatlan udvarló kitüntető figyelmével? Kérlek, ments meg gyorsan, mielőtt megöl az allergia.
- Add ide azt az izét - vetette oda Selena, és elragadva a könyvet Grace-től, a ház felé indult, menet közben újból át- meg átfutva a lapokat. - Csessze meg, mit csináltam rosszul?
Grace elhúzta az ajtót, hogy visszaengedje Selenát a hűvös házba.
- Édesem, nem rontottál el semmit. Ez egy komédia. Hányszor kell még elmondanom, hogy az ilyesmiket valami eldugott szobában üldögélő öregember agyalja ki. Fogadjunk, hogy épp most röhögi magát halálra, hogy akadnak olyan hülyék, akik...
- Talán valamit még csinálnunk kellett volna. Biztos vagyok benne, hogy valamit nem értettem jól az első bekezdésben. Csakis ez történhetett.
Grace bezárta az üveg tolóajtót, és magában türelemért fohászkodott. És még Selena tart engem makacsnak.
Megszólalt a telefon. Felvéve, Grace Bili hangját hallotta, aki Selenát kereste.
- Neked szól - mondta, odanyújtva a kagylót barátnőjének. Selena elvette.
- Igen? - Pár másodpercre elhallgatott, és Grace kihallotta Bili izgatott hadarását. Selena hirtelen elfehéredő arcát látva tudta, hogy valami történt.
- Oké, oké. Azonnal otthon vagyok. Biztosan rendben leszel? Jól van. Nagyon szeretlek. Már el is indultam - ne próbálj meg semmit csinálni, amíg haza nem érek.
Szörnyű félelem szorította össze Grace gyomrát. Újra és újra felrémlett előtte a kép: a rendőr a kollégiumi szobája ajtajában, a szenvtelen hang: „Sajnálattal kell közölnöm önnel...”
- Mi történt? - kérdezte.
- Bili elesett kosárlabdázás közben, és eltörte a karját.
Megkönnyebbülten fújta ki a levegőt. Hála istennek, nem autóbaleset.
- Jól van? .
- Úgy tűnik. A barátai elvitték az ügyeletre, ahol megröntgenezték, aztán hazaküldték. Azt mondta, ne aggódjam, de úgy érzem, jobb, ha most hazamegyek.
- Akarod, hogy hazavigyelek? Selena megrázta a fejét.
- Nem, velem ellentétben, te kicsit túl sok bort ittál. Egyébként is, biztos vagyok benne, hogy semmi komoly. Tudod, milyen parázós vagyok. Maradj csak, és fejezd be a filmet. Holnap reggel hívlak.
- Oké, majd számolj be róla, hogy van.
Selena felvette a táskáját, és előkotorta a kulcsait. Ahogy kilépett az ajtón, megtorpant, és visszaadta a könyvet Grace-nek.
- A rohadt életbe. Tartsd meg. Legalább jókat röhögsz rajtam pár napig, ahogy eszedbe jut, mekkora idióta vagyok.
- Nem vagy idióta. Csak excentrikus.
- Ezt mondták Mary Todd Lincolnra is. Aztán becsukták a zárt osztályra.
Grace nevetve elvette a könyvet, és nézte, ahogy Selena kisétál az autójához.
- Vigyázz magadra - kiáltotta utána az ajtóból -, és kösz az ajándékot, és koszi, hogy átjöttél!
Selena integetett, majd beszállt az élénkpiros Cherokee Jeep-jébe, és elhajtott.
Grace fáradt sóhajjal bezárta az ajtót, a könyvet a kanapéra dobta:
- Ne menj sehova, szexrabszolga.
Nevetnie kellett a hülyeségükön. Vajon Selena kinövi valaha ezeket a badarságokat?
Kikapcsolta a tévét, és elrakta a koszos tányérokat a mosogatóba. Ahogy a poharakat öblögette, hirtelen élesen felvillanó fényt látott.
Egy másodpercig azt hitte, villámlás.
Aztán rájött, hogy a ház belsejéből jött.
-Mi a...?
Félretette a borospoharakat, és elindult a nappali felé. Először nem látott semmi különöset. De ahogy az ajtónyílás vonalába ért, valami idegen dolog jelenlétét érezte. Valamiét, amitől a karján és a nyakán égnek állt a szőr
Óvatosan belépett a szobába; egy magas alak állt a kanapé előtt.
Egy férfi.
Egy jóképű férfi.
Egy meztelen férfi!

Harmadik fejezet
Grace azt tette, amit a legtöbb nő tett volna a helyében, a nappaliban szembetalálva magát egy meztelen férfival: sikoltozni kezdett.
Aztán a bejárati ajtó felé rohant.
Csak a párnákról feledkezett meg, amelyek még mindig a földön voltak, ahogy feltornyozták őket. Kettőn átbucskázva, teljes hosszában elvágódott.
Nem! Sírt fel halkan, ahogy a fájdalmas pózban landolt. Muszáj tennie valamit, hogy megvédje magát.
Rettegve, egész testében remegve kúszott át a párnahalmon, és valamiféle fegyver után kutatott. Kitapintott valamit, és előhúzta, de csak egy rózsaszín nyuszis mamusz volt az.
Csessze meg! A szeme sarkából észrevette a borosüveget. Odagördült, megragadta, aztán megpördült, és szembefordult a betolakodóval.
Gyorsabban, mint hogy reagálni tudott volna rá, a férfi megfogta, forró kezével egészen körbeölelve, a csuklóját.
- Megsebesültél? - kérdezte.
Úristen, a hangja mély, férfiasan zengő, valami erős, ritmusos akcentussal, ami rettentő muzikálissá teszi. Erotikussá. És határozottan fincsivé.
Grace érzékei ellanyhultak, felnézett, és...
Nos...
Őszintén szólva csak egyvalami volt, amit látott, és az a valami jobban az arcába kergette a vért, mint a legtüzesebb csili. Egyáltalán, hogy tudta volna nem észrevenni, amikor a valami karnyújtásnyira volt tőle. És az a valami igazán nagy valami volt.
A következő pillanatban a férfi feltérdelt mellette, és gyengéden elsimította a haját a szeméből. Ujjait végigfuttatta a fején, sérülés után kutatva.
Grace pillantása a férfi mellkasára tévedt. Képtelen volt megmozdulni, vagy abbahagyni káprázatos bőrének bámulását; küzdött magával, hogy ne nyögjön föl kéjesen a hajában matató ujjak hihetetlenül buja érintésére. Az egész teste tűzbe jött tőle.
- Megütötted a fejed? - kérdezte a férfi.
Ismét az a különös, pompás akcentus, ami visszhangra kelt benne, akár valami meleg, nyugtató dédelgetés.
Rámeredt sárgásbarna bőrének gazdag aranyára, amely hívogatta a kezét, hogy odanyújtsa, hogy érezze. A férfi szinte ragyogott.
Grace látni szerette volna, hogy vajon az arca is méltó-e lenyűgöző, hihetetlen testéhez.
Ahogy a férfi vallanak szoborszerű izmain túl emelte tekintetét, leesett az álla. A borosüveg kicsúszott dermedt ujjai közül.
Ő volt az! ,
Nem! Ez nem lehetséges.
Ez vele nem történhet meg, ez a férfi nem lehet itt, meztelenül, a nappalijában, kezével a hajában matatva. Ilyen dolgok egyszerűen nem történnek a való életben. Különösen nem az olyan átlagos emberekkel, mint ő.
És mégis...
- Iulianosz? - kérdezte lélegzetvisszafojtva.
A férfi hajlékony, kidolgozott testű tornászra emlékeztetett. Pompás izmai kemények, szikárak voltak, olyan helyeken is jól kivehetően domborodtak, ahol egy átlagembernek egyáltalán nincsenek izmai. A válla felső részén, a bicepszén, az alkarján. A mellkasán és a hátán. A nyakától egészen a lábáig.
Ahogy rátekintett, az izmok dagadtak a nyers, férfias erőtől.
Sőt az is dagadni kezdett.
Örvénylő fürtökben aranyló haja simára borotvált arcot keretezett, vonásait mintha kőbe vésték volna. Nem volt nőies, vagy csinosnak nevezhető, inkább hihetetlenül jóképű és megnyerő. És egész egyszerűen lélegzet-elállító.
A telt, érzéki ajka körül bujkáló félmosoly vonzó gödröcskéket rajzolt napbarnított arcára.
És az a szempár!
Jóságos úristen!
A szeme tökéletesen tiszta, mennyei ég kékjére emlékeztetett, az írisz körül vékony, sötétebb kék gyűrűvel; tekintete perzselően intenzív, és intelligenciától ragyogó. Grace-nek olyan érzése támadt, hogy a férfi a szemével akár ölni is tudna.
Vagy legalábbis bűvölni.
Ő, mindenesetre, jelenleg meg volt bűvölve. Elbájolódva egy férfitól, aki túl tökéletes, hogy igaz legyen.
Tétován kinyújtotta a kezét, és megérintette a férfi karját. Meglepődött, amikor a kar nem vált semmivé, ahogy az egy ittas képzelgéshez illik.
Nem, a kar valódi volt. Valódi, kemény és meleg. Ujjai alatt a bőr rugalmas izmon feszült, ami megdobogtatta a szívét.
Grace megkövülve bámult.
Iulianosz szemöldöke felszaladt a csodálkozástól. Eddig még egy nő sem menekült előle. Még soha nem küldték el, miután kimondták a megidéző igét.
A többiek epekedve vártak megtestesülésére, aztán azonnal a karjaiba zuhantak, az örömszerzést követelve tőle.
De ő nem.
Ez a nő más volt.
Ajka mosolyra görbült, ahogy tekintete elidőzött a nő alakján. Sűrű, éjsötét haja a háta közepéig ért, világosszürke szeme a tengerre emlékeztette, közvetlenül vihar előtt. Szürke szem, kicsi ezüst és zöld pöttyökkel; értelemtől, kedvességtől fénylett.
Halvány, sima bőrét apró barna szeplők borították. Minden porcikájában olyan vonzó volt, akár a hangja, az enyhe akcentussal.
Nem mintha ez számított volna.
Ő csak azért létezett, hogy a nőt szexuálisan kiszolgálja, tekintet nélkül a kinézetére. Hogy elvesszen benne, megízesítse a testét az övével; ez volt minden szándéka.
- Gyere - mondta, átkarolva a vállát -, hadd segítsek.
- Meztelen vagy - suttogta Grace csodálkozva, végigmérve tetőtől talpig, ahogy fölálltak. - Annyira meztelen vagy!
A férfi Grace elszabadult fekete haját igazgatta.
- Tudom.
- Meztelen vagy!
- Ebben megegyezhetünk.
- Izgatott és meztelen vagy.
Iulianosz zavartan ráncolta a homlokát.
- Hogyan?
Grace lenézett a merevedésére.
- Izgatott vagy - mondta, célzott pillantással. - És meztelen.
Szóval, ebben a században ezt így hívják. Ezt meg kell jegyeznie.
- És ettől kényelmetlenül érzed magad? - kérdezte, csodálkozva az eddig soha nem tapasztalt tényen, hogy egy nő zavarónak találhatja meztelenségét.
- Bingó!
- Nos, tudok rá megoldást - mondta egy oktávval mélyebb hangon, Grace pólójára és a vékony fehér anyagon áttetsző, merev mellbimbókra bámulva. A mellbimbókra, amelyeket annyira szeretne már látni.
Ízlelni.
Megmozdult, hogy megérintse.
Grace hátralépett, a szíve zakatolt. Ez az egész nem igaz. Nem lehet igaz. Csak berúgott, és most képzelődik. Vagy talán bevágta a fejét a dohányzóasztalba, jelenleg eszméletlen, és épp elvérzik.
Igen, ez az! Ennek van értelme.
Legalábbis több értelme van, mint a mély, zúgó lüktetésnek, amely a testében ég. A lüktetésnek, ami szinte könyörög azért, hogy rávesse magát a fickó testére.
És olyan szép teste van, tényleg.
Ha képzelődsz is, bébi, legalább rendesen csinálod. Túl sokat dolgoztál az utóbbi időben. Hazahurcolod a pácienseid fantáziáit.
A férfi odahajolt, és erős tenyerébe vette Grace arcát. Grace képtelen volt mozdulni. Hagynia kellett, hogy a férfi hátrahajtsa fejét, míg a tekintetét lebilincselte az az átható szempár, amely, ebben Grace biztos volt, a lelkében olvasott. Megigézte, ahogy a halálos ragadozó szeme bűvöli el a prédát.
Remegett az ölelésében.
Aztán forró, követelő ajak tapadt a szájára. Grace felnyögött válaszul. Egész életében olyan csókokról hallott, amelyek elgyengítik a nők térdét, de ez volt az első alkalom, hogy ilyesmit tapasztalt.
Jaj, jó volt érezni, jó volt szagolni, és ízlelni még jobb volt.
Karja, önálló életet élve, a férfi széles és sziklakemény válla köré fonódott. Mellkasából a forróság átszivárgott belé, hívogatóan erotikus, kéjes ígéreteként az elkövetkezőknek. És a száját kényeztette, mesterien, egy viking harcos elszántságával.
Pompás testének minden négyzetcentimétere közvetlenül nekiszorult, az ő testét dörzsölte, hogy egész nőisége mélyen érezte a férfit. És, ó, istenem, úgy érezte őt, ahogy még soha más férfit életében. Kezét végigcsúsztatta csupasz hátának kidolgozott izmain, és felsóhajtott, ahogy az érintésére mozdultak.
Grace akkor és ott eldöntötte, hogy ha ez egy álom, határozottan nem szeretné, ha megszólalna az ébresztő.
Vagy csöngene a telefon.
Vagy...
A férfi keze a hátán kószált, mielőtt a fenekén megállapodott volna, csípőjét még közelebb szorítva az övéhez; a nyelve Grace-ével játszott. A szantálfa illata betöltötte az érzékeit.
Grace teste elolvadt, ahogy tenyerével felfedezte a másik meztelen hátának feszes, kötött izmait; a férfi hosszú haja a kézfejét simogatta, erotikus cirógatással.
Iulianosz megszédült forró érintésére, szorosan ölelő karjainak kellemes érzésére. Keze Grace lágy, szeplős bőrén kalandozott.
Mennyire izgatók az apró hangok, amelyekkel válaszol a közelségére! Hmmm, alig várja, hogy hallhassa, amikor sikolt az élvezettől. Hogy láthassa hátrafeszülő fejét, őt körülölelő, vonagló testét.
Oly rég volt, mikor utoljára érezte egy nő érintését. Oly rég nem találkozott emberi lénnyel.
Teste fehéren izzott a vágytól, és ha ez nem az első találkozásuk lett volna, elnyeli Grace-t, akár egy darabka édes csokoládét. Lefekteti, és bekebelezi, mint valami éhező, aki beszabadul egy fogadásra.
De ezzel várnia kell, míg Grace megszokja őt.
Évszázadok alatt hozzászokott, hogy a nők elalélnak az első együttlétkor. És határozottan nem szeretné, hogy ez itt elájuljon.
Legalábbis most nem.
De arra, hogy az övé legyen, egy pillanattal tovább sem tud várni.
A lányt a karjába ragadva, elindult a lépcső felé.
Grace először nem tudott másra koncentrálni, csak a hihetetlen érzésre, az őt forrón körülölelő erős karokra; arra, hogy egy férfi emeli anélkül, hogy nyögne az erőlködéstől. De ahogy elhagyták a lépcső korlátján díszelgő nagy faananászt, hirtelen felegyenesedett.
- Hé, haver! - rikoltotta, belekapaszkodva a faragott mahagóniananászba, mint valami mentőövbe. -Mégis mit gondolsz, hová viszel?
A férfi megállt, és kíváncsian tekintett le rá. Abban a pillanatban Grace hirtelen rádöbbent, annyira magas és erős, hogy bármit megtehet vele, amit csak akar; nem tudná megállítani.
Görcsös félelem futott végig a testén.
Mégis, minden veszély ellenére, énjének egy része egyáltalán nem félt. Valami azt súgta neki mélyen a zsigereiben, hogy a férfi soha nem bántaná szándékosan.
- A hálószobádba viszlek, ahol befejezhetjük, amit elkezdtünk - válaszolta Iulianosz nyugodtan, mintha csak az időjárásról beszélgetnének.
- Nem hiszem.
Megrántotta azt a gyönyörű, széles vállát.
- Inkább a lépcsőn szeretnéd? Vagy talán a kanapén? - Elgondolkodott, és körbenézett a házban, mintha csak a lehetőségeket venné számba. - Egyébként nem rossz ötlet, sok idő eltelt, mióta egy nő utoljára velem volt a...
- Nem, nem, nem! Az egyetlen hely, ahol veled leszek, valahol az álmodban van. Most pedig tegyél le, mielőtt igazán megharagszom.
Megrökönyödésére így is történt.
Kicsit megkönnyebbült, ahogy a lába alatt szilárd talajt érzett; fellépett két lépcsőfokot.
Így szembe tudott nézni vele, és nagyjából egy szintre kerültek - már ha egy szintre tudsz kerülni valakivel, akiben ennyi veleszületett erő és tekintély van.
Hirtelen jelenlétének egész súlya beléhasított.
Ez a férfi valóságos!
Jóságos ég, ő és Selena tényleg életre keltették! A férfi tekintete az övébe mélyedt, arca higgadt és egykedvű maradt.
- Nem értem, miért vagyok itt. Ha nem akarod, hogy beléd hatoljak, miért hívtál engem?
Majdnem felnyögött ezekre a szavakra. És csak jöttek a bevillanó képek: aranyló, szikár, erős teste, az ő puszta testének lökve...
Milyen érzés lehet, ha egy ilyen csodálatos férfi szeretkezik vele egész éjszaka?
És tényleg csodálatos lehet az ágyban. Ebben nem kételkedett. Eddigi mozdulatai, rátermettsége megmutatták neki, hogy nem is lehet elmondani, mennyivel jobb...
Grace megmerevedett a gondolatra. Mi van ebben az emberben?
Soha életében nem érzett még ehhez fogható sze¬xuális vágyat. Soha! Le tudná itt, most teperni a padlóra és a szó szoros értelmében bekebelezni.
Ennek nincs értelme.
Évek alatt nagyon is hozzászokott a szexről való, igencsak naturális eszmefuttatásokhoz - néhány páciense egyenesen készakarva próbálta sokkolni vagy felizgatni.
Még soha nem keltettek benne ilyen heves visszhangot.
De amikor erről a férfiról volt szó, csak arra tudott gondolni, hogy a karjába vegye, és lerántsa a földre.
Ez az érzés, mely tőle teljesen idegen volt, kijózanította.
Kinyitotta a száját, hogy válaszoljon a kérdésre, de aztán megtorpant. Mit is fog kezdeni ezzel a fickóval? Ami másvalami, mint az. Hitetlenül rázta a fejét.
- Mit csináljak veled?
A férfi szeme vágytól sötétlett, ahogy újból utánanyúlt.
Ó, igen, követelte a teste, érintsd meg minden porcikámat!
- Hagyd ezt abba! - vetette oda a férfinak, de önmagának is; nem akarta, hogy elveszítse az önkontrollját. A racionális gondolkodásának kéne itt felülkerekednie, nem a hormonjainak. Már elkövette egyszer ezt a hibát, és nem szándékozik megismételni.
Fellépett még egy lépcsőfokot, és lebámult rá. Szentséges atyaúristen, kápráztató. Hullámos, homokszínű haja a háta közepéig ért, sötétbarna bőrszalaggal volt összefogva, kivéve három vékony fonatot, a végükbe gyöngyöket fűztek, és amelyek minden mozdulatára himbálództak.
Sötétbarna szemöldök húzódott a szeme fölött, egyszerre volt csábító és ijesztő. A szeme fölött, mely most túlzott hévvel bámult rá.
Ebben a pillanatban határozottan szerette volna meggyilkolni Selenát.
De nem annyira, mint amennyire szeretett volna ágyba bújni ezzel a férfival, mint amennyire szerette volna a fogait belemélyeszteni a bronzbarna bőrébe.
Elég legyen ebből!
- Nem igazán értem, mi történik - mondta végül. Muszáj átgondolnia ezt az egészet; kitalálni, mit tegyen. - Le kéne ülnöm pár percre, és neked... - szeme végigpásztázta tökéletes testét - neked pedig fel kéne venned valamit.
Iulianosz szája széle megrándult. Ez a nő volt az első életében, aki ezt mondta neki.
Csakugyan, a nőket, akikkel még az átok előtt dolga akadt, kizárólag az érdekelte, hogy leszedjék róla a ruhát. Amilyen gyorsan csak lehetséges. Az átok óta pedig megidézői napokat töltöttek azzal, hogy meztelenségét bámulták, kezükkel érezték a testét, beitták látványát.
- Maradj itt egy percre - mondta Grace, és felszökkent a lépcsőn.
Iulianosz figyelte, ahogy csípője lépései ütemére billen, és teste forrón és keményen válaszolt Grace mozdulataira. Összeszorított foggal próbálta elterelni a figyelmét az ágyékában égő tűzről, és kényszerítette magát, hogy körülnézzen. A figyelem elterelése volt a kulcsszó - legalábbis amíg Grace nem enged.
Ami nem várathat magára sokáig. Soha egy nő sem tudta sokáig megtagadni tőle a testét.
Keserűen mosolyogva a gondolatra, körülnézett a házban.
Vajon hol és milyen korban van?
Nem tudta, mennyi ideig volt bezárva. Csak a hangokra emlékezett, a finom kiejtésbeli eltérésekre, az akcentus változásaira, ahogy teltek az évek.
Homlokráncolva felnézett a fényre a feje fölött. Nem tűz égett benne. Vajon mi lehetett? A szeme káprázni kezdett; elfordította a fejét.
Ez nyilván a villanykörte, döntötte el.
Hé, ki kell cserélnem a villanykörtét. Tegyél meg nekem egy szívességet, csapd le a kapcsolót az ajtó mellett, oké?
Ahogy visszaemlékezett az antikvárius szavaira, az ajtó mellé nézett, és észrevett valamit, ami a kapcsoló lehetett. Eltávolodott a lépcsőtől, és megnyomta a kicsi eszközt. A fény azonnal kialudt. Visszakapcsolta.
Akarata ellenére mosolygott magában. Vajon milyen más csodákat tartogat még ez a kor? - Itt vagyok.
Iulianosz Grace-re nézett, aki az alsó lépcsőfokon állt, és egy sötétzöld, hosszú, téglalap alakú kelmét nyújtott oda neki. Iulianosz elvette, és a mellkasához szorította; hitetlenség öntötte el.
A nő komolyan gondolta, hogy beburkolja?
Milyen különös. Homlokán elmélyültek a ráncok, miközben az anyagot a csípője köré tekerte.
Grace megvárta, hogy a férfi elmozduljon az ajtóból, mielőtt ismét feléje pillantott. Hála istennek, végre van rajta valami. Nem csoda, hogy a viktoriánus korban annyira ragaszkodtak a fügefalevélhez. Kár, hogy nincs egy fügebokor a hátsó kertben. Csak magyalcserjéi voltak, ami valószínűleg nem felelne meg a célnak.
Grace belépett a nappaliba, és leült a kanapéra.
- Na, most segíts rajtam, Lanie - suttogta. - Ezért még számolunk.
Aztán a férfi is melléje telepedett; közelsége az összes hormont lángra gyújtotta testében.
Grace a kanapé túlsó sarkába húzódott, és óvatosan rápillantott:
- Nos, mennyi ideig maradsz?
Nagyszerű kérdés, Grace. Miért nem beszélgetsz vele az időjárásról, vagy a csillagjegyéről, ha már így belejöttél? Hajrá!
- A következő teliholdig. - Jeges tekintete felmelegedett egy csöppet. És ahogy végigpillantott a lány testén, körülbelül két szívdobbanásnyi idő alatt váltott jegesből tüzessé.
Odahajolt hozzá, hogy megérintse az arcát. Grace talpra ugrott, és a dohányzóasztalka másik oldalára állt.
- Azt akarod mondani, hogy a következő hónapban hozzád vagyok kötve?
- Igen.
Grace megkövülve dörzsölte a szemét. Nem tudja a férfit szórakoztatni egy hónapig! Egy egész, rohadt hónapig. Kötelezettségei vannak, felelős munkája.
Na, íme, egy jó kis hobbi.
- Nézd - mondta -, lehet, hogy nehezedre esik elképzelni, de megvan a saját életem. Olyan, amelyikben nem szerepelsz.
Az arcára pillantva látta, hogy nem figyel a szavaira. Egyáltalán nem.
- Ha azt hiszed, hogy repesek az örömtől, amiért itt lehetek veled, nagyon tévedsz. Biztosíthatlak, nem a saját akaratomból vagyok itt.
A férfi szavai megütötték Grace-t.
- Nos, nem az egész lényed érez így. - Szúrósan nézett arra a testrészére, amely még mindig dorongként meredezett.
Lenézve az ölébe, a törülközőn dudorodó púpra, a férfi felsóhajtott. - Sajnos nincs nagyobb befolyásom erre sem, mint az ittlétemre.
- Hát ott van az ajtó - mutatta Grace. - Ne érezd úgy, hogy marasztallak.
- Hidd el, ha el tudnék menni, megtenném. Grace eltűnődött a szavain, hogy felfogja jelentőségüket.
- Azt akarod mondani, hogy nem küldhetlek el? Vagy nem varázsolhatlak vissza a könyvbe?
- Azt hiszem, erre az előbb azt mondtad: bingó.
Grace elnémult.
Iulianosz lassan felállt, és rámeredt. Az átokkal telt századok alatt ez volt az első eset, hogy ilyesmi történt. Összes többi megidézője tisztában volt kilétével, készek voltak az egész hónapot a karjai között tölteni, és boldogan használták testét saját örömükre.
Soha még, sem ebben az életben, sem halandó korában nem találkozott asszonnyal, aki ne kívánta volna testileg.
Ez egyszerűen...
Furcsa.
Megszégyenítő.
Majdhogynem zavaró.
Lehetséges, hogy ez az átok gyengülésének a jele? Hogy talán, végre, megszabadulhat?
De már abban a pillanatban, ahogy a gondolat átfutott rajta, tudta, hogy nem így van. Amikor a görög istenek megbüntetnek valakit, azt stílusosan teszik, olyan bosszúval, amelyen két évezred sem tud lágyítani.
Volt valaha idő, sok-sok évvel ezelőtt, mikor még küzdött a végzete ellen. Idő, amikor hitt benne, hogy szabaddá válhat. De kétezer évnyi fogság és könyörtelen kínzás egyvalamit megtanított neki: a beletörődést.
Megszolgálta a poklát, és, ahogy a katonához méltó, aki valaha volt, elfogadta büntetését.
Lenyelve keserűségét, amely a torkát fojtogatta, kitárta karját, és felajánlotta testét Grace-nek.
- Azt csinálhatsz velem, amit csak akarsz. Csak áruld el, miben tegyek a kedvedre.
- Akkor azt szeretném, hogy elmenj. Karja lehanyatlott.
- Ezt kivéve.
Grace idegesen járkálni kezdett. Hormonjai lassacskán visszakerültek ellenőrzése alá, a feje kitisztult; vágyott már valamiféle megoldásra. De bármilyen keményen töprengett, semmilyen kiút nem látszott.
Halántékában szörnyű fájdalom kezdett lüktetni.
Mit fog kezdeni vele egy hónapig, egy teljes hónapig?
Ismét kínzó képek kerítették hatalmukba, a férfiról, ahogy a haja lágy kupolaként borítja be őket, és ahogy mélyen a testébe hatol...
- Valamire szükségem lenne... - Iulianosz hangja megszakította képzelgését.
Visszafordult feléje; a teste még mindig érte epekedett.
Olyan könnyű lenne megadnia magát. De ezt nem szabad. Nem akarja a férfit így használni. Ahogy...
Nem, nem fog erre gondolni. Nem akar erre gondolni.
- Mire? - kérdezte.
- Ételre - válaszolt Iulianosz. - Ha nem fogsz most rögtön használni, ugye nem bánod, ha eszem valamit? - Szégyenlős, enyhén mérges arckifejezése elárulta, hogy nem szeret kérni.
Grace-ben hirtelen felmerült, hogy ha ez a helyzet ilyen furcsa és nehéz neki magának, vajon a férfinak milyen érzés lehet. Kiragadva onnan, ahol eddig volt, és odavetve az ő életébe, mint valami csúzlival elhajított kődarab? Borzasztó lehet.
- Persze - válaszolta, intve, hogy kövesse. - Erre van a konyha. - A rövid folyosón át a ház hátsó részébe vezette.
Kinyitotta a hűtőt, és hagyta, hogy belenézzen.
- Mit szeretnél enni?
Ahelyett, hogy benézett volna a hűtőbe, a férfi pár lépés távolságban megállt.
- Maradt még egy kis pizza?
- Pizza? - ismételte megrökönyödve. Honnan tud a pizzáról?
Megrántotta a vállát.
- Igazán úgy tűnt, élvezted, amikor etted.
Az arca kigyulladt, visszaemlékezve a jelenetre. Selena újabb megjegyzést tett, hogy az étel nem helyettesítheti a szexet, mire ő eljátszotta az orgazmust, miközben lenyelte az utolsó szeletet.
- Hallottál minket?
Egykedvű arccal, halkan válaszolt. ■
- A szerelmi rabszolga minden szót hall, ami a könyv közelében elhangzik.
Ha Grace arca még forróbb lett volna, kigyullad.
- Pizza nincs több - mondta gyorsan, és szerette volna a fagyasztóba temetni arcát, hátha lehűlne kicsit. - Van egy kis maradék csirkém, tésztával. ,
- És bor? Bólintott.
- Jöhet.
Parancsoló stílusa egészen feldühítette. Ez olyan „Én vagyok a férfi, bébi, ide a kajával” -féle Tarzan-tempó volt, ami Grace-ben felvitte a pumpát.
- Figyelj, öcsi. Nem vagyok a szakácsnőd. Ha felbosszantasz, Whiskasszal foglak megetetni.
Felrántotta a szemöldökét. - Whiskas?
- Ne is törődj vele. - Még mindig mérgesen, előszedte a csirkeragut.
Iulianosz leült az asztalhoz, a férfiarroganciának azt a jellegzetes légkörét árasztva magából, ami próbára tette Grace idegeit. Azt kívánva, bárcsak tényleg volna otthon egy doboz Whiskas, rávette magát, hogy egy púpozott adag tésztát zúdítson egy tálba.
- És egyébként mióta vagy a könyvben? A középkor óta? - Legalábbis a viselkedéséből úgy tűnt.
Olyan mereven ült, mint egy szobor. Se érzelmek, se semmi. Ha Grace nem tapasztalta volna az ellenkezőjét, megesküdött volna rá, hogy robot.
- Az utolsó alkalom, hogy megidéztek, 1895-ben volt.
- Azta! - Grace eltátott szájjal bámult, ahogy betette a tálat a mikroba. - Ezernyolcszázkilencvenöt? Komolyan beszélsz?
A férfi bólintott.
- Milyen év volt, amikor először a könyv fogságába estél?
Olyan bősz harag öntötte el az arcát, hogy Grace megrémült.
- Krisztus előtt 149, a ti időszámításotok szerint. Grace tágra nyílt szemmel bámult.
- Krisztus előtt száznegyvenkilenc évvel? Úristen!
Tehát, miközben én Makedóniai Iulianosznak szólítalak, te igazából is makedón vagy. Makedóniából. Kurtán bólintott.
Grace gondolatai kavarogtak, ahogy becsukta a mikró ajtaját, és bekapcsolta. Ez képtelenség. Ez nem lehetséges!
- Hogy kerültél a könyv fogságába? Úgy tudom, az ókori görögöknek nem voltak könyveik, vagy mégis?
- Eredetileg egy pergamentekercsbe voltam bebörtönözve, amelyet később bekötöttek, hogy megóvják -mondta komoran, továbbra is szenvtelen arccal. - És hogy miért lettem megátkozva? Mert lerohantam Alexandriát.
Grace a homlokát ráncolta. Ez aztán végképp érthetetlen volt, nem mintha az eddigiek annyira világosak lettek volna a számára.
- De miért kell azért, mert lerohantál egy várost...
- Alexandria nem egy város volt, hanem Priaposz egyik szüze.
Grace megfeszült a szavaira, a sejtésre, hogy hogyan is kellett egy férfinak meghódítani egy szüzet, amivel örökké tartó rabságot érdemelt ki.
- Megerőszakoltál egy szüzet?
- Nem erőszakoltam meg - mondta, Grace szemébe mélyesztve szúrós tekintetét. - Kölcsönös megegyezéssel történt, biztosíthatlak.
Oké, itt érzékeny pontot érintett, ez tisztán látszott a férfi fagyos viselkedéséből. Nem szeret a múltjáról beszélni. Grace-nek egy kicsit finomabban kell kérdezősködnie.
Iulianosz felfigyelt a különös csengetésre, amikor Grace megnyomott egy gombot, és kinyitotta a fekete doboz ajtaját, amibe az ételét rakta.
Elhelyezte előtte a gőzölgő tál ételt, az ezüstvillával, késsel, papírszalvétával és egy pohár borral együtt. A forró illat betöltötte a fejét, és a gyomrába hasított a vágyakozás fájdalma.
Lehetséges, hogy meg kellett volna döbbennie a módon és a sebességen, ahogy Grace főzött, de azok után, hogy már hallott olyan dolgokról is, mint a vonat, a fényképezőgép, automobil, fonográf, a rakéták vagy a számítógépek, kételkedett benne, hogy bármivel meg lehetne lepni.
Igazából semmi éreznivalója nem maradt azóta, hogy valamikor nagyon régen, mint szükségtelen koloncokat, száműzte az érzelmeit.
Létezése nem volt több, mint századokká fűződő töredékes napok halmaza. Egyetlen célja, hogy meg-idézője szexuális szükségleteit szolgálja.
És ha valamit megtanult az utolsó két évezredben, az a megtestesülések adta kevéske öröm kiélvezése volt.
Ezzel a gondolattal harapott az ételbe; a meleg, krémes tészta kellemes aromáját ízlelte a nyelvén. Mennyei volt.
Hagyta, hogy a csirke és a fűszerek illata teljesen eltöltse az elméjét. Örökkévalóság telt el, mióta utoljára evett valamit. A kérlelhetetlen éhség örökkévalósága.
Szemét behunyva nyelt egyet.
Gyomra, inkább lévén szokva az éhezéshez, mint a táplálkozáshoz, hirtelen erősen összeszorult, ahogy az első falat étellel találkozott. Iulianosz kezébe szorította a villát és a kést, ahogy a brutális fájdalommal küszködött.
De nem hagyta abba az evést. Most nem, amikor étel van előtte.
Olyan régóta várt, hogy végre csillapíthassa éhségét; nem fogja pont most abbahagyni.
Néhány újabb falat után a gyomorszorító görcs kiengedett, és immár tudta élvezni az ízeket.
És ahogy a görcs csökkent, minden akaraterejét össze kellett szednie, hogy emberhez méltón egyen, és ne tömje az ételt két marokkal a szájába, kétségbeesett szükségét érezve, hogy a bensejében lakozó emésztő éhséget csillapítsa.
Ilyen helyzetekben nehéz volt észben tartania, hogy még mindig emberi lény, és nem valamiféle elvadult, dühöngő vadállat, akit kiengedtek a ketrecéből.
Embersége legnagyobbik részét századokkal ezelőtt elvesztette. Ami kevés megmaradt, azt szerette volna megtartani.
Grace a konyhapultnak támaszkodott, és nézte, ahogy eszik, lassan, szinte automatikusan. Nem tudta volna megmondani, ízlik-e a férfinak az étel, de folyamatosan evett.
Ami megdöbbentette, az Iulianosz tökéletes, európai étkezési módja volt. Grace soha nem volt képes teljesen elsajátítani ezt a tudományt, és eltűnődött, vajon a férfi mikor tanulta meg késével a villa hátára tornyozni a tésztát, és így enni.
- Volt villa az ókori Makedóniában? - kérdezte. A férfi felnézett.
- Hogyan?
- Csak azon gondolkodtam, hogy mikor találták fel a villát. Talán már...
Összevissza fecsegsz!, zakatolt a fejében.
Nos, lei nem ezt tenné? Csak nézd meg a fickót. Hányszor fordul elő az életben, hogy hülyét csinálsz magadból, és életre keltesz egy görög szobrot? Pláne egy olyat, aki így néz ki!
Hát nem túl gyakran.
- A villát, azt hiszem, valamikor a tizenötödik században találták föl.
- Tényleg? - kérdezte. - Ott voltál?
Az arca merev maradt, miközben felnézett és megkérdezte:
- Hol, a villa feltalálásánál, vagy a tizenötödik században?
- A tizenötödik században, természetesen. - Aztán, jobban utánagondolva, hozzátette: - Nem voltál ott, amikor a villát feltalálták, ugye?
- Nem. - Megköszörülte a torkát, és megtörölte a száját a szalvétával. - Négy ízben idéztek meg abban a században. Kétszer Itáliában, és egyszer-egyszer Angliában és Franciaországban.
- Valóban? - kérdezte, megpróbálva elképzelni, milyen lehetett akkor régen. - Fogadok, hogy egy csomó mindent láttál a századok folyamán.
- Nem igazán.
- Ugyan már! Kétezer év alatt...
- Főleg hálószobákat, ágyakat és budoárokat láttam.
Visszatért az evéshez; közömbös hangja elnémította Grace-t. Paul képe belehasított a szívébe. Ő csak egyetlen önző, érzéketlen barmot ismert. Úgy tűnik, Iulianosz sokkal többet.
- Áruld el, csak fekszel a könyvben, amíg valaki nem hív?
A férfi bólintott.
- Mit csinálsz a könyvben, hogy teljen az idő? Vállat vont, és Grace levonta a következtetést, hogy nem képes túl sokféle arckifejezésre.
Vagy szóra.
Közelebb lépett, és leült egy székre az asztal túloldalán.
- Tudod, aszerint, amit mondtál, egy közös hónapunk lesz; miért nem tesszük kellemessé azzal, hogy beszélgetünk?
Iulianosz meglepetten pillantott rá. Nem is emlékezett az utolsó alkalomra, amikor valaki igazán beszélgetett volna vele, azon túl, hogy bátorító vagy eligazító szavakat vetettek oda neki, hogy így fokozzák az általa szerzett örömöt.
Vagy hogy visszahívják az ágyba.
Már életének nagyon korai szakaszában megtanulta, hogy a nők egy dolgot akarnak tőle: testének egy bizonyos, lába között megbúvó részét.
Elméjében ezzel a gondolattal, lassan, ráérősen végigmérte Grace testét, elidőzve a mellénél, mely feszessé vált hosszú pillantására.
Grace dühösen összefonta karját a mellkasa előtt, és a szemébe bámult.
Iulianosz majdnem felnevetett. Majdnem.
- Tudod - mondta, a lány kifejezését átvéve -, vannak sokkal szórakoztatóbb módjai is a nyelv használatának, mint a beszéd; például végigfuttatni a csupasz melleden, utána ledugni a torkodba... - aztán a pillantása lesiklott az asztal alá, nagyjából az öle irányába - nem említve az egyéb helyeket, ahová kalandozhatna.
Grace egy pillanatra totálisan megnémult. Aztán zavarba jött.
Aztán teljesen beindult.
Terapeutaként ennél jóval vadabb dolgokat is hallott már, emlékeztette magát.
Igen, de nem egy olyan nyelvről, amelyet szíve szerint ő maga is egyébre használna, nem beszédre.
- Igazad van, mást is tehetünk vele, például kivágjuk - válaszolta, némi megelégedettséggel véve tudomásul a férfi tekintetében fellobbanó meglepetést. -De én olyan nő vagyok, aki szeret beszélgetni, te pedig azért vagy itt, hogy engem szórakoztass, nem?
Csak valami nagyon halvány feszültséget látott a testtartásában, mintha így tiltakozna szerepe ellen.
- De igen.
- Akkor mesélj nekem arról, mit csinálsz, amikor a könyvben vagy.
A férfi égő tekintete az övébe fúródott; intenzitása nyugtalanította, lenyűgözte és egy kissé meg is ijesztette.
- Olyan, mintha be lennék börtönözve egy szarkofágba - válaszolta halkan. - Hallom a hangokat, de nem látom a fényt, és mást sem. Csak állok ott, képtelen vagyok mozdulni. Várok. Hallgatok.
Grace a puszta gondolatra szűkölni kezdett a félelemtől. Eszébe jutott egy réges-régi élménye, amikor véletlenül bezárta magát apja szerszámoskamrájába. Nem volt fény, és nem tudott kijutni. Érezte, ahogy a tüdeje elszorul a rettegéstől, és majdnem elájult a pániktól. Sikoltozott, és az ajtót verte olyan erővel, hogy teljesen lehorzsolta a kezét.
Végül az anyja meghallotta, és kiengedte.
Egész a mai napig klausztrofóbiás volt az élménytől. El sem tudta képzelni, milyen lehet évszázadokat eltölteni egy ilyen helyen.
- Ó, de szörnyű - suttogta.
- Hozzá lehet szokni. Idővel.
- Te megszoktad? - nem tudhatta, de valami miatt kételkedett benne.
Amikor az anyja kiszabadította a szerszámoskamrából, ő rájött, hogy csupán fél órát töltött ott; de számára örökkévalóságnak tűnt. Milyen lehet, amikor valóban az örökkévalóságról van szó?
- Megpróbáltál valaha kiszabadulni? Tekintete ékesen válaszolt.
- Mi történt? - kérdezte.
- Nyilvánvalóan nem jártam sikerrel. Rettenetesen sajnálta. Kétezer évet tölteni egy sötét kriptában! Csoda, hogy megőrizte ép elméjét. Hogy képes itt üldögélni és beszélgetni.
Nem meglepő, hogy annyira akarta az ételt. Az érzékszerveknek ilyenfajta nélkülözése igazi, könyörtelen kínzás lehetett.
Ebben a pillanatban rájött, hogy segíteni fog rajta. Nem tudta, hogyan, de lennie kell valamilyen módnak, amellyel ki lehet szabadítani.
- Mi lenne, ha kitalálnánk valamit, hogy megszabadulj?
- Biztosíthatlak, nincs rá lehetőség.
- Kicsit fatalista vagy nem?
Cinikus pillantást vetett rá.
- Kétezer év csapdában bárkire ilyen hatással lehet.
Grace nézte, ahogy eszik; gondolatai kavarogtak. A benne lakozó örök optimista nem tudta átvenni a férfi pesszimizmusát, ahogy terapeuta énje is képtelenségnek tartotta, hogy ne segítsen neki. Hiszen esküt tett, hogy ha képes, enyhít a szenvedésen; esküit pedig igencsak komolyan vette.
Ahol elszántság van, mindig akad megoldás is.
És jöhet tűz vagy árvíz, módot fog találni rá, hogy megszabadítsa!
Addig is eldöntötte, hogy tesz érte valamit, amit eddig vélhetően senki nem tett: megpróbálja élvezetessé tenni rövidke szabadságát New Orleansban. A többi nő bebörtönözhette a hálószobájába vagy a budoárjába, ám ő nem fogja lakat alatt tartani.
- Hát, tegyük fel, hogy ez a mostani megtestesülés érted van, haver.
A férfi hirtelen érdeklődéssel pillantott föl az ételből.
- Én leszek a te szolgálód - folytatta Grace. -Amit te szeretnél, azt csináljuk. Amit látni akarsz, megnézzük.
Szájának egyik sarka ferde mosolyra görbült, ahogy ivott egy korty bort.
- Vedd le a pólódat.
- Hogyan? - kérdezte Grace.
A férfi félretette a poharat, és szinte felnyársalta forró, buja pillantásával.
- Azt mondtad, hogy azt nézhetek, amit csak szeretnék, és azt csinálok, amit akarok. Nos, szeretném látni a meztelen melledet, és aztán szeretném a nyelvemet végigfuttatni a...
- Hé, nagyfiú, higgadj le - mondta Grace égő arccal, s teste fehér izzásig hevült. - Úgy érzem, le kéne fektetnünk néhány alapszabályt arra az időre, amíg itt vagy. Az első számú: nem lesz semmi ilyesmi.
- És miért nem?
Igen, követelődzött testének félig mérges, félig könyörgő belső hangja. Miért nem?
- Mert nem vagyok holmi kóbor macska, aki felemelt farokkal várja a legközelebbi kandúrt, hogy jöjjön, bevágja, aztán elpályázzon.

Negyedik fejezet
Iulianosznak megrándult a szemöldöke a teljesen váratlan, nagyon kíméletlen hasonlatra. De a lány szavainál is jobban meglepte az a mérhetetlen keserűség, amit Grace hangjából kihallott. Nyilván csúnyán kihasználták a múltban. Nem csoda, hogy megijedt tőle.
Pénelopé képe villant be a tudatába; a mellkasába szúró fájdalom olyan kegyetlen volt, hogy csak tökéletes katonai kiképzése akadályozta meg arcának rándulását.
Sok mindenért kellett megbűnhődnie. Olyan nagy bűnökért, melyeket két évezred sem tudott ellensúlyozni.
Nem csak születése szerint volt korcs; kétségbeeséssel és árulással telt élete során valóban azzá vált.
Behunyta a szemét, és erőszakkal elterelte gondolatait. Ez a szó szoros értelmében antik história, most pedig a jelen számít. Grace a jelen.
És őmiatta van itt.
Most megértette, mire gondolt Selena akkor, amikor Grace-ről mesélt neki. Ez az, amiért most itt van. Hogy megmutassa Grace-nek: a szex élvezetes is lehet.
Még soha nem idézték meg ilyen célból.
Ahogy Grace-re nézett, csendes mosoly játszott az ajkán. Ez lesz az első eset, hogy azért kell üldöznie egy nőt, legyen a szeretője. Nő még soha nem utasította el a testét.
Amennyit intelligenciájából és konokságából eddig megtapasztalt, Grace-t az ágyba csábítani legalább akkora próbatétel lehet, mint túljárni a római hadsereg eszén.
Igen, ezt meg fogja ízlelni.
Mint ahogy a lányt is. Minden édes, szeplős négyzetcentiméterét.
Grace nyelt egyet a férfi első igazi mosolya láttán. A mosoly meglágyította a vonásait, és még ellenállhatatlanabbá tette.
Vajon mire gondolhat éppen?
Grace érezte, ahogy már vagy a milliomodik alkalommal, az arcát elöntötte a forróság, iménti kegyetlen szavaira gondolva. Azok a szavak nem szándékosan buktak ki belőle. Nem volt jellemző rá, hogy elárulja gondolatait bárkinek, különösen nem egy idegennek.
De ebben a férfiban volt valami sürgető. Valami, ami megérintette őt, méghozzá igen felkavaró módon. Talán a rosszul palástolt fájdalom, amely néha, kevésbé fegyelmezett pillanatában, kivillant az égkék szempárból. Vagy talán sokéves pszichológusi gyakorlata okán nem tudta elviselni a gondolatot, hogy egy ilyen zaklatott lélek legyen az otthonában anélkül, hogy ő segítene neki.
Nem tudta.
Az emeleti folyosón lévő állóóra egyet ütött.
- Te jó ég - mondta, megrökönyödve, hogy már ennyi az idő. - Hatkor kell kelnem, dolgozni megyek.
- Agyba mész? Aludni?
Ha a férfi hangulata nem annyira keserű, az arcán tükröződő döbbenet megnevettette volna Grace-t. -Muszáj.
A homloka összegyűrődött a... Fájdalomtól?
- Valami baj van? - kérdezte. Megrázta a fejét.
- Hát akkor, megmutatom, hol fogsz aludni, és...
- Nem vagyok álmos. Összerezzent a szavaira.
- Hogyan?
Iulianosz ránézett, és képtelen volt szavakba önteni, amit érzett. Olyan régóta volt a könyvbe börtönözve, hogy leginkább futni vagy ugrálni lett volna kedve. Egyáltalán akármit csinálni, amivel megünnepelheti mozgásának hirtelen szabadságát.
Nem akart lefeküdni. Maga a gondolat, hogy sötétben feküdjön, akár egyetlen további percet is...
Küzdött, hogy lélegzethez jusson.
- 1895 óta pihenek - magyarázta. - Nem tudom pontosan, az milyen régen volt, de körülnézve azt látom, eltelt egy kis idő.
- 2002-t írunk - adta meg Grace az információt -, százhét évet „aludtál”. - Nem, javította ki magát. Egyáltalán nem aludt.
Korábban már említette a férfi, hogy minden szót hallott, amit a könyv közelében kiejtettek; ami azt jelenti, hogy ez alatt az idő alatt végig ébren volt, bezárva. Elszigetelve. Egyedül.
Több mint száz éve Grace az első ember, akihez szólhat, akivel együtt lehet.
Gyomra összerándult az együttérzéstől. Bár saját börtöne, amit félénksége jelentett számára, nem volt kézzelfogható, mégis meg tudta érteni, milyen érzés lehet csak hallgatni az embereket, anélkül hogy közéjük tartozna. Kívülállóként, aki csak bekukucskálhat.
- Bárcsak ébren tudnék maradni - mondta, elnyomva egy ásítást. - Tényleg megtenném, de ha nem alszom eleget, az agyam gumicukorrá alakul, és a fene se tud gondolkodni.
- Megértettem. Legalábbis azt hiszem, a lényegét felfogtam, bár abban nem vagyok biztos, mi lehet a gumicukor vagy a fene.
De Grace továbbra is csalódottnak látta.
- Esetleg nézhetnél tévét.
- Tévét?
Felvette az üres tányért, elöblítette, aztán a férfit visszakormányozta a nappaliba. Bekapcsolta a készüléket, és megmutatta neki, hogy kell szörfölni a csatornák között a távirányítóval.
- Hihetetlen - suttogta Iulianosz, amikor az első alkalommal csatornát váltott.
- Igen, elég klassz.
Ezzel most majd sikerül lefoglalnia. Végül is, a férfiaknak csak három dologra van szükségük a boldogsághoz - ételre, szexre és egy távirányítóra. Háromból kettő ki fogja elégíteni egy darabig.
- Hát - mondta, a lépcső felé indulva -, jó éjszakát.
Ahogy elhaladt mellette, a férfi megérintette a karját. Még ez a könnyed érintés is sokkoló hullámot indított el benne.
Bár arca közömbös maradt, Iulianosz szemében nyers indulatok lobbantak. Grace jól látta kínlódását, vágyát, de legfőképpen magányosságát.
Nem akarta, hogy a lány otthagyja.
Grace megnyalta az ajkát, amely hirtelen kiszáradt, és mondott valamit, amivel magát is meglepte.
- Van egy másik tévé is a hálószobában. Miért nem nézed azt, amíg alszom?
A férfi félénken rámosolygott, és követte, föl a lépcsőn. Megdöbbentette, hogy a lány szavak nélkül is megértette, hogy nemcsak saját magával törődött, hanem figyelembe vette az ő egyedülléttől való idegenkedését is.
Különös érzések ébredtek bensőjében a lány iránt; számára is idegen érzések. Vajon ez a gyengédség? Nem tudta biztosan.
Grace bevezette egy hatalmas hálószobába; a legtávolabbi fal közepén óriási baldachinos ágy állt. Szemben vele, egy közepes méretű fiókos szekrény tetején volt az a valami - minek is nevezte? Tévé?
Grace nézte, ahogy Iulianosz körbesétál a szobájában, megnézi a falon és a komódon lévő képeket - képeket a szüleiről és a nagyszüleiről, róla és Selenáról a kollégiumban, a kutyáról, aki gyerekkorában az övé volt.
- Egyedül élsz? - kérdezte.
- Igen - válaszolta a lány, Jenny Lind hintaszéke mellett állva, melynek támlájára a hálóinge volt vetve. Felemelte, és ránézett a férfira, aki még mindig a csípőjén viselte a zöld törülközőt. Nem igazán engedheti be az ágyába így.
Dehogynem.
Nem, nem tehetem.
Miért?
Csend legyen, Grace, hadd gondolkodjam.
Apja pizsamái még mindig ugyanott voltak, a szülei hálószobájában; mindenüket kegyelettel megőrizte. Tekintve Iulianosz vallanak szélességét, abban biztos volt, hogy a fölsők nem lesznek méretesek, de az alsók gumisak voltak, és ha hosszban talán nem megfelelők is, de legalább nem csúsznak le.
- Várj meg itt - mondta neki. - Azonnal visszajövök.
Miután kiszökkent az ajtón, Iulianosz a nagy ablakokhoz sétált, és elhúzta a fehér csipkefüggönyt. Figyelte a különös, dobozszerű valamiket (nyilván ezek az automobilok), ahogy elhúznak a ház mellett, furcsa zümmögő hangot adva ki, ami apadt és áradt, akár a dagály. Fények világították meg az utcákat és a többi házat mindenfelé, hasonlók voltak, mint a fáklyák valamikor régen, a szülőföldjén.
Milyen különös is volt ez a világ. Olyan furcsán hasonló, és mégis annyira különböző.
Megpróbálta összeegyeztetni a látványt azokkal a szavakkal, amelyeket az évtizedek alatt hallott, szavakkal, amelyeket nem értett. Olyan szavakkal, mint tévé, meg villanykörte.
És, első ízben gyerekkora óta, félt. Nem tetszettek neki a változások, amiket látott, a gyorsaság, ahogyan ebben a világban elterjedtek.
Milyen lesz ez a világ a következő alkalommal, amikor megidézik?
Mennyire változhatnak még egyáltalán a dolgok?
Vagy, ami még rémisztőbb, mi van, ha soha többé nem idézik meg?
Görcsösen nyelt a gondolatra. Milyen lehet az örökkévalóságig csapdában vergődni? Egyedül és éberen. Érezni, ahogy a súlyos sötétség magába zárja, kiszorítja a levegőt a tüdejéből, fájdalommal kínozza a testét.
Milyen lehet soha többé nem járni emberként? Többé nem beszélni, nem érinteni?
Ezeknek a mai embereknek van egy számítógép nevezetű valamijük. Hallotta, ahogy az antikvárius erről beszélgetett a vevőivel. És aztán az egyik vevő megemlítette, hogy egy nap, talán nem is olyan sokára, a számítógépek fogják helyettesíteni a könyveket.
Mi történik akkor vele?
Grace, aki átöltözött rózsaszín hálóruhájába, megtorpant a komódnál szülei hálószobájában. A temetés utáni napon ide, a komód tetején lévő kristálytányérba tette anyja jegygyűrűjét. Most látta, ahogy a félkarátos gyémánt halványan felcsillan.
Torkát összeszorította a fájdalom; küzdött a szemébe toluló könnyek ellen.
Abban az időben alig töltötte be a huszonnégyet, és elég arrogáns volt, hogy azt higgye, felnőtt, aki képes bármilyen helyzettel megküzdeni, amit csak a sors rá mér. Legyőzhetetlennek gondolta magát. És egy röpke másodperc alatt omlott össze körülötte az egész élete.
Szülei halála elrabolt tőle mindent, amije valaha volt. Biztonságát, hitét, igazságérzetét; de a legnagyobb hiányt odaadó szeretetük és érzelmi támogatásuk elvesztése okozta.
Fiatalos kevélysége ellenére egyáltalán nem volt rá felkészülve, hogy család nélkül, egyedül sodródjon összevissza.
És noha már öt év eltelt azóta, még mindig gyászolta őket. Mélyen. A régi közhely, miszerint jobb annak, aki legalább megismeri a szeretetet, még ha aztán elveszíti is, egy nagy baromság. Nincs annál rosszabb, mint ha van valakink, akit szeretünk, aki törődik velünk, aztán elveszítjük egy értelmetlen balesetben.
Lévén hogy képtelen volt szembenézni halálukkal, a temetés utáni napon lezárta ezt a szobát, és mindent úgy hagyott, ahogy volt.
Grace kinyitotta a fiókot, ahol apja a pizsamáit tartotta, és nyelt egyet. Senki nem nyúlt ezekhez a ruhákhoz az óta a délután óta, amikor anyja összehajtogatta, felhozta és eltette őket.
Még most is emlékezett édesanyja nevetésére. Ahogy kinevette az apját a konzervatív ízlése miatt ezekkel a flanelpizsamákkal.
Még rosszabb volt egymás iránti szerelmükre emlékeznie. Mit meg nem adna, ha olyan tökéletes társat találna, mint amilyenek a szülei voltak egymás számára. Huszonöt éve voltak házasok, amikor meghaltak, és olyan szerelmesek voltak egymásba, mint találkozásuk első napján.
Nem tudott olyan időszakot visszaidézni életében, mikor anyja ne mosolygott volna, ahogy apja finoman ugratta. Bárhová mentek, fogták egymás kezét, mint a tinédzserek, és gyors csókokat váltottak, amikor azt hitték, senki nem látja őket.
De ő látta.
Ő emlékezett.
Erre a fajta szerelemre vágyott ő is. De valamilyen okból sosem találkozott a férfival, aki elállítaná a lélegzetét. Azzal, aki szíven üti, aki megszédíti.
A férfival, aki nélkül nem tud élni.
- Jaj, anyu... - sóhajtotta, azt kívánva, bárcsak szülei ne haltak volna meg azon az éjen.
Azt kívánva...
Nem tudta, mit. Csak szerette volna, ha van valami az életében, amitől bízhat a jövőben. Valami, ami boldoggá teszi úgy, ahogy az apja tette boldoggá anyját.
Grace, ajkát rágva, karjára vette apja sötétkék-fehér kockás pizsamanadrágját, és kirohant a szobából.
- Itt van - mondta, odavetette Iulianosznak, és kiviharzott a folyosó másik végén lévő fürdőszobába. Nem akarta, hogy a férfi sírni lássa. Soha többé nem fogja kiadni sebezhető énjét egy férfinak.
Iulianosz felcserélte a csípője köré tekert törülközőt a pizsamanadrágra, és Grace után indult. A lány a hall melletti ajtón rohant be; bevágta maga után.
- Grace - szólította Iulianosz, óvatosan belökve az ajtót.
Megdermedt, amikor látta, hogy sír. Egy beépített dupla mosdó fehér pultja előtt állt, és a szája elé szorított ruhadarabbal próbálta elfojtani kétségbeesett zokogását.
Iulianoszt, puritán neveltetése és az időtlen idők óta rákényszerített önuralom ellenére, elöntötte a szánalom hulláma. A lány úgy sírt, mintha a szíve szakadt volna meg.
A férfi kényelmetlenül érezte magát. Elbizonytalanodott.
Aztán összeszorítva a fogát, elhessegette ezeket a furcsa érzéseket. Valamit már kora gyermekkorában megtanult: semmi jó nem származik abból, ha közelebb kerül az emberekhez. Ha elkezd törődni velük. Minden alkalommal, amikor elkövette ezt a hibát, drágán megfizetett érte.
Azonkívül a kiszabott ideje is túl rövid volt - igencsak rövid.
Minél kevésbé keveredik bele a lány életébe és érzelmeibe, annál könnyebb lesz elviselnie következő rabságának időszakát.
A lány korábbi szavai hasítottak most a szívébe. Tényleg tökéletesen jellemezte őt. Valóban nem volt több, mint egy kandúr, aki kedvét tölti, aztán odább-áll.
Iulianosz a gondolatra belekapaszkodott a hűvös kilincsbe. Ő nem egy állat. Neki is vannak érzései. Vagy legalábbis valaha voltak. Mielőtt átgondolhatta volna, mit tesz, belépett a fürdőszobába, és átölelte a lányt. Grace karja körbefonta a derekát; a lány úgy szorította, mintha az élete múlna rajta, arcát csupasz mellkasába temette, ahogy zokogott. Egész teste remegett az ölelésében.
Iulianoszban különös érzések nyíltak. Mély vágyakozás valami iránt, amit nem tudott megnevezni.
Még soha nem vigasztalt síró nőt. Több szexuális élménye volt, mint amennyit számon tudott volna tartani, de eddig még soha nem ölelt így nőt. Még szex után sem. Ha betelt partnerével, felkelt, megtisztálkodott, és valamivel elfoglalta magát, míg újraszólították.
Még az átok előtt sem mutatott soha senki iránt gyengédséget. Még a felesége iránt sem.
Katonaként, amióta csak az eszét tudta, ádázzá és hideggé tette a kiképzés. Kíméletlenné.
Vagy a pajzsod mögött jöjj vissza, vagy rajta. Ezt mondta neki a mostohaanyja, amikor hajánál fogva kihajította otthonról, hogy megkezdje a felkészülést a háborúzásra, zsenge hétévesként.
Apja még rosszabb volt. Legendás spártai parancsnokként nem tűrt gyengeséget. Érzelmeket. A férfi szétszaggatta Iulianosz gyerekkorát fonott bőrkorbácsa végével; megtanította, hogy elrejtse a fájdalmát. Hogy senki ne láthassa szenvedni.
Iulianosz a mai napig érezte a korbács csípését csupasz hátán, hallotta süvítő hangját, ahogy a levegőt hasította, mikor a bőréhez közeledett. Látta a megvető, gúnyos vigyort apja arcán.
- Sajnálom - suttogta Grace a vállához bújva, visszaterelve gondolatait a jelenbe.
A lány felemelte a fejét, és felnézett rá. Szürke szeme fényesen csillogott; a férfi szíve, mely évszázadokkal ezelőtt, szükségből és szándékoltan fagyott meg, most olvadozni kezdett.
Kényszeredetten húzódott hátrább Grace-től:
- Most már jobb?
Grace letörölte a könnyeit, és megköszörülte a torkát. Nem tudta, mi késztette Iulianoszt, hogy utánajöjjön. Régen volt már, amikor utoljára valaki átölelte, ha sírt.
- Igen - suttogta -, köszönöm.
Iulianosz nem szólt.
A gyengéd férfi helyett, aki egy pillanattal korábban támaszt nyújtott neki, ismét csak Mr. Kőszoborrá alakult, egész lényében merevvé és hideggé.
Grace szakadozott lélegzetet vett, és ellépett mellőle.
- Nem viselkedtem volna így, ha nem lennék ennyire fáradt, és még mindig spicces egy picit. Igazán aludnom kell.
Tudta, hogy a férfi követni fogja, úgyhogy engedelmesen visszatért a hálószobába, bemászott hatalmas, ananászokkal díszített ágyába, és bevackolta magát vastag paplanja alá.
És valóban, egy pillanattal később érezte, ahogy a matrac meghajlik a férfi súlya alatt.
Szívverése felgyorsult, amikor megérezte maga mellett a másik test melegét. Még jobban elfajult a helyzet, ahogy a férfi a hátának gömbölyödött, és egyik hosszú, izmos karjával átölelte a derekát.
- Iulianosz! - mondta, hangjában figyelmeztető hangsúllyal, ahogy a csípőjénél megérezte erekcióját. -Azt hiszem, az lesz a legjobb, ha az ágy feléd eső részén maradsz, és én is a magamén.
A férfi nem is figyelt rá; fejét odahajtotta az övéhez, és a haja tövét harapdálta.
- Úgy gondoltam, szeretnéd, ha enyhítenék ágyékod sajgásán - suttogta a fülébe.
Grace teste égett a közelségétől és a szantálfa illatától, amely betöltötte a tüdejét. Elpirult, ahogy eszébe jutott, mit mondott korábban Selenának. - Az ágyékommal nincs semmi baj, boldog úgy, ahogy van. I: - ígérhetem neked, hogy sokkal, sokkal boldogabbá teszem.
Óóó, ebben cseppet sem kételkedett.
- Ha nem viselkedsz rendesen, kiküldelek a szobából.
Ránézett, és hitetlenséget látott a tekintetében.
- Nem értem, miért küldenél el.
- Mert nem foglak úgy használni, mint valami névtelen selyemfiút, akinek nincs más funkciója, csak hogy engem kiszolgáljon. Világos? Nem akarok közel kerülni egy olyan férfihoz, akit nem ismerek.
Kék szemében zavarodottság ült, de végül elhúzódott, és elhelyezkedett mellette.
Grace mély lélegzetet vett, megpróbálta lecsillapítani zúgó fejét, elfojtani a tüzet a vérében. Te jó ég, ennek a férfinak igazán nehéz nemet mondani.
Tényleg azt hiszed, képes leszel aludni, miközben egy ilyen pasi fekszik melletted? Totál meggárgyultál?
Behunyta a szemét, és unalmas érveit ismételgette. Muszáj aludnia. Nincsen helyük ha-knak, és-eknek és vagy-oknak. Kápráztató Iulianoszoknak.
Iulianosz feltornyozta a párnákat a háta mögé, és lenézett Grace-re. Ez lesz az első eset különösen hosszú életében, hogy egy éjszakát egy nő mellett tölt, és nem szeretkezik vele.
Szinte hihetetlen volt. Eddig egy nő sem taszította el magától.
Grace odafordult hozzá egy távirányítóval, hasonlóval ahhoz, mint amilyet korábban a földszinten mutatott. Megnyomott egy gombot, és bekapcsolta a tévét, majd lehalkította a hangot.
- Ez pedig a villanyt szabályozza - mondta, megnyomva egy másik gombot, amitől a szobában kialudt a világosság, csak a tévé fényei villogtak a szemközti falon. - Elég jól alszom zajban, nem hiszem, hogy felébresztenél.
Odaadta neki a távirányítót.
- Jó éjszakát, Makedóniai Iulianosz.
- Jó éjszakát, Grace - suttogta, figyelve, ahogy a lány haja szétterült a párnán, miközben álomba szenderült.
Iulianosz félrerakta a távirányítót, és sokáig nézte Grace-t, ahogy a tévé fényei vibráltak arcának kisimult vonásain.
Abból, ahogy a légzése egyenletessé vált, pontosan meg tudta mondani, hogy végül mikor aludt el. Csak ekkor merte megérinteni. Csak ekkor merte végigkövetni arcának gyengéd körvonalát mutatóujjának begyével.
Teste olyan erővel reagált, hogy be kellett harapnia az ajkát, nehogy káromkodásban törjön ki. Tűz áradt szét a vérében.
Eletében már jó párszor volt alkalma, hogy megismerje a mardosó vágy érzését - először a gyomrában honoló éhséget az ételért, aztán az égető szomjúságot a szeretetért és tiszteletért, majd a követelődző fajtát az ágyékában, a síkos női test után. De még soha, soha nem tapasztalt semmi ehhez foghatót.
Olyan erős, nyers éhség volt, mely már-már épelméjűségét fenyegette.
Csak arra tudott gondolni, ahogy széttárja a lány elefántcsontszín, selymes combját, és mélyen beékeli magát a testébe. Ahogy csúszkálna benne, fel és le, egészen addig, míg mindketten együtt sikoltanának élvezetükben.
Csakhogy ez sosem fog megtörténni.
Távolabb húzódott tőle az ágyban, biztonságos messzeségbe, ahol többé nem érezte édes, nőies illatát, testének melegét a paplan alatt.
A lánynak nyújthat akár napokig tartó, szüntelen élvezetet; de az ő számára sosem jöhet el a kielégülés.
- Légy átkozott, Priaposz - vicsorított, hangosan kimondva annak az istennek a nevét, aki erre a végzetre kárhoztatta. - Remélem, Hádész megadja neked, amit megérdemelsz.
Haragja elpárolgott, és sóhajtott, ahogy rádöbbent, a sors és a Fúriák, legalábbis neki, minden bizonnyal megadták.
Grace, amikor felébredt, biztonságot és meleget érzett. Különös érzés volt; olyasvalami, amit évek óta nem tapasztalt.
Hirtelen gyengéd csókot érzett a szemhéján, mintha valaki finoman végigsimított volna ajkával a szempilláján. Meleg, erős kezek cirógatták a haját.
Iulianosz!
Olyan hirtelen ült föl, hogy összekoccant a fejük. Hallotta, ahogy a férfi felszisszen a fájdalomtól. Homlokát dörzsölve kinyitotta a szemét, és elkapta Iulianosz mérges tekintetét.
- Bocsánat - mentegetődzött, ahogy felült. - Megijesztettél.
A férfi kinyitotta a száját, és a hüvelykujja begyével ellenőrizte, hogy az ütés nem lazította-e ki az első fogait.
Grace nem tudta nem észrevenni nyelvének rezdülését, ahogy azzal is végigpásztázta fogait. Hihetetlenül fehér, szabályos fogak; fogak, amelyek, milyen jó is lenne, ha megharapdálnák az ő...
- Mit kérsz reggelire? - kérdezte, elszakítva magát ezektől a gondolatoktól.
A férfi tekintete lesiklott hálóruhájának V alakú, mély kivágásán. Ahogy Grace követte pillantása irányát, rájött, hogy abból a szögből, ahol ül, belát egészen a ciki rózsaszín Miki egeres alsóneműjéig.
Mielőtt megmozdulhatott volna, a férfi odarántotta magához, és a szájára tapasztotta száját.
Grace belenyögött az élvezetbe, ahogy a férfi nyelve a legbujább dolgokat művelte az ő nyelvével. Feje megszédült a csók intenzitásától, attól, ahogy a férfi meleg lehelete elkeveredett az övével.
És ha most belegondol, hogy korábban soha nem szeretett csókolózni!
Milyen hülye volt.
A férfi még szorosabban ölelte. Ezer kis lángocska gyúlt a bőrén, égették, izgatták, a combja közé, testének egyetlen, a férfi után sajgó, megolvadt pontjába gyűltek.
Iulianosz ajka elvált az övétől, és nyelve továbbkalandozott a bőrén, perzselő ösvényt rajzolva torkára, körözve a kulcscsontján, a fülcimpáján, a nyakán.
A férfi, úgy tűnik, jól ismerte a női test minden egyes erogén zónáját...
És ráadásként azt is tudta, hogyan simogassa őket a nyelvével, a kezével, hogy a lehető legtöbb örömöt nyújtsa.
A fülében érezte gyengéd lélegzetét, mely hűvös hullámokat keltett a testében; amikor fülének belsejét kezdte cirógatni a nyelvével, Grace minden ízében megremegett.
Mellei bizseregtek, megduzzadtak, és kemény gömbökké feszesedtek; sóvárogtak a csókja után.
- Iulianosz - nyögte, felismerhetetlenné torzult hangon. Éber tudata azt szerette volna mondani a férfinak, hogy hagyja abba, de a szavak megakadtak a torkán.
Annyi erő volt az érintésében. Annyi varázslat. Egyre többre és többre vágyakozott.
A férfi megfordította, a matrachoz szorította a hátát. Még a pizsamán keresztül is érezte a merevedését, forrón és keményen, a csípőjének feszülve, ahogy keze beborította a fenekét, és érezte szaggatott lélegzését a fülében.
- Abba kell ezt hagynod - mondta végül, erőtlen hangon.
- Micsodát? - kérdezte. - Ezt? - nyelvével tovább körözött a fülében.
Grace felszisszent az élvezettől. Villámok cikáztak keresztül a testén, akár az izzó zsarátnok, testének összes négyzetcentiméterét felgyújtva. Melle, a férfi mellkasához szorulva, még feszesebbé duzzadt.
- Vagy ezt? - Egyik kezét bugyija dereka alá csúsztatta, hogy ott érintse meg, ahol a legjobban sóvárgott érte.
A lábujjai is begörbültek válaszképp a kéz érintésére a lába között, ahogy a teste ívben a férfiéhoz feszült. Jaj, hihetetlen volt!
Egyik ujjával simogatta lágy, lüktető húsát, feltüzelve kívül és belül, mielőtt végül két ujját mélyen belemeri tette volna.
Míg ujjai köröztek, és ingereltek, és cirógattak, hüvelykujjával finoman masszírozta a csiklóját.
- Óóó... - nyögte Grace, hátravetve fejét az élvezet intenzitásától.
Belecsimpaszkodott a férfiba, ahogy annak ujjai és nyelve újabb könyörtelen rohamra indultak az élvezetéért. Önkontrollja teljesen megszűnt, szégyen nélkül szorította magához, hogy még többet érezzen melegéből, érintéséből.
Iulianosz behunyta a szemét, testének illatát ízlelte, köré fonódó karjainak érintését.
Az övé volt. Érezte, ahogy keze reszketett és lüktetett, ahogy a teste vonaglott a simogatásáért.
Bármelyik pillanatban elélvezhetett.
Ez a gondolat uralta elméjét, felemelte a lány pólóját, és fejét az egyik feszes csúcsra hajtotta; finoman megnyalta a mellbimbót, gyönyörűséggel érezve, ahogy Grace összerándult bőre kényezteti nyelvét.
Nem emlékezett nőre, aki ilyen finom lett volna. Olyan íz volt, mely beégette magát az elméjébe, olyan, amelyről tudta, sohasem felejti el.
És a lány kész volt rá; forró volt, nedves és feszes, épp olyan, amilyennek a női testet szerette.
Letépte a vékony anyagot a csípőjéről, mely még akadályozta az útját testének ahhoz a részéhez, amelyet vágyódva kívánt jobban felfedezni.
És hosszasabban.
Grace hallotta a szövet szakadását, de nem tudta leállítani a férfit. Többé nem volt ura önmagának. Akarata áldozatul esett olyan heves érzéseknek, hogy már csak beteljesülésüket várta.
Be kell, hogy teljesüljenek!
Felnyúlt, beletúrt a férfi hajába; nem tudta volna elviselni, hogy akár egy másodpercre eltávolodjon tőle.
Iulianosz lerúgta a nadrágját, és szétfeszítette a lány combját.
Grace teste tűzben égett; visszatartotta lélegzetét, ahogy megérezte a férfi hosszú, kemény nemi szervét a lába között.
Férfiasságának hegye legbensejéhez ért. ívbe feszített csípőjét hozzá szorította, és széles vállába kapaszkodott, vágyva rá, hogy a férfi benne legyen, olyan sóváran, ami minden képzeletet felülmúlt.
Hirtelen megszólalt a telefon.
Grace felugrott a hangra; elméje egy csapásra visszakerült irányítása alá.
- Mi ez a zaj? - morogta a férfi.
Grace, hálásan, hogy félbeszakították, kiküzdötte magát alóla; végtagjai remegtek, egész teste égett.
- Telefon - válaszolta, mielőtt áthajolt az éjjeliszekrényhez, és megragadta a készüléket.
A keze szó szerint remegett, amikor a füléhez emelte a kagylót.
lulianosz átkozódva fordult az oldalára.
- Selena, hála istennek, hogy te vagy az - mondta Grace, ahogy felismerte barátnője hangját.
Jaj, mennyire hálás volt most Selenának, amiért eltalálta a tökéletes pillanatot a híváshoz!
- Mi van? - kérdezte Selena.
- Hagyd ezt abba - vetette oda Grace Iulianosz-nak, aki nyelvével épp meztelen hátulján indult felfedezőútra.
- Nem csinálok semmit - mondta Selena.
- Nem te, Lanie.
A vonal másik végén síri csönd honolt.
- Figyelj ide - mondta Grace Selenának, figyelmeztető éllel a hangjában. - Kérlek, szedd össze Bili néhány ruháját, és hozd át. Most.
- Sikerült! - az átható visítás majdnem széthasította a dobhártyáját. - Ó, istenem, sikerült! Halleluja, nem hiszem el! Máris úton vagyok!
Grace letette a telefont, épp amikor Iulianosz nyelve elkalandozott a kis ösvényen a fenekétől a...
- Hagyd abba!
Visszahúzódott, és megütődve ráncolta a szemöldökét.
- Nem esik jól, ahogy csinálom?
- Nem ezt mondtam - válaszolta, mielőtt leállíthatta volna magát.
A férfi újra odahajolt hozzá. Grace kipattant az ágyból.
- Muszáj összekészülődnöm a munkába.
A férfi fél karjára támaszkodott, és nézte Grace-t, amint odadobta neki a pizsamanadrágját. Fél kézzel elkapta, míg tekintete ráérősen vándorolt a lány testén.
- Miért nem jelentesz beteget?
- Beteget jelenteni? - ismételte. - Honnan tudsz ilyeneket?
Vállat vont.
- Elmondtam már, fogságom alatt mindent hallok, így tanulok nyelveket, és így értem meg a különböző korok beszédmódját.
Akár egy kecsesen nyújtózó párduc, felemelte a takarót, és lassan kiszállt az ágyból, továbbra is teljes merevedéssel; a pizsamanadrág elfeledve hevert a földön.
Grace nem tudott mozdulni, megbabonázta a látvány.
- Még nem fejeztük be - mondta a férfi halk, mély hangon, és a lány után nyúlt.
- Ó, dehogynem! - válaszolta gyorsan Grace, és a fürdőszoba biztos távolába menekülve, bezárta az ajtót maga mögött.
Iulianosz csikorgatta a fogát, a fejét pedig a legszívesebben a falba verte volna a csalódottságtól. Miért kell a lánynak ennyire konoknak lennie?
Lenézett meredező férfiasságára, és átkozódásban tört ki.
- Te meg miért nem viselkedsz, legalább öt percig! Grace sokáig maradt a hideg zuhany alatt. Mi volt
Iulianoszban, ami szó szerint forráspontig izzította a testét? Még most is érezte a férfi testének melegét a bőrén.
Az ajka, a...
- Hagyd abba, hagyd abba!
Ő nem valami nimfomániás, aki nem képes uralkodni magán. Diplomás nő, akinek agya is van, nem csak hormonjai.
Mégis, annyira könnyű lett volna mindezt elfelejteni, és a következő hónapot ágyban tölteni Iulianosz-szal.
- Rendben - mondta magának -, tegyük fel, hogy befészkeled magad vele az ágyba egy hónapra, és utána?
Beszappanozta a testét. Az iménti gondolat vágya maradékát is elűzte. ,
- Megmondom neked, mi történne. Lelépne, és te, húgom, ott maradnál megint egyedül. Emlékszel még, hogy volt Paullal? Emlékszel, milyen volt föl-alá kóborolni a kollégiumban, émelygéssel küszködve a gondolattól, hogy hagytad: valaki kihasználjon? Emlékszel, milyen megalázó volt?
Szörnyű volt; még mindig emlékezett Paul gúnyos röhögésére, ahogy hencegve behajtotta a barátaitól a fogadás nyereményét. Mennyire szeretett volna akkor egy pillanatra férfivá válni, berúgni Paul szobájának ajtaját, és szétverni a fejét.
Nem, többé nem hagyja, hogy kihasználják.
Évekbe telt, míg túljutott Paulon és a kegyetlenségén, és nem fogja semmissé tenni ezeket az éveket egy szeszélyért. Még egy ilyen lenyűgöző szeszélyért sem!
Nem, nem, nem. A következő férfi, akinek odaadja magát, olyasvalaki lesz, aki hűséges hozzá. Aki törődik vele.
Valaki, aki nem veszi semmibe a fájdalmát, és nem tölti saját önző örömét a testén, mintha mi sem történt volna, gondolta. Az eltemetett emlékek újra előtörtek, bosszúért kiáltva. Paul úgy viselkedett, mintha ő ott sem lett volna. Mintha ő nem lett volna több, csak egy bábu, érzelmek nélkül, a férfi kielégítésére.
És nem hagyja, hogy bárki, különösen Iulianosz, így bánjon vele.
Soha többé.
Iulianosz lesétált a földszintre, és az ablakokon beáramló ragyogó napfényt csodálta. Vicces, hogy az ember apró dolgokért is hálás tud lenni. Jól emlékezett még arra, amikor olyasmi, mint egy szép, napos reggel, fel sem tűnt volna neki.
Most minden ehhez hasonlóra az istenek ajándékaként tekintett. Ajándékokra, melyekkel eltelik a következő hónapban, mielőtt ismét visszakényszerül az örök sötétségbe.
Nehéz szívvel ment ki a konyhába, a nagy szekrényhez, amelyikben Grace az élelmet tárolta. Ahogy kinyitotta az ajtaját, a benti hideg ámulatba ejtette. Odanyújtotta a kezét, figyelte, ahogy a kiáramló levegő kavarog a bőre körül.
Hihetetlen.
Különböző dobozokat szedett elő, de nem tudta elolvasni az írást a címkéken.
- Ne egyél meg semmit, amit nem tudsz azonosítani - figyelmeztette magát, visszaemlékezve a sokféle gusztustalanságra, amit századok alatt étel címén megtapasztalt.
Lehajolva addig keresgélt, míg egy érett dinnyét talált az alsó polcon. Kitette a pultra a konyha közepén, elővett egy nagy kést a tartóból, ahol Grace tucatnyi kése volt, és félbevágta.
Levágott belőle egy szeletet, és a szájába vette.
Halkan felmordult, ahogy a kellemes nedv átmosta az ízlelőbimbóit. Gyomra követelődzőn megkordult az édes péptől. A torka is fájón vágyakozott az ízes, enyhet adó táplálék után.
Annyira jó volt, hogy megint ehet. Hogy van valami, amivel elűzheti az éhségét és a szomjúságát.
Mielőtt leállíthatta volna magát, félrerakta a kést, megragadta a dinnyét, és elkezdte zabálni, olyan gyorsan, ahogy csak bírta.
De hát, az istenekre, annyira éhes volt. Annyira szomjas.
Nem is volt igazán tudatában, mit tesz, mígnem csak a puszta héj maradt a kezében.
Akkor aztán megdermedt, ahogy meglátta a saját kezét, dinnyelétől mocskosan, az ujjai, akár egy vadállat karmai, ráfonódva a prédára.
Fordulj erre, Iulianosz, és nézz rám. Na, most legyél jó fiú, és tedd, amit mondok. Érints meg itt! Hmmm... Igen, ez az. Jó fiú, jó fiú. Tegyél kedvemre, és hozok neked ételt, majd egy kicsit később.
Iulianosz megrándult, ahogy a hívatlan emlék betolakodott elméjébe, legutóbbi megtestesülése idejéből. Nem csoda, ha állatként viselkedett, hiszen olyan régóta úgy kezelték. Alig emlékezett emberi mivoltára.
Legalább Grace nem láncolta az ágyához. Legalábbis eddig.
Magától megundorodva nézett körül a helyiségben; örült, hogy Grace nem volt tanúja önkontrollja iménti elvesztésének.
Még mindig szakadozott a lélegzete. Megragadta a dinnyehéjat, és a szeméttárolóba dobta, ahogy Grace-től előző este látta. Aztán a mosogatóhoz ment, hogy a ragacsos, édes levet lemossa a kezéről.
Ahogy a hideg víz hozzáért a bőréhez, felsóhajtott az örömtől. Víz. Tiszta és hideg. Talán ez volt, ami fogsága alatt legjobban hiányzott neki. Ami után percről percre vágyakozott, amikor kiszáradt torka égett és sajgott.
Hagyta, hogy a hideg víz lefolyjon bőrén, aztán felfogta a markában, lehajolt, és ivott a tenyeréből, lenyalogatva a vizet ujjairól. Olyan enyhet adó volt, ahogy a víz elárasztotta a száját, lecsúszott égő torkán, csillapította a szomját. Semmi más nem hiányzott, csak hogy képes legyen bemászni a mosogatóba, és egész testére folyathassa a vizet.
Hogy...
Hirtelen kopogást hallott az ajtón, amit a lépcsőn lesiető léptek követtek. Elzárta a vizet, és a mosogató melletti száraz rongyban megtörölgette arcát és kezét.
Ahogy visszatért a dinnye másik feléhez, felismerte Selena hangját. - Merre van?
Iulianosz megcsóválta a fejét a jól hallható lelkesedésre. Ez volt az, amit Grace-től várt volna.
A két nő belépett a konyhába. Iulianosz felnézett a dinnyéből, és tekintete barna, tágra nyílt szempárba kapcsolódott.
- Mi a szent szar! - zihálta Selena.
Grace összefonta a karját, szeme csillogásából nem lehetett megállapítani, hogy mérges-e, vagy élvezi a helyzetet.
- Iulianosz, ismerkedj meg Selenával.
- Mi a szent szar! - ismételte barátnője.
- Selena! - Grace Selena arca előtt integetett, aki még mindig nem pislogott.
- Mi a...
- Abbahagynád? - förmedt rá Grace.
Selena egyenesen a földre dobta a kezében lévő ruhákat, és betámolygott a konyhába, amíg a férfi egész alakját jól szemügyre vehette. Pillantásával végigfürkészte a feje tetejétől egész a meztelen lábfejéig.
Iulianosz alig rejtette véka alá haragját erre a tevékenységre.
- Szeretnéd majd megvizsgálni a fogaimat is, vagy inkább dobjam le a nadrágomat a vizsgálódás kedvéért? - kérdezte, több rosszindulattal a hangjában, mint amennyit szeretett volna belevinni. Végül is a nő elvileg az ő pártján áll.
Csak legalább becsukná a száját, és befejezné a hülye bámészkodást. Soha nem bírta elviselni az ilyen felfokozott érdeklődést.
Selena tétovázva kinyújtotta a kezét, hogy megérintse a férfi karját.
- Búú - kiáltott rá Iulianosz, amitől Selena egy méterre a levegőbe szökkent.
Grace nevetett.
Selena a homlokát ráncolta, és kettőjükre meredt.
- Megálljatok csak, ti ketten. Kiröhögtök?
- Megérdemled. - Grace felemelt egy szelet dinnyét, amit Iulianosz levágott, és a szájába tette. -Arról nem is beszélve, hogy ma te viszed magaddal.
- Micsoda? - kérdezte egyszerre Selena és Iulianosz. Grace lenyelte a falatot.
- Hát nem igazán vihetem be magammal a munkahelyemre, ugye?
Selena komiszul vigyorgott.
- Megesküdnék rá, hogy Lisa és a női pácienseid imádnák.
- És ugyanígy a srác, aki nyolcra jön hozzám. De nem tudnék túl hatékonyan dolgozni.
- Nem tudod lemondani? - kérdezte Selena. Iulianosz egyetértett vele. Egyáltalán nem vágyott rá, hogy bármilyen nyilvános helyre menjen. Átkozottságának egyedül azt a mozzanatát találta valamennyire elfogadhatónak, hogy legtöbb megidézője a szobájában vagy a kertjében rejtegette.
- Tudod te is, mi a helyzet - mondta Grace. - Nekem nincs holmi ügyvéd férjem, aki támogat. És nem hiszem, hogy Iulianosz szívesen ténfereg egész nap a házban egymagában. Biztos vagyok benne, hogy inkább elmenne, és megnézné a várost.
- Inkább itt maradnék veled - mondta Iulianosz. | Igazából azt szerette volna, hogy újra láthassa a lányt, ahogy vonaglik alatta, érezze sima testét hosszában csúszkálni férfiasságán, és elérje, hogy az élvezettől felsikoltson.
Elkapta Grace tekintetét, és felismerte az éhséget, ami a világosszürke szempár mélyén fellobbant. Ebben a pillanatban megértette, mire megy ki a játék. A lány dolgozni megy, hogy ne kelljen a közelében maradnia.
Nos, előbb vagy utóbb vissza kell térnie.
És akkor az övé lesz.
És ha egyszer meghódította, meg fogja neki mutatni, milyen kitartásra és szenvedélyre képes egy spártai kiképzésű makedóniai harcos.

Ötödik fejezet
A reggel csak vánszorogni látszott, mialatt Grace a megszokott pácienseivel foglalkozott. Bármilyen keményen próbálkozott, hogy rájuk és a problémáikra figyeljen, nem sikerült.
Újra és újra ugyanazok a képek tolakodtak az agyába: aranyló barna bőr, perzselő kék szempár...
És az a mosoly...
Mennyire kívánta most, hogy bárcsak Iulianosz sose mosolygott volna rá. A férfi mosolya lett a veszte.
- ...és így aztán azt mondtam neki, nézd, Dave, ha kölcsön akarod venni a ruháimat, oké. De a baromi drága, márkás cuccaimat hagyd békén, mert ha jobban fogsz kinézni bennük, mint én, kedvem támad az egészet az Üdvhadseregnek adományozni. Igazam volt, doki?
Grace felnézett a jegyzettömbjéből, ahová épp lándzsás pálcikaemberkéket firkálgatott.
- Hogy mondja, Rachel? - kérdezte a pácienstől, aki jól öltözött fotóművész volt, és a szemben lévő fotelban ült.
- Igazam volt, amikor azt mondtam Dave-nek, hagyja békén a ruháimat? A francba, én legalábbis úgy érzem, annyira ciki, mikor a pasim jobban néz ki a ruháimban, mint én, nem?
Grace bólintott.
- Teljes mértékben így van. Azok az ön ruhái, és önnek nem kötelessége elzárnia 6'ket.
- Ugye? Tudtam! Pont ezt mondtam neki én is. De érdekelte egy hangyányit is? Nem. Hívhatja magát Davidának, ha úgy tartja kedve, és magyarázhatja nekem, hogy ő valójában egy nő, férfitestbe zárva. De ha a végeredményt nézzük, ő is képes úgy figyelni rám, mint a volt férjem. Esküszöm...
Grace akaratlanul is újra az órájára pillantott. A Rachelre szánt idő már majdnem letelt.
- Tudja, Rachel - szólt közbe, elvágva páciense szokásos szóáradatát a férfiakról és a férfiak bosszantó tulajdonságairól -, azt hiszem, Dave-ről tovább beszélünk majd a következő hétfőn.
Rachel bólintott.
- Rendben. De emlékeztessen majd, doktornő, hogy Chicóról is meséljek önnek.
- Chicóról?
- A csivaváról a szomszédban. Esküszöm, hogy az a kutya úgy néz rám.
Grace a szemöldökét ráncolta. Vajon tényleg jól értelmezte Rachel utalását?
- Tudja! Úgy néz! Lehet, hogy látszatra csak egy kutya, de folyton a szexen jár az esze. Minden alkalommal, amikor elsétálok előtte, a szoknyám alá néz. És ne tudja meg, mit művelt a futócipőmmel. Az a kutya egy perverz.
- Rendben - mondta Grace, ismét félbeszakítva a litániát. Kezdte úgy érezni, nem fog tudni segíteni Rachelnek leküzdeni a rögeszméjét, miszerint a világon minden férfi majd meghal, hogy őt birtokolhassa;!;
- A csivava önre irányuló fixációját is feltétlenül megbeszéljük legközelebb.
- Kösz, doki. Ön a legjobb. - Rachel felmarta táskáját a padlóról, és kiviharzott az ajtón.
Grace a halántékát dörzsölte, ahogy Rachel szavai visszhangzottak a fejében. Egy csivava? Uramisten!
Szegény Rachel. Biztosan segíthetne ezen a szerencsétlen nőn valami módon.
Aztán meg, még mindig sokkal jobb, ha egy csivava bámul a szoknyád alá buján, mint ha egy görög szexrabszolga.
- Jaj, Lanie - sóhajtotta Grace -, hogy hagyhattam, hogy ilyen dolgokba keverj engem?
Mielőtt ezen tovább rágódhatott volna, az asztalán berregni kezdett a házitelefon.
- Igen, Lisa?
- A tizenegy órai páciens lemondta az időpontját, és amíg Mrs. Thibideaux-val foglalkozott, a barátnője, Selena Laurens körülbelül hatvanszor telefonált. Most nem túlzok, és nem viccelek. Egy halom sürgős üzenetet hagyott, hogy hívja vissza a mobilján, amilyen hamar csak lehetséges.
- Köszönöm, Lisa.
Felemelve telefonját, Grace felhívta Selenát.
- Ó, hála istennek - kezdte rá Selena, mielőtt Grace megszólalhatott volna. - Vonszold ide a segged, és vidd haza a pasidat. Most rögtön!
- Nem a pasim. Őt te...
- Akarod tudni, micsoda ez a fickó? - kérdezte Selena, a hangjában hisztérikus felhanggal. - Egy cseszett ösztrogénbomba, az! Most is, ahogy beszélünk, nők tülekednek a standom körül. Sunshine örül neki, több cserepet adott el ma reggel, mint valaha. Megpróbáltam már hazaszállítani a pasit, de nem tudtam átverekedni magam a tömegen. Esküszöm, úgy néz ki,! mintha valami sztár jött volna ide. Soha nem láttam még ilyet életemben. Szóval, emeld a segged, és segíts!
A telefon elnémult.
Grace a szerencséjét átkozta. Átszólt Lisának, hogy a nap további részére mondja le a pácienseket.
Ahogy a térre ért, megértette, miről beszélt Selena. Legalább húsz nő vette körül Iulianoszt, és az elhaladó nők további tömegei bámulták tátott szájjal.
Azok, akik legközelebb voltak Iulianoszhoz, lökdösődtek és könyököltek, megpróbálva magukra von-| ni a figyelmét.
De a legbizarrabb mindegyik közül az a három nő y volt, akik átkarolták, míg a negyedik fényképezte őket.
- Ó, köszönöm - dorombolta egy harmincas évei közepén járó nő Iulianosznak, miközben kitépte az őket fotózó nő kezéből a gépet. |
Úgy szorította a fényképezőgépet a melléhez, hogy lehetőleg arrafelé terelje Iulianosz figyelmét, de a férfin a legkisebb érdeklődés sem látszott.
- Ez az egész annyira csodálatos - folytatta az! ömlengést a nő. - Alig várom, hogy hazavigyem, és a műkedvelő írókörben megmutassam! Nem fogják elhinni, hogy élőben találkoztam a francia negyedben valakivel, aki simán rákerülhetne egy szerelmes regény borítójára!
Iulianosz merev testtartásából gyanította, hogy a férfi nem élvezi a közfigyelmet. Azt mindenképpen a javára lehetett írni, hogy nem volt nyíltan goromba.
De a szeme nem mosolygott; modora most semmiben nem emlékeztetett arra, ahogy tegnap este vele viselkedett.
- Szívesen - válaszolta a nőnek.
A kitörő kuncogás fülsiketítő volt. Grace a fejét csóválta. Kicsit több méltóságot, hölgyeim!
De, őszintén szólva, ő is enyhe szédülést érzett minden alkalommal, valahányszor Iulianosz arcát, testét, mosolyát látta.
Úgyhogy igazából ki kárhoztathatná ezeket a nőket, ha úgy viselkednek, mint egy csapat tini a rockkoncerten?
A férfi hirtelen elkapta Grace tekintetét hormonoktól dühöngő rajongóinak tengerén át. Grace vidám szemöldökrántással válaszolt.
A férfi mosolya azonnal eltűnt, helyét az éhes ragadozó pillantása vette át, aki épp meglelte legközelebbi áldozatát.
- Ha megbocsátanak - mondta, és átgázolt a nőkön, egyenesen felé véve az irányt.
Grace nyelt egyet, észlelve a nőkben feltámadó rosszindulatot, ahogy kivétel nélkül utálkozva bámultak rá.
De a rátörő vágy hirtelen, nyers hulláma, amely szívét kiugrasztotta a helyéből, még ennél is rosszabb volt. És az érzés a férfi minden felé tett lépésével tízszeresére erősödött.
- Légy üdvözölve, agapeméne - mondta Iulianosz, felemelte Grace kezét, és csókot lehelt az ujjbegyére.
Grace gerincén az elektromosság forró hulláma láncolt. Mielőtt mozdulni tudott volna, a férfi a karjába vette, és forrón, felkavaróan megcsókolta.
Grace ösztönösen behunyta a szemét, és belefeledkezett a férfi szájának melegébe, lélegzetébe. Karjának (hintésébe, ahogy sziklakemény mellkasához szorította. Szédülni kezdett az érzéstől.
Óóó, a férfi aztán tényleg tudta, hogy kell csókolni! Valami megmagyarázhatatlan módon használta az ajkát. :
Es a teste... Soha nem érzett még az 6't körülölelő' szikár, kemény izmokhoz foghatót.
- Szajha! - Az egyik gúnyosan fintorgó nő alig hallható megjegyzése megtörte a varázst.
- Iulianosz, kérlek - suttogta - az emberek figyelnek bennünket.
- Azt hiszed, érdekel?
- Engem igen!
A férfi mély mordulás kíséretében elhúzta a fejét, és letette Grace-t. Grace csak ekkor jött rá, hogy eddig teljes súlyával ránehezedett a férfira, aki erőlködés nélkül tartotta.
Ahogy kelletlenül szétváltak, égő arccal észlelte a körülöttük álló nők féltékeny pillantásait.
A férfi arckifejezése világosan elárulta nemtetszését és vonakodását, de elengedte Grace-t, és hátrább lépett.
- Végre - mondta Selena sóhajtva -, most már talán újra hallok majd. - Megrázta a fejét. - Ha tudtam volna, hogy ez beválik, én csókoltam volna meg.
Grace rávigyorodott.
- Hát a te hibád.
- Ezt meg hogy érted?
Grace egy kézmozdulattal Iulianosz ruháira mutatott.
- Nézd meg, hogy van felöltözve. Nem vihetsz egy görög istent nyilvános helyre sortban és tapipólóban, ami ráadásul két számmal kisebb a kelleténél. Úristen, Selena, mi a francot gondoltál?
- Azt, hogy harminckilenc fok van kint, és száztíz százalékos páratartalom. Nem szerettem volna, ha hőgutát kap.
- Hölgyeim, kérem - szólt közbe Iulianosz, közéjük lépve -, túl meleg van ahhoz, hogy itt álljunk az utcán, és valami olyan érdektelen témán vitatkozzunk, mint az öltözködésem. - Éhes pillantása végigsöpört Grace-en, aztán elmosolyodott, olyan mosollyal, amely minden nőt meglágyított volna. - És nem vagyok görög istenség, csak egy kisebb félisten.
A hangja annyira elbűvölte, hogy Grace nem is értette, amit mondott. Hogy csinálta ezt? Hogy vitt a hangjába ennyi erotikus töltést?
Talán mély, erős akcentusa tette?
Nem, több volt mögötte, de hogy mi, arra az élete árán se tudott volna rájönni.
Igazából csak arra vágyott, hogy keressenek egy ágyat valahol, és ő hagyja, hogy a férfi azt tegyen vele, amit akar. Hogy tenyere érezhesse érzéki bőrét.
Selenára nézett, és elkapta éhes pillantását, ahogy Iulianosz farát és a csupasz lábát bámulta. :.
- Te is érzed, ugye? - kérdezte tőle. Selena pislogva felnézett.
- Érzek? Micsodát?
- Őt. Olyan, mintha ő lenne a hamelni patkányfogó. Mintha mind elkábulnánk a furulyájától. - Megfordult, és észrevette a bámuló nőket; néhányuk egyenesen a nyakát nyújtogatta, hogy jobban lássa Iulianoszt.
- Mi van benne, ami vonz minket, akaratunk ellenére?
Iulianosz ingerülten felvonta a szemöldökét.
- Akaratod ellenére?
- Hát, egészen őszintén, igen. Nem szeretem ezt az érzést.
- Mégis, hogy érzed magad? - kérdezte.
- Szexinek - csúszott ki Grace száján, mielőtt meggondolhatta volna magát.
- Akár egy istennő? - kérdezte a férfi; hangja egy egész oktávnyit mélyült.
- Igen - válaszolta, ahogy a férfi közelebb lépett hozzá.
Iulianosz nem érintette meg, erre nem is volt szükség. Puszta közelsége elsöpört minden ellenállást. Megrészegítette, ahogy delejes tekintetével végigsimított az ajkán, a nyakán. Megesküdött volna, hogy máris érzi száján az égő ajkat.
És a férfi még csak meg sem mozdult.
- Meg tudom magyarázni, mi ez. - Majdhogynem dorombolt.
- Az átok hatása, nem?
Megrázta a fejét, és egyik kezét kinyújtva, mutatóujját finoman végigfuttatta Grace arcán. Grace lehunyta a szemét; a heves vágyakozás hulláma megperzselte. Minden erejére szüksége volt, hogy ne fordítsa el a fejét, és ne ragadja azt az ujjat a fogai közé.
Iulianosz közelebb hajolt, és odasimította arcát az övéhez.
- Ez azért van, mert sokkal inkább értékellek, mint a te korod férfijai.
- Ez abból a tényből következik, hogy neki van a legfeszesebb musculus gluteusa, amit valaha láttam -vágott közbe Sunshine. - Ezt a hangot és akcentust, amiért meghalni is érdemes, nem is említve. Igazán elárulhatná valaki, hol szerezhetnék be én is egy ilyet.
Grace nevetésben tört ki Sunshine váratlan közbeszólására.
Iulianosz viszont a legkevésbé sem elragadtatva fordult Sunshine felé.
- Nézzetek csak rá - mutogatott Sunshine Iulianosz felé szénporos kezével. A jobb arcfelén is volt egy szénfolt. - Mikor találkoztatok utoljára ilyen pasival, aki ennyire kidolgozott izomzatú, hogy gyakorlatilag a vér áramlását is látod az ereiben? A pasid egy csődör. Egy állati csődör. - Aztán komoly arccal hozzátette: - Egy kicseszettül király csődör.
Sunshine visszatért a vázlatfüzetéhez. Grace látta, hogy épp Iulianoszt skicceli.
- Figyeled, ahogy a fény kiemeli bőrének arany színét? Majdnem olyan, mintha tényleg a nap csókolta volna meg.
Grace a homlokát ráncolta. Ebben volt valami igazság.
Iulianosz odahajolt hozzá, kék szeme forróságot sugárzott.
- Gyere haza velem, Grace - suttogta a fülébe. -Most. Hadd vegyelek a karjaimba, hadd tépjem le a ruhádat, és hadd mutassam meg, mit szántak az istenek az asszonyoknak, amikor a férfit rendelték neki. Esküszöm, az örökkévalóságig emlékezni fogsz rá.
Grace behunyta a szemét, és a szantálfa illata töltötte be érzékeit. A férfi lélegzete csiklandozta a nyakát, az arca annyira közel volt az övéhez, hogy érezni vélte a borostái érintését.
Testének minden pontja arra vágyott, hogy megadja magát a férfinak. Igen, könyörgött, igen!
Tekintete a férfi vállára siklott. A faragott, kemény izmokra. A torkánál lévő bemélyedésre. Óóó, mennyire vágyott nyelvével végigsimítani bőrének gazdag aranyán! Kikutatni, vajon testének többi része is annyira ízletes-e, mint a szája.
Pompás lenne az ágyban. Ebben nem kételkedett.
De tudta, hogy nem jelent semmit a férfinak. Semmit.
- Nem tehetem - lehelte hátralépve.
A férfi szemében csalódottság tükröződött. Aztán nézése keménnyé és elszánttá vált.
- Meg fogod tenni - biztosította.
Grace, valahol mélyen, tudta, hogy valószínűleg igaza van. Ugyan mennyi ideig tud ellenállni egy nő egy ilyen férfinak?
Elhessegetve magától a gondolatot, átnézett az utca túloldalára, a Jackson Brewery irányába.
- Kéne vennünk néhány ruhát, amelyek jók rád.
- Tehetek én róla, hogy egy fejjel magasabb és kétszer olyan széles, mint Bili? - kérdezte Selena. - A te remek ötleted volt, hogy hozzam magammal.
Grace vágott egy fintort Selena felé.
- Oké, oké. A Breweryben leszünk, ha szükséged lenne ránk.
- Rendben, csak óvatosan.
- Óvatosan? - kérdezett vissza Grace. Selena Iulianosz felé bökött a hüvelykujjával.
- Ha a nők elkezdenek tömörülni, hallgass rám, és tisztulj el az útjukból. Az utolsó csoport nyomait még mindig érzem a jobb lábamon.
Grace nevetett, és elindult, tudva, hogy Iulianosz követni fogja. Valóban érezte, szorosan a háta mögött. Jelenlétéről egy pillanatra sem tudott elfeledkezni, kibírhatatlanul befészkelte magát minden gondolatába és érzékébe.
Egyikük sem szólt egy szót sem, amíg átvágtak a forgalmas utcán, és beléptek az első útjukba eső boltba.
Grace körülnézett az áruházban, a férfiruhaosztályt keresve. Miután meglátta, elindult arrafelé.
- Nos, milyen stílust kedvelsz? - kérdezte Iulianoszt, ahogy megálltak néhány kupac összehajtogatott farmer mellett.
- Amire én gondolok, ahhoz a meztelenség illik leginkább.
Grace a szemét forgatta.
- Megpróbálsz megbotránkoztatni, ugye?
- Lehetséges. El kell ismernem, nagyon tetszik, ahogy elpirulsz.
Odalépett hozzá.
Grace hátrálni kezdett, hogy a farmerokkal teli pult kettőjük közé kerüljön.
- Azt hiszem, legalább három nadrágra lesz szükséged, amíg itt leszel.
A férfi sóhajtott, ahogy a nadrágokra nézett.
- Minek ez a felhajtás, amikor néhány hét múlva elmegyek?
Grace rábámult.
- Jézusom, Iulianosz - vetette oda bosszankodva -, úgy teszel, mintha soha senki nem öltöztetett volna fel a korábbi alkalmakkor.
- Hát nem is.
A lány megdermedt tompa, üres hangjára. És a szavak jelentésére.
Hitetlenkedve nézett rá.
- Azt akarod mondani, az utóbbi kétezer évben senki nem vette a fáradságot, hogy felöltöztessen?
- Két esetet kivéve - válaszolt ugyanazon a tompa hangon. - Egyszer, az angol régensség korában, egyik megidézőm beburkolt egy fodros rózsaszín pongyolába, amikor a hóviharban kizárt az erkélyre, hogy a férje ne találjon rám az ágyában. A második alkalom túl zavarba ejtő ahhoz, hogy elmeséljem.
- Nem vagy vicces. Tudom, hogy semelyik nő nem tartana egy férfit egy egész hónapon át ruha nélkül.
- Nézz rám, Grace - mondta, széttárva karját, hogy megmutassa kemény, vonzó testét. - Szexrabszolga vagyok. Előtted senki nem gondolta, hogy ruhákra lenne szükségem a kötelességem teljesítéséhez.
Tüzes tekintete megigézte Grace-t, de amitől megsajdult a szíve, az a mélykék szempárban tükröződő fájdalom volt, amit a férfi annyira rejteni próbált. Fájdalma mélységesen megérintette Grace-t.
- Biztosíthatlak - mondta a férfi halkan -, ha egyszer beléjük hatoltam, mindent megtettek, amit tudtak, hogy ott is maradjak. Mint egyik középkori meg-idézőm, aki lakatot tétetett a hálószobaajtajára, és elterjesztette, hogy pestises.
Ezt hallva Grace elfordította a tekintetét. Amit mesélt, hihetetlen volt, arckifejezéséből mégis világosan látta, hogy nem túloz.
Elképzelni sem tudta, milyen megaláztatásokon mehetett keresztül az évszázadok során. Édes istenem, ennél az állatokkal is jobban szokás bánni!
- Megidéztek, de egyikük sem beszélgetett veled, egyikük sem adott ruhákat?
- Minden férfinak ez a titkos álma, nem? Hogy milliónyi nő vesse magát a lába elé anélkül, hogy elköteleződésre vagy ígéretekre vágynának! Hogy semmit ne akarjanak, csak a testét, és a néhány hétnyi örömöt, amit adhat nekik! - Nyegle hanghordozása nem tudta egészen elrejteni bujkáló keserűségét.
Lehet, hogy sok férfinak ez az álma, de Grace világosan látta, hogy az övé nem ez.
- Nos - mondta, visszatérve a nadrágokhoz -, nekem ez nem tetszik, és muszáj lesz viselned valamit, ha nyilvános helyre viszlek.
A harag olyan fenyegetően villant meg a férfi tekintetében, hogy Grace tett egy akaratlan lépést hátrafelé.
- Nem arra átkoztak, hogy nyilvános helyeken mutassam magam, Grace. Miattad vagyok itt, egyedül csak miattad.
Milyen szépen is hangzott mindez. Mégsem fog bedőlni neki. Nem használhat egy másik emberi lényt olyan módon, ahogy lulianosz mondta. Egyszerűen bűn lenne, és soha többé nem tudna tükörbe nézni, ha ilyesmit tenne a férfival.
- Meglehet - mondta határozottan. - Én viszont nyilvános helyekre szeretnélek vinni. Szóval, szükséged lesz ruhákra. - Elkezdett válogatni a különböző méretek között.
A férfi elnémult.
Grace felnézett rá, és elcsípte sötét, mérges arckifejezését.
- Mi van?
- Mi lenne? - mordult vissza.
- Ne is törődj vele. Lássuk, melyik áll legjobban ezek közül. - Felragadott néhány méretet, és odaadta neki a nadrágokat. A férfi úgy reagált, hogy azt hihette volna az ember, Grace egy adag kutyaszart nyomott a kezébe.
Figyelmen kívül hagyva döbbent tekintetét, Grace úgyszólván belökte egy próbafülkébe, és becsapta mögötte a lengőajtót.
Iulianosz belépett az apró fülkébe, és megdermedt; egyszerre három oldalról érezte támadva magát.
Az első a hely szűkössége és a hideg, ádáz rémület volt, amely elfogta tőle. Egy teljes percig nem jutott lélegzethez, miközben próbált megküzdeni a késztetéssel, hogy kirohanjon a szűk, kényelmetlen helyiségből. Alig tudott úgy megmozdulni, hogy bele ne ütközzön a falakba, az ajtóba vagy a tükörbe, i
De a klausztrofóbiánál is szörnyűbb volt arca látványa a tükörben. Évszázadok óta nem látta önnön képmásást. És az arc, amely most a tükörből visszameredt rá, annyira hasonlított apjáéra, hogy szerette volna szilánkokra törni. Ugyanazokat a finoman faragott vonásokat, ugyanazt a megvető szempárt látta.
Egyetlen vonás hiányzott csak, a mély forradás, amely apja bal arcán húzódott.
És, sok-sok évszázad óta most először, megrendülten látta a vállára lógó három vékony, parancsnoki hajfonatot.
Remegő kézzel nyúlt oda és érintette meg őket; ezt már időtlen idők óta nem tette. Visszaemlékezett a napra, amikor elnyerte ezt a kitüntetést.
A thébai csata után történt, amikor parancsnokuk elesett. A makedón katonák között kitört a pánik, és megkezdték a visszavonulást. Ő akkor megragadta a parancsnok kardját, újra összefogta a sereget, és győzelemre vezette őket a rómaiak ellen.
A csata utáni napon maga a makedón királynő fonta be a haját, és saját gyöngyeit fűzte a fonatok végébe.
Iulianosz markába fogta az apró üveggyöngyöket.
Ezek a fonatok a valaha volt büszke és hatalmas makedón parancsnokhoz tartoztak, aki erős hódító hadsereget vezetett olyan sikeresen, hogy a rómaiakat rémült menekülésre kényszerítette.
Látványuk gyötörte Iulianoszt.
Lenézett a gyűrűre a jobb kezén. A gyűrűre, amelyet olyan régóta hordott, hogy tökéletesen megfeledkezett róla, és réges-rég nem foglakozott a jelentésével.
De a fonatai...
Nagyon, nagyon hosszú idő óta nem jutottak eszébe.
Ahogy most hozzájuk ért, visszaemlékezett a férfira, aki valaha volt. Visszaemlékezett családtagjai arcára. Azoknak az arcára, akik valaha törték magukat, hogy őt szolgálják. Az emberekére, akik valaha tisztelték és félték.
Az időre, mikor saját végzetének ura volt, és az egész általa ismert világot megszerezhette magának.
És most...
Iulianosznak összeszorult a torka; behunyta a szemét, és kiszedte a gyöngyöket a haja végéből, aztán kezdte kibontani a fonatokat.
Ahogy ujjai meglazították az első fonatot, lenézett a padlóra, a ledobott nadrágokra.
Miért csinálja ezt Grace? Miért viselkedik úgy vele, mint egy emberi lénnyel?
Annyira hozzászokott ahhoz, hogy úgy bánnak vele, mint egy tárggyal, hogy kibírhatatlannak érezte a lány kedvességét. A többi megidéző hideg, személytelen viselkedése inkább segített elviselni büntetését, mert nem emlékeztette arra, ki is volt valaha.
Hogy mit veszített.
Segített abban, hogy csak az adott pillanatra koncentráljon, a rövidke, múlandó örömökre, amelyek jutottak neki.
De az emberi lények nem így élnek. Családjuk van, barátaik, jövőjük, álmaik. Reményeik.
Olyasmik, amiket ő századokkal korábban elveszített. Olyasmik, amiket soha többé nem ismerhet.
- Átok rád, Priaposz - suttogta, ahogy dühösen kibontotta az utolsó fonatot. - És rám is.
Grace majd hanyatt esett, amikor Iulianosz végre kijött a próbafülkéből egy olyan farmerban, melyet mintha ráöntöttek volna.
A szűk póló, amelyet Selena kölcsönzött neki, pont vékony, keskeny dereka felett néhány centivel ért véget, a nadrág pedig csak sovány csípőjéig ért, megmutatva egy részt kemény, lapos hasából és a rövid, kávészínű szőrzetből, amely a köldökétől futott le, és eltűnt valahol a farmer mögött. . :
Grace erős késztetést érzett, hogy odasétáljon hozzá, és végigcsúsztassa kezét ezen a hívogató ösvényen, kikutatva, hová is vezet. Még túlontúl jól emlékezett a férfi látványára, ahogy meztelenül állt előtte.
Fogai között élesen véve a levegőt, magában el kellett ismernie, hogy remekül mutat farmerban. Még jobban, mint sortban - már ha ez egyáltalán lehetséges.
Sunshine-nak igaza volt, a férfinak volt a legjobb feneke, amit valaha farmerba burkoltak, és Grace most semmi másra nem tudott gondolni, csak hogy végigsimítson rajta, és aztán jó szorosan megragadja.
A mellettük álldogáló elárusítónő és vevője abbahagyták a beszélgetést, és a szájukat tátották.
- Ez elmegy? - kérdezte Iulianosz Grace-t.
- Ó, igen, bébi - csúszott ki Grace száján meggondolatlanul.
Iulianosz odavetett egy mosolyt, szeme azonban komor maradt.
Grace a háta mögé került, hogy lássa, milyen méretű a nadrág.
Ó, igen, gyönyörű, gyönyörű feneke van!
Összezavarodva a formás hátsótól, akaratlanul is végigsimított ujjaival a férfi hátán, miközben megnézte a címkét. Erezte, ahogy Iulianosz megmerevedik.
- Tudod - szólt, visszapillantva rá a válla fölött -, ez sokkal jobban esne, ha mindketten meztelenül lennénk, az ágyadban.
Grace hallotta, ahogy az eladónő és a vásárló élesebben kapkodják a levegőt.
Kitörő forróság borította el az arcát, felegyenesedett, és rámeredt a férfira.
- Tényleg meg kellene beszélnünk, milyen megjegyzések nem helyénvalók nyilvános helyen.
- Ha haza vinnél, nem kellene emiatt aggódnod. A férfi könyörtelen volt.
Grace csak a fejét rázta, és összeszedett további két nadrágot, egy övet, egy napszemüveget, zoknit, cipőt, és néhány csúnya, túlméretezett bokszeralsót. Nincs férfi, aki jól mutat bokszerben, állapította meg elégedetten. Ha valamire nincs szüksége, az az, hogy Iulianosz még vonzóbb legyen.
Mielőtt otthagyták a férfiosztályt, felvetette vele a nadrágot, egy tengerészkék trikót és egy sportcipőt.
- Na, most már egészen emberformád lett - ugratta, ahogy kilépett a próbafülkéből.
A férfi jeges, halott tekintetet vetett rá.
- Csak a felszínen - mondta olyan halk hangon, hogy Grace nem volt biztos benne, jól hallotta-e.
- Mit mondtál? - kérdezte.
- Csak a felszínen van emberformám - ismételte meg hangosabban.
Jól látszott a gyötrődés a tekintetében. Grace szíve összefacsarodott.
- Iulianosz - mondta korholó hangsúllyal -, te ember vagy!
A férfi összeszorította a száját, tekintete sötétté és óvatossá vált.
- Tényleg? Ember az, aki kétezer évig él? Aki alkalmanként csak néhány hétig járhat-kelhet szabadon?
Körülpillantott, a nőkre, akik utánuk sompolyogtak, hogy a ruhafogasok között kukucskáljanak felé.
És a nőkre, akik totálisan megdermedtek, amint megpillantották.
Kört írt le a kezével, a nézőközönségükre mutatva.
- Láttad talán, hogy valaki mással is így viselkedtek volna?
Arcvonásai megkeményedtek, tekintete mélyén veszély lappangott, ahogy Grace-re nézett.
- Nem, Grace, én sosem voltam ember.
A lány úgy érezte, muszáj megnyugtatnia; kinyújtotta a kezét, és finoman megérintette a férfi arcát.
- Ember vagy, Iulianosz.
A férfi szemében tükröződő kétkedéstől majdnem megszakadt a szíve.
Mivel nem volt biztos benne, hogy mit is mondhatna neki, vagy mit tehetne, amivel segíthetne rajta, egyelőre nem folytatta a témát, inkább a kijárat felé indult. Majdnem az ajtónál volt már, amikor észrevette, hogy Iulianosz elmaradt mellőle.
Visszafordult, és rögvest megpillantotta. A nőifehérnemű-osztályon akadt el, egy alig falatnyi fekete kombinékkal teliaggatott fogas mellett ácsorgott. Grace arca lángolni kezdett. Esküdött volna, hogy szinte hallja a Iulianosz elméjében megforduló buja gondolatokat.
Muszáj lesz minél hamarabb összeszednie a férfit, mielőtt valamelyik nő ajánlgatni kezdi, hogy szívesen felpróbálja neki a kombinét.
Gyorsan visszament hozzá, és megköszörülte a torkát.
- Jössz?
A férfi ráérős, mélyreható pillantása világosan mesélt róla, hogy most épp élénken maga elé képzeli őt ebben az áttetsző cuccban.
- Lélegzet-elállító lennél ebben.
Grace szkeptikusan nézett. Ez az izé roppant vékony volt, gyakorlatilag átlátszónak mondható. Neki pedig, Iulianosztól eltérően, nem olyan a teste, hogy bárki fejét elcsavarhatja, kivéve, ha az a bárki végképp kétségbeesett helyzetben van. Vagy előtte börtönben ült néhány évtizedet.
- A lélegzet-elállítóban nem vagyok olyan biztos, de fázni mindenképp fáznék.
- Nem sokáig, biztosíthatlak.
Egy pillanatra a lélegzete is kihagyott a szavaira, melyek igazságában egyébként nem kételkedett.
- Rossz vagy.
- Az ágyban nem, ott nem. - Közelebb hajolt hozzá. - Valójában nagyon is...
- Hát itt vagytok!
Grace hátrahőkölt Selena hangjára, Iulianosz odaszólt valamit Selenának egy különös nyelven, amelyből Grace egy szót sem értett.
- Várj csak - mondta Selena korholó hangon -, Grace nem ért ógörögül. Átaludta az egész félévet.
Grace-re nézett, és rosszallóan csettintett a nyelvével.
- Látod, megmondtam, hogy egy nap még jól jöhet.
- Ó, igen - nevetett Grace. - Mintha tudnom kellett volna, hogy egy nap megidézel egy görög szerelmi rab... - hirtelen elhallgatott, ahogy rájött, miről beszél Iulianosz előtt.
Zavartan rágta a szája szélét.
- Minden rendben, Grace - mondta Iulianosz csendesen.
De Grace tudta, hogy a férfit bántották a szavai. Nem is lehetett másként.
- Tudom, ki vagyok. Nem bánthatsz meg az igaz-
Sággal. Valójában sokkal bántóbb az, ha görögnek nevezel, mint ha szerelmi rabszolgának. Spártában képeztek ki, és a makedónokért küzdöttem. Mielőtt megátkoztak, próbáltam elkerülni Görögországot, amennyire csak lehetséges volt.
Grace felkapta a fejét arra, amit a férfi mondott, vagy még inkább arra, amit elhallgatott. Egy szót sem szólt a gyerekkoráról.
- Hol születtél? - kérdezte.
Egy izom rángani kezdett az állkapcsán, tekintete baljósan elsötétült. Bárhol volt is a szülőföldje, nem gondolt rá szívesen.
- Nos hát, félig görög vagyok, de örökségemnek erre a részére nem tartok igényt.
Rendben, itt fájó pontra tapintott. Mostantól száműzni fogja a görög szót a szótárából.
- Visszatérve a fekete hálóingre - mondta Selena -, van itt egy piros is, ami szerintem sokkal jobban mutatna rajta.
- Selena! - kiáltott rá Grace.
Selena nem törődött vele; odavezette Iulianoszt a piros kombinékhoz. Felemelt egy átlátszó vörös, elöl nyitott baby-dollt, melyet csak a vállánál meg a középen lévő két-két szalag tartott össze. Alul nyitott bugyi és selyem harisnyakötő egészítette ki az együttest.
- Mit gondolsz? - kérdezte Selena, és meglengette Iulianosz előtt.
A férfi töprengő pillantást vetett Grace-re. Grace úgy érezte, ha ez így megy tovább, rögvest belepusztul a szégyenbe.
- Nem hagynátok abba? - kérdezte. - Nem fogom fölvenni ezt.
- Akkor is megveszem neked - mondta Selena határozott hangon. - Majdnem biztos vagyok benne, hogy Iulianosz meggyőz, hogy felvedd.
Iulianosz tréfásan nézett rá.
- Inkább arra, hogy levegye.
Grace kezébe temette arcát, és felnyögött.
- Majd meggondolja magát - mondta Selena sokat tudón.
- Nem fogom - szólt ki Grace az ujjai közül.
- Dehogynem - mondta Iulianosz, miközben Selena elment, hogy kifizesse a vörös kombinét.
Töméntelen arrogancia és önhittség volt a hangjában. Világosan látszott: nem szokta meg, hogy bárki ellenszegüljön neki.
- Kudarcot vallottál valaha is? - kérdezte.
A férfi szeméből eltűnt a humor, mintha függöny ereszkedett volna a vonásaira. Grace tudta, hogy ezzel az arckifejezéssel valamit rejtegetni próbál. Valami nagyon fájdalmasat, legalábbis hirtelen feszültté váló testtartásából ítélve.
Nem szólt egy szót sem, míg Selena vissza nem ért és oda nem adta neki a szatyrot.
- Nos - mondta Selena -, kellemes gyertyafényt képzelek hozzá, szép, hangulatos zenét, és...
- Selena - vágott közbe Grace -, értékelem, hogy próbálkozol, de egy pillanatra, ahelyett, hogy velem foglalkoznál, beszélhetnénk végre Iulianoszról?
Selena a férfira pillantott.
- Persze. Mi van vele?
- Tudod, hogy szabadíthatnánk ki a könyvből? Végleg?
- Ötletem sincs. - Selena Iulianoszhoz fordult. -Te tudod?
- Már neki is megmondtam, hogy lehetetlen. Selena bólintott.
- Nagyon makacs. Soha nem figyel senkire, csak ha azt mondják neki, amit hallani akar.
- Makacs vagyok, vagy sem - szúrta közbe Grace, Iulianoszra nézve -, nem tudom elképzelni, miért akarsz a könyvben maradni.
A férfi elnézett.
- Grace, hagyj már neki egy kis nyugtot!
- Pont ezt szeretném.
- Na, jó - mondta Selena, végül feladva -, oké, Iulianosz, megmondanád, milyen átkozott szörnyű cselekedeted okán nyelt el a könyv?
- Hübrisz.
- Óóó - mondta Selena baljóslatúan -, rossz fiú! Grace, igazat mondhat. Ilyesmiért darabokra tépték akkoriban az embert. Jobban kellett volna figyelned az ókor kurzuson. A görög istenek tényleg gonoszak tudtak lenni, amikor büntetések osztogatására került sor.
Grace a szemét meresztette mindkettőjükre.
- Nem tudom elhinni, hogy nincs mód, amellyel segíthetnénk rajta. Nem lehetne megsemmisíteni a könyvet, vagy megidézni valamelyik szellemedet, vagy valamit, ami segíthetne?
- Ó, most már hiszel a vuduban, mi?
- Nem igazán, de te voltál az, akinek sikerült megidéznie őt. Talán segíteni is tudnál rajta.
Selena elgondolkodva rágta a hüvelykujját.
- Iulianosz, melyik isten kedvelt a leginkább?
A férfi hosszan, mélyen felsóhajtott, mint aki rettenetesen unja a kérdezősködést.
- Igazából egyiküknek sem voltam különösebben a kedvence. Katonaként Athénének áldoztam a legtöbbet, de Erósszal sokkal közvetlenebb volt a kapcsolatom.
Selena rávillantott egy csintalan mosolyt.
- A vágy és a szerelem istene. Megértem, miért.
- Nem azokból az okokból, amire gondolsz - válaszolta szárazon a férfi.
Selena nem vette tudomásul a megjegyzést.
- Szóval, próbáltál valaha könyörögni Erószhoz?
- Nem vagyunk beszélő viszonyban egymással. Grace a szemét forgatta erre a nyegle szarkazmusra.
- Miért nem próbálod szólítani? - javasolta Selena.
Grace rámeredt.
- Tudod mit, Selena, megpróbálhatnál egy kicsit komolyabban állni a dologhoz. Tudom, hogy évek óta gúnyolódom a rögeszméiden, de ez most Iulianosz élete, amiről szó van.
- Teljesen komoly vagyok - válaszolta Selena határozottan. - Legjobb lenne, ha Iulianosz megpróbálná azonnal megidézni, hogy lássuk, tud-e segíteni.
Mi a túró?, gondolta Grace. Múlt éjjel még azt sem hitte volna, hogy Iulianoszt magát bárki képes megidézni. Talán mégis Selenának van igaza.
- Megpróbálnád? - kérdezte Iulianoszt.
A férfi mérgesen felsóhajtott, mintha legszívesebben mindkettőjüket jól megrázta volna.
Rendkívül sértődött ábrázattal hátrahajtotta a fejét, és halkan mondta, valahová a mennyezet felé:
- Cupido, te semmirekellő fattyú, jelenj meg nekem, emberi alakban.
Grace égnek emelte a kezét.
- Jé, nem is értem, miért nem rohan ide azonnal. , Selena nevetett.
- Rendben - mondta Grace. - Egyébként sem hiszek ebben a hókuszpókuszban. Rakjuk be ezt a cuccot a kocsimba, szerezzünk valami ebédet, és próbáljunk valami célravezetőbbet kitalálni, mint a „Cupido, te semmirekellő fattyú”. Mehet? ;
- Oké - válaszolta Selena.
Grace odaadta Selenának a táskát, amelyben a tőle kapott kölcsönruhák voltak. - Itt vannak Bili dolgai. Selena homlokráncolva pillantott a táskába.
- Hol a fehér póló?
- Azt majd később visszaadom.
Selena megint elnevette magát.
Iulianosz követte őket, fülelve fecsegésükre, ahogy kiléptek az üzletből.
Grace szerencsésen talált egy parkolóhelyet, épp a Brewery előtt.
Iulianosz nézte, ahogy a nők bepakolják a szatyrokat a kocsiba. Ha lett volna hozzá bátorsága, elismerte volna: tulajdonképpen tetszik neki, hogy Grace ennyire próbál segíteni neki.
Még soha senki nem tett ilyesmit.
Egész életét magányosan élte le, csak saját ereje és esze volt a védelmezője. Már az átok előtt is kimerült volt. Belefáradt a magányosságba, abba, hogy senkije sincs a földön vagy az égben, aki egy fikarcnyit is törődne vele.
Milyen kár, hogy nem az átok előtt találkozott Grace-szel! Minden bizonnyal gyógyír lett volna számára, mely csillapítja nyughatatlanságát. De annak a kornak az asszonyai mások voltak.
Grace egyenlőnek tekintette őt, míg a nők az ő idejében legendaként néztek rá, legendaként, akit félni kell, vagy kiengesztelni.
Mi teszi Grace-t egyedivé? Mi az benne, ami arra készteti, hogy közel kerüljön hozzá, hozzá, akitől még saját családja is elfordult?
Nem tudta biztosan. A lány egyszerűen különleges volt. Egy jó lélek ebben az önzéssel teli világban. Soha nem hitte volna, hogy ilyen emberrel találkozhat.
Kényelmetlenül érezve magát gondolatai irányától, inkább a körülöttük tolongó embereket kezdte figyelni, akik szemlátomást semmibe vették a különös várost nyomasztó hőséget.
Fülét megütötte egy házaspár vitája, pár méterrel arrább; a feleség mérgesen szidta a férjét valami miatt, amit az elveszített. Közrefogták kisfiúkat, aki nem lehetett több három- vagy négyévesnél.
Iulianosz rájuk mosolygott, ahogy a járdán közeledtek feléjük. Nem is emlékezett az utolsó alkalomra, amikor valamilyen mindennapi tevékenységbe merülő igazi családot látott. Olyan részt érintettek meg benne, aminek létére is alig emlékezett már. A szívét. Azon tűnődött, vajon tudják-e, puszta létükkel mekkora ajándékot jelentenek egymás számára.
Amíg a két szülő folytatta a civódást, a gyerek megállt, és valamit bámult az utca túloldalán.
Iulianosz visszatartotta a lélegzetét; minden idegszálával sejtette, mire készül a kisfiú.
Grace becsukta a csomagtartót.
A szeme sarkából valami elmosódott kék foltot látott, amely az úttest felé tartott. Egy egész másodpercig tartott, míg rájött, hogy Iulianosz az, amint keresztülrohan a parkoló autók között. Megdermedt a rémülettől; aztán meglátta a kisfiút, aki épp lelépett a járdáról az úttest forgatagába.
- Ó, istenem! - sikoltotta, ahogy a fékek csikorogtak.
- Steven! - kiáltotta az asszony.
Mint egy jelenet valami hollywoodi filmből; lulianosz átugrott a parkoló korlátján, felrántotta a gyereket az útról, és a kisfiút mellkasához szorítva, a csikorogva fékező autó sárhányójára vetődve, egy félfordulattal föl-, aztán elugrott az autó útjából.
Biztonságosan földet értek a másik sávban, aztán egy tizedmásodperccel később egy második autó beleütközött az elsőbe, és egyenesen feléjük csúszott. Grace rémülten nézte, ahogy Iulianosz nekicsapódott a régi Chevy motorháztetőjének. Lecsúszott a szélvédőn, majd a földhöz csapódott, és néhány métert gurult, mielőtt megállt.
Mozdulatlanul feküdt az oldalán.
Kitört a káosz, az emberek sikoltoztak, kiabáltak, és a baleset helyszínére csődültek. Grace minden ízében remegve furakodott át a tömegen, ahogy megpróbált Iulianosz közelébe férkőzni.
- Add, hogy ne essen bajuk, add, hogy ne essen bajuk - suttogta újra és újra, a kisfiúért és Iulianoszért könyörögve.
Amikor végül átküzdötte magát a baleset helyszínét körülvevő embereken, látta, hogy a férfi nem engedte el a kisfiút. A gyerek még mindig biztonságban feküdt a karjai közt, akár egy bölcsőben.
Nem merve hinni a szemének, kalapáló szívvel megtorpant.
Tényleg életben maradtak?
- Soha nem láttam hasonlót életemben - mondta egy mellette álló férfi.
Ez a csodálkozó érzés uralkodott el mindenkin. Grace, továbbra is rettegve, lassan közelebb lépett Iulianoszhoz, aki épp megmozdult. Hallotta, ahogy a gyereket kérdezi.
- Jól vagy? ; ;:
A kicsi felsírt válaszul.
Iulianosz, nem törődve a fülsértő hanggal, óvatosan felállt, a kisfiúval a karjában.
Grace megkönnyebbült, hogy mindketten életben vannak. Nem akart hinni a szemének. Hogy tud egyáltalán megmozdulni a férfi?
Hogy volt képes végig a karjában tartani a fiút?
Iulianosz hátratántorodott, de gyorsan visszanyerte az egyensúlyát, és eközben sem engedte el a gyereket.
Grace megtámasztotta egyik karjával.
- Nem lenne szabad felállnod - mondta neki, ahogy meglátta a bal karját elborító vért.
Iulianosz látszólag nem is hallotta. Szemében különös, sötét kifejezés ült.
- Ssss, kisember - monda a gyereknek, és kezével finoman betakarta az arcát.
Csak a felsőtestét mozgatva, gyengéden megringatta a kisfiút azzal a nyugtató, bizalmas mozdulattal, amelyet csak egy szülő ismerhet. Tekintete űzött volt, ahogy arcát a gyerek fejéhez simította.
- Ssss, itt vagyok veled - mormogta. - Most már biztonságban vagy.
Viselkedése meglepte Grace-t. Nyilvánvaló volt, hogy a férfinak van tapasztalata a gyerekekkel.
De hogyan kerülhetett egy görög harcos gyerekek közelébe?
Hacsak nem volt maga is apa.
Grace-t felkavarta a lehetőség, miközben Iulianosz óvatosan átadta a szipogó gyereket az anyjának, aki hisztérikusan, még a kicsinél is hangosabban zokogott.
Úristen, lehetséges, hogy Iulianosz apa volt valaha? Ha igen, hol lehetnek a gyerekei?
Mi történhetett velük? ■
- Steven - sírta az anya, ahogy magához szorította a gyereket. - Hányszor mondtam, hogy mindig maradj mellettem?
- Maga jól van? - faggatta Iulianoszt az apa és az autó vezetője.
Iulianosz fintorogva végigfuttatta kezét a bal bicepszén, mintha csak ellenőrizné a karját.
- Jól vagyok - mondta, de Grace észrevette, hogy még mindig húzza a jobb lábát, amelyikkel a kocsinak ütközött.
- Orvosra van szükséged - mondta, miközben Selena csatlakozott hozzájuk.
- Jól vagyok. Igazán. - Iulianosz fél szívvel rámosolygott, aztán lehalkította a hangját, hogy csak Grace hallhassa, amit mond. - De meg kell mondanom, a harci szekerek sokkal kisebbet ütnek, amikor elcsapnak, mint az autók. - Grace megdöbbent, hogy ilyenkor humorizál.
- Hogy vagy képes most viccelni? Azt hittem, meghaltál.
A férfi vállat vont.
Miközben az apuka nem győzött túláradón hálálkodni fia megmentéséért, Grace a Iulianosz karján, a könyöke felett lévő vérre pillantott. A vérre, amely lassan elillant a bőréről, mintha csak valami különleges filmes effektus lenne.
Iulianosz hirtelen teljes testsúlyával ránehezedett sérült lábára, és a fájdalom, amely addig ráncokba gyűrte homlokát, eltűnt az arcáról.
Grace csodálkozva összenézett Selenával, aki szintén felfigyelt a történtekre. Mi a túró volt ez?
Ember Iulianosz, vagy mégsem?
- Nem tudom önnek elégszer megköszönni - ismételte az apa. - Azt hittem, meghalt a fiam.
- Örülök, hogy észrevettem - suttogta Iulianosz. A kisfiú feje felé nyújtotta kezét.
Az ujjai éppen végigsimítottak volna a világosbarna fürtökön, amikor megakadt a mozdulata. Grace figyelte, ahogy az érzelmek birokra kelnek az arcán; aztán hirtelen egykedvű, unott kifejezést öltött, és a keze lehanyatlott.
Szó nélkül elindult a járda felé.
- Iulianosz! - szaladt utána Grace. - Biztos, hogy jól vagy?
- Ne aggódj miattam, Grace. Soha nem törik el semmim, és ritkán vérzek. - Most már nem lehetett nem észrevenni a hangjában bujkáló keserűséget. - Ez az átok hozadéka. Az istenek megtiltották, hogy meghaljak, és így megmeneküljek a büntetéstől.
Grace visszahőkölt a férfi szemében tükröződő kíntól.
De csodálatos megmenekülése nem az egyetlen kérdés volt, ami foglalkoztatta. Szerette volna a gyerekről faggatni, a tekintetről, amellyel ránézett; mintha valami szörnyű rémálomból ébredt volna. De a szavak elakadtak a torkában.
- Ember, megérdemelsz egy életmentő-jutalmat -mondta Selena, ahogy csatlakozott hozzájuk. - Gyerünk a Pralinéműhelybe!
- Selena, nem hiszem...
- Mi az a praliné? - kérdezte Iulianosz.
- Louisianai ambrózia - magyarázta Selena -, valami, amit imádni fogsz.
Hiába ellenkezett Grace, Selena odaterelte őket a mozgólépcsőhöz.
Selena lépett fel elsőnek, aztán visszafordult lulia-noszhoz:
- Hogy csináltad azt a forgó ugrást az autó előtt? Bámulatos volt!
lulianosz vállat vont. ,
- Jaj, ember, ne szerénykedj. Úgy néztél ki, mint Keanu Reeves a Mátrixban. Grace, láttad azt a mozdulatot?
- Láttam - válaszolta Grace halkan, észrevéve, milyen kellemetlenül érinti a férfit Selena áradozása.
Az is feltűnt neki, hogy a körülöttük lévő nők bambán bámultak rájuk.
Iulianosznak igaza volt. Ez tényleg nem normális. De hát milyen gyakran jön szembe az emberrel egy ilyesfajta férfi az életben? Egy férfi, akiből ennyi nyers szexualitás árad?
Ez a férfi egy két lábon járó feromonbomba.
És most már életmentő is.
De neki leginkább egy hatalmas talányt jelentett. Rengeteg minden volt, amit tudni szeretett volna róla. És így vagy úgy, de a következő hónapban meg fogja tudni.
Amikor elértek a legfelső szintre, a Pralinéműhelybe, Grace vásárolt két karamellel és pekándióval töltött süteményt és két kólát.
Az egyik süteményt gondolkodás nélkül odanyújtotta Iulianosznak. Ő azonban, ahelyett hogy elvette volna a kezéből, előrehajolt, és beleharapott.
Úgy nyelte a cukros édességet, hogy az felforrósította Grace testét. Az égető kék szempár az ő tekintetét kereste, a férfi vágyát sugallva, hogy bárcsak a lányt is ilyen szenvedéllyel falhatná.
- Igazad volt - mondta halk hangon, ami megremegtette Grace-t. - Ez mennyei.
- Ez igen - szólalt meg az eladónő a pult mögött -, tetszik az akcentusod. Nem a környékről való vagy, ugye?
- Nem - válaszolt Iulianosz -, nem egészen.
- Honnan jöttél?
- Makedóniából.
- Az Kaliforniában van? - kérdezte a lány. - Olyan szörfös típusnak nézel ki, aki egész nap a parton lóg.
A férfi a homlokát ráncolta.
- Kalifornia?
- Görögországból jött - közölte a lánnyal Selena.
- Ah! - nézett a lány.
Iulianosz figyelmeztetően emelte a szemöldökét Selenára.
- Makedónia nem...
- Öcsi - vetette oda Selena sütivel teli szájjal -, errefelé jól körül kell nézned, hogy találj valakit, aki felfogja a különbséget.
Mielőtt Grace reagálhatott volna Selena kíméletlen szavaira, Iulianosz elkapta a derekánál fogva, és acélos mellkasára vonta.
Lehajolt hozzá, és nyelvével finoman végigsimította a lány száját.
Grace körül forogni kezdett a világ a gyengéd ölelésre.
A férfi egy pillanatra mélyen belecsókolt a szájába, aztán eleresztette, és hátralépett.
- Cukros volt az ajkad - magyarázta ördögi mosolyával, mely tökéletes gödröcskéket varázsolt az arcára.
Grace csak pislogott, azon ámulva, egyszerre milyen forróság és hideg öntötte el a férfi érintésére.
- Szólhattál volna.
- Igen, de az én módszerem sokkal élvezetesebb. Ezzel nem tudott vitatkozni.
Gyorsan ellépett mellőle, és megpróbálta semmibe venni Selena mindentudó mosolyát, t - Miért félsz annyira tőlem? - kérdezte váratlanul Iulianosz, és megint odalépett hozzá.
- Nem félek tőled.
- Nem? Akkor mi rémít meg ennyire? Minden alkalommal, amikor közelebb megyek hozzád, összerándulsz.
- Nem rándulok össze! - bizonygatta Grace. Mi ez, valami francos visszhang?
A férfi feléje nyúlt, hogy átkarolja. Grace gyorsan eloldalazott.
- Összerándulsz - ismételte meg nyomatékosan, ahogy lefelé indultak a mozgólépcsőn.
Grace egy lépcsőfokkal lejjebb állt, de a férfi mindkét karjával körbeölelte, fejét odahajtva az övéhez. Jelenléte körbevette, beburkolta a lányt, furcsán szédítő és meleg érzés volt. Akár a többi része, a férfi keze és karja is lenyűgöző volt.
- Soha nem volt orgazmusod, igaz? - suttogta a fülébe.
Grace felköhögte a süteményt.
- Ez nem a megfelelő hely, hogy megtárgyaljuk!
- Ez az oka, igaz? - kérdezte a férfi. - Ezért...
- Nem ez az oka - vágott közbe. - Ami azt illeti, volt.
Oké, most hazudott, de ezt Iulianosznak nem kelli tudnia. i'
- Férfival? í
- Iulianosz! - kiáltott rá. - Mi ütött belétek Selenával, hogy mindketten azt hiszitek, az utcán kell kitárgyalnotok a magánéletemet?
A férfi mélyebbre hajtotta a fejét, le egészen Grace nyakáig, olyan közel hozzá, hogy a lány érezte a lélegzetét a bőrén, érezte meleg, tiszta illatát. j
- Tudod, Grace, én képes lennék neked olyan örömöt nyújtani, mely minden képzeletet felülmúl...
Grace megborzongott. Ezt nagyon is el tudta hinni.
Annyira könnyű lett volna engedni, hogy a férfi bebizonyítsa iménti szavait.
De nem teheti. Rosszat cselekedne vele, és hiába győzködi az ellenkezőjéről a férfi, ez igenis zavarná. És valahol mélyen, legalábbis Grace úgy sejtette, a férfit is.
Hátrafordult egy kicsit, és a szemébe nézett.
- Gondoltál már arra, hogy nem akarom? Megütődve bámult ezekre a szavakra.
- Ez meg hogy lehet?
- Már megmondtam. Legközelebb, amikor közel kerülök egy férfihoz, azt szeretném, ha nem csak a szexhez szükséges testrésze lenne az enyém. A szívét is akarom.
Iulianosz éhesen bámult az ajkára.
- Biztosíthatlak, hogy nem hiányozna.
- De igen.
A férfi elhúzódott tőle, mintha a lány megütötte volna, és kiegyenesedett.
Grace rájött, hogy újabb érzékeny pontot talált. Mivel szeretett volna többet megtudni a férfiról, megfordult, és ránézett.
- Miért olyan fontos neked, hogy engedjek? Valami történik veled, ha nem hódolok be?
- Mintha bármi rosszabb történhetne velem - nevetett keserűen Iulianosz.
- Akkor miért nem tudod egyszerűen csak élvezni a velem töltött időt, khm - lehalkította a hangját -, szex nélkül?
A férfi tekintete perzselt. - Élvezni? Mit? Élvezzem, hogy embereket ismerek még, akiknek az arca az örökkévalóságig kísért majd? Azt hiszed, élvezem, hogy körülnézhetek itt, tudva, hogy pár nap múlva visszakényszerülök egy puszta, üres lyukba, ahol hallok, de nem látok, nem ízlelek, nem érzek, nem szagolok, ahol a gyomromat állandóan mardossa az éhség, és a torkom ég az olthatatlan szomjúságtól? Te vagy az egyetlen, amit élvezhetnék, és te ezt is megtagadod tőlem.
Grace-nek könnyek gyűltek a szemébe e szavakra. Nem akarta bántani. Igazán nem.
De ez valami nagyon hasonló módja volt az együttérzése kicsikarásának, mint amivel annak idején Paul az ágyba csábította, és az, akkor, végül összetörte a szívét.
A szülei halála után Paul úgy tett, mintha törődne vele. Ott volt, amikor neki vigaszra és támogatásra volt szüksége. És amikor végül annyira megbízott benne, hogy neki ajándékozta a testét, bántotta; olyan nagyon, olyan kegyetlenül bántotta, hogy az a mai napig tépte a lelkét.
- Annyira sajnálom, Iulianosz. Igazán sajnálom. De nem tudom megtenni. - Lelépett a mozgólépcsőről, és elindult kifelé a bevásárlóközpontból. i
- Miért? - kérdezte Iulianosz, ahogy ő meg Selena utolérték.
Hogyan tudná megmagyarázni neki? Paul nagyon nagy fájdalmat okozott neki azon az éjszakán. Egyáltalán nem volt tekintettel az érzéseire. Grace könyörgött neki, hogy hagyja abba, de ő nem volt rá hajlani|| dó.
- Nézd, fájni szokott az első alkalommal - mondta Paul. - jézusom, hagyd már abba a bőgést. Egy percen belül végzek, és akkor mehetsz.
Mikorra végzett, ő annyira megalázott és fizikailag^ összetört volt, hogy napokig csak sírt.
- Grace! - Iulianosz hangja keresztülhatolt kavargó gondolatain. - Mi baj van?
Minden erejét össze kellett szednie, hogy visszatartsa a könnyeit. De nem fog sírni. Nyilvánosan nem. Nem így. Nem akarta, hogy sajnálják.
- Semmi - válaszolta.
Friss levegőre vágyott, még ha az forróbb és sűrűbb volt is, mint egy gőzfürdőben. A bevásárlóközpont egyik oldalkijáratán át kirohant a Moonwalk felé.
Iulianosz és Selena követte.
- Grace, miért sírsz? - kérdezte Iulianosz.
- Paul miatt - hallotta Selena suttogását.
Grace Selenára meredt, és próbált megnyugodni. Vett egy szaggatott lélegzetet, és visszafordult Iulianoszhoz.
- Bárcsak belevethetném magam az ágyba veled együtt, de nem tehetem. Nem akarom, hogy kihasználjanak, és én sem akarlak kihasználni téged! Meg tudod ezt érteni?
A férfi állkapcsa megfeszült, és elnézett valahová. ' Grace követte tekintetének irányát, és egy hatfős, durva kinézetű motorosbandát pillantott meg, amelynek tagjai épp feléjük tartottak. Bőrruházatuk fullasztó lehetett ebben a hőségben, de szemlátomást nem törődtek vele; egymást bökdöstek, és röhögtek.
Ekkor Grace meglátta a társaságukban lévő nőt. Egy nőt, akinek lassú, csábító járása a női megfelelője volt Iulianosz könnyed, laza mozgásának. És aki szintén birtokában volt a tökéletes szépség ritka adományának, melyet bármelyik színésznő vagy modell megirigyelhetett volna.
Szőke volt, és magas, szoros bőrfűzője és szűk forrónadrágja olyan alakot mutatott, melyért Grace ölni tudott volna.
A nő lassított, lemaradt a férfiak mögött, és orrára csúsztatott napszemüvege mögül rábámult Iulianoszra. Grace magában rémülten összerezzent. Ó, istenem, ebből nagyon gyorsan baj lehet. Egyik koszlott, zord külsejű motoros sem tűnt olyan típusnak, aki elnézné, hogy a barátnője más pasikkal szemezzen. És az egyik utolsó dolog, amire Grace vágyott, egy utcai verekedés a Moonwalkon. Megragadta Iulianosz karját, és az ellenkező irányba kezdte vonszolni. A férfi nem mozdult.
- Gyerünk, Iulianosz - sürgette Grace. - Vissza kell mennünk.
A férfi a füle botját sem mozdította; úgy meredt alt motorosokra, mintha a legszívesebben megölné őket. Aztán mielőtt Grace egyet pislanthatott volna, lerázta szorítását, és előretört. Pólójánál fogva megragadta az egyik férfit.
Grace megkövülten nézte, ahogy Iulianosz lecsapott a férfi állkapcsára.

Hatodik fejezet
- Te rohadt semmirekellő... - Iulianosz olyan káromkodásra fakadt, amitől egy matróz is elszégyellte volna magát.
Grace tágra nyílt szemmel bámulta. Nem tudta, mi döbbentette meg jobban, az, hogy Iulianosz megtámadta az ismeretlent, vagy az, hogy ilyen szavakat használ.
Ahogy püfölte a motorost, a férfi próbált visszaütni, de korántsem tudott úgy verekedni, mint Iulianosz.
Grace, Selenáról megfeledkezve, odarohant hozzájuk, a szíve zakatolt, ahogy megpróbálta kitalálni, mit is tehetne. Nem vetheti magát a két férfi közé épp akkor, amikor szemlátomást meg akarják ölni egymást.
- Iulianosz, hagyd abba, mielőtt komolyabb baja lesz! - sikoltotta a motoros lány.
Grace megdermedt a szavakra. Honnan tudja ez a nő Iulianosz nevét? A nő összevissza ugrált, mintha szeretett volna segíteni a motorosnak, hogy legyűrhesse Iulianoszt.
- Drágám, figyelj, meg fog... jaj, ez fájhatott! - Ő is összerándult, amikor Iulianosz orrba vágta a motorost. - Iulianosz, hagyd már abba, meg fog dagadni az orra! Juj, bébi, bukj le!
A férfi nem bukott le, és Iulianosz egy jól irányzott ökölcsapással eltalálta az arcán, amitől hátrahanyatlott.
Grace teljesen megzavarodva nézegetett felváltva a nőre és Iulianoszra.
Hogy ismerhetik ezek egymást?
- Erósz, bébi! Ne! - kiáltott a nő, és hadonászni kezdett az arca előtt, mintha madár lenne, aki próbál felrepülni.
Selena odalépett Grace mellé.
- Ez az az Erósz, akit Iulianosz megpróbált megidézni? - kérdezte Grace.
Selena vállat vont.
- Lehetséges, de sosem képzeltem volna Cupidót motorosnak.
- Hol van Priaposz? — Iulianosz megragadta Erószt, és nekilökte a fakorlátnak, amely a víz mellett húzódott.
- Nem tudom - nyögte Erósz, miközben megpróbálta lerázni Iulianosz abroncsként szorító kezét fekete pólójáról.
- Ne merészelj hazudni nekem! - morogta Iulianosz.
- Nem tudom! Iulianosz szorítása erősebbé vált; két évezrednyi harag és fájdalom tört föl benne. Keze remegett, ahogy Erószt a markában tartotta. Gyilkos bosszúvágyánál is kínzóbbak voltak a könyörtelen kérdések, amelyek most felsikoltottak benne.
Miért nem válaszolt korábban soha senki a hívására?
Miért árulta el Erósz?
Hogy voltak képesek a többiek ezt tenni vele, aztán nyugodtan továbblépni, elnézve szenvedését?
- Hol van? - kérdezte újra.
- Zabál vagy böfög valahol, a francba, honnan tudjam? Nem láttam vagy ezer meg egy éve.
Iulianosz elráncigálta Erószt a kerítéstől. A pokol minden haragja ott örvénylett az arcán, ahogy elengedte.
- Meg kell találnom - mondta összeszorított foggal. - Most.
Erósz állkapcsán rángatódzni kezdett egy izom. Lesimította gyűrött pólóját.
- Nos, hiába rázod ki belőlem a szart, ezzel nem kelted fel a figyelmét.
- Talán ha megöllek, azzal igen - nyúlt utána Iulianosz újból.
A többi motoros hirtelen Iulianosz köré gyűlt.
Ahogy a férfiak körülvették őket, Erósz kitért Iulianosz ütése elől, és megpördült, hogy leállítsa barátait.
- Hagyjátok békén, srácok - mondta, karjánál megragadva és hátrataszítva a hozzá legközelebb állót. - Nem kívánhattok harcba szállni vele. Higgyetek nekem. Kitépi a szíveteket és megeteti veletek, mielőtt még földet érnétek.
Iulianosz pillantása végigsöpört a motorosokon, keresve, melyikük mer szembeszállni vele. A hideg, halálos tekintet megrémítette Grace-t; nem kételkedett benne, hogy a férfi képes megtenni, amiről Erósz beszélt.
- Mi van, megbuggyantál? - kérdezte a legmagasabb motoros, hitetlenkedő tekintettel fürkészve Iulianoszt. - Szerintem nem néz ki valami nagy számnak.
Erósz letörölte a szája széléről a vért, és elvigyorodott, ahogy a véres hüvelykujját meglátta.
- Hát pedig higgy nekem. A pasinak olyan ökle van, mint a cséphadaró, és átkozottul gyorsabban képes mozogni, mint te.
Poros, fekete bőrnadrágja és szakadt pólója ellenére Erósz hihetetlenül jóképű volt, és társaival ellentétben, nem volt megviselt a külseje. Fiatalos arca nagyon csinos lett volna a sötétbarna kecskeszakáll, a körötte meredező háromnapos borosta és a katonás frizura nélkül.
- Továbbá ez csak egy kis családi összezördülés -mondta, különös fénnyel a tekintetében. Nevetve megveregette motorostársa karját. - Kedves öcsémnek mindig is kellemetlen természete volt.
Grace és Selena döbbenten, hitetlenkedve bámultak egymásra.
- Jól hallottam? - kérdezte Grace. - Ő nem lehet Iulianosz bátyja! Vagy igen?
- Honnan tudjam?
Iulianosz valamit odaszólt Erósznak ógörögül. Selena szeme kidülledt, és a mosoly azonnal lehervadt Erósz arcáról.
- Ha nem lennél a testvérem, ezért most megölnélek.
Iulianosz tekintete szikrákat vetett.
- Ha nem lenne rád szükségem, már rég halott lennél.
Ahelyett, hogy még jobban felhúzta volna magát, Erósz nevetésben tört ki.
- Csak ne nagyon nevess - szólt közbe mérgesen j a nő. - Jobb, ha nem felejted el, hogy ő azon kevés i emberek egyike, aki képes beváltani ezt a fenyegetést! ;
Erósz bólintott, és a másik négy motoros felé fordult.
- Menjetek! - mondta barátainak. - Majd később csatlakozom hozzátok.
- Biztos vagy benne? - kérdezte a legmagasabb, ideges pillantást vetve Iulianoszra. - Lóghatunk még a környéken, ha gondolod.
- Nem, oké lesz így - válaszolt Erósz elbocsátó intéssel. - Emlékszel ugye, hogy azt mondtam, találkozóm van itt valakivel? A testvérem kicsit dühös rám, de majd túl lesz rajta.
Grace hátralépett, ahogy a motorosok elmentek mellette. Mindannyian, kivéve a lélegzet-elállító külsejű nőt, aki összefonta a karját bőrbe öltöztetett, tekintélyes méretű melle előtt, és óvatosan figyelte a két férfit.
Megfeledkezve Grace-ről, Selenáról és a nőről, Erósz lassan körbejárta Iulianoszt, tetőtől talpig végigmérve.
- Halandók társaságát keresed? - kérdezte Iulianosz, és hasonlóan fagyos tekintettel fürkészte. - Mi van, Erósz, megfagyott a Tartarosz, amióta utoljára arra jártam?
Erósz semmibe vette a mérges szavakat.
- Francba, fiú - mondta hitetlenkedve -, egy cseppet sem változtál. Azt hittem, halandó vagy.
- Az lettem volna, te... - Iulianosz újból dühöngő átkozódásban tört ki.
Erósz szeme felvillant.
- Ilyen mocskos szájjal, mint a tied, Árésszal kéne lógnod. Nyugi, kisöcsém, nem hiszem, hogy érted, amit beszélsz.
Iulianosz megint megragadta testvérét a pólójánál fogva. De mielőtt bármit tehetett volna, a nő kinyújtotta a karját, és elkapta a kezét.
Iulianosz szoborrá dermedt. Arckifejezéséből Grace világosan látta, hogy mérges.
- Eressz el, Psyché - morogta.
Grace-nek leesett az álla.
Psyché? Lehetséges volna?
- Csak ha megígéred, hogy nem ütöd meg többet
- mondta Psyché. - Tudom, hogy nem a legjobb viszonyban vagytok, de vedd figyelembe, hogy nekem így tetszik az arca, és nem tűröm el, hogy több kárt tegyél benne.
- Engedj... már... el - ismételte Iulianosz, minden szót megnyomva.
- Jobb, ha megteszed. Psyché - szólt közbe Erósz.
- Most még szépen kéri, de gyorsabban le tudja rázni a kezed, mint ahogy én kimondom, „Kösz, anyu!” És ha megteszi, megsebesülhetsz.
Psyché leeresztette a kezét.
Iulianosz elengedte a bátyját.
- Nem talállak viccesnek, Cupido. Semmit nem látok a helyzetben, ami vicces lenne. És most újra kérdem: hol van Priaposz?
- A pokolba, fogalmam sincs! Utoljára azt hallottam, Dél-Franciaországban él.
Grace feje zúgott az új információktól. Felváltva tekingetett Cupidóra és Psychére. Lehetséges volna? Ők tényleg, igazából, Cupido és Psyché?
És tényleg rokonai lulianosznak? Lehetséges ilyesmi?
Aztán megint eszébe jutott, hogy éppannyira lehetséges, mint az, hogy két becsípett no elővarázsoljon egy görög szexrabszolgát egy könyvből.
Elkapta Selena elragadtatott, mohó tekintetét.
- Ki az a Priaposz? - kérdezte tőle.
- Fallikus termékenységisten, akit mindig hatalmas erekcióval ábrázoltak - suttogta Selena.
- Miért van Iulianosznak szüksége rá? Selena vállat vont. ;
- Talán mert ő volt az, aki megátkozta? De van itt egy furcsaság. Priaposz Erósz testvére, úgyhogy ha Iulianosz rokona az egyiknek, akkor átkozottul valószínű, hogy a másiknak is.
Örökkévaló rabszolgaságra kárhoztatva a saját bátyja által? Grace a puszta gondolattól rosszul lett.
- Idézd meg! - szólt Iulianosz komoran Erószhoz.
- Idézd meg te! Rám totál zabos.
- Zabos?
Cupido görögül válaszolt.
Grace agyában teljesen összezavarodtak a dolgok; elhatározta, hogy közbeszól, és megpróbál választ kapni néhány kérdésére.
- Elnézést, de mi folyik itt? - kérdezte Iulianoszt. Miért ütötted meg?
Iulianosz huncutul nézett rá.
- Mert nagyon jólesett.
- Hát ez szép - mondta neki Cupido, még csak rá se pillantva Grace-re. - Nem láttál, úgy kábé, kétezer éve, és mit kapok testvéri ölelés helyett? Leütsz!
Cupido Psychére vigyorgott.
- És anyu még csodálkozik, hogy nem vagyok jobb viszonyban a testvéreimmel.
- Nincs megfelelő hangulatom a humorodhoz, Cupido - mondta Iulianosz összeszorított fogakkal.
Cupido felhorkant.
- Lennél szíves nem ezen az idióta néven szólítani? Soha nem bírtam, és nem tudom elképzelni, miért ezt használod, tekintve, hogy mennyire gyűlölöd a rómaiakat.
Iulianosz hidegen mosolygott.
- Csak azért hívlak így, mert tudom, mennyire utálod, Cupido.
Cupido a fogát csikorgatta. Grace látta: alig tudja türtőztetni magát, hogy meg ne üsse Iulianoszt.
- Áruld el, csak azért idéztél meg, hogy szarrá verhess? Vagy van valami gyakorlatiasabb oka is annak, hogy itt vagyok?
- Őszintén, nem hittem, hogy épp most veszed a fáradságot és idejössz, miután az utóbbi háromezer alkalommal, amikor szólítottalak, semmibe vettél.
- Azért volt, mert tudtam, hogy meg fogsz verni -Cupido megdörzsölte feldagadt arcát. - És így is történt.
- Akkor most miért jöttél? - kérdezte Iulianosz.
- Őszintén? - ismételte Iulianosz szavait. - Úgy hittem, mostanra már kétségkívül halott vagy, és egy másik halandó hív, akinek történetesen hasonló a hangja.
Grace látta, ahogy minden érzelem elhagyja Iulianosz arcát. Olyan volt, mintha Cupido kegyetlen szavai valamit megöltek volna benne.
A szavak, úgy látszik, Cupido haragját is csillapították valamelyest.
- Nézd - mondta -, tudom, hogy hibáztatsz, de ami Pénelopéval történt, nem az én bűnöm volt. Nem tudtam róla, mit tesz majd vele Priaposz, amikor megtalálja.
Iulianosz arca megrándult, mintha Cupido megütötte volna. Nyers, kínzó agónia izzott a szemében és a vonásain. Grace-nek fogalma sem volt, ki lehetett Pénelopé, de az nyilvánvalónak tűnt, hogy Iulianosznak sokat jelentett.
- Nem tudtad? - kérdezte Iulianosz rekedten.
- Esküszöm, öcsikém - mondta Cupido lágyan. Psychére nézett, majd vissza Iulianoszra. - Soha nem akartam, hogy baja essen, és téged sem akartalak elárulni.
- Rendben - húzta el a száját Iulianosz -, és most ezt el is higgyem? Ahhoz túl jól ismerlek, Cupido. Élvezed, ha szétdúlhatod a halandók életét.
- De veled nem tette, Iulianosz - mondta Psyché védekező' hangsúllyal. - Ha neki nem hiszel, legalább nekem higgy. Senki nem akarta, hogy Pénelopénak így kelljen elpusztulnia. Az anyád még mindig gyászolja a halálukat.
Iulianosz tekintete megkeményedett.
- Hogy tudsz egyáltalán szóba állni vele? Aphrodité olyannyira féltékeny volt rád, hogy először megpróbált hozzáadni egy visszataszító férfihoz, aztán megpróbált megölni, nehogy Cupido elvegyen! Ahhoz képest, hogy a szerelem istennője, nem szeret mást, csak önmagát.
Psyché elnézett.
- Ne beszélj róla így - vetette oda Cupido. - Ő az anyánk, és tisztelned kell.
A fenyegető harag, ami Iulianosz arcán tükröződött, magát az ördögöt is megrémítette volna; Cupido meghátrált tőle.
- Soha ne merészeld védeni előttem!
Cupido csak ekkor vette észre Grace-t és Selenát. Meglepett mozdulatot tett, mintha abban a pillanatban jelentek volna meg a társaságban.
- Ezek meg kicsodák?
- Barátok - válaszolta Iulianosz, meglepve Grace-t. Cupido tekintete hűvössé és merevvé vált.
- Neked nincsenek barátaid.
Iulianosz nem válaszolt, de elkínzott arckifejezése mélyen megindította Grace-t.
Cupido, aki láthatóan egyáltalán nem volt tudatában, milyen bántók voltak a szavai, lazán Psyché mellé sétált. : : '
- Még mindig nem mondtad el, miért olyan fontos, hogy elkapd Priaposzt.
Iulianosz állkapcsa rángatódzott.
- Mert Priaposz örök rabszolgaságra kárhoztatott, és nem tudok kitörni belőle. Szeretném, ha itt lenne egy ideig, hogy letéphessem néhány olyan testrészét, amelyek nem nőnek vissza.
Cupido elsápadt.
- Haver, erre ott vannak a golyói. Anyu kinyírta volna, ha ezt megtudja.
- Tényleg azt várod, hogy elhiggyem, Priaposz ezt az egészet az ő tudta nélkül csinálta? Nem vagyok ekkora hülye, Erósz. Az a nő ennél kevésbé már nem is tudna törődni azzal, hogy velem mi van.
Cupido megrázta a fejét.
- Ne kezdd már megint. Amikor felajánlottam neked az ajándékait, azt mondtad, egyenesen a hátsómba fogod őket feltuszkolni, emlékszel?
- Vajon miért? - kérdezte Iulianosz szarkasztikusan. - Zeusz lehajított az Olümposzról órákkal a születésem után, és Aphrodité még csak nem is ellenkezett. Csak és kizárólag akkor jött bármelyikőtök a közelembe, ha valamilyen újfajta kínzást találtatok ki a számomra.
Iulianosz gyilkos pillantást lövellt Cupidóra.
- Ha egy kutyába folyton belerúgsz, előbb-utóbb harapóssá válik.
- Rendben, elfogadom, néhányunk lehetett volna egy kicsit kedvesebb veled, de...
- Nincs de, Cupido. Egyikőtök sem törődött velem egy fikarcnyit sem. Különösen ő nem.
- Ez nem igaz. Anyu soha nem tudta megemészteni, hogy hátat fordítottál neki. Te voltál a kedvence.
- Szóval ezért vagyok egy könyvbe zárva az utóbbi kétezer évben? - vágta oda gúnyosan Iulianosz.
Grace fájdalmasan nézte. Hogyan képes Cupido csak állni és hallgatni őt anélkül, hogy mindent megpróbálna, ami csak hatalmában áll, hátha megmentheti testvérét a halálnál is rosszabb sorstól?
Nem csoda, hogy Iulianosz átkokat szórt rá.
Iulianosz hirtelen kirántotta a kést Cupido övéből, és elmetszette a saját csuklóját.
Grace levegőért kapkodott rémületében, de még mielőtt egy hang is kijött volna a torkán, Iulianosz sebe begyógyult, csak egy icipici vérgöböt hagyva maga után.
Cupido szeme elkerekedett.
- Szent szar - lehelte. - Ez Héphaisztosz egyik tőre!
- Tudom - adta vissza a pengét Iulianosz. - Még téged is meg lehetne ölni egy ilyennel, de engem nem. Priaposz tökéletesen elátkozott.
Grace látta a Cupido szemében tükröződő rémületet, ahogy Iulianosz mondatának jelentősége megvilágosodott előtte.
- Azt tudtam, hogy gyűlöl, de sosem gondoltam volna, hogy ilyen mélyre süllyed. Mégis, mit képzel?
- Nem érdekel, mit képzel. Csak ki akarok szabadulni.
Cupido bólintott. Grace első ízben látott együttérzést és törődést az arcán. - Rendben van, tesó. Mindent csak szép sorjában. Ne mozdulj, én először is megkeresem anyut, és meglátjuk, tud-e valamit mondani.
- Ha annyira szeret, mint ahogy említetted, miért nem hívod egyenesen ide, és hagyod, hogy beszéljek vele?
Cupido úgy nézett rá, mint egy hülyére.
- Mert az utolsó alkalommal, mikor megemlítettem neki a nevedet, egy évszázadig sírt. Tényleg bántod az érzéseit.
Bár Iulianosz testtartása és arca szigorú és hűvös maradt, szíve mélyén Grace sejtette, hogy a férfi bizonyára szenvedett annyit, mint az anyja.
Ha nem többet.
- Tanácsot kérek tőle, és hamarosan visszajövök -mondta Cupido, fél karjával átölelve Psychét. - Oké?
Iulianosz előrenyúlt, megragadta a Cupido nyakában függő nyakláncot, és egyetlen rántással letépte.
- Hé! - kiáltotta Cupido. - Azzal csak óvatosan! Iulianosz a markába szorította a láncot, a kis íjat lóbálva.
- Így legalább tudom, hogy visszajössz. Cupido megdörzsölte a nyakát; nagyon sértődöttnek látszott.
- Csak vigyázz vele. Az a nyíl, rossz kezekben, veszélyes lehet.
- Ne félj. Jól emlékszem a harapására. Óvatos, egyetértő pillantást váltottak.
- Majd jövök. - Cupido tapsolt, aztán ő és Psyché eltűntek egy aranyszínű füstfelhőben.
Grace egy lépést hátrált, elméje kavargott. Egyszerűen nem tudta elhinni, amit az imént látott és hallott.
- Nyilván álmodtam - suttogta. - Vagy ez lehet, vagy túl sok részt néztem meg egyszerre a Xénából.
Mozdulatlanul állt, ahogy küszködött a látottak és hallottak megemésztésével.
- Ez nem lehetett valóságos. Nyilván valami hallucináció.
Iulianosz fáradtan sóhajtott.
- Bárcsak lehetőségem lenne rá, hogy én is ezt higgyem!
- Úristen, ez Cupido volt! - kiáltotta Selena izgatottan. - Cupido. A valódi. Az aranyos pici kerub, aki emberi szívekkel játszik.
Iulianosz gúnyosan nevetett.
- Cupido minden, csak nem aranyos. Ami a szívekkel való játékot illeti, jobban szereti széttépni őket.
- De képes elérni, hogy az emberek szerelembe essenek.
i - Nem - mondta a férfi, erősebben szorítva a nyakláncot. - Amit ő kínál, az illúzió. Semmilyen külső erő nem késztethet egy embert arra, hogy szeresse a másikat. A szerelem a szívből jön. - A hangjában volt valami szomorkás felhang.
Grace a szemébe nézett.
- Úgy mondod, mintha tudnád.
- Tudom.
A lány átérezte a fájdalmát, mintha csak a sajátja lenne. Odanyúlt, és finoman megérintette a karját.
- Ez történt Pénelopéval? - kérdezte halkan. A férfi elkínzott tekintettel félrenézett.
- Van errefelé valami hely, ahol levágathatom a hajamat? - kérdezte váratlanul.
- Hogyan? - kérdezett vissza Grace, tudva: a férfi azért vált témát, hogy ne kelljen válaszolnia a kérdésre. - Miért?
- Azt akarom, hogy semmi ne emlékeztessen rájuk. - Az arcán tükröződő gyász és gyűlölet szinte kézzelfogható volt.
Grace vonakodva bólintott.
- Van egy hely a Breweryben.
- Kérlek, vigyél oda!
Grace engedelmeskedett. Visszavezette a férfit és Selenát a Brewerybe egy fodrászszalonba.
Egyikük sem szólalt meg egészen addig, amíg a fodrász határozottan bele nem ültette Iulianoszt a székbe.
- Biztos benne, hogy azt szeretné, vágjam ezt le? -kérdezte a nő, ahogy kezével hódolattal átfésülte a hosszú, aranyszínű fürtöket. - Az tény, hogy pompásan mutat! A legtöbb férfi vacakul néz ki hosszú hajjal, de önnek igazán jól áll, és olyan egészséges, annyira puha! Kíváncsi vagyok, milyen hajkondicionálót használ hozzá.
Iulianosz arca közömbös maradt.
- Vágja le.
A kis barna nő a válla fölött Grace-re pillantott.
- Tudja, ha én simogathatnám ezt minden éjjel, akkor bizony ki lennék bukva, hogy a pasim csak így le akarja nyisszantani.
Grace mosolygott magában. Ha ez a nő tudná...
- Az ő haja.
- Oké - mondta a fodrásznő vágyakozó sóhajtással. Levágta Iulianosz haját, de csak vállig.
- Rövidebbre - mondta Iulianosz, ahogy a nő hátrahúzódott.
A fodrásznő kétkedve nézett. - Biztos benne? A férfi bólintott.
Grace csendben nézte, amint a fodrász divatos fazonra vágta Iulianosz haját; a homloka körül göndörödött, és a lányt Michelangelo Dávidjára emlékeztette.
Ha ez egyáltalán lehetséges volt, ezzel a korábbinál is káprázatosabbá vált a megjelenése.
- Hogy tetszik? - kérdezte végül a nő.
- Így jó - válaszolta Iulianosz. - Köszönöm.
Grace borravalót adott a nőnek, és kifizette a vágást.
Iulianoszra nézett, és elmosolyodott.
- Na, most úgy nézel ki, mint aki idetartozik.
A férfi felkapta a fejét, mintha Grace megütötte volna. ,
- Ez bánt téged? - kérdezte a lány, észrevéve, hogy akaratlanul is megsebezte valamivel. Pedig igazán tudta, hogy a férfinak erre lenne a legkevésbé szüksége.
- Nem.
Ám érezte, hogy nem így van. Valami ebben az ártatlan megjegyzésben megsebezte a férfit. Mélyen.
- Nos - szólalt meg Selena megfontoltan, ahogy újra csatlakoztak a Breweryben hömpölygő tömeghez. - Te Aphrodité fia vagy?
A férfi vetett rá egy oldalpillantást.
- Senki fia nem vagyok. Az anyám elhagyott, az apám megtagadott, egy spártai csatatéren nőttem fel, mindig annak az ütéseit kellett elviselnem, aki épp arra járt.
Szavai egyenesen Grace szívébe hasítottak. Nem csoda, hogy a férfi ilyen szívós volt. Ennyire erős.
Azon tűnődött, vajon valaha valaki tartotta-e szeretettel a karjai közt. Csak egyszer, anélkül, hogy azt kívánta volna, először a férfi tegyen a kedvére.
Előttük ment; Grace figyelte kígyózó mozgását. Mint egy halálos, ravasz ragadozó. A hüvelykujját a nadrágzsebébe akasztotta, és szemlátomást nem törődött a nőkkel, akik sóhajtoztak, és meredten bámultak rá, ahogy elhaladt mellettük.
Grace élénken el tudta képzelni, hogy festhetett a férfi a maga idejében, harci vértezetet viselve.
Arroganciáját és mozgását véve alapul, ádáz harcos lehetett.
- Selena - mondta Grace halkan -, nem úgy tanultuk az egyetemen, hogy a spártaiak mindennap verték a gyerekeiket, csak hogy lássák, mennyi fájdalmat képesek elviselni?
Iulianosz válaszolt neki.
- így volt. És évente egyszer versenyt rendeztek, hogy kiderüljön, melyikük bírja ki a legkegyetlenebb verést anélkül, hogy hangosan felsírna.
- És néhány gyerek mindig meghalt a verseny következtében - tette hozzá Selena. - Vagy a verés közben, vagy később, a sebesülések miatt.
Minden összeállt Grace fejében. A férfi korábbi szavai arról, hogy Spártában kapott kiképzést, és a görögök iránti gyűlölete.
Selena szomorú pillantást vetett Grace-re, mielőtt Iulianoszhoz fordult volna.
- Mivel egy istennő fia vagy, gondolom, elég kemény verést is kibírtál.
- Igen - válaszolt a férfi egyszerűen, érzelemmentes hangon.
Grace sosem vágyott még annyira valakit megérinteni és átölelni, mint most Iulianoszt.
De tudta, hogy a férfi nem fogadná szívesen az ölelését.
- Tudjátok, mit - szólalt meg Selena, és tekintetéből Grace ki tudta olvasni, hogy csak a hangulatukat próbálja feldobni kicsit -, eléggé éhes vagyok! Miért nem nyomunk be egy burgert a Hard Rockban?
Iulianosz szemöldöke mély V-be szaladt össze.
- Miért van állandóan az az érzésem, hogy idegen nyelven beszéltek? Mit jelent az, hogy „benyomni egy burgert a Hard Rockban”?
Grace nevetésben tört ki.
- A Hard Rock Café egy étterem.
A férfi megrökönyödött képet vágott.
- Olyan helyen esztek, amely azt hirdeti, hogy az étel kemény, mint a szikla?
A lány még hangosabban nevetett. Ez neki miért nem tűnt fel soha?
- Tényleg finom. Gyere, megmutatom. Kiléptek a Breweryből, és a parkolón keresztül átmentek a Hard Rock Caféba.
Szerencsére nem kellett sokat várniuk, hogy a hosztesz asztalt kerítsen nekik.
- Hé! - kiáltott egy srác, ahogy a hosztesz beljebb invitálta őket. - Mi voltunk itt előbb!
A hosztesz metsző tekintettel nézett rá.
- Az önök asztala még nincs kész - aztán csábító pillantással és széles mosollyal fordult Iulianoszhoz. -Ha lenne szíves követni...
A nő valami hihetetlen intenzitással riszálta a csípőjét.
Grace cinkosán nézett Selenára, ahogy csendben konstatálta a lány manővereit.
- Ne szólj be neki - mondta Selena. - Tíz másik várakozót megelőztünk.
A hosztesz odavezette őket egy félhomályban lévő bokszhoz.
- Kérem, foglaljon itt helyet - mondta, könnyedén megérintve Iulianosz karját -, és én gondoskodom róla, hogy a felszolgáló hamarosan idejöjjön önhöz.
- Mi az, mi láthatatlanok vagyunk? - háborgott Grace, ahogy a nő otthagyta őket.
- Kezdem azt hinni - mondta Selena, miközben leült.
Grace becsúszott a szemközti ülésre. Ahogy várta, Iulianosz szorosan mellé ült. Odaadott neki egy étlapot.
- Nem tudom elolvasni - mondta a férfi, és visszaadta.
- O - mondta Grace, és zavarba jött, hogy erre nem gondolt. - Úgy hiszem, az ókori katonákat nem tanították meg olvasni.
A férfi végigsimított az arcán; úgy tűnt, kissé megsértődött a megjegyzéstől.
- Igazából megtanítottak. Csak az a probléma,' hogy az ókori görög, latin, szanszkrit nyelveket és az egyiptomi hieroglifákat tanították meg írni és olvasni, meg egyéb rég holt nyelveket. A te szavaidat idézve, ez az étlap nekem görög.
Grace összerándult.
- Nem hagyod, hogy elfelejtsem, mindent hallottál, amit rólad mondtam, mielőtt megjelentél, ugye?
- Azt hiszem, nem.
A karját az asztalon nyugtatta. Selena felnézett az étlapból, és felszisszent.
- Ez az, amire én gondolok? - A férfi karja után nyúlt.
Grace megdöbbenésére Iulianosz engedte, hogy Selena megfogja a jobb kezét, és megnézze a gyűrűt az ujján.
- Gracie, láttad ezt? ; Grace előrehajolt, hogy jobban lássa. :
- Nem igazán. Egy kissé szétszórt voltam.
Egy kissé szétszórt, igen, így igaz. Ez kábé olyan, mintha azt mondanánk a Mount Everestre, hogy egy púp az úton.
Az arany még a félhomályos helyiségben is ragyogott. A gyűrű lapos tetejébe egy babérlevelekkel övezett kardot véstek, a vésés köré pedig rubinoknak és smaragdoknak tűnő köveket foglaltak.
- Gyönyörű - mondta Grace.
- Ez egy cseszett hadvezéri gyűrű, nem? - kérdezte Selena. - Te nem valami mezei katona voltál, hanem egy cseszett hadvezér!
Iulianosz mogorván bólintott.
- Ez a megfelelő kifejezés.
Selena lenyűgözve fújtatott.
- Gracie, nem is tudod elképzelni! Ha ilyen gyűrűje lehetett, Iulianosz nyilván fontos személy volt a maga korában! Nem osztogattak csak úgy ilyet akárkinek. - Selena megrázta a fejét. - Lenyűgöző.
- Nincs benne semmi lenyűgöző - mondta Iulianosz.
Grace most először irigyelte, hogy Selena ókori történelemből doktorált. Lanie sokkal többet tudott Iulianoszról és a koráról, mint amennyit ő valaha is fog.
De ahhoz nem volt szüksége ilyen elmélyült tudásra, hogy megértse, milyen szörnyű lehetett Iulianosznak férfiak parancsnokából nők rabszolgájává válnia.
- Fogadok, hogy nagyszerű hadvezér voltál -mondta.
Iulianosz Grace felé fordult; a tiszta őszinteség, amit a lány hangjából kihallott, felkeltette a figyelmét. Valami megfejthetetlen okból az iménti dicséret melegséggel töltötte el.
- Megtettem a magamét.
- Fogadok, hogy befűtöttél néhány nagymenőnek, Iulianosz mosolygott. Századok óta nem gondolt a győzelmeire.
- Hát néhány rómainak baromira befűtöttem. Grace nevetett a kifejezésen.
- Gyorsan tanulsz.
- Hé - szólt közbe Selena. - Megnézhetném Cupido íját?
Iulianosz elővette a zsebéből, és az asztalra tette.
- Óvatosan! - figyelmeztette az apró íj után nyúló Selenát. - Az aranyíj fel van húzva. Egy szúrás, és szerelembe esel a legközelebbi emberrel, akit meglátsz.
Selena elhúzta a kezét. Grace felemelte a villáját, és azzal húzta maga elé az íjat.
- Ennek ilyen kicsinek kell lennie? Iulianosz elmosolyodott.
- Nem hallottad még azt a mondást, hogy „nem a méret a lényeg”?
Grace a szemét forgatva nézett rá.
- Ezt nem akarom hallani olyasvalakitől, akinek akkora van, mint neked.
- Gracie! - hörgött Selena. - Még soha nem hallottam, hogy így beszéltél volna!
- Ez igen mérsékelt megjegyzés volt tőlem, összehasonlítva azzal, ahogy ti ketten beszéltetek hozzám az utóbbi pár napban.
Iulianosz hátrasimította a válla mögé Grace haját; a lány ezúttal nem rándult össze.
A férfi úgy érezte, megint előrelépett.
- És hogy használja Cupido ezt az izét?
Iulianosz hagyta, hogy ujjai könnyedén végigcsússzanak a lány selymes fürtjein. A haja még a halvány fényben is csillogott. Bárcsak érezhetné, amint betakarja csupasz mellkasát, sóvárgott. Hogy beletemetve az arcát, cirógassa.
Tekintete bezáródott, miközben felidézte, milyen érzés volt, amikor a lány megölelte, s lélegzete a fülét cirógatta.
- Iulianosz? - szólt hozzá Grace, felriasztva álmodozásából. - Hogy használja ezt Cupido?
- Képes összezsugorodni az íj méretére, vagy felnagyítani, attól függően, hogyan célszerűbb.
- Tényleg? - csodálkozott Selena. - Ezt nem tudtam.
A felszolgáló rohanva közeledett feléjük; előhúzta a jegyzettömbjét, és Iulianoszt kezdte bámulni, mintha ő lenne a napi ajánlat.
- Annyira sajnálom, hogy megvárattam. Ha tudtam volna, hogy még nem szolgálták ki, elhiheti, hogy abban a pillanatban itt lettem volna, amint leült.
Grace rosszalló tekintettel pillantott a fiatal nőre. Francba, nem lehet Iulianosznak öt nyugodt perce anélkül, hogy valami nőszemély ráakaszkodna?
Ebbe te is beleszámítasz?
Magában megtorpant a gondolatra. Ő is csak olyan volt, mint a többiek. Bámulta a fenekét, csorgatta a nyálát utána. Csoda, hogy a férfi egyáltalán kibírja a közelében.
Grace félrehúzódott a bokszban, és megígérte magának, hogy soha többé nem viselkedik így vele.
Végül is a férfi nem egy darab hús. Önálló személyiség, aki megérdemli, hogy tisztelettel és méltósággal bánjanak vele.
Grace mindhármuknak rendelt. Amikor a pincérnő visszajött az italaikkal, hozott egy adag csípős csirkeszárnyat is.
- Ezt nem mi rendeltük - mondta Selena.
- Igen, tudom - válaszolt a lány. Rámosolygott Iulianoszra. - Kicsit le vagyunk maradva a konyhában, úgyhogy pár perccel tovább fog tartani, amíg elkészül a rendelésük. Azt gondoltam, talán éhesek, úgyhogy felkaptam ezeket. Ha nem szeretik, hozhatok valami mást. De ne aggódjanak, ezt a ház fizeti. Szóval, szeretnének valami egyebet?
Jaj, a csaj nagyon átlátszó volt ezzel a kis beszéddel, és Grace szerette volna tincsenként kitépni vörösesszőke haját.
- Ez nagyon jó lesz, köszönjük - válaszolt Iulianosz.
- O, istenem, mondana nekem valami mást is? -kérlelte a lány, szinte ájuldozva. - Kérem, mondja ki a nevem! Marynek hívnak.
- Köszönöm, Mary.
- Óóó - turbékolta a lány. - Ebbe beleborzongtam! - Egy Iulianoszra vetett utolsó éhes pillantás kíséretében elhagyta a terepet.
- Hát ezt nem hiszem el! - háborgott Grace. -Mindig ezt csinálják veled a nők?
- Igen - válaszolta Iulianosz haragtól kiélesedett hangon. - Ezért utálom a nyilvános helyeket.
- Rá se ránts - szólt Selena, és kivett egy csirkeszárnyat. - Egész hasznos tud lenni. Tulajdonképpen gyakrabban kellene magunkkal hoznunk.
Grace tajtékzott.
Igen, de elképzelhető, hogy ezt a kis szajhát bántalmazni fogom, ha a számlára felfirkálja a nevét és a számát.
Selena nevetésben tört ki.
Mielőtt Grace bármi mást mondhatott volna, Cupido lépett be az étterembe, és megindult a bokszuk felé.
Az arca bal oldalán, ahol Iulianosz megütötte, enyhe horzsolás látszott. Próbált lezsernek tűnni, de Grace jól látta a feszültséget a mozgásában; mintha bármelyik pillanatban kész lenne a menekülésre. Elfintorította az arcát Iulianosz rövid haja láttán, de nem szólt egy szót sem, miközben leült Selena mellé.
- Nos? - kérdezte Iulianosz.
Cupido hosszan sóhajtott.
- A rossz hírekkel kezdjem, vagy az igazán rosszakkal?
- Hát, lássuk csak... mi lenne, ha emlékezetessé tennénk a napomat, és a legrosszabbal kezdenénk, aztán valahogy megpróbálnánk előrejutni?
Cupido bólintott.
- Rendben. A legrosszabb újság, hogy az átkot valószínűleg sosem lehet megtörni.
Iulianosz jobban fogadta a hírt, mint Grace. Pusztán csak bólintott.
Grace Cupidóra meredt.
- Hogy bánhatsz így vele? Édes istenem, a szüleim eget-földet megmozgattak volna, hogy segítsenek rajtam, te pedig csak ülsz itt, anélkül hogy akár annyit mondanál, „Sajnálom”. Milyen testvér vagy te?
- Grace - mondta Iulianosz figyelmeztető éllel a hangjában -, ne vitázz vele. Beláthatatlan következményei lehetnek.
- Ez így igaz, halán...
- Ha csak hozzáérsz is - mondta Iulianosz Cupido szavába vágva -, én tényleg belevágom azt a pengét az oldaladba, és kimetszem a szívedet.
Cupido távolabb húzódott Iulianosztól.
- Egyébként kihagytál néhány fontos részletet, Iulianosz kifürkészhetetlen pillantást vetett rá.
- Például?
- Például azt az aprócska tényt, hogy együtt aludtál Priaposz egyik szüzével. Ember, mit képzeltél? Még azzal sem foglalkoztál, hogy levedd róla Priaposz köntösét, amikor magadévá tetted. Miért műveltél ilyesmit?
- Ha visszaemlékszel, elég mérges voltam rá akkoriban - válaszolta Iulianosz keserűen.
- Akkor fölszedhetted volna anyu egyik követőjét. Erre voltak kitalálva.
- Nem ő ölte meg a feleségemet, hanem Priaposz. Grace érezte, ahogy a torka összeszorul ezekre a szavakra. Vajon komolyan beszél?
Cupido nem vett tudomást Iulianosz haragjáról.
- Szóval, Priaposz még mindig dühöng emiatt. Úgy érzi, ez volt az utolsó csepp a pohárban.
- Ó, értem - morogta Iulianosz. - A nagy testvér mérges rám, amiért egyik szentséges szüzével merészeltem aludni, de én persze karba tett kézzel nézzem, ahogy pillanatnyi szeszélyből legyilkolja az egész családomat? - A Iulianosz hangjából süvítő harag a velejéig megborzongatta Grace-t. - Vetted a fáradságot, hogy megkérdezd Priaposzt, miért támadt ellenük?
Cupido a szemét dörgölte, és szaggatottan fellélegzett.
- Hát igen, arra emlékszel, amikor felkerekedtél, és legyőzted Liviust Conjara falai előtt? Livius bosszúért fohászkodott, mielőtt lefejezted volna.
- Háború volt.
- Jól tudod, hogy Priaposz világéletében mennyire gyűlölt téged. Csak valami ürügyre várt, hogy következmények nélkül ellened fordulhasson, és te megadtad neki a lehetőséget.
Grace Iulianoszra pillantott, de a férfinak nem látszott érzelem az arcán.
- Megmondtad Priaposznak, hogy találkozni akarok vele?
- Mi van, megbuggyantál? A pokolba is, dehogy! Csak megemlítettem a nevedet, és már tüzet okádott. Azt mondta, a Tartaroszban kéne rohadnod örökre. Hallgass rám, ép ésszel te sem akarhatsz a közelébe kerülni. ,i
- Hidd el, szeretnék. Cupido bólintott.
- Igen, de ha megölöd, ott van még Zeusz, Tisziphoné és Nemezisz, akikkel meg kell küzdened.
- Azt hiszed, megijesztenek?
- Tudom, hogy nem, de nem szeretném, ha ily módon látnálak elpusztulni. És ha három másodpercre abbahagyod ezt a makacskodást, magad is belátod, hogy igazam van. Menj már, tényleg magadra akarod vonni a nagyfőnök haragját?
Iulianosz arckifejezéséből Grace világosan látta, hogy a férfit nem érdeklik a következmények.
- De - folytatta Cupido - anyu azt mondta, van egy módja, hogy megtörjük az átkot.
Grace visszatartotta a lélegzetét, ahogy a remény átvillant Iulianosz arcán. Mindketten várták, hogy Cupido folytassa.
Ehelyett érdeklődve végignézett a félhomályos étteremben.
- El tudjátok képzelni, hogy az emberek megeszik ezt a sok...
Iulianosz csettintett az ujjaival Cupido szeme előtt.
- Hogy lehet megtörni az átkot? Cupido hátradőlt a bokszban.
- Tudod, hogy az univerzumban minden ciklikus. Ahogy kezdődött, úgy is fejeződhet be. Mivel Alexandria okozta az átkot, meg kell idéznie egy másik Alexandriának. Egy olyan nőnek, aki szintén rád vágyik. Áldozatot kell hoznod érte, és... - Cupido nevetésben tört ki.
Iulianosz átnyúlt az asztalon, és megragadta Cupido pólóját.
- És? ■
Cupido lerázta a szorítását, és kijózanodott.
- Nos... - tekintete Grace-re és Selenára siklott. -Megbocsátanátok egy pillanatra?
- Szexuálterapeuta vagyok - mondta neki Grace. -Nem tudsz olyat mondani, ami sokkolna.
- Én pedig nem vagyok hajlandó elhagyni ezt a bokszot, amíg nem hallottam a zaftos részleteket - tette hozzá Selena.
- Hát akkor rendben - nézett vissza Iulianoszra. -Szóval, amikor ez az Alexander nőszemély megidéz, nem kergetheted a macit a málnásba, egészen megtestesülésed utolsó napjáig. Akkor egyesülnötök kell testileg, és neked meg kell tartanod ezt az egyesülést, amíg a nap felkel. Ha visszahúzódsz belőle akár egyszer is, bármilyen okból, azonnal visszakerülsz a könyvbe, és az átok folytatódik.
Iulianosz szitkozódva nézett félre.
- Pontosan - mondta Cupido. - Tudod, milyen erős Priaposz átka. Nincs olyan francos módszer, amellyel harminc napig kibírnád, hogy ne dugd meg a megidéződet.
- Nem ez a probléma - mondta Iulianosz összeszorított fogakkal. - A probléma az, hogyan találjak egy Alexanderek közül való nőt, aki megidéz.
Grace zakatoló szívvel előbbre hajolt.
- Ez pontosan mit jelent? Az, hogy Alexanderek közül való nő?
Cupido vállat vont.
- Hát, szerepelnie kell a nevében, hogy Alexander.
- Akár vezetéknévként is?
- Igen.
Grace felnézett, és elkapta Iulianosz elkínzott tekintetét.
- Iulianosz, az én nevem Grace Alexander.

Hetedik fejezet
Iulianosz rámeredt Grace-re; gondolatok kavarogtak benne, ahogy a lány szavai visszhangoztak a fülében.
Lehetséges volna? Elhiheti?
Merhet vajon reménykedni ennyi idő után...?
- Alexander a vezetékneved? - kérdezte hitetlenkedve.
- Igen - válaszolta Grace, és lassan bátorító mosoly kelt az arcán.
Cupido élesen nézett rájuk.
- Szóval ti ketten még nem kerültetek intim kapcsolatba egymással?
- Nem - válaszolta Iulianosz. - Még nem. - És ha most belegondol, hogy milyen dühös volt ezért!
Grace megmentette attól, hogy elkövesse élete harmadik óriási hibáját. Ebben a pillanatban a legszívesebben megcsókolta volna a lányt.
Mosoly kúszott Cupido arcára.
- Nos, ez meglepő. Soha nem láttam még olyan nőt, aki kibírta volna a közeledben anélkül, hogy...
- Cupido - vágott közbe Iulianosz, mielőtt a másik litániába kezdhetett volna a nők tömegéről, akikkel ő lefeküdt. - Van még valami mondanivalód? ,
- Csak ennyi: anyu szerint az átok megtörésének sikere azon múlik, hogy Priaposz ne sejtsen meg semmit. Ellenkező esetben kijátszhatja az egészet az egyik csúnya kis hókuszpókuszával.
Iulianosz ökölbe szorította a kezét, ahogy visszaemlékezett féltestvére némelyik efféle gonosz akciójára.
Valamilyen okból, amit sosem értett igazán, Priaposz születésétől fogva gyűlölte. És évek alatt a testvéri rivalizálást soha nem látott szintre fejlesztette.
Iulianosz ivott egy kortyot az italából.
- Nem fog rájönni, hacsak te el nem mondod neki.
- Ne nézz így rám - mondta Cupido. - Nem keveredem azzal a társasággal. Összetévesztettél Dion unokatesónkkal. És erről jut eszembe, mennem kell, hogy találkozzam a haverokkal. Tervezünk egy nagyobbfajta bulit az öreg Bacchus tiszteletére ma este. -Cupido előrenyújtotta a kezét, tenyérrel felfelé. - Az íjamat, légy szíves.
Óvatosan, nehogy megszúrja magát, Iulianosz kihalászta az íjat a zsebéből, és odaadta Cupidónak. Elkapta bátyja kivételesen gyengéd tekintetét.
- A közelben leszek, ha szükséged lesz rám. Csak mondd ki a nevemet - ne a Cupidót. És kérlek, hanyagold a „semmirekellő fattyú” dumát. Az istenit! - fürkészőn Iulianoszra vigyorgott. - Ebből tudnom kellett volna, hogy te hívsz.
Iulianosz erre nem szólt semmit, holott emlékezett rá, mi történt az utolsó alkalommal, amikor bátyja ilyen ajánlattal állt elő.
Cupido kikászálódott a bokszból, lenézett Grace-re és Selenára, aztán rámosolygott Iulianoszra.
- Sok szerencsét a szabadságod kivívásához. Vezessen Árész ereje és Athéné bölcsessége!
- Neked pedig Hadész sütögesse meg a vén lelkedet.
Cupido nevetett.
- Elkéstél. Már csinálta a harmadik században, és nem is volt olyan rossz. Később látjuk egymást, tesó.
Iulianosz egy szót sem szólt, míg Cupido, már-már normális emberhez hasonlóan, távozott az étteremből.
A pincérnő megérkezett az ételükkel.
Iulianosz felemelte a kenyérre rakott furcsa húst, de elment a kedve az evéstől. Elvesztette az étvágyát.
Grace ráöntött valami érdekes piros szószt a húsra, aztán összerakta a kenyeret, és beleharapott, Selena pedig egy fehér öntettel ázatott salátát evett.
Grace látta, hogy Iulianosz a homlokát ráncolva figyeli evés közben. Az arca még a korábbinál is zavarodottabb volt, feszült állkapcsa elárulta, hogy a fogát csikorgatja.
- Valami baj van? - kérdezte Grace.
A férfi szeme gyanakodva összeszűkült.
- Tényleg kész vagy megtenni, amit Erósz mondott?
Grace letette a hamburgerét, és megtörölte száját a szalvétával. Igazából nem örült a gondolatnak, hogy Iulianosz a testét használja a szabadsága kivívására. Egy igazi egyéjszakás kaland, elkötelezettség és ígéretek nélkül.
Iulianosz eltűnik, ahogy végeztek. Ebben nem kételkedett.
Miért akarna egy ilyen férfi, mint ő, vele maradni, amikor könnyedén megkaparinthatja a földkerekség bármelyik nőjét?
De mégsem lenne szíve arra ítélni, hogy az örökkévalóságig egy könyvbe zárva éljen. így nem, hogy tőle függ a szabadulása.
- Mesélj el nekem valamit - szólalt meg csendesen. - Szeretném ismerni az egész történetet, hogy hogyan kerültél abba a könyvbe. És hogy mi történt a feleségeddel.
Grace nem hitte volna, hogy lehetséges, de a férfi állkapcsa a korábbinál is erősebben megfeszült. Ismét rejtegetni akart valamit.
De Grace nem hagyta, hogy megfutamodjon. Ideje volt, hogy a férfi tökéletesen megértse, miért zavarja őt a testiség gondolata.
- Iulianosz, nagyon sokat kérsz tőlem. Nincs túl sok tapasztalatom a férfiakkal.
Iulianosz a homlokát ráncolta.
- Szűz vagy?
- Bárcsak az lennék! - lehelte.
Iulianosz látta a fájdalmat a lány szégyenkezve lesütött szemében, ahogy ezeket a szavakat suttogta.
Nem, üvöltötte magában hangtalanul. Csak nem az történt a lánnyal? Már a puszta gondolatra bősz haragra gerjedt. - Megerőszakoltak?
- Nem - suttogta. - Nem... igazán.
A férfiban a haragot zavarodottság váltotta fel.
- Hát akkor mi történt?
- Nagyon fiatal és ostoba voltam - mondta halkan Grace.
- A disznó kihasználta, hogy Grace épp a szülei halálát gyászolta - mondta Selena keserűen. - Azok közül való volt, akik azt mondják, „Én csak vigyázni szeretnék rád”, és aztán otthagynak abban a pillanatban, mihelyt túl vannak a dolgon.
- Bántott? - kérdezte Iulianosz.
Grace bólintott.
A férfit a harag újabb érthetetlen hulláma borította el. Nem tudta, miért számít neki ennyire, mi történt a lánnyal, de valami okból, aminek nem tudott a mélyére hatolni, igenis számított.
És bosszúra áhítozott a nevében. Látta, hogy a lány keze remeg. Ráhelyezte a tenyerét, és a hüvelykujjával finoman simogatta az ujjait.
- Csak egyszer feküdtem le vele - mondta Grace halkan. - Tudom, hogy fájhat az első alkalommal, de nem ennyire. És bármennyire fájt fizikailag, a legrosszabb mégis az a tény volt, hogy őt ez egyáltalán nem érdekelte. Úgy éreztem, nem egy érző ember vagyok a számára; csak azért vagyok jelen, hogy a vágyait kiszolgáljam.
Iulianosz gyomra összeszorult. Túl jól ismerte ezt az érzést.
- Később - folytatta Grace -, amikor egy hétig nem hívott, és nem is válaszolt a telefonjaimra, elmentem a szállására, hogy lássam. Tavasz volt, az ablaka nyitva. Ahogy elsétáltam alatta, én... - zokogásban tört ki.
- Ő és a szobatársa fogadtak, melyikük tudja több lánynak elvenni a szüzességét egy év alatt - mondta Selena. - Grace kihallgatta őket, amint rajta röhögnek.
Hideg és halálos harag ereszkedett Iulianoszra. Jól ismerte az ilyenfajta férfiakat. És sosem állhatta őket. Nagy élvezettel szabadította meg a világot bűzhödt jelenlétüktől.
- Annyira kihasználtnak, olyan ostobának éreztem magamat - suttogta Grace. Felnézett Iulianoszra. A szemében tükröződő gyötrődés belehasított a férfiba. - Soha többé nem akarok ilyesmit átélni. - Arcát a kezébe temette, de így is látszott vonásain a megalázottság fájdalma.
- Annyira sajnálom, Grace - suttogta Iulianosz, magához húzva a lányt.
Szóval ez volt az. Ez volt a forrása a lány démonainak. Iulianosz szorosan magához ölelte, arcát a hajához szorította. A könnyű, nőies virágillat beburkolta.
Ó, hogy vágyott megnyugtatni! És bűnösnek érezte magát. Nem kétséges, hogy Pénelopé is éppilyen kihasználtnak érezte magát általa. Az istenek pedig tudták, mennyit ártott neki.
Megérdemli, hogy átkozott legyen, gondolta keserűen.
Nem is érdemes többre, és nem ő lesz az az újabb férfi, aki ismét fájdalmat okoz Grace-nek. Grace jó ember, jó szíve van, és ő ezt nem fogja kihasználni.
- Minden rendben, Grace - mondta csendesen, ringatón átölelve a lányt. Futó csókot lehelt a feje búbjára. - Soha nem kérném, hogy tedd meg nekem.
Grace kábult meglepődéssel nézett fel rá. Nem hitte volna, hogy a férfi ezt mondja.
- Nem tudom nem megtenni.
- Dehogynem. Csak továbblépsz, és kész.
A férfi hangja űzött volt. Különös és idegen; arról az emberről árulkodott, aki valaha lehetett.
- Tényleg azt hiszed, hogy képes lennék ilyesmire?
- Miért ne? A családom minden tagja ezt tette. Te pedig még csak nem is ismersz. - Tekintete fakóvá vált, és elengedte a lányt.
- Iulianosz...
- Higgy nekem, Grace. Nem vagyok rá érdemes. -Nyelt egy nagyot, aztán folytatta. - Könyörtelen hadvezér voltam a csatatéren. Még mindig látom az áldozataim halálra vált tekintetét, amint a csatamezőkön szánalom nélkül lekaszaboltam őket.
Grace szemébe nézett.
- Nos, miért is akarnál megmenteni egy ilyen embert?
Grace visszaidézte, ahogy a férfi magához öleli a kisfiút, hallotta, amint megfenyegette Cupidót, nehogy bántani merészelje őt, és tudta az okot. Iulianosz elkövethetett bűnöket a múltban, de nem volt velejéig gonosz.
Bármelyik pillanatban megerőszakolhatta volna. Ehelyett, bár ő maga oly ritkán kapott kedvességet, csak átölelte.
Nem, múltbeli bűnei ellenére volt benne jóság.
Iulianosz csupán alkalmazkodott a korhoz, amelyben élt. Ókori csatákban edzett hadvezérhez méltón viselkedett. Férfiként, aki a csatamezőkön nevelkedett, olyan brutális körülmények között, melyeket ő el sem tud képzelni.
- És a feleséged? - kérdezte Grace.
A férfi állkapcsán rángatódzni kezdett egy izom.
- Hazudtam neki, elárultam és rászedtem, és a végén megöltem.
Grace megfeszült e váratlan szavakra.
- Te ölted meg?
- Lehet, hogy nem én voltam az, aki elvette az életét, de akkor is én okoztam a halálát. Ha nem... -Elhalt a hangja, és szorosan lehunyta a szemét.
- Hogyan? - kérdezte Grace. - Mi történt?
- Kihívtam a sorsot, a magam és az ő végzetével is játszottam, és végül a Párkák megbüntettek érte.
Grace nem hagyta ennyiben.
- Hogy halt meg?
- Megőrült, amikor megtudta, mit tettem vele. Hogy mit tett vele Erósz... - Iulianosz kezébe temette arcát, ahogy az emlékek feltörtek benne. - Bolond voltam, hogy azt hittem, Erósz valakit is képes szerelemre gyújtani irántam.
Grace kinyújtotta a kezét, és finoman megsimogatta az arcát. Iulianosz rámeredt. A lány olyan gyönyörű volt, ahogy ott ült. Tekintetének gyengédsége megdöbbentette. Soha egyetlen nő sem nézett rá így korábban.
Még Pénelopé sem. Mindig hiányzott valami felesége tekintetéből. Az érintéséből.
A szíve, döbbent rá hirtelen. Grace-nek igaza volt. Nagy különbség, amikor valakinek a szíve igazából nem a tiéd. Alig észlelhetően, de mindig érezte a hiányt Pénelopé cirógatásai mögött, az ürességet a szavaiban. És ez sebzett lelke legmélyét égette.
Hirtelen Cupido jelent meg Selena mellett, és zavartan nézett rá.
- Valamit elfelejtettem.
Iulianosz hosszan, elkínzottan felsóhajtott.
- Úgy tűnik, valamelyikőtök mindig elfelejt valamit, és általában a legfontosabb részletet. Most mit felejtettél el?
Cupido kerülte a tekintetét.
- Mint ahogy te is jól tudod, az átok arra kárhoztat, hogy kényszert erezzél, hogy úgy mondjam, kedvére tenni a nőnek, aki megidéz.
Iulianosz Grace-re pillantott, és ágyéka követelődzőn megfeszült válaszul. - Nagyon is tudatában vagyok a ténynek.
- De annak a ténynek is tudatában vagy, hogy az épelméjűségedet veszélyezteted minden nappal, amikor nem kapod meg? A hónap végére dühöngő őrült leszel a szexuális vágytól, aminek egyetlen ellenszere, ha engedsz neki. Ha nem teszed, testvér, olyan fizikai fájdalmat érzel majd, amihez képest Prométheusz büntetése az elíziumi mezőkön való örökös nyaralásnak tűnhet.
Selena levegőért kapkodott.
- Ugye Prométheusz az az isten, aki a tüzet adta az emberiségnek? - kérdezte Grace.
- Igen - válaszolta Cupido. : Grace idegesen pillantott Iulianoszra.
- Az, akit egy sziklához láncoltak, és egy keselyű lakmározott a májából nap mint nap?
- És a mája minden éjjel visszanőtt, hogy a keselyű újra téphesse - fejezte be Iulianosz. Az istenek láthatóan tudták, hogyan büntessék meg azt, akire neheztelnek.
Keserű méreg keringett Iulianosz ereiben, ahogy Cupidóra meredt. - Mindőtöket gyűlöllek. Cupido bólintott.
- Tudom. Csak azt szeretném, bárcsak sose tettem volna meg, amire kérsz. Nagyon bánom. Hiszed vagy sem, anyu és én is bánjuk.
Iulianosz érzései háborogtak, nem volt képes megszólalni. Iszonyú elhagyatottság tört rá. Összerándult; Pénelopé arca jelent meg előtte.
Azt elfogadta, hogy családja megbüntette, de miért bűnhődtek az ártatlanok?
Cupido egy apró dobozt helyezett elé az asztalra.
- Ha van némi reményed a szabadságra, erre minden bizonnyal szükséged lesz.
- Óvakodj a görögöktől, még ha ajándékot hoznak is - szólt Iulianosz keserűen. Kinyitotta a dobozt, és a sötétkék selyempárnán két pár nagy ezüstbilincset meg egy kulcscsomót pillantott meg. Azonnal felismerte mostohaapja kifinomult munkáját. - Héphaisztosz?
Cupido bólintott.
- Még Zeusz sem tudná széttörni őket. Amikor majd érzed, hogy többé nem tudsz magadon uralkodni, azt tanácsolom, bilincseld magad valami igazán masszív dologhoz, és tartsd... - rápillantott Grace-re - őt távol magadtól.
Iulianosz mélyen, szaggatottan fellélegzett. Nevetett volna a helyzet ironikus voltán, de valahogy nem sikerült neki. Vagy így, vagy úgy, de minden inkarnációja alkalmával hozzábilincselték valamihez.
- Ez embertelen - nyögte Grace. Cupido erősen rámeredt.
- Bébi, hidd el, ha nem láncolod le, nagyon meg fogod bánni.
- Mennyi időm van? - kérdezte Iulianosz. Cupido vállat vont.
- Nem tudom. Nagyban függ tőled, attól, hogy mennyi önuralmad van - felhorkantott. - Tehát, minthogy rólad van szó, még az is lehet, hogy átvészeled az egészet anélkül, hogy ezeket használnod kéne.
Iulianosz becsukta a dobozt. Tudta, hogy erős, de nem volt olyan optimista, mint Erósz. Optimizmusa már réges-rég kimúlt, hosszú, fájdalmas haldoklással.
Erósz a hátára csapott. ;|
- Sok szerencsét. :
Iulianosz sokáig nem szólalt meg, miután Erósz otthagyta őket. A dobozra meredt, és testvére szavai kavarogtak benne. Ha valamit megtanult a századok alatt, az az volt, hogy a végzetet hagyni kell, haladjon a maga útján.
Ostobaság volt tőle még csak a gondolat is, hogy valaha szabad lehet. Ez a sorsa, el kell fogadnia. Rabszolga volt, és rabszolga is marad.
- Iulianosz? - kérdezte Grace. - Mi van?
- Nem sikerülhet. Egyszerűen csak vigyél haza, Grace. Vigyél haza, és engedd, hogy szeretkezzem veled. Legyünk túl rajta, mielőtt valaki megsebesül, mégpedig vélhetően te. i
- De most itt a lehetőség, hogy kivívd a szabadságodat! Nagyon valószínű, hogy ez az egyetlen esélyed rá. Idézett meg valaha olyan nő, akinek szerepel az Alexander a nevében?
- Nem.
- Akkor meg kell tennünk.
- Nem érted - szűrte a foga között a férfi. - Ha igaz, amit Erósz mondott, akkor, mire eljön az utolsó éjszaka, már nem leszek önmagam.
- Hát ki leszel?
- Egy szörnyeteg.
Grace kételkedve nézett rá.
- Nem hiszem, hogy valaha is szörnyeteggé válnál. A férfi rámeredt.
- Fogalmad sincs róla, mire vagyok képes. És amikor az istenek őrültséget bocsátanak rád, minden segítség hiábavaló. És minden remény.
Iulianosznak görcsbe rándult a gyomra.
- Soha nem lett volna szabad megidézned engem, Grace - nyúlt az itala után.
- Gondoltál már arra, hogy ez az egész nem véletlenül történt? - kérdezte hirtelen a lány. - Talán azért pont én idéztelek meg, mert nekem kell szabaddá tennem téged.
A férfi Selenára pillantott az asztal túloldalán.
- Azért idéztél meg, mert Selena kicselezett. Ő pedig csak azt akarta, hogy legyen néhány boldog éjszakád. És aztán képes legyél találni egy tisztességes férfit anélkül, hogy félnél a bántalmazástól.
- De talán...
- Nincs de, Grace. Nem lehetséges.
Grace pillantása a férfi csuklójára esett. Odanyúlt, és megérintette az ógörög feliratot, amely csuklója belsejétől a könyökhajlatáig futott.
- Milyen gyönyörű - mondta. - Tetoválás?
- Nem.
- Hát akkor mi? - faggatódzott tovább.
- Priaposz égette ide - mondta a férfi, kikerülve a választ.
Selena előrehajolt, és odanézett.
- Az van odaírva: „Átkozott az örökkévalóságig; és tovább.
Grace rákulcsolta a kezét az írásra, és belenézett a férfi szemébe.
- Nem is tudom elképzelni, mennyit szenvedhettél ennyi idő alatt. Azt sem tudom megérteni, hogy tehetett veled ilyet a saját bátyád.
- Ahogy Cupido is megmondta, jobban tettem volna, ha nem nyúlok Priaposz szüzéhez.
- Nos, akkor miért csináltad?
- Ostoba voltam.
Grace a fogát csikorgatta; szerette volna megfojtani a férfit. Miért nem képes válaszolni a kérdéseire?
- Mi vett rá arra, hogy... j
- Nem akarok erről beszélni. : - ; Elengedte a karját.
- Hagytad, hogy valaha valaki közel kerüljön hozzád, Iulianosz? Fogadni mernék, olyan férfi vagy, aki soha nem engedett senkit a szíve közelébe. Egyike azoknak a pasiknak, akik inkább lenyelnék a saját nyelvüket, semmint olyasmit osszanak meg másokkal, amiből kiderülhetne, hogy nem teljesen érzéketlenek. Ilyen voltál Pénelopéval is?
Iulianosz elnézett, ahogy az emlékek elöntötték. Emlékek egy éhségben és nélkülözésben töltött gyerekkorról. Emlékek rettenetes éjszakákról, melyek...
- Igen - válaszolta egyszerűen. - Mindig egyedül voltam.
Grace együtt érzett vele. De nem hagyhatta ennyiben. Meg kell találnia a lehetőséget, hogy közel férkőzzön hozzá. Hogy elérje: akarjon küzdeni a végzete ellen.
Biztosan van valami módja, hogy biztassa a küzdelemre. És ő végsőkig elszánt volt, hogy meglelje ezt a módot.

Nyolcadik fejezet
Iulianosz és Grace segített Selenának bezárni a standját, és elkísérték a dzsipjéig, mielőtt hazaindultak a péntek esti csúcsforgalomban.
- Elcsendesedtél - mondta Grace, megállva egy piros lámpánál. Figyelte, ahogy a férfi tekintete a többi autót, az utat pásztázta. Nagyon elveszettnek nézett ki; mint olyasvalaki, aki álom és valóság határán rekedt.
- Nem tudom, mit mondjak - válaszolt kis idő múlva.
- Mondd el, mit érzel.
- Mivel kapcsolatban? Grace nevetett.
- Nyilvánvalóan férfi vagy - mondta. - Tudod, a pasik közül kerülnek ki a legnehezebb páciensek a munkám során. Eljönnek, lepengetnek százhuszonöt dollárt egy óráért, és gyakorlatilag nem mondanak semmit. Soha nem értettem ezt.
A férfi lesütötte a szemét, és Grace megfigyelte, ahogy a hadvezéri gyűrűjét morzsolgatja a hüvelykujjával.
- Említetted, hogy szexuálterapeuta vagy. Mit jelent ez tulajdonképpen?
Grace gázt adott.
- Te és én gyakorlatilag ugyanabban az üzletben utazunk. Olyan embereknek segítek, akiknek problémás a kapcsolatuk. Nőknek, akik félnek a férfiaktól, vagy nőknek, akik kissé túlságosan lelkesednek a férfiakért.
- Nimfomániásak? Grace bólintott.
- Ismertem belőlük párat - sóhajtott fel a férfi.
- Erre mérget vennék.
- És a férfiak? - kérdezte.
- Velük nem olyan könnyű. Mint mondtam, ők nem beszélnek olyan sokat. Van pár páciensem, akinek pszichés merevedési zavara van...
- Az micsoda?
- Valami, ami neked sosem lesz, ebben biztos vagyok - mondta, arra az arrogáns módra gondolva, ahogy a férfi folyton közeledni próbált hozzá.
Megköszörülte a torkát, és magyarázni kezdett:
- Vannak férfiak, akik félnek attól, hogy az ágyban nevetségessé válnak a partnerük előtt.
- Ó.
- Van továbbá néhány páciensem, akik verbálisan agresszívak a házastársukkal vagy a barátnőjükkel. És egy-kettő, aki szeretné megváltoztatni a nemét...
- És ezt meg is tudják tenni? - kérdezte Iulianosz döbbenten.
- Ó, igen - válaszolt Grace, és legyintett -, csodálkoznál, ha tudnád, mi mindenre képesek manapság az orvosok.
Befordult az otthona irányába.
Iulianosz egy ideig hallgatott, és a lány már éppen azon volt, hogy megmutassa neki a rádiót, amikor a férfi hirtelen megkérdezte:
- Miért szeretnél segíteni ezeknek az embereknek?
- Nem tudom - válaszolta őszintén. - Azt hiszem, a gyerekkoromig nyúlik vissza, amikor nagyon bizonytalan voltam. A szüleim szerettek, de nem tudtam, hogyan kellene viselkednem a többi gyerekkel. Az apám történészprofesszor volt, az anyám háziasszony...
- Egy háznak volt az asszonya?
Grace nevetett.
- Nem, egyszerűen csak otthon maradt, és a háztartási teendőket végezte. Igazából soha nem kezeltek gyerekként, és amikor gyerekek közelébe kerültem, nem tudtam, mi a teendő. Hogyan viselkedjem, mit mondjak. így aztán annyira megrémültem, hogy szinte remegtem. Végül az apám elvitt gyerekpszichológushoz, és egy kis idő után sokat javult a helyzet.
- Kivéve a férfiakkal.
- Az egészen más történet - sóhajtotta Grace. -Félszeg kamasz voltam, és a fiúk a suliban sosem keresték a társaságomat, kivéve, ha gúnyolódni akartak.
- Mivel gúnyoltak?
Grace hanyagul vállat vont. Mostanra már nem gyötörték ezek a régi emlékek. Régóta megbékélt velük.
- Hogy nincsen cicim. A fülem eláll, és tele vagyok szeplőkkel.
- Cici?
- Mell.
Megesküdött volna, hogy érzi a férfi forró, ráérős pillantását a mellén.
Oldalra pillantva látta, hogy helyes volt a sejtése. Úgy nézett rá, mintha nem is lenne rajta póló, és épp a közepében lennének egy szenvedélyes...
- Nagyon szép melled van.
- Köszönöm - mondta félszegen, de a szokatlan bók valami miatt mégiscsak felmelegítette. - És veled mi a helyzet?
- Nekem nincs mellem.
Ezt olyan pléhpofával mondta, hogy Grace-ből kitört a nevetés.
- Nem erre gondoltam, és ezt te is jól tudod. Milyen voltál kamaszkorodban?
- Már elmondtam.
Grace figyelmeztetőn nézett rá.
- Komolyan.
- Komolyan? Harcoltam, ettem, ittam, szeretkeztem és fürödtem. Többnyire ebben a sorrendben.
- Szóval megint visszakanyarodtunk a nyitottság kérdéséhez, igaz? - tette fel Grace a költői kérdést.
Aztán, belehelyezkedve pszichológusi szerepébe, elhatározta, hogy olyan témát vet fel, amiről remélhetően könnyebb lesz beszélnie a férfinak.
- Miért nem meséled el, mit éreztél az első alkalommal, mikor csatába mentél?
- Nem éreztem semmit. .
- Nem voltál megrémülve?
- Mitől?
- Hogy meghalhatsz, vagy megsebesülhetsz.
- Nem.
A kurta válasz őszintesége összezavarta.
- Hogyhogy nem féltél?
- Nem félhetsz a haláltól, ha nincs miért élned. Grace, a választól sokkolva, befordult az utcájukba.
Úgy határozva, hogy egy időre legjobb lesz felfüggeszteni a komoly beszélgetést, kiszállt a kocsiból, és kinyitotta a csomagtartót. Iulianosz összeszedte a szatyrokat, és követte a házba.
Felmentek az emeletre, és Grace benyúlt öltözőszekrénye felső fiókjába egy kényelmes nadrágért. Aztán helyet szorított Iulianosz ruháinak a fiókos szekrényben.
- Nos - szólalt meg, miközben felkapta az üres szatyrokat és bedobta őket a gardróbban lévő fonott szemeteskosárba. - Péntek este van. Mit szeretnél csinálni? Csendes este itthon, vagy menjünk a városba?
A férfi éhes pillantása végigsiklott a testén, azonnal felforrósítva Grace-t.
- Erre te is tudod a választ.
- Oké, egy szavazat a fergeteges dugásra, egy szavazat a fergeteges dugás ellen. Egyéb javaslat?
- Mit szólnál akkor egy szép csendes estéhez itthon?
- Rendben - válaszolta Grace, és felemelte az éjjeliszekrényén lévő telefont. - Hadd ellenőrizzem az üzeneteimet, aztán nekiállunk a vacsorának.
Amíg Iulianosz befejezte a ruhái elpakolását, ő felhívta az üzenetközvetítő szolgálatot, hogy beszéljen velük.
Iulianosz épp behajtogatta az utolsó darabot is, amikor felfigyelt Grace hangjának ijedt csengésére.
- Megmondta, mire van szüksége?
Iulianosz megfordult, hogy ránézzen. A lány szeme jól láthatóan kitágult, telefont tartó keze megfeszült.
- Miért adta meg neki ezt a számot? - kérdezte mérgesen. - A betegeim soha nem kaphatják meg az otthoni számomat. Van magának főnöke, akivel beszélhetnék?
Iulianosz odaállt mellé.
- Valami baj van?
Grace felemelte a kezét, hogy elhallgattassa, miközben a telefonra figyelt.
- Rendben - mondta hosszú szünet után. - Akkor megint meg kell változtatnom a számomat. Köszönöm. - Lerakta a telefont. Gondterhelt vonás jelent meg a homlokán.
- Mi történt? - kérdezte Iulianosz.
Grace ingerülten kifújta a levegőt, és megdörgölte a nyakát.
- Az üzenetközvetítő szolgálat felvette ezt az új lányt, aki elcseszett mindent, és kiadta az otthoni számomat egy páciensemnek, aki ma felhívott.
Olyan gyorsan beszélt, hogy a férfi alig tudta követni.
- Szóval, ő nem is igazán az én páciensem - folytatta anélkül, hogy lassított volna. - Soha nem fogadnék ilyen beteget, de Luanne, vagyis dr. Jenkins, nem ennyire válogatós. Ő pedig elhúzott szabira a héten, valami személyes ügy miatt. így Bethnek és nekem el kellett osztani magunk között a betegeit, akiket fogadott volna ez alatt az idő alatt. Még így sem vállaltam volna el ezt a rémisztő hapsit, de Beth nem dolgozik péntekenként, és a fazonnak járnia kell szerdánként és péntekenként, így maradhat szabadlábon.
Felnézett a férfira, világosszürke szemében pánik tükröződött.
- Továbbra sem akartam elvállalni, de a szociális gondozó megesküdött, hogy nem lesz vele semmi probléma. Azt mondta, a férfi senkire nem jelent fenyegetést.
Iulianosz feje sajgott a sok rázúdított információtól és a lány által használt szavaktól; egy részük semmit nem jelentett a számára.
- Ez most baj?
- Csak egy kicsit rémisztő - válaszolta a lány; remegett a keze. - Egy mániákus zaklató, akit kiengedtek az ideggyógyintézetből.
- Zaklató az ideggyógyintézetből? Ez mit jelent? Ahogy Grace elmagyarázta neki, a férfi szó szerint eltátotta a száját.
- Ti ezeket az embereket szabadon engeditek a társadalomban?
- Hát igen. Az az elképzelés, hogy segíteni kell rajtuk.
Iulianosz meg volt döbbenve. Milyen világ lehet ez, ahol a férfiak nem akarják megvédeni az asszonyaikat és a gyerekeiket az ilyesmitől?
- Ahonnan én jöttem, ott nem hagytuk, hogy ilyen emberek férkőzhessenek a családjaink közelébe. És átkozottul biztos, hogy nem engedtük őket szabadon mászkálni az utcán.
- Légy üdvözölve a huszonegyedik században -mondta keserűen Grace. - Itt egy kicsit másként mennek a dolgok.
Iulianosz megrázta a fejét, ahogy arra gondolt, mi mindent talált idegennek itt. Egyszerűen nem értette ezeket az embereket, és ahogyan élnek.
- Tényleg nem tartozom ide - mondta félig magának.
- Iulianosz...
Elhúzódott, ahogy a lány meg akarta érinteni.
- Grace, tudod, hogy ez így igaz. Tegyük fel, hogy megtörjük az átkot; mennyivel kerülök jobb helyzetbe? Mit csináljak itt? Nem tudom elolvasni az írásotokat. Nem tudom vezetni az autótokat, nem dolgozhatom. Annyi minden van, amit nem tudok felfogni. Elveszett vagyok itt.
Grace visszahúzódott, megérezve a mélyen megbúvó gyötrődést, amelyet a másik olyan keményen próbált eltitkolni.
- Most egyszerűen csak besokalltál az egésztől. De apró lépésenként kell haladnunk. Megtaníthatlak vezetni, és írni is. Ami a munkát illeti... Tudom, hogy sok mindenre vagy képes.
- Mint például?
- Fogalmam sincs. A katonáskodáson kívül mivel foglalkoztál Makedóniában?
- Parancsnok voltam, Grace. Amit tudok, az annyi, hogy hogyan vezessek egy ókori hadsereget a csatában. Ez minden.
Grace a kezébe támasztotta az arcát, és szigorúan meredt a férfira. - Ne merészeld csak így feladni. Azt mondtad, nem féltél a csatákban sem, hát akkor ettől miért félsz?
- Csak egyszerűen félek.
Valami különös történt: Grace rájött, hogy a férfi megnyílt előtte. Nem nagyon mélyen; de arckifejezésén látszott, hogy ezzel a beismerésével megmutatta sebezhetőségét. Grace a szíve mélyén tudta, hogy a férfi nem az a fajta, aki gyakran tesz efféle vallomásokat.
- Segíteni fogok neked.
A kételkedés, ami a kék szempárban tükröződött, a zsigereiig hatolt.
- Miért?
- Barátok vagyunk - válaszolta Grace gyengéden, és megcirógatta az arcát. - Nem ezt mondtad Cupidó-nak?
- És hallhattad a válaszát is. Nincsenek barátaim.
- Most már vannak.
A férfi előrehajolt, és megcsókolta a homlokát, aztán szoros ölelésben magához vonta. A szantálfa meleg illata töltötte el Grace-t, ahogy a férfi viharos szívverését hallgatta, és napbarnított bicepszét látta feszülni az arca mellett. Gyengéd ölelése mélyebb értelmű volt a pillanatnyi mozdulatnál, a lányt a lelke legmélyén érintette meg.
- Rendben van, Grace - mondta csendesen. - Meg fogjuk próbálni. De ígérd meg, nem hagyod, hogy bántsalak.
A lány homlokráncolva nézett föl rá.
- Komolyan beszélek. Ha egyszer meg leszek bilincselve, semmilyen okból ne eressz el. Esküdj meg.
- De...
- Esküdj meg! - ismételte szigorúan.
- Rendben. Ha nem tudsz már uralkodni magadon, nem foglak elengedni. De én is szeretném, ha megígérnél valamit.
A férfi visszahúzódott, és kétkedve nézett rá, de továbbra is ölelő karjai között tartotta. - Mit?
Grace a férfi kemény bicepszének támaszkodott. Érezte, ahogy apró remegések futnak át a férfi karján abban a pillanatban, ahogy tenyere a húshoz ér. Iulianosz lenézett a lány kezére, olyan gyengéd arckifejezéssel, amilyet még nem látott tőle.
- Ígérd meg nekem, hogy nem adod föl a szabadd Ságért folytatott küzdelmet - mondta. - Azt szeretném, ha megpróbálnád megtörni az átkot.
Fura félmosollyal válaszolt.
- Rendben van. Meg fogom próbálni.
- És sikerülni is fog. . . . Erre nevetnie kellett.
- Egy gyerek optimizmusa árad belőled.
Grace viszonozta a mosolyát.
- Pán Péter a végsőkig.
- Pán kicsoda?
Grace vonakodva kibontakozott az öleléséből. Kézen fogva kivezette a hálószobaajtón.
- Gyere velem, én makedóniai szexrabszolgám, mesélek neked Pán Péterről és az elveszett fiúkról.
- Szóval ez a kisfiú soha nem nőtt fel? - kérdezte Iulianosz, miközben a vacsorát csinálták.
Grace-t tulajdonképpen meglepte, hogy a férfi nem tiltakozott, amikor megkérte, készítse el a salátát. Szemlátomást élvezte, hogy késekkel vagdoshatja az ételt.
Mivel nem volt kedve belegondolni ebbe az apró furcsaságba, inkább a spagettiszószra koncentrált.
- Nem. Visszament a szigetre Tinkerbell-lel.
- Érdekes.
Grace a szószba merített egy kanalat. Alátette a kezét, hogy ne csöpögjön le, megfújta, és odakínálta Iulianosznak.
- Na, milyen?
A férfi lehajolt, és kinyitotta a száját.
Grace megetette, és nézte, ahogy az ételt ízleli.
- Nagyon finom.
- Nem túl sós?
- Tökéletes. Grace ragyogott.
- Gyere - mondta Iulianosz, és egy kockasajtot nyújtott neki. Grace kinyitotta a száját, de a férfi nem a sajtot adta oda neki, helyette, kihasználva a helyzetet, belecsókolt a szájába.
Te jóisten, ezt a nyelvet, amelyik így tud mozogni, valakinek bronzba kéne öntenie, vagy valami más módon tartósítani. Ilyen kincsnek soha nem lenne szabad elvesznie.
És ez az ajak...
Hmmm, nem akar erre az élvezetes ajakra gondolni, és arra, hogy mi mindenre lenne képes.
A férfi megragadta Grace derekát, és a csípőjéhez szorította a lányt, ahol a farmerja kidomborodott. Jó ég, igencsak jól felszerelt volt - Grace megremegett, ahogy elképzelte a férfi kirobbanó szexuális erejét a maga teljességében.
Egyáltalán, képes lenne túlélni egy ilyen rohamot?
Érezte, ahogy Iulianosz teste megfeszül, és a lélegzete megváltozik. Komolyan kezdte magát beleélni a helyzetbe, és Grace nagyon megijedt, hogy ha most nem hagyják abba, egyikük sem fog tudni visszatáncolni.
Bármennyire nem akaródzott is kiszakadni forró öleléséből, hátralépett.
- Iulianosz, viselkedj.
A férfi szaggatottan lélegzett, látszott, hogy küzd magával, ahogy erővel elfordította a testéről éhes tekintetét.
- Sokkal könnyebb lenne viselkednem, ha nem néznél ki olyan átkozottul jól.
A szavai annyira meglepték Grace-t, hogy nevetésben tört ki.
- Sajnálom - mondta, észrevéve a férfi sértett tekintetét. - Nem szabad elfelejtened, hogy én, tőled eltérően, nem szoktam hozzá, hogy az emberek ilyesmiket mondjanak nekem. A legnagyobb elismerés, amit valaha kaptam egy sráctól, az volt, mikor Rick Glysdale értem jött, hogy randizni vigyen, rám pillantott, és azt mondta: „Te jó ég, jobban összekaptad magad, mint hittem volna."
Iulianosz haragosan nézett.
- Aggódom a ti korotok férfijaiért, Grace. Mind komplett hülyéknek tűnnek.
Grace, ismét nevetve, könnyedén arcon csókolta.
aztán levette a tűzhelyről a tésztát, mielőtt túlfőtt volna.
Ahogy a szűrőbe zúdította, eszébe jutott a kenyér..
- Megnéznéd a zsemléket?
Iulianosz odament a sütőhöz, és lehajolt, megajándékozva a lányt hátsójának érzéki látványával. Grace az alsó ajkát rágva kényszerítette magát, hogy ne menjen oda és ne futtassa végig a kezét azon a feszes, erős fenéken.
- Mindjárt megégnek.
- Ó, a francba! Kiszednéd őket? - kérdezte, próbálva nem szétlocsolni a forró vizet.
- Persze. - Iulianosz felragadta a konyharuhát a konyhaszekrényről, és nekiállt kiszedni a zsömléket. Hirtelen káromkodásban tört ki, magára vonva Grace figyelmét.
Grace megfordult, és látta, hogy a konyharuha kigyulladt.
- Erre! - kiáltotta, elállva az útból. - Dobd be a mosogatóba!
A férfi így is tett, de a rongy megégette Grace kezét.
A lány felszisszent.
- Megsebesültél? - kérdezte Iulianosz.
- Egy kicsit megperzselődtem.
Iulianosz elfintorodott, ahogy megfogta a lány kezét, és megvizsgálta az égést.
- Sajnálom - mondta, és egy pillanattal később a szájába vette a sérült ujjat.
Grace a hirtelen meglepetéstől mozdulni sem bírt. A férfi végigfuttatta nyelvét ujja érzékeny felületén. Az égető érzés ellenére jólesett. Nagyon is jól.
- Így nem segítesz az égésen - suttogta, Iulianosz, továbbra is a szájában tartva a lány ujját, ördögien mosolygott, hátranyúlt, és megnyitotta a hideg vizes csapot. Nyelvét még utoljára megforgatta az ujj körül, aztán kinyitotta a száját, és Grace ujját a hideg vízsugár alá rakta.
Miközben egyik kezével a víz alatt tartotta az ujjat, a másikkal az ablakpárkányon lévő cserepes növényért nyúlt, és letörte az aloé egyik hajtását.
- Honnan ismered az aloét? - kérdezte Grace.
- Gyógyító ereje már jóval azelőtt ismert volt, hogy én születtem - válaszolta.
Hűvösség futott végig a gerincén és gyűlt össze a gyomra környékén, ahogy a férfi a ragacsos géllel bedörzsölte az ujját.
- Most jobb?
Bólintott.
Iulianosz forró, vágyódó tekintettel pillantott az ajkára, mintha máris érezné.
- Azt hiszem, mostantól hagyom majd, hogy te kezeld a sütőt - mondta.
- Talán az lesz a legjobb.
Grace ment, és kiszedte a kenyeret a sütőből, mielőtt végképp túlsült volna.
Tányérokat vett elő, aztán átvezette Iulianoszt a nappaliba, hogy ott egyenek a földön ülve a kanapé előtt, miközben a Mátrixot nézik.
- Szeretem ezt a filmet - mondta, ahogy elkezdődött.
Iulianosz letette a tányérját a dohányzóasztalra, és mellé ült.
- Mindig a földön eszel? - kérdezte, és egy darab kenyeret vett a szájába.
Grace lenyűgözve bámulta a férfi testének harmonikus mozgását, amint az állkapcsa megfeszült rágás közben.
Van egyáltalán a férfi testének olyan pontja, amely nem lélegzet-elállítóan pompázatos? Kezdte érteni, miért bánt vele többi megidézője úgy, ahogy mesélte.
Az elképzelés, hogy egy hónapig bezárva tartsa a hálószobájában, kezdett egészen vonzóvá válni előtte.
És ott vannak azok a bilincsek...
- Szóval - kezdte, erővel elterelve gondolatait arról, hogy nézne ki a férfi meztelenül, káprázatosan aranyló bőrével az ágyán elterülve -, ott van az ebédlőasztal, de mivel többnyire egyedül vagyok esténként, leginkább csak egy csésze levest eszem a díványon.
A férfi gyakorlott mozdulattal feltekerte a tésztát a villájára.
- Szükséged lenne valakire, aki vigyáz rád -mondta, mielőtt bekapta a falatot.
Grace vállat vont.
- Erre itt vagyok én magam.
- Az nem ugyanaz.
Homlokráncolva meredt rá. Volt valami árnyalat a hangjában, amely elárulta neki, hogy nem női mivoltára céloz. A szívéből beszélt, a tapasztalatai alapján.
- Azt hiszem, mindnyájunknak szüksége lenne valakire, aki vigyáz ránk, nem?
A férfi visszafordult a tévé felé, de Grace még elkapta tekintetében a felvillanó vágyakozást.
Grace megleste pár percig, amint a filmet nézte. Még így is, hogy nem figyelt oda, a lehető legkifogástalanabbul evett.
Ő bezzeg szétspriccelte a spagettiszószt mindenfelé, de a férfi nem csöppentett le egy árva pöttynyit sem.
- Mutasd meg, hogy csinálod! - kérte. Kíváncsian nézett rá.
- Mit hogy csinálok?
- Az egész manővert az evőeszközökkel. Megbolondít. Sosem voltam képes a tésztát a villára tekerni. A tészta elszabadul, és hatalmas káoszt okoz maga körül.
- Nos, azt igazán nem akarhatjuk, hogy valami elszabaduljon, és hatalmas káoszt okozzon, nem?
Grace nevetett ezekre a szavakra, tudva, hogy nem a tésztáról beszél.
- Szóval, hogy csinálod?
Iulianosz ivott egy kortyot a borából, és melléje húzódott.
- Gyere, könnyebb lesz így megmutatnom. Bepréselte magát a lány és a kanapé közé.
- Iulianosz... - figyelmeztette Grace.
- Csak meg akarom mutatni, amit kérdeztél.
- Aha - mondta kétkedve.
De nem tehetett róla; minden csontjában, lelke legmélyéig érezte a férfit. Testének melege átáramlott belé, ahogy ölelő karjai között tartotta.
A férfi kinyújtotta mellette a lábát, és ahogy előrehajolt, Grace érezte a csípőjének feszülő erekcióját. Valami miatt most nem zavarta. Bármilyen különös, kezdett hozzászokni.
Ahogy a férfi őt körülölelő ruganyos, edzett teste mozdult, Grace érezte az erejét, keménységét. Elbizonytalanodott, elakadt a lélegzete.
Korábban ismeretlen érzések öntötték el, olyan intenzíven, amilyet még sosem tapasztalt. Iulianosz közelsége tette, hogy olyan biztonságban, olyan boldognak érezte magát?
Ha ez volt az átok, akkor új nevet kéne találni neki, mert az érzésekben, melyek benne kavarogtak, semmi baljóslatú nem volt.
- Rendben - lehelte a férfi a fülébe, elektromos hullámokat keltve Grace-ben. Megfogta a kezét, és felemelték az evőeszközt.
Iulianosz becsukta a szemét, ahogy orrát betöltötte a lány hajának édes virágillata. Akaraterejének minden cseppjére szüksége volt, hogy feladatára koncentráljon és ne arra, mennyire vágyik szeretkezni vele.
A lány ujjai kihívóan csúszkáltak a keze között, így minden idegszálával tudatában volt meleg, puha bőrének. Újfajta vágy kerítette hatalmába. Olyan, amit nem tudott megnevezni. Tudta, nem pusztán a lány testét szeretné megkapni.
De nem mert a mélyére nézni ezeknek a gondolatoknak.
Nem mert remélni.
Elérhetetlen volt a számára. Tudta ezt a lelke, a szíve legmélyén. A világ összes vágyakozása sem változtathatott a tényen, hogy nem érdemes egy ilyen nőre.
Soha nem is volt érdemes...
Kinyitotta a szemét, és megmutatta a lánynak, hogyan tekerje föl a kanál segítségével a tésztát a villájára.
- Látod - suttogta, a villát a lány szájához emelve -, ilyen egyszerű.
Grace kinyitotta a száját, és Iulianosz finoman a nyelvére helyezte a tésztát. Ahogy lassan visszahúzta a villát, úgy érezte, mintha kínpadra vonná a vágy.
Szíve vad, őrjöngő ritmusban vert, józan esze azt súgta, sürgősen húzódjon arrább a lánytól.
De nem tudott. Olyan régóta volt társ nélkül. Olyan régóta barát nélkül...
Nem engedheti el pont most. Képtelen megtenni.
Folytatta a lány etetését.
Grace hátradőlt a férfi védelmező ölelésében. Lehanyatlott a karja, hagyta, hogy a másik irányítson. Ahogy lenyelte a következő falatot, a kenyér után nyúlt, és adott belőle Iulianosznak. A férfi ekkor a foga közé szorította az ujját.
Grace mosolyogva végigfuttatta kezét állkapcsa vonalán, rágás közben mozgott. Élvezte az érzést, ahogy az izmok megfeszültek a keze alatt. Egyszerűen imádta, ahogy a férfi teste mozgott, ahogy minden mozdulatra, kicsire és nagyra egyformán, hullámzott.
Egy nő sem unná meg soha, hogy figyelje a mozgását.
Amíg ivott egy korty bort, Iulianosz csent egy falatot a spagettijéből.
- Hé, te - mondta évődve. - Ez az enyém.
A férfi mennyei kék szeme felragyogott, ahogy mosolygott, aztán megetette egy újabb falattal.
Amíg Grace rágott, adott a férfinak egy kortyot a borából.
De elszámította a mozdulatot, túl hamar húzta vissza a poharat, és leöntötte a férfi arcát és pólójának elejét.
- Bocsánat! - mondta, és megtörölte az ujjával. Borostái gyengéden csiklandozták a bőrét. - Jézus, ez bűzlik!
A férfi szemlátomást nem bánta. Kezébe fogta Grace kezét, és lenyalogatta a bort az ujjhegyéről.
Grace mélyen felnyögött. Az öröm milliónyi kis szikrája gyúlt a testében, ahogy a férfi nyelve teljes hosszában végigsiklott ujjain, és a fogaival finoman csipkedte a húsát.
Egymás után lassan letisztogatta mindegyik ujját. És amikor végzett velük, hátrahajtotta a lány fejét, ajka a szájára tapadt.
De ez nem az a vadul követelő csók volt, amilyet Grace megszokott tőle. Nem a csábító csók, amellyel mintha bekebelezné.
Ez most finom volt, lágy. Puha. Az ajka pihekönnyű és kutató volt.
Aztán visszahúzódott.
- Éhes vagy még? - kérdezte.
- Igen - sóhajtotta Grace, nem igazán az ételre gondolva, inkább a férfi után sóvárgó testére.
Iulianosz újabb falat spagettit adott neki.
A következő alkalommal, amikor a lány megpróbálta szomját csillapítani, a férfi csúfolódó tekintetet vetett rá, és lefogta a kezét.
Sokáig így maradtak, gyengéden etetve egymást, és egyszerűen csak élvezve egymás társaságát; egészen a film végéig, amikor is Iulianosz érdeklődését hirtelen felkeltették a harci jelenetek.
- A fegyvereitek fantasztikusak - mondta, ahogy a filmet nézte.
- Gondoltam, hogy egy hadvezér ezt fogja mondani.
Iulianosz rápillantott, aztán vissza a filmre.
- Mit szeretsz leginkább ebben a moziban?
- Az allegóriákat. A férfi bólintott.
- Látom, hogy sokban emlékeztet Plafonra.
- Ismered Platónt? - kérdezte meglepetten.
- Tanulmányoztam, amikor fiatal voltam.
- Tényleg?
A férfi nem nézett ki túl vidámnak.
- A folyamatos verésen kívül azért valamit tanultunk is.
- Milyen cinikus vagy.
- Egy kissé.
Mikor a film véget ért, Iulianosz segített elpakolni. Miközben Grace a mosogatógépbe rakodott, megszólalt a telefon.
- Egy másodperc, és itt vagyok - mondta, kirobogva a nappaliba, hogy felvegye a telefont.
- Grace, maga az?
Grace megdermedt Rodney Carmichael hangjának hallatán.
- Jó estét, Mr. Carmichael - mondta jeges hangon. Ebben a pillanatban meg tudta volna ölni Luanne-t, amiért pont most ment szabadságra.
Eddig csak egy alkalommal foglalkozott Rodney-val a múlt szerdán, de az is elég volt ahhoz, hogy úgy érezze: legszívesebben magánnyomozóval kerestetné és hozatná haza Luanne-t.
A hideg rázta a férfitól.
- Hol volt ma, Grace? Ugye nem beteg? Vihetek magának egy kis...
- Lisa nem értesítette, hogy áttettük az időpontját?
- De igen, de azt hittem, mi esetleg...
- Nézze, Mr. Carmichael, nem fogadok otthon betegeket. Találkozunk a megbeszélt időpontban. Rendben?
A vonal megsüketült.
- Grace?
Ahogy Iulianosz megszólalt a háta mögött, Grace felsikoltott, és ugrott egyet.
A férfi kíváncsi tekintettel nézett rá, ami vicces lett volna, ha Grace nem annyira rémült.
- Jól vagy? - kérdezte Iulianosz.
- Igen, sajnálom. - Letette a telefont. - Csak az a beteg volt, akiről már korábban meséltem neked. Rodney Carmichael. A frászt hozza rám.
- Frászt?
- Megrémít. - Első ízben érezte magát igazán hálásnak Iulianosz jelenlétéért. Máskülönben meg sem állt volna Selena és Bili házáig, hogy kihasználja a vendégszeretetüket a következő hétvégére.
- Gyerünk - mondta, lekapcsolva a konyhai világítást. - Menjünk föl az emeletre, és én elkezdhetnélek olvasni tanítani.
A férfi megrázta a fejét.
- Nem adod föl, igaz?
- Soha.
- Rendben - mondta, követve a lányt. - Hagyom, hogy taníts, de cserében felveszed az új vörös háló...
- Nem, nem, nem. - Megtorpant a lépcsőn és visszanézett rá. - Nem hiszem.
A férfi utolérte, és elsimította a haját a válláról.
- Hát nem tudod, hogy múzsára van szükségem, aki inspirál a tanulásra? És ki lehetne jobb múzsám, mint te, a vörös...
A lány Iulianosz szájára nyomta az ujját, így hallgattatva el.
- Ha fölvenném azt a cuccot, erősen kételkedem benne, hogy bármit is tanulnál, amit még nem tudsz.
A férfi megharapdálta az ujjait.
- Megígérem, hogy jól viselem magam.
Tudva, hogy nagyon rossz ötlet, Grace mégis hagyta magát rábeszélni.
- De aztán viselkedj! - szólt vissza a válla fölött, a hálószoba felé tartva.
Grace belépett a nagy járható gardróbba, amelyet apja évekkel ezelőtt apró könyvtárszobává alakított, és addig keresgélt a könyvespolcokon, míg megtalálta régi Pán Péter-kötetét.
Iulianosz pedig azalatt feltúrta a komódot, amíg meg nem találta azt az átkozott rongyot.
A szoba közepén cseréltek. Grace kiszaladt a fürdőszobába átöltözni, de ahogy meglátta magát az átlátszó vörös kombinéban, megdermedt. Brr! Ha Iulianosz ebben megpillantja, sikoltva fog kimenekülni a szobából.
Képtelen lett volna elviselni a megalázó helyzetet, hogy a férfi csalódjon a testében, ezért levette a kombinét, és szolid rózsaszín hálóingébe bújt, aztán beburkolta magát vastag frottírköpenyébe, és visszament a hálószobába.
Iulianosz a fejét rázta, ahogy meglátta.
- Miért ezt vetted föl?
- Nézd, nem vagyok teljesen buggyant. Nem olyan a testem, ami a férfiakat beindítja.
- Mit próbálsz elmagyarázni nekem? Te férfi vagy? Összeráncolta a szemöldökét a logikájára. - Nem.
- Akkor honnan tudod, mit szeretnek bámulni a férfiak?
- Mert engem sosem bámultak. Oké? A férfiak nem indulnak be rám úgy, ahogy a nők beindulnak rád. Francba, szerencsés esetben is épp csak észreveszik, hogy nő vagyok.
- Grace - lehelte a férfi, és kiszállva az ágyból, megállt a végénél. - Gyere ide - rendelkezett.
Grace szót fogadott.
A férfi szembeállította a földig érő tükörrel.
- Mondd el nekem, mit látsz?
- Téged.
Iulianosz a tükörképére mosolygott. ,; Előrehajolt, és a vállára hajtotta a fejét. ,
- Mit látsz, amikor magadra nézel?
- Valakit, akinek fogynia kellene hat-nyolc kilót, és nagy mennyiségű Porcelana alapozót bevásárolnia a szeplőire.
A férfin nem látszott, hogy mulatna. Kezével a lány csípőjéhez nyúlt, ahol az öv összefogta a köpenyt.
- Hadd mondjam el neked, én mit látok. - Szinte dorombolt a fülébe, miközben kezét az övön nyugtatta, anélkül hogy kioldotta volna. - Gyönyörű hajat látok, sötétet, mint az éjszaka. Puha és sűrű. Egy férfi imádja azt az érzést, amikor ilyen hajat érez a meztelen hasára omlani. Szeretné beletemetni az arcát ebbe a hajba, hogy érezze az illatodat.
Grace megborzongott.
- Szív alakú arcod van, egy pajkos manóéra emlékeztet, és telt, érzéki, csókolni való ajkad. Ami a szeplőidet illeti, rettenetesen csábítók. Olyan fiatalosan bűbájossá teszik a testedet, ami csak rád jellemző, és teljesen ellenállhatatlan.
Ilyen megközelítésben nem is hangzott olyan rosszul.
A férfi szétnyitotta a köntöst, és elfintorodott a rózsaszín hálóing láttán.
Szélesebbre tárta a köntöst.
- Na, és mink van itt? - lehelte, szemével falva a lány testét.
Mielőtt Grace ellenkezhetett volna, a férfi lehúzta a köpenyt a válláról, és hagyta, hogy a bokájához csússzon. Arcát a lány vállához simította, és tekintete az övébe kapcsolódott a tükörben.
Felemelte hálóinge szegélyét.
- Iulianosz! - szólt rá Grace, elkapva a kezét.
Farkasszemet néztek a tükörben. Grace megdermedt, képtelen volt mozdulni, a férfi forró, gyengéd tekintete fogva tartotta.
- Látni szeretnélek, Grace - mondta Iulianosz olyan hangon, amitől képtelen volt tiltakozni.
Mielőtt összeszedhette volna a gondolatait, a férfi levette róla a hálóinget, és a hasára tette a kezét, alig érintve a bőrét.
- A melled nem pici - suttogta, miközben kiegyenesedve föléje magasodott. - Épp tökéletes méretűek egy férfikézhez. - Hogy ezt bizonyítsa, odanyúlt, és két kezével beborította a mellét.
- Iulianosz - mondta szinte nyögve Grace; a teste tűzben égett. - Emlékezz arra, amit megígértél.
- Jól viselkedem - mondta a férfi rekedten.
Grace hátrahajtotta a fejét a férfi kemény mellizmaira, és lélegzetvisszafojtva figyelte a tükörben, ahogy elengedte a mellét, és végigfuttatta kezét a bordáin, le egészen a csípőjéig, és a bugyija alá.
- Gyönyörű tested van, Grace - mondta, ahogy gyengéden hozzáért a szeméremdombjához.
Életében először Grace elhitte ezt. A férfi a nyakába szuszogott, miközben keze rövid, sötét szőrzetével játszott.
- Iulianosz - kiáltott föl Grace, tudva, hogy ha most nem hagyják abba, később már nem lesz képes megállítani a férfit.
- Csss - lehelte a férfi a fülébe. - Enyém vagy.
És aztán kezét gyengéden testének legérzékenyebb pontjához vezette.
Grace felnyögött, ahogy forróság tört fel benne, Iulianosz a szájára tapasztotta ajkát, és mélyen, erősen megcsókolta.
A lány ösztönösen feléje fordult, hogy jobban érezze.
A férfi felemelte, és anélkül, hogy ajkától elvált volna, az ágyba vitte. Valahogy elérte, hogy csókjuk ne szakadjon meg még akkor sem, amikor lefektette, és ő is melléje feküdt.
Igazán figyelemreméltóan ügyes volt.
És jaj, Grace teste forró lázban égett az érintésétől. Átkozottul erotikus illatától. Attól az érzéstől, hogy teste szorosan az övé mellett fekszik. Grace minden ízében megremegett, ahogy a férfi szétfeszítette combját a térdével, és teljesen felöltözve az ölébe feküdt.
A súlyát érezni csodálatos volt. A teste kemény és férfias, karcsú csípője a lány csípőjéhez szorult. Még a farmeron keresztül is érezte testének középpontjához feszülő erekcióját.
Mintha mágnes vonzaná, csípője megemelkedett, hogy a férfiéhoz simuljon.
- Ez az, Grace - suttogta a lány fülébe, miközben folyamatosan körözött megduzzadt ágyékával olyan kifinomult módon, hogy Grace érezte, ha benne lenne a férfi, ő már elélvezett volna. - Érezd, ahogy megérintelek. Érezd a vágyamat irántad, és csakis irántad. Ne küzdj ellene.
Grace ismét felnyögött, ahogy a férfi elszakadt az ajkától, és hosszú, forró csókokkal kalandozott lefelé végig a torkán, le egészen a melléig, melyet gyengéden megnyalogatott.
A lány magánkívül volt az élvezettől, ahogy kezét a férfi puha, homokszín hajába temette.
Iulianosz a mellét gyötörte a nyelvével; könyörtelenül ízlelte őt.
A férfi egész teste remegett az erőfeszítéstől, hogy ne tépje le magáról a ruháit. Annyira szeretett volna belehatolni a lányba, hogy az lassan felemésztette a józan eszét.
Ahogy csípője a lányéhoz szorult, minden egyes lökésre szeretett volna felüvölteni a beteljesületlen vágy gyötrelmétől. A legkeserédesebb kínzás volt ez, amit valaha tapasztalt.
Még nehezebb volt, amikor megérezte, ahogy a lány a hátát simogatja, aztán a keze becsúszott a nadrág hátsó zsebeibe, és erősen megszorította a hátsófelét. Minden ízében megremegett.
- Igen, ó, igen - mormogta Grace, ahogy a férfi belegyorsított.
Iulianosz körül forgott a világ. Bele kell hatolnia a lányba. Ha egy módon nem teheti, akkor, Athéné templomára, máshogy fog próbálkozni.
Elszakadva tőle lejjebb csúszott, nyelvével végigsiklott a hasán a csípőjéig, és levette a bugyiját.
Grace egész teste beleremegett a férfi makacs erejébe.
- Kérlek - suttogta ellenállásra képtelenül.
A férfi szétlökte a lábait. Grace hagyta. Iulianosz a lány feneke alá csúsztatta a kezét, és felemelve a csípőjét, a lány lábait a vállára vette.
Grace szeme tágra nyílt, ahogy a férfi az ölére tapasztotta a száját.
A férfi hajába túrt, hátravetette a fejét, és felsziszszent az örömtől, amikor a férfi pulzáló nyelve belülről dédelgette. Soha nem érzett még hasonlót. Újra és újra, motozott, nyalogatott, simogatott kívül és belül, elakasztva Grace lélegzetét, elgyengítve őt.
Iulianosz behunyta a szemét, és mélyen, valahonnan a torkából mordult fel, mikor először ízlelte a lányt. És alaposan kiélvezte. A lány önkéntelen nyögdécselése visszhangzott a fülében. Érezte, ahogy a teste válaszol minden egyes neki címzett óvatos, érzékeny nyelvmozdulatra. Az arcán és a vállán érezte a combjaiban és a fenekében végigfutó remegést.
A lány, válaszul a mozdulataira, érzékien megvonaglott.
A férfi légzése szaggatottá vált, szerette volna megmutatni Grace-nek, hogy mit mulasztott eddig.
Amikor ma este abbahagyják, a lány már soha többé nem fog elhúzódni az érintése elől.
Grace felnyögött, ahogy Iulianosz lassan megmozdította a kezét, és hüvelykujjával belehatolt, közben szakadatlanul ingerelve a nyelvével.
- Iulianosz! - kiáltott; teste akaratlanul megrándult és megborzongott.
A férfi egyre gyorsabban és egyre mélyebben mozgatta az ujját és a nyelvét. Körözve, kutatva, csókolva. Grace elkábult, érezte a férfi borostáját, amint a combját súrolta, a lába közét dörzsölte.
És amikor éppen úgy érezte, ennél többet nem bírna elviselni, az orgazmus olyan szenvedélyesen tört rá, hogy hátravetette a fejét és felsikoltott az öröm mély, áradó hullámaitól, melyek valósággal szétszakították.
És a férfi folytatta, tovább fokozta örömét, amíg másodszor is elélvezett, szorosan az első nyomában.
Amikor harmadszor is megtörtént, azt hitte, ettől azon nyomban elpusztul.
Gyengének és igencsak megviseltnek érezte magát, forgatta a párnán nyugvó fejét, miközben a férfi szünet nélküli iramot diktált.
- Kérlek, Iulianosz, kérlek - könyörgött neki, ahogy a teste újabb görcsbe rándult az érintésére. -Képtelen vagyok többet elviselni.
A férfi csak ekkor húzódott vissza.
Grace zihált, teste lüktetett a feje tetejétől egészen a talpáig. Soha életében nem élt át ilyen intenzív gyönyört.
A férfi végigcsókolta a testét, vissza a nyakáig, aztán a szájára tapasztotta az ajkát.
- Mondd meg az igazat, Grace - lehelte a fülébe. -Éreztél ilyet korábban?
- Nem - suttogta őszintén, úgy érezve, hogy egy nő sem, vagy csak nagyon kevés tapasztalhatott hasonlót, mint ő az előbb. - Fogalmam sem volt ilyesmiről.
A férfi éhes szemmel bámulta, mintha még mindig arra vágyna, hogy bekebelezhesse.
Grace érezte csípőjének feszülő erekcióját, és rájött, hogy a férfi nem élvezett el. Betartotta az adott szavát.
A szíve kalapált a felismerésre; szerette volna a férfinak is megadni az élményt, amelyben az imént neki része volt. Vagy legalább valami hasonlót.
Odanyúlt, és gombolni kezdte a farmert.
A férfi megfogta a kezét, az ajkához húzta, és finoman belecsókolt a tenyerébe.
- Szép gondolat, de ne fáradj.
- Iulianosz - mondta Grace -, tisztában vagyok vele, hogy elég fájdalmas tud lenni a férfiaknak, ha ők nem...
- Nem tudok - erősködött a férfi a szavába vágva.
Grace a homlokát ráncolta.
- Mit nem tudsz?
- Nem lehet orgazmusom.
Grace elámult a szavakra. Ugye nem komolyan beszél? De a szeméből halálos komolyság áradt.
- Ez az átok része - mondta. - Én adhatok neked örömöt, de ha te most megérintesz engem, csak még nagyobb fájdalmat okozol.
Grace lelke sajgott a férfiért; odanyúlt, megérintette az arcát.
- Akkor miért csináltad? ,
- Mert ezt szerettem volna.
A lány nem hitt neki. Egy pillanatig sem. Leengedte a kezét, messze a férfitól, és elnézett.
- Úgy érted, ezt kellett tenned. Ez is az átok része, nem?
Iulianosz két keze közé fogta az arcát, és kényszerítette, hogy ránézzen.
- Nem, én küzdök az átok ellen, különben ebben a pillanatban épp benned lennék.
- Nem értem.
- Én sem - válaszolta, tekintete az övét keresve, mintha abban meglelhetné a választ. - Csak feküdj mellettem - suttogta. - Kérlek.
Grace megrezzent a fájdalomra, amelyet e mögött az egyszerű kérés mögött érzett. Az ő szegény Iulianosza. Mit tettek vele?
Hogy teheti bárki ezt egy ilyen emberrel?
A férfi felemelte a könyvet az ágyról, és odaadta neki.
- Olvass nekem.
Grace kinyitotta a könyvet, miközben Iulianosz feltornyozta a párnákat az ágy végében.
Lefeküdt, és a lányt a mellkasára vonta. Szó nélkül betakargatta mindkettőjüket egy takaróval, és gyengéden átkarolta Grace-t.
Grace-nek a szantálfa illata töltötte be érzékeit, miközben felolvasta Wendy és Pán Péter történetét.
Több mint egy óráig feküdtek így.
- Szeretem a hangodat. Azt, ahogyan beszélsz -mondta a férfi, miközben Grace lapozott.
Grace elmosolyodott.
- Én neked ugyanezt mondhatnám. Neked van a legmenőbb akcentusod, amit valaha hallottam.
Iulianosz kivette a könyvet a kezéből, és letette az éjjeliszekrényre. Grace ránézett. Izzó vágy töltötte be a férfi tekintetét, olyan sóváran meredt az arcára, hogy Grace-nek elakadt a lélegzete.
Aztán, legnagyobb megdöbbenésére, a férfi könnyedén megcsókolta az orra hegyén.
Utána a távirányítóért nyúlt, és tompította a fényeket. Grace nem tudta, mit mondjon; a férfi a hátához simult, és szorosan ölelte.
Iulianosz kisimította a lány haját az arcából, és fölé hajolt.
- Szeretem az illatodat - suttogta, még erősebben szorítva karjába.
- Köszönöm - suttogott vissza a lány.
Nem volt benne biztos, de úgy érezte, Iulianosz mosolyog rajta. Még közelebb simult meleg testéhez, de a farmer a csupasz combjához dörzsölődött.
- Nem kényelmetlen ez a nadrág? Nem akarsz átöltözni?
- Nem - válaszolta csöndesen. - így biztos lehetek benne, hogy a maci nem megy a...
- Ne is mondd! - nevette el magát. - Nem akarlak megbántani, de szerintem a bátyád közönséges.
- Tudtam, hogy nem véletlenül kedvellek. Grace kivette a távirányítót a kezéből.
- Jó éjszakát, Iulianosz.
- Jó éjszakát, édesem. Grace lekapcsolta a villanyt.
Azonnal érezte, hogy Iulianosz teste megfeszül, hallotta, ahogy a lélegzete gyorssá és szaggatottá válik. A férfi elhúzódott tőle.
- Iulianosz?
Nem válaszolt.
Grace ijedten felkapcsolta a villanyt, hogy lássa. A férfi a karjára támaszkodott, összegörbedve, a felsőtestét védve. A homloka verítéktől fénylett, szemében vad pánik ült, ahogy levegőért kapkodott.
- Iulianosz?
Körbenézett a hálószobában, mintha valami ijesztő rémálomból ébredt volna. Grace figyelte, amint felemelte egyik kezét, és megérintette a falat az ágytámla fölött, mintha meg akarna bizonyosodni, hogy ez a valóság, és nem holmi rémálom.
Megnyalta az ajkát, megdörzsölte a kezét, és nagyot nyelt.
Ekkor Grace rájött.
A sötétség miatt volt. Ezért nem kapcsolta le a villanyt korábban.
- Ne haragudj, Iulianosz. Nem gondoltam rá.
A férfi nem szólt.
Grace a karjába vonta, meglepve, hogy egy ilyen erős férfi belekapaszkodik, mintha egyetlen támasza lenne. Iulianosz a mellére hajtotta a fejét.
Grace összeszorította a fogát, és érezte, hogy könnyek szúrják a szemét. És ebben a pillanatban tudta, hogy sosem fogja a férfit visszaengedni abba a könyvbe. Soha.
Valahogy meg fogják törni az átkot. És remélte, hogy miután sikerrel járnak, Iulianosz végre bosszút állhat azokon, akik erre a sorsra kárhoztatták.

Kilencedik fejezet
Grace órákig így maradt, hallgatva a mellette alvó Iulianosz nyugodt, békés lélegzetét. A férfi egyik combját jól befészkelte az ő lába közé, miközben átölelte a derekát. Ahogy érezte a férfi ölelő testét, elöntötte a lüktető vágy.
És az illata...
Összeszedte magát, nem fordult oda, hogy arcát meleg, fűszeres illatú bőrébe temesse. Senki mellett nem érezte még önmagát ilyen különlegesnek. Ilyen kívánatosnak. Ilyen biztonságban.
Ilyen csábítónak.
És azon tűnődött, hogyan lehetséges ez, amikor alig ismerik egymást. Iulianosz mélyen megérintett benne valamit, ami jócskán túl van a testiség szintjén.
A férfi olyan erős, olyan parancsoló. És vicces. Megnevetteti, és közben a lelkéig hatol.
Odanyúlt, ujjával finoman végigsimított a kezén. Gyönyörű keze volt. Hosszúkás és formás. Még így, mozdulatlanul, alvás közben is tagadhatatlan volt az ereje. És varázslatos hatalma, ahogy a testével bánt...
De ebben semmi földöntúli nem volt.
Hüvelykujját végigfutatta a hadvezéri gyűrűn, és azon tűnődött, milyen lehetett Iulianosz akkoriban. Ha az átok nem volt hatással a korára meg a külsejére, nem lehet annyira öreg. Biztosan nem több harmincévesnél.
Hogyan vezethetett egy hadsereget ilyen fiatalon? De végül is Nagy Sándor alig érte el azt a kort, hogy borotválkoznia kelljen, amikor már megkezdte hadjáratait.
Iulianosz bizonyára mesésen festhetett a csatatéren. Szemét behunyva, Grace megpróbálta elképzelni lóháton, ahogy ellenségei felé vágtázik. Élénken megjelent előtte a kép a férfiról, amint páncélban, kivont karddal közelharcot vív a rómaiakkal.
- Iaszón?
Grace megriadt, hallva a férfit álmában beszélni. Megfordult, ránézett.
- Iulianosz?
A férfi teste megfeszült, és megszólalt, ógörög szavakat keverve érthetetlen beszédébe. - Ne! Okhé, okhé! Ne!
Hirtelen felült az ágyban. Grace nem tudta volna megmondani, hogy még álmodik-e, vagy már ébren van.
Ösztönösen megérintette a karját.
A férfi átkozódva megragadta, és maga alá teperte. Erősen az ágyhoz préselte. Tekintete vad volt, vasmarokkal szorította a lányt, és átkozódott.
- Te rohadék! - vicsorogta.
- Iulianosz - nyögött fel Grace, ahogy a férfi szorítása erősödött, és ő hasztalan próbált kiszabadulni -, én vagyok az, Grace!
- Grace? - ismételte; szemöldöke mély ráncba szaladt, ahogy a lány arcát fürkészte.
Pislogva elhúzódott tőle. Felemelte a kezét és úgy bámult rá, mintha csak idegen toldalékok volnának, amiket korábban sosem látott.
Aztán a lányra nézett.
-Megsérültél?
- Nem, rendben vagyok. Te jól vagy?
A férfi nem mozdult.
- Iulianosz? - nyúlt utána Grace. Elhúzódott tőle, mintha mérgező lett volna.
- Jól vagyok. Csak egy rossz álom volt.
- Rossz álom, vagy rossz emlék? J
- Rossz emlék, amely mindig kísért az álmaimban - suttogta fájdalommal teli hangon. Kiszállt az ágyból. - Máshol kéne aludnom.
Grace elkapta a karját, mielőtt elmehetett volna, és visszahúzta az ágyba.
- Ugye régebben is ez volt? A férfi bólintott.
- Meséltél valaha valakinek erről az álmodról?
Iulianosz megbotránkozva meredt rá. Minek nézi a lány? Valami nyavalygó kölyöknek, aki az anyukája után sír?
Gyötrődéseit mindig is magában tartotta. Ahogy tanították. Csak amikor aludt, voltak képesek előkúszni a múltjából az emlékek. Csak amikor aludt, akkor bizonyult gyengének.
A könyvben senkinek nem tudott ártani, amikor megrohanták a rémálmai. De ha egyszer kiszabadult börtönéből, vigyázott rá, nehogy valaki mellett elaludjon, akit aztán akaratlanul megragadjon, miközben önkívületben kínlódik.
Akár meg is ölhette volna a lányt véletlenül.
Ez a gondolat megrémítette.
- Nem - suttogta. - Soha nem meséltem el senkinek.
- Akkor meséld el nekem.
- Nem - mondta határozottan. - Nem akarom újra átélni.
- De ha újra átéled, valahányszor álmodsz, mi a különbség? Légy velem őszinte, Iulianosz. Nézzük meg, hátha tudok segíteni.
Merheti egyáltalán remélni, hogy a lány segíteni tud rajta?
Úgyis tudod, hogy nem.
És mégis...
Szerette volna kiűzni a démonokat. Szeretett volna egy éjszakát békésen átaludni, kínlódástól mentesen.
- Meséld el - kérlelte gyengéden Grace.
Megérezte a férfi vonakodását, miközben visszament hozzá az ágyba. A szélére ült, fejét a kezébe hajtotta.
- Már kérdezted korábban, hogyan lettem átkozottá. Megátkoztak, mert elárultam az egyetlen testvéremet, akit valaha ismertem. Az egyetlen családot, amim valaha volt.
A férfi gyötrődése mélyen megérintette Grace-t. Kétségbeesetten vágyott rá, hogy megnyugtatóan végigsimítson a hátán, de nem merte megérinteni, nehogy ismét visszahúzódásra késztesse.
- Mit tettél?
Iulianosz a hajába mélyesztette a kezét, aztán ökölbe szorította. A szőnyegre meredt; állkapcsa acélkeményre feszült.
- Hagytam, hogy a féltékenység megmérgezzen.
- Hogyan?
Egy hosszú percig hallgatott, mielőtt újra megszólalt.
- Iaszónnal nem sokkal azután találkoztam, hogy a mostohaanyám elküldött a táborba.
Grace halványan emlékezett arra, amit Selena mesélt neki a spártai táborokról, ahol a fiúk barakkokban éltek, kényszerű távolságban családjuktól és otthonuktól. Mindig úgy gondolt erre az intézményre, mint valami bentlakásos iskolára.
- Hány éves voltál?
- Hét.
Grace felhördült; képtelen volt elképzelni, hogy érezte volna magát, ha ilyen fiatalon elszakították volna szüleitől.
- Nem volt ebben semmi szokatlan - mondta Iulianosz anélkül, hogy ránézett volna. - És nagy is voltam, a koromhoz képest. Azonkívül az életem a barakkokban sokkal jobb volt, mint korábban a mostohaanyámmal.
Grace kihallotta a dühöt a hangjából, és megpróbálta elképzelni, milyen lehetett az asszony.
- Gondolom, Iaszón is a barakkban lakott veled együtt?
- Igen - suttogta. - Minden barakk csoportokra volt osztva, amelyeken belül kiválaszthattuk azt a fiút, akit vezérnek szerettünk volna. Iaszón volt a csoportom vezére.
- Mit csináltak ezek a csoportok?
- Úgy működtünk, akár egy katonai egység. Tanultunk, elvégeztük a házimunkát, de legfőképpen összefogtunk a túlélésért.
Grace összerezzent a kíméletlen szóra.
- Túlélni, mit?
- A spártai életmódot - mondta, hangjában kesernyés színezettel. - Nem tudom, mennyit tudsz apám népéről, de náluk nem volt meg a többi görögre jellemző luxus. A spártaiak csak egyvalamit vártak el a fiaiktól. Azt akarták, hogy az ókori világ legerősebb harcosaivá váljunk. Hogy felkészüljünk a jövőnkre, megtanították nekünk, hogyan maradjunk életben a legkegyetlenebb feltételek között. Évente csak egy tunikát adtak, aminek ki kellett tartania egész évben; ha elszakadt, kinőttük vagy elvesztettük, anélkül kellett járnunk. Csak olyan ágyunk lehetett, melyet magunk csináltunk. És amikor elérkeztünk a kamaszkorba, onnantól nem volt szabad lábbelit viselnünk. Keserűen nevetett.
- Még mindig emlékszem, hogy fájt a lábam télen. Megtiltották, hogy tüzet gyújtsunk, vagy hogy takarónk legyen, ezért éjszakára rongyokat kötöztünk a lábunkra, így próbálva megóvni a fagytól. Aztán reggel kivittük azoknak a társainknak a testét, akik álmukban halálra fagytak.
Grace elborzadt ettől a világtól, amelyet a férfi leírt. Megpróbálta elképzelni, milyen lehetett ilyen körülmények között élni. Aztán eszébe jutott egy hiszti, amit tizenhárom éves korában levágott az anyjának egy pár nyolcvandolláros cipő miatt, amelyről anyja úgy gondolta, még túl felnőttes lenne neki. Ugyanebben a korban Iulianosz rongyokat próbált csenni magának. Az igazságtalanság beléhasított.
- De hát csak gyerekek voltatok!
- Soha nem voltam gyerek - mondta a férfi egyszerűen. - De a legrosszabb az volt, hogy nem kaptunk eleget enni, úgyhogy rá voltunk kényszerülve, hogy lopjunk, vagy éhezzünk.
- És a szülők belementek ebbe?
Iulianosz cinikus tekintetet vetett rá a válla fölött.
- Kötelességük volt. És mivel az apám volt a sztratégosz, a legtöbb fiú és tanár megvetett abban a pillanatban, ahogy meglátott, és még kevesebb ételt kaptam, mint a többiek.
- Az apád volt a kicsoda? - kérdezte Grace, nem értve a férfi által használt görög fogalmat.
- A főparancsnok, ha úgy tetszik. - Vett egy mély lélegzetet, és folytatta. - A pozíciója és kegyetlen híre miatt páriaként kezeltek a csoportomban. Amíg ők együtt mentek lopni, én magamra voltam hagyatva, hogy éljek meg, ahogy tudok. Aztán egy nap Iaszónt elkapták, mert kenyeret lopott. Mikor visszatértünk a barakkokba, úgy volt, hogy megbüntetik a lopás miatt, így hát kiléptem, és magamra vállaltam a dolgot.
- Miért?
A férfi vállat vont, mintha ennek csekély jelentősége lenne.
- Olyan gyenge volt már a korábbi verésektől, hogy nem hittem, hogy túlélne egy újabbat.
- Miért ütötték meg korábban?
- Mindig így kezdődött a napunk. Ahogy kirángattak minket az ágyból, keményen elvertek.
Grace megrándult.
- Akkor miért vállaltad át tőle a verést, hiszen te is sérült lehettél, nem?
- Istennő fiaként az átlagosnál több verést bírtam ki.
Grace behunyta a szemét, ahogy a férfi Selena délutáni szavait ismételte. Most nem tudott ellenállni a késztetésnek, hogy megérintse. A bicepszére tette a kezét.
A férfi nem húzódott el.
Ehelyett kezét Grace-ére tette, és enyhén megszorította.
- A következő naptól Iaszón a testvérének nevezett, és elfogadtatott a többi fiúval is. Bár anyámnak is, apámnak is voltak más fiai rajtam kívül, nekem addig mégsem volt testvérem.
Grace mosolygott.
- Mi történt ezután?
Kezén megfeszült az izom.
- Elhatároztuk, hogy egyesítjük erőinket, hogy megszerezzük, amire szükségünk van. Ő eltereli a figyelmet, én meg lopok, úgyhogy ha elkapnak, én fogok bűnhődni érte.
Miért?, volt a nyelve hegyén a kérdés, de aztán visszaszívta. Szíve mélyén már tudta a választ. Iulianosz védte a testvérét.
- Ahogy telt az idő - folytatta -, észrevettem, hogy az apja néha utánalopódzik a faluban, hogy figyelje. A szeretet és a büszkeség, ami az apja arcán látszott, leírhatatlan volt. És ugyanilyen volt az anyja is. Elvileg nekünk önállóan kellett volna ételt szereznünk, de Iaszón gyakran talált olyasmit, amit a szülei hagytak ott neki. Friss kenyeret, báránysültet, egy kancsó tejet. Néha pénzt.
- Ez kedves.
- Igen, az volt, de minden alkalommal, amikor láttam, mit tesznek érte a szülei, belém hasított valami. Örömmel adtam volna az életemet is azért, hogy az apám legalább egyszer megvetés nélkül nézzen rám. Vagy hogyha az anyám törődött volna velem annyira, hogy egyáltalán meglátogat. A legközelebb akkor kerülhettem hozzá, amikor elmentem a templomába Thymariába. Órákat töltöttem azzal, hogy a szobrát bámultam, és azon tűnődtem, vajon tényleg így néz-e ki. Azon tűnődtem, vajon szentel-e nekem akár egy futó gondolatot.
Grace felült, a férfi hátának dőlt, átölelte a derekát, és fejét Iulianosz vállára hajtotta.
- Sosem találkoztál az anyáddal gyerekkorodban? Iulianosz átfogta a lány karját, fejét hátrahajtotta
Grace kulcscsontjához. Grace mosolygott a mozdulatra. Még ha feszült és ideges volt is, a férfi olyan dolgokat mesélt el neki az életéből, amiket, ebben biztos volt, még soha mással nem osztott meg.
Ettől hihetetlenül közel érezte magához.
- A mai napig nem láttam - mondta Iulianosz csendesen. - Mindig másokat küldött hozzám, ő maga sosem jött el. Nem számít, mennyit könyörögtem, mindig visszautasított. Egy idő után felhagytam a kérleléssel. Végül már egyáltalán nem mentem a templomai közelébe se.
Grace gyengéden megcsókolta a vállát. Hogy volt képes az anyja ennyire mellőzni a fiát? Hogy lehet képes bármelyik anya arra, hogy semmibe véve gyereke könyörgését, meg se látogassa?
A saját szüleire gondolt. A szeretetre és kedvességre, amit kapott tőlük. És hirtelen rájött, hogy a halálukkal kapcsolatos érzései tévesek voltak. Az eltelt években azt mondogatta magának, hogy jobb lett volna, ha nem is részesül a szeretetükben, mint így, ilyen kegyetlenül elszakítva tőlük.
De tévedett. Még ha az emlékek a szüleiről és a gyerekkoráról keserédesek voltak is, biztos menedéket jelentettek neki.
Iulianosz sosem ismerte meg egy szerető ölelés melegét. A biztonságot, hogy mindegy, mit tesz, a szülei mindig ott lesznek neki.
Nem is tudta elképzelni, milyen lehetett úgy felnőni, ahogy Iulianosz felnőtt.
- De ott volt neked Iaszón - suttogta, azon tűnődve, vajon ez elég lehetett-e.
- Igen. Miután az apám meghalt, amikor tizennégy éves voltam, Iaszón olyan kedves volt, hogy gyakran meghívott, menjek haza hozzájuk szabadságra. Az egyik ilyen látogatáson láttam először Pénelopét.....
Grace a féltékenység apró szúrását érezte, ahogy a férfi kimondta felesége nevét.
- Olyan gyönyörű volt - suttogta Iulianosz -, és Iaszón jegyese.
Grace mozdulatlanná dermedt a szavaira. : ' ;! Ó, ez nem hangzott túl jól.
- Még rosszabb volt - mondta a férfi, gyengéden simogatva a lány kezét -, hogy szerelmes volt Iaszónba. Minden alkalommal, ha találkoztak, a karjába vetette magát, és megcsókolta. Elmondta, milyen sokat jelent neki. Amikor elváltak, csendesen kérlelte, hogy legyen óvatos. Aztán ő is elkezdett ajándékokat csempészni neki.
Iulianosz elhallgatott, ahogy visszaemlékezett Iaszón tekintetére, miközben visszatért a barakkba Pénelopé ajándékaival.
„Lehet, hogy te is megházasodsz egy nap, Iulianosz -mondta Iaszón, miközben az ajándékaival hencegett -, de sosem fogja olyan asszony melegíteni az ágyad, mint ő!”
Bár Iaszón nem mondta ki, Iulianosz jól tudta az okot, hogy miért nem. Egyetlen nemes apa sem lett volna hajlandó a lányát egy fattyúhoz adni, akinek egyáltalán nincs családja, amely befogadná.
Amikor Iaszón ilyesmiket mondott, szavai minden alkalommal belehasítottak Iulianoszba. Néha úgy érezte, barátja mintha szándékosan sót szórna nyitott sebébe féltékenységében, mert Pénelopé egyszer-egyszer túl sokáig legeltette rajta a szemét, gondolván, hogy Iaszón nem veszi észre. Iaszón rabul ejtette a szívét, de azért Pénelopé is, akár a többi asszony, követte Iulianoszt a tekintetével, ha a közelében volt.
Ez volt az oka, hogy Iaszón többé nem hívta meg magukhoz. És Iulianoszt rettenetesen összetörte, hogy eltiltották az egyetlen helytől, melyet valamennyire otthonának érezhetett.
- Hagynom kellett volna, hogy összeházasodjanak - mondta Iulianosz, átkarolva Grace fejét, arcát a lány nyakába temetve, édes, megnyugtató illatát magába szívva. - Már akkor is tudtam. De nem bírtam volna ki, hogy évről évre lássam a szerelmét iránta. Néztem, hogy a családja imádja őt, míg nekem otthonom sem volt, ahová hazamehettem volna.
- Miért? - kérdezte Grace. - Azt mondtad, voltak testvéreid, ők nem tűrték volna, hogy velük élj?
A férfi megrázta a fejét.
- Az apám fiai szenvedélyesen gyűlöltek. Az anyjuk beengedett volna a házba, de nem voltam hajlandó megfizetni az árat, amit cserébe kért. Nem volt sok mindenem abban az időben, de a méltóságomat meg akartam őrizni.
- A méltóságod most is megvan - suttogta a lány, szorosabban ölelve a derekát. - Már eléggé ismerlek, hogy tudjam.
A férfi ezekre a szavakra elengedte, és félrenézett, állkapcsa megfeszült.
- Mi történt Iaszónnal? - kérdezte Grace, aki szerette volna, ha a férfi beszél, amíg egyáltalán hajlandó rá. - A csatamezőn halt meg?
Iulianosz keserűen nevetett.
- Nem. Amikor elég idősek voltunk, hogy csatlakozzunk a sereghez, én óvtam őt a csatákban is. Megígértem Pénelopénak és a családjának: nem hagyom, hogy bármi baj érje.
Grace érezte, hogy a férfi szíve hevesebben ver.
- Ahogy az évek teltek, az emberek kezdték a nevemet félelemmel és tisztelettel emlegetni. A rólam és győzelmeimről szóló történeteket mesélték újra meg újra. De amikor visszatértem Thymariába, végül mindig az utcán aludtam, vagy valamelyik nő ágyában, aki kinyitotta előttem az ajtaját éjszakára, így vásárolva meg az időmet, amíg vissza nem térek a csatamezőre,
Grace szemét könnyek szurkálták a fájdalomra, amelyet a férfi hangjából kihallott. Hogy bánhattak így vele?
- És mi okozta a változást? - kérdezte. A férfi sóhajtott.
- Az egyik éjszaka, amikor valami helyet kerestem, ahol aludhatnék, belebotlottam egy ölelkező szerelmespárba. Gyorsan elnézést kértem, de ahogy odébb mentem, hallottam, ahogy Iaszón Pénelopéhoz beszél.
Szíve még hevesebben dobogott, egész teste megmerevedett a lány karjaiban.
- Mit hallottál? - nógatta Grace.
A férfi tompa tekintettel nézett maga elé.
- Pénelopé azt kérdezte tőle, miért nem megyek el soha a testvéreim otthonába. Iaszón nevetett, és így felelt: „Senki sem szereti Iulianoszt. Aphroditének, a szerelem istennőjének a fia, és még ő sem bírja ki a közelében.”
Grace nem jutott lélegzethez, ahogy a férfi a kegyetlen szavakat elismételte, és csak halványan tudta elképzelni, mit érezhetett, amikor meghallotta őket.
Iulianosz szaggatottan fellélegzett.
- Több alkalommal mentettem meg őt, mint ahogy meg tudnám számolni. Rengeteg sebet szereztem a csatában, hogy megvédjem, egyszer egy dárda ütötte át az oldalamat miatta, és mégis így gúnyolódott rajtam. Nem bírtam elviselni ezt az igazságtalanságot. Azt hittem, testvérek vagyunk. És végül is, úgy érzem, azok voltunk, hiszen úgy bánt velem, akár a családom többi tagja. Soha nem voltam más a szemükben, mint egy fattyú mostohagyerek. Magányos és szeretetlen. Nem értettem, hogyan lehetséges, hogy Iaszónt annyian szeretik, én pedig egy ember szeretetére is hiába vágyódom.
Dühös és sértődött lettem a szavaitól, és olyat tettem, amit korábban soha. Megidéztem Erószt.
Grace könnyedén kitalálta, mi történt ezután.
- Ő aztán elintézte; hogy Pénelopé beléd szeressen.
A férfi bólintott.
- Ólomnyilat lőtt Iaszónba, hogy elmulassza Pénelopé iránt érzett szerelmét, Pénelopét pedig megsebezte egy aranynyíllal, hogy belém szeressen. Ez lett volna a történet vége...
A lány, gyengéden ringatva a férfit karjai közt, várta, hogy folytassa.
- Két évbe telt, míg végül rávettem az apját, hogy engedje hozzámenni a lányát egy fattyúhoz, akinek nincs befolyásos családja. Addigra a hírem is növekedett, és előléptettek. Végül elég vagyont gyűjtöttem, hogy a feleségem királynőhöz méltó házban élhessen. És nem törődtem a pénzzel, ha Pénelopéról volt szó. Kertjeink voltak, rabszolgáink, minden, amit csak megkívánt. Olyan szabadságot és mozgásteret nyújtottam, amilyet annak a kornak az asszonyai nem kaptak meg.
- És mindez nem volt elég?
A férfi megrázta a fejét.
- Valami mégiscsak hiányzott, és én tudtam, hogy nincs minden rendben vele. Már Erósz közbelépése előtt is túlzottan szenvedélyes volt. Csüngött Iaszónon, ami tilosnak számított egy spártai nő számára, és egy alkalommal, amikor Iaszón megsebesült, gyászában teljesen kitépte a haját.
És aztán, miután Erósz meglőtte a nyíllal, időnként mélakórba esett, és dühöngött. Megtettem érte mindent, amit lehetett, és keményen próbálkoztam, hogy boldoggá tegyem...
Grace hátrasimította a férfi haját, miközben hallgatta.
- Azt mondta, szeret, de én tudtam, hogy nem úgy érez irántam, ahogy Iaszón iránt érzett. Készséggel odaadta magát nekem, de mégsem volt igazi szenvedély az érintésében. Már az első alkalommal tudtam, ahogy megcsókoltam.
Először próbáltam elhitetni magammal, hogy mindez nem számít. Nagyon kevés férfi élt abban az időben szerelmi házasságban. Ráadásul hónapokra, sokszor évekre távol kellett lennem tőle, mert a seregemet vezettem. De végül, úgy hiszem, mégiscsak túl sok volt bennem anyámból, mert többre vágytam.
Grace-nek a szíve sajgott a férfiért.
- És aztán elérkezett az a nap, amikor Erósz is elárult.
- Hogyan? - kérdezte Grace nyugtalanul, tudva, hogy ez lehetett az átok forrása.
- Ő és Priaposz együtt ittak azon az estén, amikor megöltem Liviust. Erósz részegen elmesélte neki, mit tett értem. Ahogy Priaposz meghallotta a történetet, rájött, hogyan állhatna bosszút rajtam.
Lement az Alvilágba, és megtöltött egy kupát a Mnémoszüné, az emlékezés vizével, aztán odaadta Iaszónnak, hogy megigya. Ahogy a víz az ajkához ért, Iaszón visszaemlékezett a szerelmére. Priaposz elmondta neki, mit tettem, és adott neki a vízből Pénelopé számára is.
Iulianosz érezte, ahogy mozog az ajka, de már nem volt tudatában a szavainak. Behunyta a szemét, és újra átélte azt a nyomorult napot.
Épp hazaérkezett az istállókból, és belebotlott Pénelopéba és Iaszónba az előcsarnokban. Csókolóztak.
Kábultan torpant meg, elborította a reszketés hulláma, látva szenvedélyes ölelésüket.
Aztán Iaszón felnézett, és észrevette, hogy ott áll a bejáratnál.
Amint tekintetük találkozott, Iaszón szája mosolyra görbült.
- Te semmirekellő tolvaj! Priaposz leleplezte az árulásodat. Hogy tehetted ezt?
Pénelopé arca eltorzult a gyűlölettől; Iulianoszhoz rohant, és megütötte.
- Te koszos fattyú, meg tudnálak ölni azért, amit tettél!
- Én pedig tényleg megöllek - húzta elő a kardját Iaszón.
Iulianosz megpróbálta arrább lökni Pénelopét, de a nő ellenállt.
- Szentséges istenek, megszültem a gyermekeidet - sikoltotta, és meg akarta karmolni az arcát.
Iulianosz elkapta a csuklóját.
- Pénelopé, én...
- Ne merészelj hozzám érni! - vicsorgott a nő, kicsavarva kezét a szorításából. - Borzadok az érintésedtől! Tényleg azt gondolod, hogy bármelyik tisztességes nő képes vágyni rád napvilágnál? Hitvány vagy. Visszataszító.
Iaszón felé lökte.
- Vágd ki a szívét. A vérében akarok fürdőzni, hogy többé ne érezzem érintésének szagát a bőrömön.
Iaszón lecsapott a kardjával.
Iulianosz hátrább ugrott.
Önkéntelenül a kardja után nyúlt, de megtorpant. Semmiképp nem akarta Iaszón vérét ontani.
- Nem akarok megküzdeni veled.
- Nem akarsz? Erőszakot tettél az asszonyomon, és gyerekeket nemzettél neki, amikor az enyémeket kellett volna megszülnie! Befogadtalak a házamba, ágyat adtam neked, amikor senki más nem tűrt meg maga mellett, és így fizetsz érte?
Iulianosz hitetlenkedve meredt rá.
- Visszafizetni neked? Van valami elképzelésed, hány alkalommal mentettem meg az életedet a csatamezőn? Össze tudod egyáltalán számolni? És mégis gúnyolódni merészeltél rajtam.
Iaszón kegyetlenül nevetett.
- Mindenki gúnyol téged, kivéve Kyrianoszt, te bolond. Ő szokott hevesen védelmezni téged, s bizony eltűnődöm, mit műveltek, amikor kettesben elvonultok.
Elfojtva haragját, mely kiszolgáltatta volna aszón pengéjének, Iulianosz épp hogy lebukott a következő csapás elől.
- Hagyd abba, Iaszón. Ne kényszeríts olyasmire, amit mindketten megbánhatunk!
- Az egyetlen dolog, amit megbántam az, hogy tolvajt engedtem a házamba - ordította Iaszón, és ismét lesújtott.
Iulianosz megpróbált lebukni, ám Pénelopé hátulról nekiszaladt, és előrelökte.
Iaszón pengéje a bordáinál érte.
Felszisszenve a fájdalomtól, Iulianosz előhúzta a kardját, és kivédett egy csapást, mely, ha célt ért volna, lenyisszantja a fejét.
Iaszón megpróbálta harcra bírni, de Iulianosz nem tett mást, csak védekezett, és igyekezett Pénelopét távol tartani a harctól.
- Hagyd abba, Iaszón. Tudod, hogy jobb harcos vagyok nálad.
Iaszón újult erővel támadott.
- Nem hagyom, hogy birtokold őt!
A következő pár másodperc hihetetlenül gyorsan zajlott le, Iulianosz mégis tökéletesen tisztán és élesen emlékezett mindenre.
Pénelopé belecsimpaszkodott Iulianosz szabad karjába, miközben Iaszón újra lesújtott. A penge alig kerülte el Iulianoszt, ahogy Pénelopé megtaszította. Elvesztve az egyensúlyát, Iulianosz megpróbálta kiszabadítani magát a nő szorításából, de Pénelopéval a nyakában épp abban a pillanatban tántorodott előre, mikor Iaszón újból rátámadt.
Abban a pillanatban, hogy összeütköztek, érezte, amint a pengéje mélyen Iaszón testébe hatol.
- Ne! - kiáltott föl, kihúzva kardját Iaszón gyomrából, miközben Pénelopéból gyötrő sikoly szakadt ki.
Iaszón a földre hanyatlott.
Térdre rogyva, Iulianosz ellökte magától kardját, és karjába vette barátját.
- Szentséges istenek, mit tettél?
Iaszón, vért köhögve, vádlón nézett Iulianoszra.
- Nem tettem semmit. Te voltál az, aki elárultál. Testvérek voltunk, és te elraboltad a szívemet.
Iaszón kínlódva nyelt egyet, és elhalványuló szemével Iulianoszra meredt.
- Soha nem volt semmid életedben, amit ne másoktól loptál volna.
Iulianosz remegett, ahogy a bűntudat és a fájdalom elöntötte. Soha nem akarta, hogy ez történjen. Soha nem akart bántani senkit, legkevésbé Iaszónt. Csak azt akarta, hogy valaki szeresse. Csak egy otthont szeretett volna, ahol szívesen látják.
De Iaszónnak igaza volt. Ez az egész az ő hibája. Menthetetlenül.
Pénelopé sikoltása visszhangzott a fülében. A nő megragadta a hajánál fogva, és teljes erőből tépte-cibálta. Eszelős tekintettel kirántotta a férfi tőrét az övéből.
- Megöllek! Most meghalsz!
Belevágta a tőrt a férfi karjába, aztán felemelte, hogy újra lesújtson. Iulianosz megragadta a csuklóját.
Az asszony vadállati üvöltéssel tépte ki magát a szorításából.
- Nem! - kiáltotta, és szemében őrület lángolt. -Azt akarom, hogy szenvedj. Elvetted tőlem, akit a legjobban szerettem. Most én fogom tőled elvenni ugyanezt! - azzal kirohant a szobából.
Iulianosz, fájdalomtól és dühtől sújtottan, képtelen volt mozdulni, csak figyelte, ahogy az élet lassan távozik Iaszón testéből.
Aztán Pénelopé szavai úsztak be zavarodott elméjébe.
- Nem! - üvöltött föl. - Ne tedd!
Épp idejében ért a hálószobájuk ajtajához, hogy meghallja gyermekei sikoltását. Kétségbeesve próbálta feltépni az ajtót, de Pénelopé belülről lelakatolta.
Mire betört a szobába, már késő volt.
Túl késő...
Iulianosz szemére szorította a kezét, ahogy annak a napnak a rémisztő valósága újult erővel elöntötte. Érezte a bőrén Grace megnyugtató érintését.
Soha nem lesz képes azt a látványt kiverni a fejéből. Azt a félelmet kiűzni a szívéből. A hihetetlen kínt.
A gyerekei voltak az egyedüliek az életében, akiknek örült. És a gyerekei voltak az egyetlenek, akik szerették.
Miért? Miért kellett szenvedniük azért, amit ő tett? Miért nem tudta Priaposz anélkül megkínozni, hogy őket bántotta volna?
És hogy hagyhatta Aphrodité, hogy ez megtörténjen? Azt még elfogadta, hogy róla nem vett tudomást, de hogy hagyja a gyerekeit meghalni...
Ezért ment el anyja templomába aznap. Azt tervezte, hogy megöli Priaposzt. Hogy lehasítja a fejét a törzséről, és egy lándzsára szúrja.
- Mi történt azután? - kérdezte Grace, visszarántva a férfi gondolatait a jelenbe.
- Mire odaértem, már késő volt - válaszolta; torka sajgott a nyers, fojtogató fájdalomtól. - A gyerekeink halottak voltak, megölte őket a tulajdon anyjuk. Pénelopé felvágta az ereit, és ott feküdt, haldokolva, mellettük. Orvost hívtam, próbáltuk elállítani a vérzést. -Elakadt a szava. - Utolsó erejével még az arcomba köpött.
Grace behunyta a szemét, ahogy a férfi fájdalma átáradt belé. Ez rosszabb volt, mint ahogy képzelte.
Nagy isten, hogy tudta ezt túlélni?
Az évek alatt számos megrázó történetet hallott, de egyik sem volt ahhoz fogható, mint amin a férfi keresztülment. És egyedül szenvedte végig, senki nem volt, aki segítsen neki. Senki, aki törődött volna vele.
- Annyira sajnálom - suttogta, kezével megnyugtatón simogatva Iulianosz mellkasát.
- Még mindig nem tudom elhinni, hogy meghaltak - suttogta gyásztól súlyos hangon Iulianosz. - Azt kérdezted, mit csinálok a könyvben. Hát csak állok ott, és visszaemlékezem a fiam meg a lányom arcára. Felidézem, milyen érzés volt, amikor apró karjukkal megöleltek, ahogy rohantak elém, amikor hazaérkeztem egy hadjáratból. És újraélem annak a napnak minden pillanatát, azt kívánva, bárcsak tettem volna valamit a megmentésükért.
Grace a könnyeivel küszködött. Nem csoda, hogy a férfi sosem beszélt erről.
Iulianosz mély, szaggatott lélegzetet vett.
- Az istenek még az őrület enyhét sem adták meg nekem, hogy elmenekülhessek az emlékek elől. Még ez a nyugalom sem adatott meg nekem.
Ezután már nem beszélt többet sem erről, sem másról. Csak feküdt a lány karjai között, csendben.
Megzavarodva a férfi történetétől, Grace még órákig ébren maradt, karjában Iulianosszal. Nem tudta, mi egyebet tehetne.
Évek óta ez volt az első eset, hogy pszichológusi tudása cserbenhagyta.
Grace az ablakokon keresztül a szobába áramló ragyogó napfényre ébredt. Egy egész percbe telt, míg eszébe jutott a múlt éjjel.
Felült, Iulianosz felé nyúlt, de csak a hűlt helyét találta az ágyban.
- Iulianosz! - szólította. Nem érkezett válasz.
Ledobva a takarót, felkelt, és gyorsan felöltözött.
- Iulianosz? - kiáltotta, ahogy leszaladt a lépcsőn. Semmi. Egy árva hangot sem hallott, csak szíve erőszakos dobolását a fülében.
Kezdett pánikba esni. Történt valami a férfival?
Berontott a nappaliba, és észrevette a dohányzóasztalon heverő könyvet. Gyorsan átlapozta, és megkereste az üres oldalt, ahol Iulianosz korábban volt. Megkönnyebbülve, hogy nem került vissza valamilyen módon a könyvbe, folytatta a keresést a házban.
Hol lehet?
Kiment a konyhába, és észrevette, hogy a hátsó ajtó résnyire nyitva van. Homlokát ráncolva kinyitotta, és kilépett a hátsó teraszra.
Körülnézett az udvaron, és megpillantotta a szomszéd gyerekeket, ahogy a két ház között, a füvön ültek. De ami megdöbbentette, az a gyerekek mellett üldögélő Iulianosz látványa volt, aki épp valami játékot tanított nekik, kövekkel és pálcikákkal.
A két fiú és az egyik kislány mellette kuporgott, figyelmesen hallgatva, míg kétévesforma húguk körülöttük totyogott.
Grace elmosolyodott az idilli látványra. Melegség áradt szét benne, és azon tűnődött, vajon Iulianosz akkor is így nézett-e ki, amikor a saját gyerekeivel játszott.
Lelépve a teraszról, elindult feléjük.
Bobby, a legidősebb gyerek kilencéves volt, Tommy, az öccse egy évvel fiatalabb, és Katié alig töltötte be a hatot. Már tíz éve, hogy a szüleik friss házasokként a szomszédba költöztek, és barátságos, de felszínes viszonyban voltak Grace-szel.
- És azután mi történt? - kérdezte Bobby, miközben Iulianoszra került a sor a játékban.
- Hát a hadsereget csapdába csalták - válaszolta Iulianosz, és az egyik kaviccsal a pálcika fölé lépett. -Egyik társuk elárulta őket. Egy fiatal hoplita, aki eladta a bajtársait, mert római centurio akart lenni.
- Ők voltak a legjobbak! - vágott közbe Bobby.
- Senkik voltak a spártaiakhoz képest - válaszolta Iulianosz évődve.
- Hajrá, Spárta! - kiáltotta Tommy. - Ez a csatakiáltásunk a suliban.
Bobby megtaszította az öccsét, és fellökte.
- Félbeszakítottad a történetet!
- Soha ne üsd meg az öcsédet! - mondta neki Iulianosz szigorú, mégis különösen gyengéd hangon. - A testvérek megvédik, nem pedig bántják egymást.
Szavainak ironikus felhangjától Grace-nek összeszorult a szíve. Milyen kár, hogy a férfi testvéreinek senki nem tanította meg ezt a leckét.
- Sajnálom - mondta Bobby. - Szóval, mi történt ezután?
Mielőtt Iulianosz válaszolhatott volna, a kisbaba elesett, és összekuszálta a kavicsokat és a pálcikákat. A fiúk kiabálni kezdtek vele, de Iulianosz lecsendesítette őket, felemelte Allisont, és a térdére ültette.
Könnyedén megérintette a baba orrát, megnevettetve ezzel. Aztán újra felállította a bábukat.
Amíg Bobby lépett a kaviccsal, Iulianosz ott folytatta a történetet, ahol abbahagyta.
- A makedón parancsnok körbenézett a völgyben, ahová a rómaiak beszorították a seregét. Nem lehetett oldalba támadni őket, és nem volt hová visszavonulni sem.
- Megadták magukat? - kérdezte Bobby.
- Soha - válaszolta Iulianosz mélységes meggyőződéssel. - Inkább a halál, mint a becstelenség.
Iulianosz elhallgatott, ahogy a szavak visszhangoztak benne. Ezek a szavak voltak a pajzsára vésve. Hadvezérként ennek szellemében élt.
Rabszolgaként réges-rég elfeledte őket.
A fiúk közelebb húzódtak.
- Mind meghaltak? - kérdezte Katié.
- Néhányuk igen - mondta Iulianosz, megpróbálva elhessegetni az emlékeket, melyek megrohanták. Emlékeket egy férfiról, aki valaha nem tűrte, hogy parancsoljanak neki. - Ám előtte még alaposan meglepték a rómaiakat.
- Hogyan? - kérdezték a fiúk izgatottan.
Ez alkalommal Iulianosz még idejében elkapta a babát, mielőtt az újból szétrombolhatta volna a játékot.
- Nos - mondta Iulianosz, odaadva Allisonnak a kicsi piros labdáját. Behajlított térdére ültette a kislányt, és egyik kezével átkarolta a derekát, hogy biztosan üljön. - Amikor a rómaiak lerohanták őket, a makedón hadvezér tudta, hogy azt gondolják: össze fogja vonni erőit egyetlen falanxba, így könnyű prédájává válnak a római lovasságnak és íjászoknak. Ehelyett a hadvezér megparancsolta seregének, hogy oszoljanak szét, célozzanak lándzsáikkal a lovakra, és törjék át a római lovasság vonalát.
- És sikerült? - kérdezte Tommy.
Grace azon kapta magát, hogy őt is érdekli a történet vége.
Iulianosz bólintott.
- A rómaiak nem vártak ilyen taktikát egy civilizált hadseregtől. Mivel erre nem készültek fel, csapataik megfutamodtak.
- És a makedón hadvezér?
- Hatalmas harci kiáltást hallatott, ahogy lován. Mánián ülve átlovagolt a mezőn, fel a dombocskára, ahová a római vezérek visszavonultak a seregük maradékával. Szembefordultak vele, hogy megtámadják, de nem jártak sikerrel. Szívében az árulás miatti haraggal eltelve, a parancsnok lekaszabolta őket, csak egyetlen túlélőt hagyva.
- Miért? - kérdezte Bobby.
- Mert azt akarta, hogy vigyen el egy üzenetet.
- Mit? - kérdezte Tommy.
Iulianosz mosolygott mohó kérdezősködésükön.
- A parancsnok a római lobogót foszlányokra tépte, és a ronggyal segített a vérző rómainak bekötözni a sebeit. Halálos mosollyal nézett rá, és így szólt: Roma delenda est. Rómának pusztulnia kell. Aztán láncra verve küldte haza a római tisztet, hogy így vigye el az üzenetet a szenátusnak.
- Hú! - mondta Bobby tiszteletteljesen. - Bárcsak te lennél a töritanárom a suliban. Akkor lehet, hogy át is mennék történelemből.
Iulianosz összeborzolta a kisfiú fekete haját.
- Ha ettől jobban érzed magad, elárulom, hogy a te korodban engem sem érdekelt ez a tárgy. Csak azzal foglalkoztam, hogyan keverhetnék minél több bajt.
- Szia, Miss Grace! - szólalt meg Tommy, aki végül észrevette a lányt. - Hallottad, mit mesélt Mr. Iulianosz? Azt mondta, a rómaiak rossz emberek voltak.
Iulianosz felnézett, és meglátta Grace-t, ahogy pár méterrel arrább álldogált.
Grace elmosolyodott.
- Biztos vagyok benne, hogy ő igazán tudja.
- Meg tudod javítani a babámat? - kérdezte Katié, Iulianosz felé nyújtva a játékot.
Iulianosz elengedte a térdén ülő Allisont, és elvette a babát. Visszaugrasztotta a karját a helyére.
- Köszönöm - mondta Katié, Iulianosz nyaka köré fonta a karját, és megölelte.
A Iulianosz arcán tükröződő vágyakozás belesajdított Grace szívébe. Tudta, hogy a férfi a lánya arcát látja, amikor Katie-re néz.
- Nagyon szívesen, kisember - mondta Iulianosz rekedten, és elhúzódott a kislánytól.
- Katié, Tommy, Bobby! Mit műveltek ott?
Grace felnézett, ahogy Emily bekanyarodott a ház sarkánál.
- Nem zavarjátok Miss Grace-t, ugye?
- Nem, egyáltalán nem zavarnak - nyugtatta meg Grace.
Úgy tűnt, Emily nem hallja; folytatta a zsörtölődést a gyerekekkel.
- És mit csinál itt a kisbaba? Arról volt szó, hogy hátul maradtok!
- Hallod, anyu - kiáltott Bobby, ahogy odafutott az anyjához. - Tudod, hogy kell Parcelont játszani? Mr. Iulianosz megmutatta!
Grace nevetett, miközben a négy gyerek és anyukájuk eltávolodott tőlük a szomszéd előkert irányába; Bobby izgatott fecsegése még sokáig visszhangzott.
Iulianosz behunyta a szemét; úgy nézett ki, mintha a lehető legalaposabban szeretné elraktározni magában a gyerekek hangját.
- Egészen jó mesélő vagy - mondta neki Grace, amikor a férfi csatlakozott hozzá.
- Nem igazán.
- Dehogynem - mondta határozottan. - Tudod mit, elgondolkodtam. Szerintem Bobbynak igaza van. Nagyszerű tanár lennél.
A férfi rávigyorgott.
- Hadvezérből tanár. Miért nem szólítasz Catónak, hogy igazán sértegess, ha már így belejöttél?
Grace nevetett.
- Nem vagy annyira megbántva, mint ahogy mutatod.
- Honnan tudod?
- Látom az arckifejezésedből, és a fényről a szemedben. - Megfogta a karját, és visszavezette a teraszra. - Tényleg meg kéne fontolnod. Selena a diplomáját Tulane-ben szerezte, és jól ismeri ott a tanszéket. Ki tudna jobban ókori történelmet tanítani annál, mint aki akkoriban élt?
A férfi nem válaszolt. Helyette, ahogy Grace észrevette, valami fura módon mozdította csupasz lábát a talajon.
- Mit művelsz? - kérdezte.
- Élvezem a fű érintését - suttogta. - Azt, ahogy a fűszálak csiklandozzák a talpamat.
Grace mosolygott a gyerekes viselkedésen.
- Ezért jöttél ki?
Bólintott.
- Szeretem a napsütést érezni az arcomon.
És Grace lelke mélyén tudta, milyen kevés lehetősége van erre.
- Gyere, kihozok egy kis müzlit, és megesszük a teraszon.
Felkísérte a terasz öt lépcsőjén, és beültette a nád hintaszékbe, aztán bement, és kitöltötte a müzlit.
Amikor visszaért, a férfi hátrahajtott fejjel, lehunyt szemmel pihent.
Grace, nem akarva zavarni, hátralépett.
- Tudod, hogy egész testemmel érzem a jelenléted? Minden létező érzékszervemmel? - kérdezte a férfi, és kinyitotta a szemét, rászegezve forró pillantását.
- Nem - válaszolta Grace idegesen, és odaadta neki a tálat.
Iulianosz elvette, de a szavait nem magyarázta meg bővebben. Csak ült ott, csöndben, és reggelizett.
Elmerülve a melengető napfényben, hallgatta az enyhe szellőt, és érezte Grace megnyugtató jelenlétét.
Hajnalban ébredt, megnézte a napfelkeltét a lány hálószobájának ablakából, aztán eltöltött egy órát azzal, hogy csak érezze, ahogy Grace közelségétől megnyugszik a teste.
Olyan módon kívánta a lányt, amit korábban nem ismert. Egy pillanatig elgondolkodott, hogy itt marad] ebben az időben.
De mi lenne akkor?
Csak egyfajta „képessége” volt, amit ebben a modern világban hasznosítani tudna, és ő nem az a fajta férfi, aki képes lenne a nők alamizsnájából megélni.
Azután nem, hogy...
Megcsikordult a foga, ahogy az emlék égetőn feltört benne.
Tizennégy éves korában elcserélte a szüzességét} egy tál hideg zabkására és egy kancsó aludttejre. Még! ma is, ennyi idő elteltével, érezte a nő kezét a testén,' ahogy levette a ruháit, és hevesen belemarkolva a húsába, megmutatta neki, hogyan tegyen a kedvére.
„Óóó - turbékolt a nő -, nagyon csinos fiú vagy ám! Ha még szeretnél zabkását, csak gyere nyugodtan vissza, és keress meg bármikor, amikor a férjem nincs itthon!”
Mocskosnak érezte magát utána. Kihasználtnak.
A következő néhány évben több éjszakát töltött gyanús zugokban aludva, mint amennyit ágyban, mert nem volt hajlandó ismét megfizetni az árat az ételért és a pillanatnyi kényelemért.
És ha valaha visszanyeri a szabadságát, nem akar...
Iulianosz összeszorította a szemét. Egyszerűen: nem tudta elképzelni magát ebben a világban. Túlzottan különbözött az övétől. Túl idegen volt.
- Befejezted?
Felnézett, és meglátta Grace-t, amint mellette állt, kezével a tál után nyúlva.
- Igen, köszönöm - mondta, és odaadta neki.
- Gyorsan lezuhanyozom. Pár perc múlva visszajövök.
Iulianosz nézte, ahogy elmegy, pillantása sóvárogva állapodott meg csupasz lábán. Már érezte bőrének ízét a nyelvén. Szagolta testének édes illatát.
Ez a nő kísértette őt. Nem csak az átok tette. Ez most valami több. Valami, amivel még nem találkozott.
Első alkalommal több mint kétezer év óta, ismét férfinak érezte magát, és ezzel az érzéssel együtt olyan mélységes vágyakozás tört rá, amely egyenesen a szívéig hatolt.
Akarta őt. A testét és a lelkét.
És szeretni akarta.
A gondolat sokkolta.
De ez volt az igazság. Gyerekkora óta nem érzett ilyen bensőjét feszítő elemi vágyat az után, hogy valaki gyengéden ölelje. Hogy valaki azt mondja neki, szereti, és ezt igazán, a szívéből érezze, ne pedig valami varázslat miatt.
Hátradőlve átkozódni kezdett. Mikor tanulja meg végre?
Arra született, hogy szenvedjen. A delphoi jósdában világosan megmondták neki.
„Szenvedni fogsz úgy, ahogy ember még nem szenvedett”
„De fognak-e szeretni?”
„Ebben az életedben nem.”
Aztán elment, összetörten a jóslattól. Milyen kevéssé sejthette még akkor, mennyi szenvedés vár rá!
Ő a szerelem istennőjének fia, és még az anyja sem bírja ki a közelében.
Összerándult az igazságtól. Grace sosem fogja szeretni. Senki nem szeretheti őt. A végzete nem az, hogy megszabaduljon a szenvedéstől. És ráadásul a végzete tragikus árnyékként vetül azok sorsára is, akik a köze lében vannak.
Fájdalom marcangolta a mellkasát, ahogy arra gondolt, mi lenne, ha valami történne Grace-szel.
Ezt nem engedheti meg. A lányt mindenáron meg kell védenie. Még ha ez azt jelenti is, hogy elveszti szabadságának lehetőségét.
Ezzel az elhatározással a szívében elindult, hogy megkeresse a lányt.
Grace kitörölte a szappant a szeméből, és amikor felnézett, szökkent egyet, megpillantva Iulianoszt, aki épp őt figyelte a zuhanyfüggöny résén át.
- Francba, a lélegzetem is elállt rémületemben! -kiáltott fel.
- Bocsánat.
A férfi Grace óriási, lábas kádja mellett állt, nem viselve egyebet, csak bokszeralsót. A falnak dőlt, abban a pózban, ahogy a könyvben is volt. Széles vállával hátratámaszkodott, hosszú karja hanyagul lógott az oldala mellett.
Mellkasának és felsőtestének kemény, jól kidolgozott izmai láttán Grace megnyalta az ajkát. Pillantása akaratlanul lejjebb siklott, a piros-sárga mintás bokszerre.
Szóval, ennyit arról, hogy egy férfi sem mutathat jól ebben a szerelésben. Mert ő igenis jól mutatott. Nem is lehetett igazán szavakat találni arra, milyen jól nézett ki.
És az az ördögi, enyhén gúnyos mosoly az arcán a leghűvösebb nő szívét is megolvasztotta volna. A férfiból sütött az erotika.
Grace idegesen ébredt rá, hogy teljesen meztelenül áll ott.
- Szükséged van valamire? - kérdezte, eltakarva mellét a mosdókesztyűvel.
Legnagyobb rémületére, a férfi levette a bokszeralsót, és belépett mellé a kádba.
Grace agya kikapcsolt, ahogy szinte megsemmisítette a másik erős, férfias jelenléte. Az a hihetetlen, gödröcskés mosoly, amely ott lebegett a szája sarkában, őrülten megdobogtatta a szívét. Teste remegett.
- Csak nézni szerettelek volna - mondta a férfi mély, gyengéd hangon. - Van fogalmad róla, mit kavarsz föl bennem, amikor a meztelen melledet simogatod?
Erekciójának mértékéből kiindulva Grace nagyjából meg tudta tippelni.
- Iulianosz...
- Hmm?
A lány elfelejtette, mit akart mondani, amikor a férfi odahajtotta hozzá a fejét. Apró, hűvös remegések futottak végig a bőrén, mert a férfi nyelve szinte perzselte.
Grace felnyögött az érzékeit érő kettős támadásra, ahogy a forró víz és a férfi keze simogatta a testét. Csak homályosan érzékelte, hogy a férfi elhúzta a mosdókesztyűt a melle elől, és a szájába vette egyik bimbóját.
Felszisszent az élvezettől, ahogy a nyelve a feszes csúcs körül körözött, megremegtetve, szinte égetve a húsát.
A férfi óvatosan lefektette, nekidöntve a kád hátuljának. A hátához szoruló hideg porcelán és az elölről hozzásimuló Iulianosz forró teste közötti kontraszt, miközben mindkettőjükre záporozott a víz, olyan módon ingerelte, amit korábban elképzelni sem tudott volna.
Eddig soha nem jutott eszébe megfelelően értékelni a hatalmas antik kád méreteit, de abban a pillanatban nem cserélte volna el semmire.
- Érints meg, Grace - suttogta a férfi rekedten, végigvezetve a lány kezét duzzadó férfiasságán. - Szeretném érezni a kezedet.
Megremegett, ahogy a lány megsimogatta selymes keménységét.
Iulianosz behunyta a szemét, ahogy elborították az érzések. Nem pusztán fizikailag érezte a lány érintését; olyan szintig hatolt, amely kimondhatatlan volt. Hihetetlen.
Többet akart belőle. Az egészet akarta.
- Szeretem a kezedet, ahogy megérint - lehelte, miközben a lány simogatta. Nagy istenek, hogy sajgott érte minden porcikája. Mennyire kívánta, hogy akár csak egy pillanatra, a lány igazából szeretkezzen vele.
Szeretkezzen vele, mélyen, a szívéből.
Fájdalom hasított a mellkasába. Nem számít, hány alkalommal próbálkozik a szexszel, a végeredmény mindig ugyanaz. Fájdalom. Ha nem testi, akkor mélyen, a lelkében.
Tényleg azt gondolod, hogy van olyan tisztességes nő, aki napvilágnál is vágyik rád?
Ez volt az igazság, és ő tudta ezt.
Grace megérezte, hogy megfeszül.
- Fájdalmat okoztam? - kérdezte, elhúzva a kezét. A férfi megrázta a fejét, kétoldalt megfogta a lány nyakát, és mélyen a szájába csókolt. Csókja intenzívebbé vált; mintha valamit mindkettőjüknek bizonyítani szeretett volna.
Végigcsúsztatta kezét a lány karján. Átkulcsolta az ujjait, aztán kezüket a lány lábai közé húzta.
Grace felnyögött, ahogy a férfi egymásba fonódott ujjaikkal cirógatta. Ez volt a legerotikusabb dolog, amit valaha tapasztalt.
Minden ízében megrázkódott, ahogy a férfi gyorsított simogató ujjaik ritmusán. És amikor ujjaikkal belehatolt, felsikoltott az élvezettől.
- Ez az - lehelte a fülébe. - Érezd, ahogy egyesülünk.
Grace zihálva kapaszkodott a férfi vállába a másik kezével, teste tűzben égett. Ó, micsoda szerető!
Iulianosz hirtelen arrább mozdította kezüket, felemelte Grace egyik lábát, és a csípője köré kulcsolta.
Grace engedelmeskedett, de aztán rájött, mit akar tenni. Arra készült, hogy belehatoljon.
- Ne! - zihálta. - Iulianosz, nem teheted meg!
A férfi szeme égett a vágytól és a nyers éhségtől.
- Legalább ennyit szeretnék belőled, Grace. Hadd kapjam meg.
A lány majdnem engedett neki.
De aztán valami különös történt a férfi szemével. Érezhetően sötétebbé vált, a pupillák természetellenesen kitágultak.
Iulianosz megdermedt. Kínlódva kapkodta a levegőt, becsukta a szemét, mintha valami láthatatlan támadóval viaskodott volna.
Egy káromkodás kíséretében elfordult a lánytól.
- Fuss! - kiáltott rá.
Grace nem habozott.
Kirántotta magát a férfi alól, megragadta a törülközőt, és az ajtó felé iramodott. De nem volt képes otthagyni a férfit.
A küszöbön megtorpanva visszanézett rá, és figyelte, ahogy négykézlábra állva vonaglik, mintha kínozná valaki.
Hallotta, amint öklével üti a kádat, és nyög fájdalmában.
A szíve majd meghasadt a férfi szenvedése láttán. Csak tudná, hogyan segíthetne neki.
Végül Iulianosz a kádba rogyott.
Grace rettegve és remegve három félénk lépéssel közelebb óvakodott hozzá, készen rá, hogy elfusson, ha a férfi utánanyúlna.
Iulianosz csukott szemmel, az oldalán feküdt. Szaggatottan vette a levegőt, gyengének és kimerültnek látszott, a ráfolyó víz arcára tapasztotta homokszín haját.
A lány elzárta a csapot.
A férfi még mindig nem mozdult.
- Iulianosz?
Kinyitotta a szemét.
- Megrémítettelek?
- Egy kicsit - válaszolta Grace őszintén.
A férfi elkínzottan vett egy mély lélegzetet, és lassan felült. Nem nézett Grace-re. Tekintete valahová messze a lány háta mögé meredt.
- Nem leszek képes küzdeni ez ellen - szólalt meg hosszú szünet után. A lányra emelte szemét. -Csak bolondítjuk magunkat, Grace. Engedd, hogy megkapjalak, amíg még önmagam vagyok.
- Tényleg ez az, amit szeretnél?
Iulianosz a fogait csikorgatta a kérdésre. Nem, nem ezt szerette volna. De amit szeretett volna, azt képtelen volt elérni.
Olyasmikre vágyott, amiket az istenek sosem szántak neki. Olyan dolgokra, amiket nem mert néven nevezni, mivel megnevezésük a mostaninál is elviselhetetlenebbé tette volna hiányukat.
- Azt kívánom, bárcsak meghalhatnék.
Grace összerezzent a szívből jövő szavakra. Menynyire vágyott rá, hogy képes legyen enyhet adni a férfinak. Csillapítani a fájdalmát.
- Tudom - mondta visszafojtott könnyekkel terhes hangon. Karjával körbefonta sima, erős vállát, és szorosan magához ölelte.
Meglepődött, amikor a férfi az arcához szorította az arcát.
Egyikük sem szólalt meg, amíg ölelték egymást. Végül Iulianosz visszahúzódott.
- Jobb, ha abbahagyjuk, mielőtt...
Nem fejezte be a mondatot, de erre nem is volt szükség. Grace már látta a következményeket, és nem szeretett volna újra hasonlót tapasztalni.
Kilépett a fürdőszobából, és elindult felöltözni.
Iulianosz lassan kiszállt a kádból, és szárazra törölte magát. Hallotta, ahogy Grace járkál a hálószobában, kinyitja a gardrób ajtaját. Képzeletében égetőn jelent meg a lány meztelen képe.
A vágy bénító hulláma zuhant rá, olyan erővel, hogy majdnem újra a földre hanyatlott.
Megtámaszkodott a fésülködőasztalkában, és megpróbált úrrá lenni magán.
- Nem élhetek így többé - lehelte. - Nem vagyok állat.
Felnézett, és apja képmását pillantotta meg a tükörben. Gyűlölködve meredt a tükörképre.
Érezni vélte a korbács csípését, mellyel apja ütni szokta, addig, hogy szinte összerogyott. „Ne merj sírni, szépfiú. Egyetlen nyekkenést se halljak. Lehetséges, hogy egy istennő fia vagy, de ebben a világban élsz, és mi itt nem kényeztetjük el az olyan csini kisfiúkat, mint te.”
Lelki szemeivel még mindig látta a gyűlöletet apja arcán, amikor egyetlen ütésével a földre sújtotta, és fullasztóan lefogta a fejét. Iulianosz küzdött és rúgott, de tizennégy évesen túl fiatal, túl tapasztalatlan volt ahhoz, hogy lazíthasson egy hadvezér szorításán.
Apja arca megvető vigyorba torzult; tőrével, egészen a csontig felhasítva, belevágott az arcába. Mindezt azért, mert rajtakapta a feleségét, amint a fiút bámulja evés közben.
„Lássuk, vajon így is vágyakozik-e utánad!”
A sebben lüktető fájdalom kibírhatatlan volt, arcán egész nap folyt a vér. A következő reggelre a seb nyom nélkül eltűnt.
Apja haragja mérhetetlen volt.
- Iulianosz?
Meglepődve rándult meg a hangra, amelyet több mint kétezer éve nem hallott.
Körbenézett, de nem látott semmit.
Bizonytalanul abban, hogy tényleg jól hallotta-e a hangot, csendesen megszólalt.
- Athéné?
Az istennő hirtelen testet öltött az ajtónyílásban. Bár a ruhái modernek voltak, haját ógörög módon viselte, magasra feltornyozva a feje tetejére, néhány fekete fürt hullott csak a vállára. Halványkék szeme gyengéden tekintett rá, ahogy mosolygott.
- Anyád nevében jöttem.
- Még mindig nem képes elém állni? Athéné félrenézett.
Iulianoszt hirtelen elfogta a nevethetnék. Miért reménykedik benne még mindig, hogy az anyja esetleg látni szeretné?
Már hozzászokhatott volna.
Athéné az ujjára csavargatta egyik sötét hajfürtjét, és furcsa, szomorú félmosollyal nézett rá.
- Tudnod kell, hogy segítettem volna rajtad, ha tudtam volna az egészről. Te voltál a legkedvesebb hadvezérem.
Iulianosz hirtelen megértette, mi történt vele annyi évszázaddal ezelőtt.
- Kijátszottál Priaposz ellen, nem igaz?
Egy pillanatra, mielőtt elrejthette volna, látta a bűntudatot felvillanni az istennő arcán.
- Ami történt, megtörtént.
A férfi rámeredt, ajka dühtől fodrozódott.
- Ennyi az egész? Miért küldtél abba a csatába, amikor jól tudtad, mennyire gyűlöl Priaposz?
- Mert azt is tudtam, hogy képes vagy a győzelemre, és gyűlöltem a rómaiakat. Te voltál az egyetlen hadvezérem, aki legyőzhette Liviust, és te meg is tetted. Soha nem voltam rád büszkébb, mint abban a pillanatban, amikor levágtad a fejét.
A férfiban keserűség forrongott. Nem hitt a fülének.
- És most, áruld el nekem, büszke vagy? Athéné elengedte szavait a füle mellett.
- Anyád és én beszéltünk Klóthóval az érdekedben.
Iulianosz elhallgatott ezekre a szavakra. Klóthó volt a halandók élete fonaláért felelős Párka.
- És? -
- Ha képes vagy megtörni az átkot, visszajuttathatunk Makedóniába, ugyanarra a napra, amikor bezártak a pergamenbe.
- Visszamehetek? - ismételte dermedt hitetlenséggel.
- De nem harcolhatsz többé. Ha megtennéd, újraírnád a történelmet. Ha visszaküldünk, meg kell esküdnöd, hogy visszavonulsz a villádba.
Mindig ott volt egy csapda. Okosabb is lehetett volna, mint hogy egy pillanatig is azt gondolja, igazán segíteni fognak neki.
- És mit csináljak ott?
- A saját idődben leszel. Egy olyan világban, amelyet ismersz. - Körbenézett a szobában. - Vagy, ha azt szeretnéd, itt is maradhatsz. Választhatsz.
Iulianosz felhorkantott.
- Ez aztán a választás.
- Még mindig jobb, mintha nem lenne. Tényleg? Iulianosz még ebben sem volt biztos.
- És a gyermekeim? - kérdezte, arra vágyva, vagy inkább mélységes szükségét érezve, hogy családja adja vissza neki azt a két embert, akik az életben egyáltalán jelentettek számára valamit.
- Tudod, hogy ezt nem tudjuk semmissé tenni, Iulianosz átkokat szórt rá. Az istenek csak elvenni tudtak tőle. Soha nem adtak neki.
Athéné odanyúlt, és gyengéden megsimította az arcát.
- Válassz bölcsen - suttogta, és eltűnt.
- Iulianosz! Kivel beszéltél?
A férfi pislogott, ahogy Grace bekukkantott a folyosóról.
- Senkivel - mondta. - Csak magamban.
- Ó - válaszolta Grace, kétkedés nélkül elfogadva a füllentést. - Azon gondolkodtam, hogy újra elmehetnénk a francia negyedbe ma délután. Megnézhetnénk az akváriumot. Mit szólsz hozzá?
- Persze - válaszolta, otthagyva a fürdőszobát. Grace a homlokát ráncolta, de nem szólt, hanem elindult a lépcső felé.
Iulianosz a hálóba ment, hogy átöltözzön. Miközben a nadrágját húzta, megpillantott néhány Grace-t ábrázoló fényképet a komódon. Olyan boldognak látszott gyerekkorában. Olyan szabadnak. Különösen az a fénykép tetszett neki, ahol az anyukája féltőn karolja át Grace-t, és mindketten nevetnek.
Ebben a pillanatban felismerte az igazságot. Nem számít, mennyire vágyakozik az ellenkezőjére, semmiképp sem maradhat itt Grace-szel. A lány kimondta ezt, azon az éjjelen, amikor ő megjelent.
Grace-nek megvan a saját élete. Abba ő nem fér bele.
Nem, a lánynak nincs szüksége olyasvalakire, mint ő. Aki csak az istenek kéretlen és kellemetlen figyelmét szabadíthatja rá.
Meg fogja törni az átkot, és aztán elfogadja Athéné ajánlatát.
Ő nem ide tartozik, hanem az ókori Makedóniába. Egyedül.

Tizedik fejezet
Valami nem stimmelt. Grace a csontjaiban érezte, miközben a francia negyed felé autóztak. Iulianosz mellette ült, és kibámult az ablakon.
A lány néhány alkalommal megpróbált társalgást kezdeményezni, de a férfi makacsul hallgatott. Grace csak arra tudott gondolni, hogy a fürdőszobában történtek miatt ilyen levert. Nehéz lehet egy fegyelmezett férfinak, ha ennyire elveszti az önuralmát.
Grace, befordulva az ingyenes parkolóba, leállította a kocsit.
- Hű, de meleg van - mondta, ahogy kiszálláskor szinte fejbe vágta a sűrű, forró levegő.
Iulianoszra pillantott; káprázatosan nézett ki a sötét napszemüvegben, amelyet vásárolt neki. A férfi máris izzadt.
- Túl meleg van neked idekint? - kérdezte, arra gondolva, milyen szörnyű lehet farmerban és pólóban.
- Nem fogok belepusztulni, ha erre vagy kíváncsi - válaszolt Iulianosz cinikusan.
- Picit zsémbesek vagyunk, nemdebár?
- Sajnálom - mondta a férfi, és mellé lépett. - Rád támadok olyasmi miatt, ami nem a te hibád.
- Semmi baj. Hozzászoktam, hogy én legyek a bűnbak. Tulajdonképpen ezt választottam szakmának is.
Mivel nem látta a férfi szemét, nem tudta megállapítani, hogy felvidította-e a szavaival.
- Ezt művelik veled a pácienseid is? A lány bólintott.
- Néha egészen megrémülök. Azt nem bánom annyira, ha nők kiabálnak velem, de a férfiaktól nehezebben viselem.
- Bántottak már valaha? - A férfi hangjából kihallatszó védő felhang meglepte. És furcsamód jólesett. Régóta hiányzott neki valaki, aki óvná.
- Nem, még soha - válaszolta, megpróbálva oldani a férfi testtartásán is látszó feszültséget. És remélte, hogy ez így is marad, de Rodney hívása után attól tartott, esetleg ez a páciens lesz a kivétel, aki ténylegesen bántani próbálja majd.
Kezdesz nevetségessé válni. Pusztán az, hogy ijesztő, még nem jelenti, hogy veszélyes is.
Iulianosz arca komoly és szigorú volt.
- Azt hiszem, másik foglalkozást kellene keresned.
- Lehetséges - válaszolta Grace elutasítón. Nem volt szándékában feladni az állását. - Szóval, hová szeretnél menni először?
A férfi hanyagul vállat vont.
- Nekem mindegy.
- Akkor menjünk az akváriumba. Ott legalább van légkondicionálás.
Karon fogta a férfit, átmentek a parkolón, és végigsétáltak a Moonwalkon az akvárium felé.
Iulianosz hallgatott, miközben a lány kifizette a belépőket. Egészen addig meg sem szólalt, míg át nem sétáltak a mesterséges vízi alagúton, amelyen keresztül természetes környezetükben lehetett megfigyelni a különféle tengeri élőlényeket.
- Ez hihetetlen - suttogott, ahogy egy hatalmas rája úszott el a feje fölött. Grace-t egy gyerekre emlékeztette az arckifejezése. A lány szívét megmelengette a szemében kigyúló belső fény.
Hirtelen megszólalt a csipogója. Káromkodott egyet magában, aztán meglátta a számot.
Valaki az irodából hívja szombaton?
Milyen különös. : Előásta a mobilját a táskájából, és felhívta az irodát.
- Szia, Grace - szólt bele Beth abban a pillanatban, hogy felvette a telefont. - Figyelj, itt vagyok az irodában. Valaki betört hozzánk a múlt éjjel.
- Nem! Ki tenne ilyesmit?
Grace elkapta Iulianosz kíváncsi tekintetét. Bizonytalanul visszamosolygott rá, miközben Beth Living-stone-ra, a pszichiáterre figyelt, akivel Luanne és ő közösen bérelték az irodát.
- Fogalmam sincs. Kint van egy bűnügyi nyomozócsoport, és ujjlenyomatokat keresnek. Habár, amennyire meg tudom állapítani, semmi fontos nem tűnt el. Volt valami értékes az irodádban?
- Csak a számítógép.
- Az még mindig itt van. Valami egyéb? Pénz vagy valami más?
- Nem. Sosem hagyok ott értéket.
- Ne tedd le, a nyomozó beszélni szeretne veled. Grace várt, aztán meghallott egy férfihangot.
- Dr. Alexander?
- Igen.
- Allred nyomozó vagyok. Úgy néz ki, valaki elvitte a kartotékrendezőjét és néhány mappát. Van valami ötlete, hogy kinek kellhettek?
- Nem, nincs. Szükség van rá, hogy most odamenjek?
- Nem hiszem. Most elsősorban ujjlenyomatokat keresünk, de ha valami eszébe jut, kérem, hívjon fel. -Visszaadta a telefont Bethnek.
- Szükséged van rám? - kérdezte Grace.
- Nem. Igazából nincs itt semmi tennivaló. Egyébként rettentő unalmas az egész.
- Oké, csörögj rám, ha kell valami.
- Rendben.
Grace kinyomta a telefont, és visszatette a táskájába.
- Valami baj van? - kérdezte Iulianosz.
- Valaki betört az irodámba múlt éjjel. A férfi a homlokát ráncolta.
- Miért?
- Fogalmam sincs. - Grace-nek is elfelhősödött a homloka, ahogy újra átgondolta a dolgot. - Nem bírok rájönni, miért kellhet valakinek a kartotékrendezőm. Amióta múlt tavasszal megvettem a PDA-mat, még csak nem is használom. Nagyon fura.
- Oda kell mennünk?
Grace megrázta a fejét.
- Nem.
Iulianosz hagyta, hogy a lány körbevezesse a tartályok között, és felolvassa neki az idegen feliratokat, amelyek elmagyarázták a különböző fajokat és szokásaikat.
Az istenekre, mennyire szerette a lány hangját hallgatni, ahogy olvasott neki! Volt benne valami nagyon megnyugtató. Átkarolta a vállát, miközben sétáltak. A lány pedig a derekát ölelte át, ujját a nadrágtartójába akasztva.
Ez a mozdulat felmelegítette Iulianosz lelkét. És hirtelen rájött, milyen fontos neki, hogy érezze a lány testének közelségét. Persze jobb lenne, ha mindketten meztelenek volnának.
Amikor Grace rámosolygott, érezte, hogy a szíve összevissza kezd verni. Mi az ebben a nőben, ami úgy tudja megérinteni, ahogy eddig soha senki?
Rájött, hogy tudja. Grace volt az első nő, aki, mikor ránézett, őt látta. Nem a külsejét, nem a testét, nem harcoshoz méltó vitézségét. A lány belelátott aj lelkébe.
Soha nem hitte volna, hogy létezik ilyen ember. Grace úgy bánt vele, mint egy baráttal. És őszintén foglalkoztatta, hogy segítsen rajta. Legalábbis úgy tűnt.
Ez a munkájához tartozik.
Vagy mégsem?
Érdekelhet igazán, szívből egy ilyen csodálatos és kedves nőt egy ilyesfajta férfi, mint ő?
Grace megállt a következő táblánál. Iulianosz szorosan mögé állt, és a válla köré fonta a karját. A lány szórakozottan simogatta, miközben felolvasott.
Iulianosz teste tűzben égett érte; lehajtotta a fejét, hozzásimította a feje búbjához, miközben a hangját hallgatta, és figyelte az úszkáló halakat. A lány bőrének illata betöltötte; arra vágyott, bárcsak visszatérhetnének a házba, és letéphetné róla a ruhát.
Nem is emlékezett már az utolsó alkalomra, amikor olyan intenzíven kívánt volna egy nőt, mint ahogy Grace-t kívánta. Igazából nem hitte, hogy valaha is ehhez hasonlóan kívánt volna valakit. Arra vágyott, hogy elvesszen benne. Hogy érezze, amint a lány a hátát karmolja, és hallja, ahogy felsikolt az élvezettől.
A Párkák megkönyörülhetnek rajta, de Grace kitéphetetlenül a lelke legmélyébe fészkelte magát. És ez volt az, ami igazán megrémítette. Mert olyan helyen érintette meg, ahol igazán sebezhető volt. És most már csak a lány adhat megnyugvást neki.
Majdnem egy óra volt, amikor végül otthagyták az akváriumot. Alighogy kiléptek, letaglózta őket a rettenetes hőség. Ilyen napokon, mint ez, Grace eltöprengett, hogyan tudott létezni az emberiség a légkondicionálás előtt.
Oldalra pillantott, Iulianoszra, és elmosolyodott. Végre itt van valaki, aki tud válaszolni erre a kérdésre.
- Áruld el nekem, mit csináltatok régen, hogy túléljetek egy ehhez hasonlóan forró napot?
A férfi értetlenül vonta fel a szemöldökét.
- Ez nem meleg. Ha melegre vágysz, próbálj meg átkelni egy hadsereggel a sivatagon, teljes páncélzatban, fejenként félkulacsnyi vízzel.
Grace megborzongott.
- Hát ez tényleg melegnek hangzik, Iulianosz nem válaszolt.
Grace körülnézett a téren, ahol nyüzsögtek az emberek.
- Szeretnél találkozni Selenával, miközben mászkálunk? Biztosan a standjánál lesz. Szombatonként általában nagyon nagy forgalma van.
- Én csak téged követlek.
A kezét fogva Grace átvezette az úton, a Jackson Square irányába. Selena tényleg a standjánál volt egy kliensével. Grace tovább akart sétálni, hogy ne zavarja meg őket, de Selena utánaszólt.
- Hé, Gracie, emlékszel Benre? Vagyis dr. Lewisra, a suliból?
Grace habozott, ahogy felismerte a negyvenes, pocakos férfit.
Hogy emlékszik-e rá? Kettest adott neki, és ezzel lerontotta az átlagát. Azt nem is említve, hogy akkora egója volt, mint egy ház, és imádta zavarba hozni a tanulókat az óráin. Még arra is emlékezett, hogy az egyik szerencsétlen lányt megríkatta, amikor kiosztotta nekik a szadista záródolgozatot. Aztán szó szerint röhögni kezdett a lány reakcióján.
- Jó napot - mondta Grace, igyekezve leplezni ellenszenvét. Úgy gondolta, a férfi nem tehet róla, hogy visszataszító. A Harvardon doktorált, és azt hitte, az egész világ körülötte forog.
- Miss Alexander - szólalt meg azon a rosszindulatú hangon, amelyre Grace jól emlékezett, és amelyet úgy utált.
- Pontosabban, dr. Alexander - javította ki, élvezettel figyelve, ahogy a férfi szeme elkerekedik az elképedéstől.
- Bocsásson meg - mondta a férfi olyan hangon, ami minden volt, csak nem bocsánatkérő.
- Ben és én épp az ókori Görögországról beszélgettünk - mondta Selena, gonoszul Iulianoszra vigyorogva. - Azon a véleményen voltam, hogy Aphrodité Uránusz lánya volt.
Ben a szemét forgatta.
- Már elmagyaráztam önnek, hogy az elfogadott álláspont szerint Zeusz és Dioné frigyéből született. Mikor fogja föladni, és csatlakozni a tudományos többséghez?
Selena nem vett róla tudomást.
- Szóval, Iulianosz, kinek van igaza?
- Neked - mondta Iulianosz Selenának.
Ben űzött pillantást vetett Iulianoszra. Grace tudta, hogy nem láthat benne mást, csak egy rendkívül jóképű fiatalembert, aki valószínűleg kizárólag a sörreklámok és az autók területén mozog otthonosan. - Fiatalember, olvasta maga valaha Homéroszt? Tudja egyáltalán, ki ő?
Grace elfojtotta kitörni készülő nevetését. Alig várta a választ.
Iulianosz hangosan felnevetett.
- Alaposan ismerem Homéroszt. A történetek, melyeket neki tulajdonítanak, újra és újra elmesélt legendák összeolvadásából keletkeztek, az igaz tények elvesztek valahol az antik homályban. Ezzel szemben Hésziodosz a Theogóniát egyenesen Kleio iránymutatásával írta.
Dr. Lewis mondott valamit ógörögül.
- Ez több mint egy vélemény, doktor - válaszolt Iulianosz. - Ez történetesen tény.
Ben vetett egy újabb pillantást Iulianoszra, de Grace jól látta: továbbra sem hajlandó elhinni, hogy valaki, aki így néz ki, konyíthat az ő szakterületéhez.
- És ön ezt honnan tudja? Iulianosz ógörögül válaszolt.
Amióta, vagy egy évtizede, megismerkedett a doktorral, Grace most látta először igazán megdöbbenni.
- Szent isten - nyögött fel -, úgy beszél, mintha ott született volna!
Iulianosz cinkosán mosolygott Grace-re.
- Megmondtam - vetette közbe Selena. - Többet tud a görög istenekről és istennőkről, mint bárki a Földön.
Dr. Lewis észrevette a gyűrűt Iulianosz kezén.
- Ez az, amire gondolok? - kérdezte. - Hadvezéri gyűrű?
Iulianosz bólintott.
- Igen.
- Nem bánná, ha közelebbről is megnézném? Iulianosz lecsúsztatta az ujjáról, és odanyújtotta neki.
Dr. Lewis élesebben vette a levegőt.
- Makedón? Krisztus előtt második század, úgy vélem.
- Nagyon jó.
- Hihetetlenül kitűnő másolat - adta vissza Ben. Iulianosz visszahúzta az ujjára.
- Nem másolat.
- Nem! - kiáltott fel Ben hitetlenkedve. - Nem lehet, hogy eredeti. Túl jó állapotban van.
- Egy magángyűjteményben őrizték - mondta Selena.
Ben ide-oda pillantott kettejük közt.
- Hogy jutott hozzá? - kérdezte Iulianoszt.
Iulianosz elgondolkodott, ahogy felidézte azt a napot, amikor kiérdemelte a gyűrűt. Őt és Trákiai Kirianoszt egyszerre léptették elő, miután kettesben megvédték Thermopülait a rómaiaktól.
Hosszú, brutális és véres csata volt.
A hadseregük megsemmisült, és ketten maradtak, hogy megvédjék a várost. Iulianosz azt képzelte, hogy Kirianosz is cserbenhagyja, akár a többiek, de az a fiatal őrült csak felkapott mindkét kezébe egy-egy kardot, rámosolygott, és így szólt: Gyönyörű nap ez a halálra. Szerintem kaszaboljunk le annyit, amennyit csak bírunk, ezekből a fattyúkból, mielőtt megfizetnénk Kharónnak.
Kirianosz mindig is teljesen és végletesen bolond volt, több merészséggel, mint ésszel megáldva.
A csata után asztal alá itták egymást ünneplésképp. És reggel, ahogy felkeltek, előléptették őket.
Nagy istenek, egész Makedóniából Kirianosz hiányzott neki leginkább. Kirianosz volt az egyetlen ember, aki valaha a háta mögé állt, és megvédte.
- Ajándék volt - válaszolta a kérdésre.
Ben mohó, tiszteletteljes tekintetet vetett Iulianosz kezére.
- Esetleg gondolkodik azon, hogy eladja? Kész lennék szép summát fizetni érte.
- Soha - mondta Iulianosz, ahogy a sebekre gondolt, melyeket a Thermopülaiért vívott csatában kapott. - Elképzelni sem tudja, min mentem keresztül, hogy megszerezzem.
Ben csak a fejét rázta.
- Bárcsak nekem is adna valaki hasonló ajándékot. Tudja egyáltalán, hogy mennyit érhet?
- A súlyomat aranyban, legalábbis amikor utoljára utánanéztem.
Ben hangosan felnevetett, és tenyerével rácsapott Selena kártyaasztalára.
- Jó poén. Ennyi volt a váltságdíj az elfogott hadvezérekért, nem?
- Azokért, akik gyáván megfutamodtak a haláltól a csatában, igen.
Újfajta tisztelet jelent meg Ben tekintetében, ahogy Iulianoszt figyelte.
- Van valami elképzelése, hogy kié lehetett?
Selena válaszolt Iulianosz helyett.
- Makedóniai Iulianoszé. Hallott valaha róla. Ben?
Ben álla leesett. Szeme kitágult.
- Komolyan beszél? Tudja, ki volt ő?
Selena furcsa arcot vágott.
Feltételezve, hogy a válasz nemleges. Ben folytatta az előadást.
- Thesziosz azt írta, hogy Iulianosz válhat a következő Nagy Sándorrá. Iulianosz Spártai Dioklész fia volt, akit Dioklész, a Mészáros néven is emlegettek. Amellett az ember mellett Sade márki Ronald McDonaldnak tűnhetne.
A legenda úgy tudja, hogy Iulianosz Aphrodité és a hadvezér egyesüléséből született, miután Dioklész megvédte az istennő egyik templomát. A ma elfogadott vélemény, természetesen az, hogy anyja Aphrodité egyik papnője lehetett.
- Tényleg? - kérdezte Grace. Iulianosz a szemét forgatta.
- Senki nem törődik vele, ki volt Iulianosz. Az a férfi hosszú-hosszú ideje halott.
Ben nem hagyta magát félbeszakítani; tovább fitogtatta a tudását.
- A rómaiak Augustus Iulius Punitornak ismerték... - Grace-re pillantott, és a kedvéért hozzátette: - Iulianosz, a Nagy Megtorló. Ő és Trákiai Kirianosz véres ösvényt vágtak a Mediterráneumban a Róma ellen vívott negyedik makedón háborúban. Iulianosz megvetette Rómát, és fogadalmat tett, hogy a város a serege által fog elveszni. Ő és Kirianosz átkozottul közel jártak hozzá, hogy a rómaiakat térdre kényszerítsék.
Iulianosz állkapcsa megfeszült.
- Tudja, mi lett Trákiai Kirianosz sorsa? Ben halkan elfüttyentette magát.
- Hát nem ért szép véget. A rómaiak elfogták, és keresztre feszítették Krisztus előtt száznegyvenhétben.
Iulianosz megrándult ezekre a szavakra. Szeme elsötétült, a gyűrűjét forgatta.
- Az az ember valószínűleg egyike volt a valaha élt legkiválóbb harcosoknak. Rajta kívül senki, akit ismertem, nem szerette úgy a csatát. - Megrázta a fejét. - Emlékszem, Kirianosz egyszer áthajtott a harci szekerével a pajzsokból emelt védfalon, és a túloldalon rátört a rómaiak derékhadára. A katonái így maroknyi veszteséggel megfutamították az ellenséges sereget. -
Összeráncolta a homlokát. - Nem hiszem el, hogy a rómaiak el tudták fogni.
Ben hanyagul megvonta a vállát.
- Nos, miután Iulianosz eltűnt, Kirianosz maradt az egyetlen makedón hadvezér, aki méltó volt rá, hogy egy hadsereget vezessen, így a rómaiak minden erejükkel ellene fordulhattak.
- Mi történt Iulianosszal? - kérdezte Grace, kíváncsian, vajon mit mondanak erről a történészek.
Iulianosz rámeredt.
- Senki nem tudja - válaszolta Ben. - Ez egyike az ókori világ legnagyobb rejtélyeinek. Itt van ez a hadvezér, akit senki nem tud fegyverrel legyűrni, és akkor, csiribí-csiribá, harminckét éves korában nyom nélkül eltűnik.
Ben rácsapott Selena asztalára.
- Az utolsó alkalom, amikor Iulianoszt látták, a conjarai csata volt. Itt egy briliáns csellel rávette Liviust, hogy adja föl bevehetetlen állásait. Egyike volt a római hadsereg legcsúfosabb vereségeinek.
- Kit érdekel? - dörmögte Iulianosz. Ben nem törődött a közbeszólással.
- A csata után, legalábbis úgy tudjuk, Iulianosz üzenetet küldött ifjabb Scipiónak, hogy űzőbe veszi, és bosszút fog állni rajta a makedónok legyőzéséért. Scipio megrémült, és inkább feladva katonai karrierjét Makedóniában, a mai Spanyolország területén folytatta szolgálatát.
Ben megrázta a fejét.
- De mielőtt Iulianosz beválthatta volna a fenyegetést, eltűnt. A családját lemészárolva találták a villájában. És itt válik érdekessé a történet - Ben Selenára pillantott. - A makedón feljegyzések úgy tudják, hogy Livius halálosan megsebesítette Iulianoszt a csatában; hihetetlen fájdalmak közepette lovagolt haza, ahol megölte a családját, nehogy ellenségei rabszolgaként elhajtsák őket. A római történetírók ezzel szemben azt írják, hogy Scipio néhány katonáját küldte Iulianosz házához, akik az éjszaka közepén megtámadták és valószínűleg lemészárolták a családjával együtt, aztán feldarabolták és elrejtették a testét, Iulianosz gúnyosan vetette közbe:
- Scipio egy gyáva zsarnok volt. Soha nem mert volna megtámadni en...
- Szóval - szólt közbe Grace, mielőtt Iulianosz elárulta volna magát -, gyönyörű idő van, nem?
- Scipio nem volt gyáva - mondta Ben Iulianosz-nak. - Senki nem vitathatja hispániai sikereit.
Grace látta, hogy gyűlölet szikrázik fel lulianosz szemében.
Ben, úgy látszik, nem vette észre.
- Fiatalember, az ön gyűrűje egyszerűen felbecsülhetetlen értékű. Rettenetesen szeretném tudni, hogyan lehet ilyesmit szerezni. Ha már erről van szó, egyszerűen ölni tudnék, hogy kiderítsem, mi lett az eredeti tulajdonosával.
Grace zavart pillantást váltott Selenával.
Iulianosz kényszeredett mosolyt vetett Benre.
- Makedóniai Iulianosz kihívta az istenek haragját, és megbüntették önhittségéért.
- Hát, azt hiszem, ez is egy lehetséges magyarázat
- a professzor telefonján megszólalt egy emlékeztető.
- Francba, találkoznom kell a feleségemmel.
Feltápászkodott, és kezet nyújtott Iulianosznak.
- Elnézést, nem is mutatkoztam be. Ben Lewis vagyok.
- Iulianosz - rázott kezet a másik.
Ben nevetett. Aztán rájött, hogy a másik nem viccel.
- Tényleg?
- Mondhatnánk úgy, hogy a makedón hadvezér után kaptam a nevem.
- Az apja hasonló lehetett, mint az enyém, aki imádott mindent, ami görög.
- Az enyémet a hűsége Spártához kötötte, mindenekfelett.
Ben még nagyobb hahotára fakadt. Visszanézett Selenára.
- Miért nem hozza el a legközelebbi Szókratész klub összejövetelére? Szeretném, ha a srácok is megismernék. Ritkán találkozom valakivel, akinek a görög történelmi tudása az enyémhez mérhető. - Visszafordult Iulianoszhoz. - Öröm volt önnel beszélgetni.
- Később találkozunk! - intett Selenának.
- Nos - szólt Selena Iulianoszhoz, ahogy Ben eltűnt a tömegben. - Te, barátom, megvalósítottad a lehetetlent. Épp most gyakoroltál mély benyomást az ország egyik vezető ógörög-kutatójára.
Iulianoszt ez szemlátomást nem érdekelte, de Grace-t igen.
- Lanie, mit gondolsz, lehetséges lenne, hogy Iulianosz egyetemen tanítson, miután megtörte az átkot? Azt gondoltam, hogy...
- Grace, ne - vágott közbe Iulianosz.
- Mit ne? Szükséged lesz valamilyen...
- Én nem maradok itt.
A hideg, érzelemmentes kifejezés ugyanaz volt, mint az első éjjelen, amikor Grace megidézte. Belehasított a lányba.
- Hogy érted ezt? - kérdezte. A férfi kerülte a tekintetét.
- Athéné felajánlotta, hogy hazatérhetek. Ha az átok megtörik, visszaküld Makedóniába.
Grace küszködött, hogy levegőt kapjon.
- Értem - mondta, bár belül mintha meghalt volna. - Csak használod a testem, aztán elmész. - A torka összeszorult. - Legalább nem kell megkérnem Selenát, hogy vigyen haza utána.
Iulianosz visszahőkölt, minta Grace megütötte volna.
- Mit akarsz tőlem, Grace? Miért akarod, hogy itt maradjak?
Grace nem tudta a választ. Csak annyit tudott, nem akarja, hogy a férfi elmenjen. Azt akarta, hogy maradjon.
De akkor nem, ha ő nem akarja.
- Tudod mit - mondta, növekvő haraggal gondolva arra, hogy a férfi el akarja hagyni. - Nem akarom, hogy itt maradj. Tulajdonképpen miért is nem mész át Selenáékhoz egypár napra? - Selenára nézett. - Nem bánnád?
Selena kinyitotta a száját, aztán becsukta, mint amikor egy hal küzd a levegőért, Iulianosz a lány felé nyúlt.
- Grace...
- Ne érj hozzám! - kiáltotta a lány, elhúzódva tőle. - Borzadok az érintésedtől!
- Grace! - kiáltotta Selena. - Nem hiszem el, hogy pont te...
- Nem számít - mondta Iulianosz üres, hideg hangon. - Legalább nem köpött az arcomba utolsó, haldokló leheletével.
Grace jól látta a férfi tekintetében, mennyire megbántotta. De a férfi is megbántotta őt. Borzasztóan.
- Később találkozunk - mondta Selenának, aztán otthagyta őket. ...
Selena hosszan, mélyen felsóhajtott, ahogy Iulianoszra nézett, aki az elsiető Grace-t figyelte. A férfi teste mozdulatlan volt, ám Selena jól látta, hogy rángatódzik az állkapcsa.
- Céloznak, és találnak. Egyenesen, a szíven keresztül, a csupasz idegekig.
Iulianosz barátságtalan tekintetet meresztett rá.
- Áruld el nekem, jósnő, mit kellett volna mondanom?
Selena megkeverte a kártyáit.
- Nem tudom - mondta elmerengve. -Azt hiszem, az őszinteség mindig kifizetődő.
Iulianosz megdörgölte a szemét, és leült a székre Selena standja elé. Nem akarta megbántani Grace-t.
És sosem lesz képes elfelejteni a lány arckifejezését, ahogy a képébe vágta ezeket a szavakat: „Ne érj hozzám. Borzadok az érintésedtől.”
Küzdött a levegőért, mellkasa fájón megfeszült. A sors változatlanul gúnyt űzött belőle.
Nyilván unalmas napjuk volt az isteneknek az Olümposzon.
- Szeretnéd, hogy vessek neked kártyát? - kérdezte Selena, elszakítva a férfi gondolatait a múlttól.
- Persze - válaszolta. - Miért ne? - Úgysem mondhat olyasmit neki a lány, amit ne tudna.
- Mit szeretnél kérdezni?
- Lehetséges, hogy valaha... - elhallgatott, mielőtt feltette volna ugyanazt a kérdést, amelyet valamikor réges-rég a delphoi jósdában feltett.
- Lehetséges, hogy valaha megtörjem az átkot? Selena megkeverte a kártyákat, aztán hármat felcsapott. Szeme elkerekedett.
Iulianosznak nem volt szüksége magyarázatra. Maga is látta a kártyát a villámsújtotta toronnyal, a másikat, ahol három kard szúrt keresztül egy szívet, és a harmadikat, ahol egy démon tartott láncon két embert.
- Nem számít - mondta Selenának. - Soha nem hittem benne igazán, hogy megtörténhet.
- Nem ezt mondja a kártya - suttogta Selena. - De pokoli küzdelem lesz számodra.
A férfi keserűen felnevetett.
- A küzdelmekben otthon vagyok. - A szívében fészkelő kín lesz az, ami elpusztítja.
Grace letörölte a könnyeket az arcáról, és felkanyarodott a kocsibeállóra. Összeszorította a fogát, kiszállt, becsapta a kocsiajtót.
A pokolba Iulianosszal. Felőle örökre ott maradhat a könyv fogságában. Ő nem egy darab hús, hogy a kedvére tegyen.
Hogy lenne képes...
Ügyetlenül matatott a kulcsokkal az ajtóban.
- Hogy volna képes rá? - suttogta, miközben megtalálta a megfelelő kulcsot, és kinyitotta az ajtót.
Haragja elpárolgott. Igazságtalan volt, és ezt ő is jól tudta. Nem Iulianosz hibája, hogy annak idején Paul önző disznónak bizonyult. Az sem írható Iulianosz számlájára, hogy ő betegesen retteg a kihasználtság érzésétől.
Olyasmiért hibáztatta a férfit, amiben nem volt szerepe, és mégis...
Egyszerűen arra vágyott, hogy valaki szeresse. Vágyott valakire, aki vele akar maradni.
Reménykedett benne, hogy ha segít Iulianosznak, a férfi mellette marad, és...
. Becsukta az ajtót, és megrázta a fejét. Nem számít, mennyire vágyott az ellenkezőjére, ez nem az ő vágyaitól függ. Hallotta jól, mit mesélt Ben Iulianosz életéről. És azt a történetet, amit Iulianosz mesélt a gyerekeknek a csatáról.
Emlékezett, ahogy a férfi átvetődött az úttesten, hogy megmentse annak a kisfiúnak az életét.
Iulianosz arra született, és arra nevelték, hogy hadseregeket vezessen. Nem ebbe a világba tartozik.
Hanem a sajátjába.
Önző vágy lenne tőle, ha megpróbálná úgy tartani, mint valami kis háziállatot, akit megmentett.
Nehéz szívvel fel vánszorgott a lépcsőn. Meg kell próbálnia távolságot tartani a férfitól. Ez minden, amit tehet. A lelke mélyén sejtette, hogy minél többet tud meg róla, annál kevésbé lesz képes közömbös maradni iránta. És ha Iulianosznak nincs szándékában vele maradni, ő végül súlyos lelki sebeket szerezhet.
Félúton tartott felfelé a lépcsőn, amikor valaki kopogott a bejárati ajtón. Egy pillanatra nagyon megörült, mert azt gondolta, biztosan Iulianosz az; de aztán, ahogy az ajtóhoz ért, egy alacsony ember körvonalait pillantotta meg a biztonsági üvegen keresztül.
Kinyitotta az ajtót, és leesett az álla.
Rodney Carmichael volt az.
Sötétbarna öltönyt viselt sárga inggel és piros nyakkendővel. Rövid, fekete haja hátranyalva, és sugárzóan mosolygott a lányra.
- Jó estét, Grace.
- Mr. Carmichael - mondta Grace hűvösen, bár a szíve zakatolt. Volt valami határozottan rémisztő ebben a kicsi, szívós emberben. - Mit keres itt?
- Csak szerettem volna beugrani, és köszönteni. Azt gondoltam, talán...
- Kérem, távozzon.
A férfi homlokráncolva nézett rá.
- Miért? Csak beszélni szerettem volna magával.
- Nem fogadok betegeket az otthonomban.
- Igen, de én nem...
- Mr. Carmichael - mondta Grace ridegen -, arra kérem, hogy távozzon. Ha nem teszi, hívom a rendőrséget.
A férfi, tudomást sem véve a Grace hangjából áradó haragról, jámbor türelemmel bólintott.
- Ó, szóval elfoglalt. Megértettem. Nekem is sok dolgom van. Mit szólna ahhoz, ha később benéznék? Vacsorázhatnánk együtt ma este.
Grace rémülten meredt rá.
- Nem.
A férfi rámosolygott.
- Ugyan már, Grace. Ne legyen ilyen. Tudja, hogy egymásnak vagyunk teremtve. Csak hagyja, hogy...
- Tűnjön el!
- Oké, de még visszajövök. Sok mindenről kell beszélgetnünk. - Megfordult, és elindult a veranda felé.
Grace kalapáló szívvel bezárta az ajtót.
- Megöllek, Luanne - mondta, miközben kiment a konyhába. A nappalin áthaladva egy árny vonta magára a figyelmét az ablakban.
Rodney volt az.
Beléhasított a rémület; felemelte a telefont, és hívta a rendőrséget.
Majdnem egy óra múlva érkeztek meg. Rodney egész idő alatt kint maradt, egyik ablaktól a másikig lopódzott, és a leeresztett rolók résein át őt kukkolta. Csak akkor tűnt el, átrohanva a hátsó udvaron, amikor a járőrkocsi befordult a ház elé.
Grace mély lélegzetet vett, hogy lecsillapítsa háborgó idegeit, aztán elindult, hogy beengedje a rendőröket.
Csak addig maradtak, amíg elmagyarázták: semmit nem tehetnek, amivel tartósan távol tarthatnák tőle Rodney-t. Legfeljebb kérhet ellene egy távoltartási végzést, de, minthogy kezelnie kell Rodney-t, amíg Luanne vissza nem tér, ez kivitelezhetetlen.
- Sajnálom - mondta a rendőr, miközben kikísérte őket az ajtóhoz -, de nem szegett meg semmilyen törvényt, amelyre hivatkozva megszabadíthatnánk magát tőle. Tehet feljelentést magánlaksértésért, de ha a pasinak nincs priusza, az égvilágon semmit nem fog kapni érte.
A fiatal rendőrtiszt együtt érző pillantást vetett rá.
- Tudom, hogy ez nem valami megnyugtató. Megpróbálhatunk kicsit sűrűbben járőrözni errefelé, de a nyár igen zsúfolt időszak a számunkra. Személy szerint azt tanácsolom önnek, hogy egy időre költözzön valamelyik barátjához.
- Rendben van, nagyon köszönöm. - Ahogy a rendőrök elmentek, keresztülsietett a házon, hogy megbizonyosodjon róla, minden ajtó és ablak rendesen be van zárva.
Nyugtalanul nézett körül, félig-meddig azt várva, hogy Rodney előbújik egy falon lévő repedésből, akár egy csótány.
Ha legalább tudná, hogy Rodney veszélyes-e, vagy sem. Az állami kórházban kiadott zárójelentésében szerepelt, hogy rendszeresen betegesen benyomul különböző nők életébe, de fizikailag eddig senkit nem bántalmazott. Csak halálra rémítette áldozatait nyomasztó jelenlétével, és azért küldték a kórházba, hogy először is mérjék fel az állapotát.
Pszichológusi énje azt mondta Grace-nek, hogy nincs semmi különösen veszélyes Rodney-ban, de nőként mégis meg volt ijedve.
Egyáltalán nem szeretett volna statisztikai adattá válni.
Nem, nem tud itt maradni, és megvárni, amíg a férfi visszajön, és védtelenül találja.
Felsietett az emeletre, és pakolni kezdett.

Tizenegyedik fejezet
Selena figyelte, ahogy Iulianosz föl-alá járkált a standja előtt, miközben ő egy turistának jósolt. Szent isten, el tudná nézni egész nap, ahogy ez a pasi sétál előtte. Olyan kívánatos volt a mozgása, hogy Selena arra vágyott, bárcsak most azonnal hazarohanhatna, és mindenféle mocskos dolgot csinálhatna Bill-lel.
Iulianoszt újra és újra letámadták az arra járó nők, és ő mindegyiket elküldte. Tulajdonképpen vicces volt nézni, ahogy a nők igyekeztek pompázni előtte, míg ő semmibe vette a próbálkozásaikat. Selena nem is hitte korábban, hogy ilyen férfi létezik.
De hát még ő is undorodna egy idő után a csokitól, ha állandóan azt kéne ennie.
Abból kiindulva, ahogy a nők Iulianoszra reagáltak, már rég gyomormérgezést kellett volna kapnia a túladagolástól. Ráadásul rettenetesen nyugtalannak nézett ki.
Selena szörnyen érezte magát azért, amit Grace-szel és Iulianosszal tett. Az ötlet előszörre hibátlannak tűnt. Bárcsak egy kicsit jobban átgondolta volna!
Honnan tudhatta volna, kicsoda Iulianosz? Beugorhatott volna valami a nevéről. De a szakterülete a bronzkori görög történelem volt, amely már Iulianosz idejében is régmúltnak számított.
Még nagyobb bajnak bizonyult, hogy ő nem úgy gondolt a könyvbeli személyre, mint egy valóságos férfira. Azt hitte, valami dzsinnszerű teremtmény, múlt és érzések nélkül.
Na, de hát valahányszor ő elcsesz valamit, azt mindig nagyban csinálja.
Fejcsóválva figyelte, ahogy Iulianosz egy újabb ajánlatot utasít el, ezúttal egy feltűnő külsejű kis vörös hajúét. A pasi valódi ösztrogénbomba volt.
Selena befejezte a jóslást.
Iulianosz várt pár percet, aztán visszament a standhoz.
- Vigyél Grace-hez.
Ez nem kérés volt. Azon a hangon mondta, amit, Selena érzése szerint, a csapatai vezénylésére használhatott valaha.
- Grace azt mondta...
- Nem érdekel, mit mondott. Látnom kell.
Selena betekerte a kártyáit a fekete selyemsálba. A pokol csessze meg. Úgy sincs szüksége legjobb barátnőre.
- A temetésedre indulsz.
- Bárcsak úgy lenne - mondta a férfi olyan halkan, hogy nem volt biztos benne, jól hallotta.
Iulianosz segített neki becsukni a standját, és odatolni a kocsit az apró bódéba, melyet a tárolására bérelt.
Hamarosan Grace háza felé tartottak.
Épp akkor parkoltak le, amikor Grace bepakolt a kocsijába.
- Hé, Gracie - kiáltotta Selena. - Hová mész? Grace Iulianoszra meredt.
- Csak el, egypár napra.
- Hova? - kérdezte Selena.
Grace nem válaszolt.
Iulianosz kiszállt a kocsiból, és egyenesen Grace elé állt. Elintézi ezt a dolgot, lesz, ami lesz.
Grace bedobott egy táskát a csomagtartóba, és elment Iulianosz mellett.
A férfi megragadta a karját.
- Nem válaszoltál Selena kérdésére! Grace lerázta a kezét.
- És most mit fogsz csinálni, erővel kényszerítesz, hogy válaszoljak? - nézett rá összeszűkült szemmel.
A férfi arca megrándult a gyűlölködő kirohanástól.
- És még csodálkozol, miért akarok elmenni? Aztán meglátta a könnyeket, amelyeket a lány olyan keményen próbált elrejteni. A szeme fényesen csillogott.
Mélyen beléhasított a fájdalom.
- Sajnálom, Grace - suttogta, két keze közé fogva a lány arcát. - Nem akartalak bántani.
Grace nézte, ahogy a sajnálat és a vágy viaskodik az arcán. Érintése olyan meleg, olyan gyengéd volt. Egy pillanatig igazán elhitte, hogy a férfi törődik vele.
- Én is sajnálom - suttogta. - Tudom, hogy nem a te hibád.
A férfi keserűen felnevetett.
- Tulajdonképpen itt minden az én hibám.
- Hé! Jól vagytok, ti ketten? - kérdezte Selena. Iulianosz tekintete a Grace-ébe fonódott; a lány megremegett az intenzitásától.
- Azt akarod, hogy elmenjek?
Nem, nem akarta. Hiszen ez volt az igazi baj. Azt akarta, hogy sose hagyja el többé. Soha.
Kezébe fogta a férfi kezét, és lefejtette az arcáról.
- Minden rendben, Selena.
- Hát akkor elindulok hazafelé. Később látjuk egymást.
Grace alig hallotta, hogy elhajtott. Iulianosz foglalta le minden figyelmét.
- Szóval, hová indultál? - kérdezte a férfi.
Úgy érezte, amióta a rendőrök otthagyták, most első ízben kap rendesen levegőt, Iulianosz jelenléte eloszlatta minden félelmét, akár a ködöt a napsütés.
Most valóban biztonságban érezte magát.
- Emlékszel, amit Rodney Carmichaelről meséltem?
A férfi bólintott.
- Idejött nem sokkal korábban. Ez... nagyon aggaszt.
A Iulianosz arcán tükröződő hideg, nyers harag megdöbbentette.
- Hol van most?
- Nem tudom. Megérkezett a rendőrség, ő pedig eltűnt. Ezért akartam elutazni. Azt gondoltam, majd egy szállodában alszom.
- Még mindig el akarsz menni?
Grace megrázta a fejét. Most, hogy a férfi itt volt, teljesen biztonságban érezte magát.
- Akkor hozom a táskádat.
A férfi kivette a táskát az autóból, és becsukta a csomagtartót.
Grace elindult a ház felé.
Az este további részét csendes magányban töltötték. Ezen az estén a földön feküdtek, a kanapé előtt, párnákkal körülbástyázva.
Grace Iulianosz kemény hasizmán nyugtatta a fejét, és befejezte a Pán Péter felolvasását; közben mindent megtett, hogy ne arra koncentráljon, milyen jó illata van a férfinak. És hogy milyen csodálatos hozzáérni.
Minden akaraterejét össze kellett szednie, hogy ne forduljon meg, és ne kalandozzon végig a szájával feszes, izmos mellkasán.
Iulianosz nézte őt, és lassan simogatta a haját. Érintése égette Grace-t. Azt kívánta, bárcsak letéphetné róla a ruhákat, és minden porcikájában megízlelhetné a férfit.
- Vége - mondta, és becsukta a könyvet, Iulianosz tüzes tekintete elakasztotta a lélegzetét. Grace kinyújtózkodott, hátával még inkább hozzásimulva a férfihoz.
- Szeretnéd, hogy olvassak neked még valamit?
- Kérlek. Olyan megnyugtató a hangod.
A lány egy hosszú percig meredt rá, aztán elmosolyodott. Már nem emlékezett az utolsó alkalomra, amikor egy bók ilyen mélyen megérintette.
- A könyveim nagy részét a szobámban tartom -mondta, miközben föltápászkodott. - Gyere, megmutatom a legféltettebb kincseimet, keressünk egy újabb könyvet.
A férfi követte az emeletre. Grace figyelmét nem kerülte el a forró, vágyakozó pillantás, amelyet rá és az ágyra vetett.
Úgy gondolva, jobban teszi, ha nem vesz róla tudomást, kinyitotta a gardrób ajtaját. Felgyújtotta a villanyt, és szeretettel végigsimított a könyvespolcokon, melyeket apja saját kezűleg barkácsolt, sok-sok évvel ezelőtt.
Olyan mulatságos volt, amikor apja és a legjobb barátja először összeállították a könyvespolcokat. Lévén hogy mindketten tudósok voltak, rettenetes káoszt csináltak; apjának két ujjkörme is bánta az akciót. Grace anyja utána vég nélkül viccelődött az apjával; Mekk Eleknek nevezte el. De az apja nem bánta, és a büszke pillantása, amikor kész lett a polc, és ő felpakolta rá a könyveket, örökre megmaradt Grace-ben.
Mennyire rajongott ezért a szobáért! Itt érezte igazán szülei szeretetét. Ide menekült, valahányszor valamilyen baj vagy fájdalom érte.
A kis szobácskában minden könyvhöz különleges emlék fűződött, és mindegyik felbecsülhetetlenül drága volt a számára. Balra tőle a Shanna; ez indította el a romantikus regények iránti rajongását. A farkaskölyök, ami bevezette őt a tudományos-fantasztikus regények világába. És az imádott A halott nap szépei, az első krimi, amit olvasott.
Apja és anyja régi regényei is itt voltak, miként apja három szöveggyűjteménye is, amelyeket még az ő születése előtt szerkesztett.
Ez volt az ő különleges szentélye, és Iulianosz volt az első ember, aki rajta és a szülein kívül belépett ide.
- Elég régóta gyűjthetsz könyveket - jegyezte meg Iulianosz, ahogy körbenézett a zsúfolt polcokon.
Grace bólintott.
- Ezek voltak az első barátaim, amikor kicsi voltam. Azt hiszem, az olvasás szeretete az egyik legnagyobb ajándék, amelyet a szüleimtől kaptam. - Felemelte a Pán Pétert - Ez az apámé volt, még kisfiú korából. Az egyik legnagyobb kincsem.
Visszatette a polcra, és a Fekete szépséget vette kézbe.
- Ezt olvasta fel nekem az anyám, újra meg újra. Grace gyorsan végigmutogatta a könyveket a férfinak.
-A kívülállók - suttogta áhítatosan. - Ez volt a kedvenc könyvem a gimiben. Jaj, és ez: Beperelheted a szüléidet gondatlanságért?
Iulianosz nevetett.
- Látom, milyen sokat jelentenek neked. Az arcod teljesen kipirult.
Iulianosz tekintete azt sugallta, hogy a férfi elmélázott a módokon, melyekkel pírt varázsolhatna az arcára.
Nagyot nyelve a gondolatra, megfordult, és kutatni kezdett a jobb oldali polcon, ahol a klasszikusokat tartotta, miközben Iulianosz a jobb oldalon lévő könyveket nézegette.
- Mit szólnál ehhez? - kérdezte, odanyújtva Grace-nek az egyik romantikus történelmi regényt.
Grace idegesen nevetgélt a borítón lévő egymásba fonódó hiányos öltözetű pár láttán.
- Jaj, nem hiszem.
A férfi felvont szemöldökkel vizsgálgatta a borítót.
- Na jól van - mondta a lány, kivéve a könyvet a kezéből. - Felfedezted bűnös titkomat. Szörnyen elfogult vagyok a romantikus történelmi regények iránt, de az utolsó dolog, amire szükségünk van, az az, hogy felolvassak neked egy fülledt szerelmi jelenetet; kösz szépen, nem.
A férfi az ajkára meredt.
- Sokkal inkább szeretnék részt venni egy fülledt szerelmi jelenetben - lehelte, és közelebb húzódott hozzá.
Grace megremegett. Mivel mögötte a könyvespolc volt, nem tudott hova hátrálni. A férfi egyik karját a feje köré fonta, testét az övének szorította, és a szájához közeledett.
Grace behunyta a szemét; egyedül Iulianosz illatát és ízét érezte. A férfi jelenléte felkavaróan vette körül.
Most nem érintette meg, csak a szájuk találkozott, de ez nem számított. • ;
A lány körül így is forgott a világ.
Hogy, volt képes a felesége másik férfit választani helyette? Hogy tudna ép érzésű nő ellenállni neki? Hiszen ez a férfi isteni!
Iulianosz csókja elmélyült, ahogy felfedezte a lány száját a nyelvével. Grace érezte a férfi szívdobogását, amint a teste az övéhez szorult, érezte, hogy az izmai feszülnek körülötte.
Soha korábban nem volt ennyire jelenvaló számára egy másik emberi lény testisége. A végsőkig felizgatta, olyan érzéseket keltve benne, melyek létezéséről korábban nem volt tudomása.
A férfi visszahúzódott, arcát a lány arcához szorította. Lélegzete meglibbentette Grace haját, amitől apró borzongások keltek a testében.
- Annyira szeretnék benned lenni, Grace - suttogta a férfi. - Szeretném érezni, ahogy a lábad körülölel, szeretném érezni a melledet a mellkasomon, hallani a nyögésedet, ahogy lassan, édesen szeretkezem veled. Az illatodra vágyom a testemen, a lélegzetedre a bőrömön.
Teste megfeszült, aztán eltaszította magát a lánytól.
- De hát egyfolytában olyasmire vágyom, amit nem kaphatok meg - suttogta.
Grace odanyúlt, és megérintette a karját. A férfi megszorította a kezét, az ajkához emelte, és lágyan megcsókolta az ujjai végét.
A vonzó arcon tükröződő vágy belehasított Grace-be.
- Keress egy könyvet, és ígérem, jól viselem magam - mondta a férfi.
Grace nyelt egyet, ahogy a férfi otthagyta. Aztán a pillantása régi Iliászára esett. Elmosolyodott. Ezt szeretni fogja, ebben biztos volt.
Megragadva a könyvet, visszament a földszintre, Iulianosz a kanapé előtt ült.
- Találd ki, mit hoztam! - mondta Grace izgatottan.
- Fogalmam sincs. Vigyorogva felemelte a könyvet.
- Az Iliászt!
A férfi kedve azonnal felderült, és Grace-re villantotta csábító mosolyát.
- Szavalj nekem, ó, istennőm!
- Rendben van - válaszolta, és odaült mellé. - És valaminek még jobban fogsz örülni: itt van az eredeti görög, és a fordítás is.
Odanyújtotta neki.
A férfi úgy nézett a kötetre, mintha felbecsülhetetlen kincshez jutott volna. Felütötte a könyvet.
Azonnal mohón falni kezdte az oldalakat, kezével áhítatosan simítva végig az ógörög írásjeleken.
Nem hitte el, hogy ennyi év után újra láthatja leírva anyanyelvét. Olyan rég volt, amikor utoljára megpillantotta valahol, a karján kívül.
Mindig is szerette az Iliászt és az Odüsszeiát. Kisfiúként órákat töltött elbújva a barakkok mögött, újra-és újraolvasva a pergameneket, vagy kilopódzott a városba, hogy meghallgathassa az énekmondókat.
Igazán jól megértette, hogyan érez Grace a könyvei iránt. Ő is hasonló volt fiatalkorában. Minden adandó alkalmat megragadott, hogy elmenekülhessen a fantázia világába, ahol a hősök mindig győzedelmeskedtek. Ahol a démonokat és a gazembereket legyőzték. Ahol az anyák és az apák szerették a gyerekeiket.
A történetekben nem volt éhség, nem volt fájdalom. Szabadság volt, és remény. Ezekből a történetekből sajátította el a könyörületet és a kedvességet. A becsületet és a tisztességet. Grace mellette térdelt.
- Hiányzik a hazád, nem?
Iulianosz félrenézett. Egyedül a gyerekei hiányoztak neki.
Kirianosztól eltérően, ő sosem szerette a háborút. A halál és a vér bűzét, a haldoklók nyögéseit. Csak azért harcolt, mert ezt várták el tőle. És azért lett belőle vezér, mert, ahogy Platón írta, mindenkinek létezik egy természetéből fakadóan legjobban hozzáillő tevékenység, melyet ideális esetben űznie kell. És ő mindig is vezető volt, nem az, aki másokat követ.
Nem, igazából nem hiányzott neki, csak...
- Az volt minden, amit ismertem.
A lány megérintette a vállát, de a világosszürke szempárban tükröződő aggodalom lágyította meg igazán a férfit.
- Szeretted volna, hogy a fiad katona legyen?
Iulianosz megrázta a fejét.
- Soha nem akartam volna, hogy úgy összekaszabolják fiatalkorában, mint annyi jó katonámat - mondta rekedt hangon. - Eléggé ironikus, nem? Még azt sem engedtem meg neki, hogy megtartsa a játék kardot, amelyet Kirianosz hozott neki születésnapjára, vagy hogy az enyémhez hozzányúljon, amikor otthon voltam.
Grace megérintette a férfi nyakát, és magához húzta. Olyan hihetetlenül megnyugtató volt az érintése. Olyan meleg. A férfit sajgó magányosság töltötte el.
- Hogy hívták?
Iulianosz nyelt egyet. Nem mondta ki fennhangon gyermekei nevét haláluk napja óta. Nem volt bátorsága hozzá. De most mégis szerette volna megosztani a lánnyal.
- Atolykosznak. A lányomat pedig Kallisztának. Grace mosolyába szomorúság vegyült, mintha megosztaná vele elvesztésük felett érzett fájdalmát.
- Gyönyörű nevük volt.
- Gyönyörű gyerekek voltak.
- Ha valamennyire is hasonlítottak hozzád, el is hiszem.
Ez volt a legkedvesebb dolog, amit valaha valaki mondott neki.
Iulianosz végigfuttatta kezét a lány haján, és hagyta, hogy a selymes fürtök kényeztessék a tenyerét. Behunyta a szemét; szeretett volna örökre így maradni.
Beléhasított a félelem, hogy el kell engednie a lányt. Sosem szeretett arra gondolni, hogy hamarosan ismét elnyeli egyszemélyes pokla, de most elborzasztotta a gondolat, hogy sosem láthatja többé, sosem érezheti bőrének édes illatát, sosem simíthatja többé tenyerével arcának meleg pírját...
Ez több volt annál, mint amit el tudott viselni.
Nagy istenek, és azt hitte eddig, hogy tudja, mit jelent a szenvedés.
Grace visszahúzódott, gyengéden szájon csókolta, aztán felemelte a könyvet.
Iulianosz nyelt egyet. A lány meg akarta szabadítani; és ő századok óta először, szabadulni akart.
Még mélyebbre csúszott a padlón, hogy Grace rá tudjon támaszkodni. Szerette a lány ránehezedő súlyának érzését. A mellkasára, a karjára hulló hajának érintését.
A padlón feküdtek egészen a hajnal első sugaráig; Iulianosz hallgatta, ahogy a lány Odüsszeuszról és Akhilleuszról olvas fel neki.
Figyelte, ahogy Grace a fáradsággal küzdve tovább olvasott. Az óra épp hármat ütött, amikor ásított, és új oldalra lapozott.
Megpróbált pislogni, hogy nyitva tartsa a szemét, de már túlságosan kimerült volt. Végül behunyta a szemét, és elaludt.
Iulianosz mosolygott magában, miközben kivette a kezéből a könyvet, és félrerakta. Megsimogatta az arcát, miközben nézte őt.
Nem volt álmos. Nem akarta egy percét sem elmulasztani az időnek, amíg vele lehet. Amíg nézheti, megérintheti. Feloldódhat a jelenlétében. Legszívesebben örökké így tenne.
Még soha nem töltött egy estét így, egyszerűen csak kényelmesen heverve egy nővel, anélkül, hogy az a testét tapogatta volna, követelve, hogy ő is megérintse, hogy belehatoljon.
Az ő korában a férfiak és a nők nem töltöttek túl sok időt együtt. Amikor épp otthon volt, Pénelopé ritkán szólt hozzá. Tulajdonképpen úgy általában eléggé kevés érdeklődést mutatott iránta.
Azokon az éjszakákon, amikor megkívánta, az asszony nem utasította vissza. De magától soha nem áhítozott az érintésére. Közeledésével mindig képes volt tüzes választ csiholni a testéből, de a szívéből sosem.
Megsimogatta Grace éjsötét haját, élvezte, ahogy a keze köré simult. Tekintete a gyűrűjére esett. Halványan csillogott a fényben.
Lelki szemeivel vérrel borítva látta. Újra érezte, amint belevágott az ujjába, amikor a kardját forgatta a csatában. Ez a gyűrű nagyon sokat jelentett neki, és nem volt könnyű kiérdemelni. A homloka verítéke, a húsát égető csapások tették érdemessé rá. Drágán szerezte, de megérte.
Mert volt idő, amikor, ha nem szerették is, de tisztelték. Halandó életében ez volt számára a legfontosabb.
Sóhajtva hátradőlt a kanapé párnáira, és behunyta a szemét.
Amikor végül elnyelte az öntudatlanság, nem a múlt árnyai kísértették álmában, hanem egy nevető világosszürke szempár, mellkasára omló éjsötét haj és meleg, bársonyos hang, amely idegen, és mégis valahogy ismerős szavakat olvasott.
Grace bágyadtan nyújtózott ébredés után. Kinyitotta a szemét, és meglepve látta, hogy feje Iulianosz mellkasán nyugszik. A férfi jobb kezével az ő hajába túrt, és mély, egyenletes légzése elárulta, hogy még mindig alszik.
Felnézett az arcába. Pihentnek tűnt, majdhogynem gyermekinek.
Ekkor Grace rájött, hogy a férfi rémálma nem tért vissza. Átaludta az éjszakát.
Magában mosolyogva, csendben felkelt, nem akarva felébreszteni.
De nem sikerült. Abban a pillanatban, hogy felegyenesedett, Iulianosz szeme kinyílt; tüzes tekintettel nézett rá.
- Grace - lehelte.
- Nem akartalak felkelteni.
- Semmi baj.
Grace a lépcső felé intett. - Az emeltre indultam, zuhanyozni. Be kell zárnom az ajtót?
Perzselőn pásztázta végig a tekintetével.
- Nem, azt hiszem, tudok viselkedni. Grace nevetett.
- Ha jól emlékszem, ezt már hallottam párszor.
A férfi nem válaszolt.
Grace felment az emeletre, és gyorsan lezuhanyozott.
Amikor végzett, átment a hálószobába; Iulianoszt az ágyon fekve találta, amint az Iliászban lapozgatott.
Felnézve, hitetlenkedve vette észre, hogy a lányt egy törülközőn kívül más nem takarja. A szeplői buján felvillantak, lángra gyújtva a férfi testét.
- Csak összeszedem a ruháimat, és...
- Ne! - mondta a férfi parancsoló hangsúllyal.
- Ne? - kérdezte Grace hitetlenkedve. A férfi arckifejezése meglágyult.
- Jobban szeretném, ha itt öltöznél fel.
- Iulianosz...
- Kérlek.
Grace kényelmetlenül feszengett. Soha nem művelt hasonlót életében.
- Nagyon szépen kérlek - szólt ismét, árnyalatnyi mosollyal a hangjában.
Melyik nő lenne képes nemet mondani erre a tekintetre?
Bizalmatlanul nézett rá.
- Ne merészelj nevetni! - mondta, ahogy habozva szétnyitotta a törülközőt.
A férfi éhes tekintetet vetett a mellére.
- Egészen biztos lehetsz benne, hogy a nevetés meg sem fordult a fejemben.
Aztán kiszállt az ágyból. Úgy mozgott, akár egy kecses ragadozó; kinyitotta a fiókot, ahol Grace az alsóneműit tartotta. A lányon furcsa borzongás vett erőt, miközben nézte, hogy a férfi a bugyijai között matat, míg meg nem találta azt a fekete selyemalsót, amelyet Selena vett neki tréfás ajándékul.
Előhúzta, és letérdelt elé, hogy feladja rá. Grace forró testtel, levegőért kapkodva nézett le aranyló fejebúbjára. Felemelte a lábát, és engedte, hogy a férfi öltöztesse.
Ahogy Iulianosz felcsúsztatta a selymet a lábszárán, és csókokkal követte útját, Grace megremegett. A férfi széttárta ujjait a bőrén, a végsőkig ingerelve ezzel érzékeit. Ráadásul, amikor a bugyi a helyére került, könnyedén megcirógatta a lába közét, mielőtt elhúzódott volna.
Aztán elővette az alsóhoz illő melltartót.
Grace, mint egy akarat nélküli baba, hagyta, hogy ráadja. A férfi megsimította a mellbimbóját, miközben bekapcsolta a középső csatot. Aztán kezét becsúsztatva a selymes anyag és a lány bőre közé, forrón megcirógatta, amitől Grace egész testében szikrák gyúltak.
Iulianosz lehajtotta a fejét, és ajkára tapasztotta ajkát. Egyfolytában úgy érezte, hogy tűz kering az ereiben, azt követelve, hogy tegye magáévá a lányt. Követelve, hogy könnyítsen ágyéka fájdalmán, ha csak időlegesen is.
Grace felnyögött, ahogy a férfi erősebben csókolta, az akaratereje elpárolgott; érezte, hogy felemeli és az ágyra fekteti. Ösztönösen a férfi csípője köré fonta a lábát, és felszisszent az érzésre, ahogy az acélos pénisz az ölének feszült.
Iulianosz végigfuttatta kezét a lány hátán. Grace meztelen, vizes testének képe beleégett az elméjébe. Majdnem elérkezett ahhoz a ponthoz, ahonnan nincs visszaút, amikor éles fény hasított át a szobán.
Iulianosznak káprázott a szeme; elhúzódott a lánytól.
- Ezt te csináltad? - kérdezte Grace kifulladva, tisztelettel pillantva a férfira.
Iulianosz nevetve rázta a fejét.
- Bárcsak én lennék érte a felelős, de azt hiszem, más forrásból jött.
Körbenézett a szobában, és tekintete az ágyra vetődött. Meglepetten pislogott. Ez lehetetlen...
- Mi az? - kérdezte Grace, és megfordult, hogy odanézzen.
- A pajzsom - válaszolta, még mindig kételkedve abban, amit lát.
Már századok óta nem látta a pajzsát. Megkövülve bámulta, ahogy az ágy közepén hevert, halványan csillogva a fényben.
Minden horpadást és karcot jól ismert, pontosan emlékezett az ütésekre, amelyek a sérüléseket okozták.
Félve, hogy csak álmodik, kinyújtotta a kezét, és megérintette Athénének és baglyának bronz domborművű képét.
- És a kardod is?
Megragadta Grace kezét, mielőtt még a lány hozzáérhetett volna a kardhoz.
- Ez Kronosz kardja. Sose érj hozzá. Ha valaki megérinti, akinek nem Kronosz vére folyik az ereiben, annak örök életére megégeti a kezét.
- Tényleg? - kérdezte Grace, lecsúszva az ágyról.
- Tényleg.
Grace komoly tekintettel, homlokát ráncolva nézett az ágyra.
- Miért vannak itt?
- Nem tudom.
- Ki küldte őket?
- Nem tudom.
- Hát ebből nem sokat tudunk meg.
Iulianosz szemlátomást nem figyelt hangjának szarkasztikus élére. Grace nézte, ahogy a pajzsára mered. Végigfuttatta rajta a kezét, mint egy szerető apa, aki rátalált rég elvesztett gyerekére.
Kihúzta a kardot a matracból, és az ágy alá dugta.
- Nehogy elfeledkezz róla, hogy itt van! - mondta komolyan. - Még véletlenül se érintsd meg soha.
Homlokán elmélyült a ránc, ahogy fölemelkedett, és a pajzsra nézett.
- Az anyám küldhette. Csak ő vagy az egyik fia képes erre.
- Vajon miért csinálta?
Iulianosz összeszűkült szemmel idézte emlékezetébe mindazt, amit a kard legendájáról tudott.
- Biztos vagyok benne, hogy arra az esetre küldte, ha szembe kellene néznem Priaposszal. Kronosz kardját az Igazság Kardjaként is szokták emlegetni. Nem ölné meg, de általa rákényszeríthetném, hogy elfoglalja helyemet a könyvben.
- Komolyan beszélsz?
A férfi bólintott.
- Megérinthetem a pajzsot?
- Persze.
Grace végigsimított a fekete és arany berakásokon, melyek Athénét és a baglyát ábrázolták.
- Gyönyörű - mondta áhítattal.
- Kirianosz csináltatta nekem ajándékba, amikor főparancsnok lettem.
A lány megérintette az Athéné képmása alá vésett feliratot.
- Mit jelentenek ezek a szavak?
- „Inkább a halál, mint a becstelenség” - mondta; a szavak összeszorították a torkát.
Elmélázva mosolygott, ahogy visszaemlékezett a csatában mellette álló Kirianoszra.
- Kirianosz pajzsára az volt írva: „A zsákmány a győztesé”. Csata előtt mindig rám nézett, és így szólt: „Tiéd lehet a dicsőség, adelphos, nekem meg hagyd meg a szajrét.”
Grace elgondolkodott a férfi hangjából kicsengő különös felhangon. Megpróbálva elképzelni, hogyan festhetett a pajzzsal a karján, közelebb húzta magához.
- Kirianosz? Ő az, akit keresztre feszítettek?
- Igen.
- Nagyon kedvelted őt, nem? A férfi szomorúan mosolygott.
- Azért eltelt egy kis idő, mire megkedveltem. Amikor huszonhárom éves voltam, a nagybátyja a parancsnokságom alá helyezte a legszigorúbb figyelmeztetés kíséretében, hogy mi várna rám, ha hagyom, hogy őfelsége megsebesüljön.
- Herceg volt?
Iulianosz bólintott.
- És nem ismerte a félelmet. Alig húszéves volt, minden csatába és harcba habozás nélkül azonnal belevetette volna magát, senkitől nem félt. Úgy tűnt, minden egyes pillanatban ki kell húznom valami különös veszedelemből. De nehezemre esett gyűlölni. Forrófejűsége ellenére nagyszerű humorérzéke volt, és hűséges is volt, a végsőkig.
Végigfuttatta a kezét a pajzson.
- Bárcsak ott lettem volna, hogy megmenthessem a rómaiaktól.
Grace együtt érzőn megszorította a karját.
- Biztos vagyok benne, hogy ti ketten átverekedtetek volna magatokat bárkin és bármin.
A férfi szeme szikrákat vetett ezekre a szavakra.
- Amikor a seregeink együtt vonultak, legyőzhetétlenek voltunk. - Állkapcsa megfeszült, ahogy a lányra nézett. - Csak idő kérdése lett volna, hogy Rómát meghódítsuk.
- Miért akartátok ti ketten annyira legyőzni Rómát?
- Megesküdtem, hogy elpusztítom Rómát, miután bevették Pyrmariát. Hívtak bennünket Kirianosszal, de mire odaértünk, már késő volt. A rómaiak hidegvérrel feldúltak mindent, legyilkoltak minden nőt és gyermeket a városban. Sosem láttam még olyan mészárlást. - Szeme elsötétült. - Miközben a halottakat próbáltuk eltemetni, a rómaiak rajtunk ütöttek.
Grace elborzadt ezekre a szavakra.
- Mi történt?
- Űzőbe vettem Liviust, és már majdnem megöltem, amikor Priaposz közbelépett. Villámot hajított a lovamra, és az állat levetett a rómaiak közé. Biztos voltam benne, hogy végem; aztán a semmiből ott termett Kirianosz. Visszaverte Livius támadását, miközben én lábra álltam. Livius kiadta a parancsot a visszavonulásra, és eltűnt, mielőtt megölhettük volna.
Grace rájött, hogy Iulianosz épp mögötte áll, teste annyira közel az övéhez, hogy érezte a belőle áramló meleget. A matracra támaszkodott mellette, mellkasát a hátához préselte.
Grace összeszorította a fogát a vágy erőteljes hullámára. A férfi nem ölelte át, de az érzékei elleni támadás éppoly alapos volt. Lehajtotta a fejét, és a nyakába szimatolt.
Nyelvének érintése a bőrén a lány összes hormonját felgyújtotta. Grace homorított, melle bizsergett. Ha most nem állítja le a férfit...
- Iulianosz - lehelte, de hangjából igencsak hiányzott az a figyelmeztető tónus, amit szeretett volna belevinni.
- Tudom - suttogta. - Már indulok is, és veszek egy hideg zuhanyt. - Ahogy kiment a szobából, Grace még hallotta, amint mérgesen morog magában. - Egyedül.
Miután megreggeliztek, Grace eldöntötte, hogy megtanítja Iulianoszt vezetni.
- Ez egyszerijén nevetséges - mondta a férfi, ahogy beálltak a gimnázium parkolójába.
- Jaj, gyerünk már - cukkolta a férfit -, egy kicsit sem vagy kíváncsi?
- Nem.
- Nem? Felsóhajtott.
- Na jó, egy kicsit.
- Hát akkor képzeld csak el, hogy amikor visszatérsz majd Makedóniába, miket mesélhetsz az embereidnek a nagy fémszörnyetegről, amit vezettél... körbe-körbe egy parkolóban.
A férfi meglepődve bámult rá.
- Ez azt jelenti, hogy kibékültél azzal, hogy elmegyek?
Nem, akarta kiáltani Grace. Ehelyett csak sóhajtott. A lelke mélyén tudta, soha nem kérné a férfitól, hogy adjon föl mindent, ami valaha volt, és maradjon vele.
Makedóniai Iulianosz egy hős. Egy legenda.
Soha nem lehet belőle simulékony modorú huszonegyedik századi ember.
- Tudom, hogy nem tarthatlak vissza. Nem holmi elveszett kutyakölyök vagy, akit befogadtam.
Iulianosz megfeszült e szavakra. Mennyire jellemzők voltak a lányra. Épp ettől volt olyan átkozottul nehéz elhagynia. Hogy hagyhatná itt az egyetlen nőt, aki valaha emberszámba vette?
Nem tudta, miért akarja Grace vezetni tanítani, de úgy tűnt, szívesen osztaná meg vele az ő világát. És valamilyen okból, amibe nem mert egészen belegondolni, szerette volna boldognak látni a lányt.
- Nos, rendben van, mutasd meg, hogy kell megszelídíteni ezt a vadállatot.
Grace leparkolt az autóval, és helyet cseréltek.
Ahogy Iulianosz beszállt, Grace beleborzongott a látványba, amint az egy méter kilencvenvalahány centis pasi megpróbálja beszorítani magát az ő egy méter ötvennyolc centis helyére.
- Elfelejtettem hátrahúzni az ülést. Bocs.
- Sem lélegezni, sem mozogni nem tudok, de jól vagyok.
Grace felnevetett.
- Van egy kar az ülés alatt. Húzd meg, és akkor hátra tudod tolni az ülést.
Iulianosz próbálkozott, de olyan szorosan össze volt préselődve, hogy nem érte el a kart.
- Várj - mondta Grace. - Majd én.
Iulianosz hátravetette a fejét, ahogy a lány a combjára hajolt, melle a lábához szorult, és a térde között nyúlkált. A férfiassága azonnal válaszolt a mozdulatra, keményen és forrón.
Amikor a lány, miközben a szabályozókarral küszködött, az ágyékára fektette az arcát, a férfi úgy érezte, ebbe rögvest belepusztul.
- Tudod, hogy tökéletes pozícióban vagy a...
- Iulianosz! - vágott a szavába Grace. Visszahúzódott, és látta a férfi farmerjának domborodását. - Sajnálom.
- Én is - lehelte a férfi.
Sajnos Grace-nek még az ülést is hátrább kellett csúsztatnia, úgyhogy Iulianosz kénytelen volt megint elszenvedni az előbbi helyzetet.
Fogcsikorgatva kinyújtotta egyik kezét a feje fölé, és megragadta a fejtámaszt. Minden erejével küzdött, nehogy behódoljon a testében dúló heves vágynak.
- Jól vagy? - kérdezte Grace, ahogy hátrább engedte az ülést, és visszaült a helyére.
- O, igen - válaszolta szarkasztikusan. - Egészen jól, tekintve azt a tényt, hogy sétáltam már izzó parázson, ám az kevésbé fájt, mint az ágyékom jelen pillanatban.
- Mondtam, hogy sajnálom. A férfi válaszul csak ránézett.
Grace gyengéden megütögette a karját.
- Oké, eléred a pedálokat?
- Én a te pedáljaidat szeretném elérni...
- Iulianosz! - vágott a szavába Grace újra. A pasi igazán túl buja volt. - Koncentrálnál, kérlek?
- Rendben, koncentrálok.
- Nem a mellemre, úgy értem.
A férfi éhes tekintete az ölére vándorolt.
- És oda sem.
Legnagyobb megdöbbenésére Iulianosz előrebiggyesztette alsó ajkát, mint egy duzzogó gyerek. Ez az arckifejezés annyira nem volt jellemző rá, hogy Grace ismét elnevette magát.
- Nos - mondta -, az első pedál a bal szélen a kuplung, a középső a fék és a jobb szélső a gáz. Emlékszel, mit mondtam róluk?
- Emlékszem.
- Akkor jó. Szóval, az első teendőd, hogy megnyomod a kuplungot, és visszahúzod a sebességváltót. - Rátette a férfi kezét a sebességváltóra, és megmutatta neki, hogy mozgassa le és fel.
- Tudod, Grace, igazán nem kéne azt előttem dédelgetned. Ez már kegyetlenség.
- Iulianosz! Figyelsz rám? Csak azt próbálom megmutatni, hogyan kell sebességet váltani!
A férfi felhorkantott.
- Bárcsak az én sebességváltómmal bánnál így! Grace rámorgott.
Iulianosz, szemében ördögi csillogással, dacosan nézett vissza rá.
Aztán megpróbált tolatni, de túl hamar engedte fel a kuplungot, és lefullasztotta a motort.
- Nem ezt kéne csinálnom, igaz? - kérdezte.
- Nem, hacsak nem szeretnéd összetörni a kocsit, Iulianosz sóhajtott, és újra megpróbálta.
Egy órával később még mindig nem tudott körbevezetni a parkolóban anélkül, hogy járdának ne ment volna, vagy le ne fullasztotta volna a motort. Grace megadta magát a kudarcnak.
- Még szerencse, hogy jobb hadvezér voltál, mint sofőr.
- Ha-ha - mondta szarkasztikusan, de volt valami csillogás a szemében, ami elárulta, hogy nem igazán érzi magát megbántva. - Csak annyit hozhatok fel védelmemre, hogy az előző kocsim egy harci szekér volt.
Grace rámosolygott.
- Nos, mi nem háborúzunk az utakon, Iulianosz szkeptikusan válaszolt.
- Ezt éppen nem mondanám. Elfelejtetted, hogy láttam az éjszakai híradót.
Levette a gyújtást.
- Azt hiszem, most hagylak egy kicsit vezetni.
- Lehet, hogy bölcsebb lenne. Nem igazán engedhetek meg magamnak egy új autót.
Kiszállt, hogy ismét helyet cseréljenek. De ahogy összetalálkoztak a csomagtartónál, Iulianosz elkapta egy forró csókra, ami teljesen megszédítette Grace-t. A férfi kezébe fogta a kezét, és keskeny csípőjéhez szorította, miközben az ajkát harapdálta.
Szent isten, hozzá tudna szokni ehhez az ember lánya. Tényleg.
Iulianosz hátrább húzódott.
- Hazaviszel, és hagyod, hogy jó alaposan megharapdáljam egyéb testrészeidet is. Mit szólsz hozzá?
Igen, persze hogy hagyná, de pont ezért nem tűnt jó ötletnek. Már ettől az egy csóktól is annyira magánkívül volt, hogy meg sem bírt szólalni.
Iulianosz elmosolyodott a lány arcán tükröződő bódult, éhes kifejezés láttán. Grace úgy meredt rá, mintha még mindig érezné a csókját az ajkán. Ebben a pillanatban jobban kívánta a lányt, mint korábban bármikor. Szerette volna kiszedni a copfját összefogó hajgumit, hogy érezze, amint a haja elborítja a mellkasát.
Mennyire szerette volna, ha ismét a házban lennének, ahol lehámozhatná róla a sortját, és hallhatná élvezetének édes kis hangjait, ahogy...
- Az autó - szólalt meg Grace pislogva, mintha álomból ébredt volna. - Az autóba akartunk visszaülni.
Iulianosz könnyedén arcon csókolta. Miután mindketten beszálltak, és bekötötték magukat, Grace vetett rá egy oldalpillantást.
- Tudod, azt hiszem, van két dolog New Orleans-ban, amit meg kéne tapasztalnod.
- Az első számú, hogy téged...
- Hagyd már abba! Megköszörülte a torkát.
- Rendben, mi az a kettő?
- A Bourbon Street és a modern zene. Az egyikről már most tudok gondoskodni - mondta, és bekapcsolta a rádiót.
Felnevetett, ahogy felismerte a Forróvérűt a Foreginertől. Milyen találó, tekintve a hallgatóságot.
Iulianosz odafigyelt, de nem úgy tűnt, mint akit lenyűgözött a szám.
Grace adót váltott.
Iulianosz a szemöldökét ráncolta a hirtelen változásra.
- Mit csináltál?
- Átkapcsoltam egy másik adóra. Csak meg kell nyomnod ezeket a gombokat.
A férfi játszott egy ideig a rádióval, aztán talált egy állomást, ahol a Szerelmi fájdalom szólt, a Nazarethtől.
- Érdekes a zenétek.
- Nem hiányzik a tiétek?
- Mivel a legtöbbször a dudák és a dobok zenéjét hallottam, ahogy csatába kísértek minket, nem. Azt hiszem, tetszik, amit most hallok.
- Tetszik, de mi? - kérdezte Grace könnyedén. - A zene, vagy az, amiről szól: hogy a szerelem fáj?
A humor lehervadt a férfi arcáról.
- Mivel sosem ismertem a szerelmet, nem tudhatom, fáj-e, vagy sem. De nem tudom elképzelni, hogy az, ha szeretnek, tud annyira fájni, mint ha nem.
Grace szíve összeszorult e szavakra.
- Szóval - kérdezte, csak hogy témát váltson -, mit fogsz tenni azután, hogy hazaérkezel?
- Még nem tudom.
- Biztosan mész, és seggbe rúgod Scipiót, nem? Nevetve válaszolt.
- Hát az jó lenne.
- Miért? Mit követett el ellened?
- Az utamba állt.
Nem erre a válaszra számított.
- Nem szereted, ha bárki az utadba áll, igaz?
- Miért, te igen?
- Ha jobban belegondolok, azt hiszem, nem.
Mire elértek a Bourbon Streetre, hullámzott a szombat délutáni tömeg. Grace az arcát legyezgette a tikkasztó forróság ellen.
Iulianoszra nézett, aki még izzadni is csábítóan izzadt. Nedves haja vonzó fürtökben hullott homlokába, és amint felvette azt a napszemüveget... ó, bébi!
Persze a megjelenésén sokat dobott a széles vállát kiemelő fehér póló és a kockás hasa is. Ahogy tekintete végigsiklott a férfi gombos farmerján, azt kívánta, bárcsak kevésbé testhezálló fazont választott volna.
De ha magabiztos, megnyerő járását is tekintetbe veszi, kételkedik benne, hogy bármilyen trottyos nadrág képes lenne elrejteni ezt a nyers, nyilvánvaló szexuális kisugárzást.
Iulianosz megtorpant, ahogy elhaladtak egy sztriptízklub előtt. Javára írható, hogy nem tátotta el a száját a kirakatban parádézó hiányosan öltözött nők láttán, de Grace így is elég nyilvánvalóan érzékelte megrökönyödését.
Az egzotikus táncosnő, aki úgy bámult lulianoszra, mintha legalábbis be akarná kebelezni, beharapta telt alsó ajkát, majd nyelvével szuggesztív kört írva le, megnyalta a száját; mindeközben a mellét markolászta. Begörbített ujjával intett a férfinak.
Iulianosz elfordult.
- Soha nem láttál hasonlót, igaz? - kérdezte Grace, próbálva elrejteni kényelmetlen érzését a nő viselkedése, és megkönnyebbülését Iulianosz reagálása láttán.
- Róma - válaszolta Iulianosz egyszerűen. Grace nevetett.
- Azért ők nem voltak ennyire dekadensek, vagy igen?
- Meg lennél lepve. Itt legalább senki nem orgiázik a nyílt... - elhallgatott, amikor elmentek egy sarokban tevékenykedő pár mellett. - Felejtsd el.
Grace felnevetett.
- Ó, bébi - kiáltott Iulianosz után egy kurva, ahogy elhaladtak egy újabb klub mellett -, gyere be, és ingyen csinálom veled!
A férfi megrázta a fejét anélkül, hogy lassított volna. Grace belekapaszkodott a karjába, és megállította.
- A nők az átok előtt is így viselkedtek veled?
Iulianosz bólintott.
- Ez volt az oka, hogy Kirianosz volt az egyetlen barátom. A körülöttem lévő férfiak nem bírták elviselni a rám háruló figyelmet, azt, ahogy a nők követtek mindenhová, ahová csak mentem, és próbáltak a páncélom alá nyúlkálni.
Grace elgondolkodott a hallottakon.
- És biztos vagy benne, hogy ezek közül a nők közül egyik sem szeretett?
Furcsállva nézett rá.
- A szerelem és a vágy nem ugyanaz. Hogy szerethetnél valakit, akit nem ismersz?
- Azt hiszem, igazad van. , Elindultak az utcán.
- Mesélj a barátodról. Őt miért nem zavarta, ahogy a nők nyomultak rád?
Iulianosz felvillantotta gödröcskés mosolyát.
- Kirianosz halálosan szerelmes volt a feleségébe, és nem is érdekelhette volna kevésbé a többi nő. Sosem látott vetélytársat bennem.
- Találkoztál valaha a feleségével?
Megrázta a fejét.
- Bár ezt sosem beszéltük meg, azt hiszem, mindketten nagyon rossz ötletnek tartottuk volna.
Grace figyelte, ahogy a férfi arckifejezése megváltozott. Biztosra vette, hogy Kirianoszra gondol.
- Hibáztatod magad azért, ami vele történt, ugye? Iulianosz összeszorította a fogát a gondolatra, mit érezhetett Kirianosz, amikor elfogták a rómaiak. Tekintve, milyen régóta ácsingóztak rá a rómaiak, hogy legyőzzék őket, nem volt nehéz elképzelni, mit művelhettek Kirianosszal, mielőtt elvették az életét.
- Igen - mondta csöndesen. - Tudom, hogy az én hibám. Ha nem ingereltem volna fel Priaposzt, ott lehettem volna, és segíthettem volna Kirianosznak.
És még valamiben nem kételkedett: Kirianosz végzetében jelentős szerepet játszott, hogy a férfi elég bolond volt vele barátkozni.
Iulianosz felsóhajtott.
- Egy briliáns élet veszett kárba. Ha valaha megtanulta volna kordában tartani a vakmerőségét, tudom, hogy nagyszerű uralkodó válhatott volna belőle. - Megfogta a lány kezét, és gyengéden megszorította.
Csendben sétáltak; Grace azon tűnődött, mivel vidíthatná fel kicsit.
Ahogy Marié Laveau Vudu Szentélyéhez értek, Grace megállt, és beráncigálta a férfit.
Elmagyarázta neki a vudu eredetét, miközben körbejárták a csöppnyi múzeumot.
- Ó - mondta, felemelve egy férfit ábrázoló vudu-babát a pénztár melletti tárlóból. - Nem szeretnéd Priaposznak öltöztetni, és kis tűket szurkálni bele?
Iulianosz felnevetett.
- Vagy esetleg nevezzük ki Rodney Carmichaelnek?
Grace elnyomott egy mosolyt.
- Ez szakmailag eléggé elítélendő lenne tőlem, nem? De nagyon csábító.
Grace letette a babát, és megpillantott egy üvegvitrint, amelyben különböző amulettek és ékszerek voltak. A vitrin közepén egy fekete, kék és katonazöld fonalakból font nyaklánc volt, olyan bonyolult fonással, hogy úgy nézett ki, mint egyetlen vékony, fekete huzal.
- Jó szerencsét hoz a viselőjének - mondta az el-adónő, aki megneszelte az érdeklődést. - Szeretné megnézni?
Grace bólintott.
- Működik?
- Ó, persze. A fonott minta erős mágiát hordoz. Grace nem tudta, elhiggye-e, de végül is egy héttel ezelőttig azt sem hitte volna el, hogy két ittas nő életre kelthet egy makedón hadvezért.
Kifizette a nyakláncot, és Iulianosz felé fordult.
- Hajolj le - mondta neki. A férfi kétkedőn nézett.
- Gyerünk - sürgette -, a kedvemért!
Az eladónő rájuk nevetett, ahogy Grace Iulianosz nyakába erősítette a fonatot.
- Ennek a fiúnak nincs szüksége szerencseamulettre, kedveském, inkább egy olyan varázslat kellene neki, amellyel távol tarthatja azokat a nőket, akik a hátsóját bámulják, miközben lehajol.
Grace Iulianosz háta mögé pillantott, és valóban meglátott három nőt, akik a férfi fenekére meredtek. Most először érezte a féltékenység maró fullánkját.
Az érzés azonban elenyészett, amikor Iulianosz, mielőtt felegyenesedett volna, gyengéden arcon csókolta. Vásott arckifejezéssel, birtoklón karolta át Grace-t.
Ahogy elmentek a nők előtt, Grace nem tudta elnyomni álnokságát. Odaszólt nekik:
- Meztelenül még jobban néz ki.
- Te aztán igazán tudod, édesem - szólt Iulianosz. Feltette a napszemüvegét, aztán karját a lány válla köré kanyarította. Grace átölelte a derekát, és becsúsztatta kezét a férfi farmerjának elülső zsebébe. Iulianosz magához szorította a lányt.
- Tudod - suttogta a fülébe -, ha egy kicsit mélyebbre szeretnéd csúsztatni a kezedet a zsebemben, egy cseppet sem ellenkeznék.
Grace megszorította, de hagyta a kezét, ahol volt. A három nő féltékeny tekintete még sokáig elkísérte őket.
Vacsorázni Mike Anderson tengeri éttermébe vitte Iulianoszt. Összerezzent, amikor kihozták és Iulianosz elé tették az osztrigát.
- Pfuj - mondta, ahogy a férfi lenyelt egyet, Iulianosz megbántva ráncolta a szemöldökét.
- Nagyon finom!
- Nem hiszem el.
- Csak azért, mert nem tudod, hogy kell ezt enni.
- Dehogynem. Kinyitod a szádat, és hagyod, hogy az a nyálkás izé lecsússzon a torkodon.
Iulianosz ivott egy korty sört.
- Igen, ez az egyik módja.
- Te is pont így etted az előbb.
- Ez igaz, de kipróbálnál egy másik módszert?
Bizonytalanul rágta a szája szélét. Volt valami a férfi viselkedésében, ami arra utalt, hogy nagyon veszélyesnek bizonyulhat elfogadni ezt a próbatételt.
- Nem tudom.
- Bízol bennem?
- Nem igazán – csúfolódott.
Iulianosz vállat vont, és ivott egy újabb korty sört.
- Te tudod.
- Na jó, rendben - engedett Grace, immár túl kíváncsian ahhoz, hogy meghátráljon. - De ha öklendezni kezdenék, én szóltam.
Iulianosz a lábával átkulcsolta Grace székét, és közelebb húzta magához, annyira, hogy a combjuk összeért. Beletörölte a kezét a nadrágjába, és felemelte a legkisebb osztrigát a tányérról.
- Nos, akkor - suttogta a fülébe. Átkarolta a vállát. - Hajtsd hátra a fejedet.
Grace úgy tett. A férfi megsimogatta a nyakát, apró szikrákat gyújtva szerte a testében. Grace nyelt egyet, meglepődve érintése gyengédségétől.
- Nyisd ki a szád - lehelte Iulianosz, miközben orrával a nyakába szimatolt.
Grace engedelmeskedett.
A férfi megbillentette az osztrigát, és becsúsztatta a szájába. Miközben az osztriga lecsúszott a lány torkán, a férfi végigfuttatta a nyelvét a nyakán, az ellentétes irányba.
Grace megremegett a váratlan érzésre. A melle megfeszült, és jeges bizsergés szaladt végig a gerincén. Hihetetlen volt! És most az egyszer az osztriga ízét sem bánta.
Az arca kigyulladt, amikor rádöbbent, hol is vannak. Kinyitva a szemét különösen hálás volt, hogy egy sötét sarokban kaptak helyet.
- Na, ízlett? - kérdezte játékosan Iulianosz. Nem tudta elnyomni a mosolyt.
- Javíthatatlan vagy.
- Igyekszem az lenni, legalábbis.
- És ebben tiszteletreméltó sikereket mutathatsz fel.
Mielőtt a férfi válaszolni tudott volna, Grace-nek megszólalt a mobilja.
- Brr - mondta, és előhúzta. Akárki is az, remélte, hogy átkozottul fontos ügyben zavarja.
. Felvette a telefont.
- Grace?
Összerezzent, amikor meghallotta Rodney hangját.
- Mr. Carmichael, hogy szerezte meg ezt a számot?
- Benne volt az iratrendezőjében. Eljöttem, hogy újra lássam, de nincs itthon. - Felsóhajtott. - Annyira vártam a mai találkozást. Még mindig úgy érzem, beszélnünk kéne. De semmi baj. Oda tudok menni magához. A francia negyedben van megint, a jósnő barátnőjénél?
Grace-be belehasított a félelem. - Honnan tud a barátnőmről?
- Sok dolgot tudok magáról, Grace. Hmmm - szuszogott a telefonba. - Rózsás potpourrival illatosítja az alsóneműjét?
Grace megdermedt, félelme hegynyi méretűvé dagadt. A keze remegni kezdett.
- A házamban van?
Hallotta, ahogy a vonal másik végén fiókok nyitódnak-csukódnak. A férfi hirtelen elkáromkodta magát.
- Te szajha! - hörögte. - Ez meg kicsoda? Ki a franccal feküdtél össze?
- Hát ez már tényleg... A vonal megszakadt.
Grace annyira remegett, hogy alig tudta kikapcsolni a telefont.
- Mi a baj? - kérdezte Iulianosz, aggodalmasan összevonva a szemöldökét.
- Rodney a házamban van - válaszolta Grace remegő hangon. Közben a rendőrséget hívta, hogy értesítse őket.
- Ott találkozunk - mondta neki a rendőr. - Bármi történne is, ne menjen be, amíg oda nem érünk. Ne aggódjon.
Iulianosz megszorította a kezét.
- Remegsz.
- Csodálkozol? Csupáncsak egy pszichopata van a házamban, szagolgatja a fehérneműmet, és átkokat szór rám. Miért is remegnék?
A férfi sötétkék szeme megnyugtató védelmet sugárzott. Erősebben szorította a kezét.
- Tudod, hogy nem hagyom, hogy bántson.
- Értékelem, amit mondasz, Iulianosz, de ez a pasi egy...
- Halott, ha a közeledbe jön. Tudod, hogy nem hagylak cserben.
- Legalábbis a következő teliholdig nem.
A férfi félrenézett, és Grace látta, hogy rátapintott az igazságra.
- Minden rendben - mondta bátran. - Boldogulok, tényleg. Évek óta egyedül vagyok. Nem az első páciensem, aki zaklat. És abban is kételkedem, hogy ő lenne az utolsó.
Iulianosz szeméből kék tűz csapott ki, ahogy Grace-re nézett.
- Mégis, hány beteged zaklatott már?
- Ez nem a te problémád, hanem az enyém, Iulianosz úgy nézett rá, mintha kész lenne megfojtani.

Tizenkettedik fejezet
Grace pont akkor ért haza, amikor a rendőrség megérkezett a házához. A fiatal, testes rendőr gyanakvó pillantást vetett Iulianoszra.
- Ő kicsoda?
- Egy barátom - válaszolta Grace. A rendőr kinyújtotta a kezét.
- Rendben, kérem a kulcsait, és engedje meg, hogy átkutassam a lakást. Reynolds rendőrtiszt majd itt marad önökkel, amíg végzek.
Grace engedelmesen odanyújtotta a ház kulcsait.
A körmét rágva figyelte, ahogy a rendőr belép a házba. Könyörgök, legyen még bent Rodney.
De nem volt. A rendőrtiszt pár perccel később kijött, a fejét rázva.
- A francba - lehelte Grace.
Reynolds rendőr bekísérte Grace-t a házba; Iulianosz pár lépéssel lemaradva követte őket.
- Kérem, jöjjön be, nézzen körül, és mondja meg, hiányzik-e valami.
- Nagy felfordulást csinált? - kérdezte Grace.
- Csak a hálószobákban.
Grace szívdobogva lépett be a házba, aztán felment az emeletre, a hálószobájába.
Iulianosz követte, figyelve a lányt, ahogy mindenáron próbálja megőrizni nyugalmát. Az arca olyan sápadt volt, hogy a szeplői még jobban világítottak, Iulianosz meg tudta volna ölni a férfit, aki felelős volt mindezért. Egyetlen nőnek sem lenne szabad ennyire rettegnie, különösen nem a saját házában.
Ahogy a lépcső tetejére értek, Iulianosz meglátta, hogy a folyosó végén lévő ajtó félig nyitva áll. Grace odarohant.
- Nem! - zihálta, Iulianosz utánasietett.
A Grace arcán látott fájdalomtól elborult az agya. Annyira átérezte a gyászát, mintha a sajátja lett volna.
Könnyek áradtak a lány szeméből, ahogy végigpillantott a romhalmazon. Az ágyat szétszaggatták, a fiókokat kiforgatták, mintha maga Zephirosz söpört volna végig a szobán.
Iulianosz a válla köré fonta a karját, hogy megnyugtassa.
- Hogy volt képes ezt tenni a szobájukkal? - sírt Grace.
- Kinek a szobája ez? - kérdezte Reynolds rendőr. - Azt hittem, egyedül él.
- így igaz. Ez a szüleim szobája volt. Már meghaltak. - Grace hitetlenkedve nézett körül. Az is épp elég szörnyű volt, hogy a férfi rászállt, de ezt miért csinálta?
Végignézett a szétdobált ruhákon; azokon a ruhákon, melyek olyan sok szép pillanatra emlékeztették. Az apja ingei, melyeket hétköznap viselt a munkahelyén. Az anyja kedvenc pulóvere, amelyet Grace gyakran kölcsönkért. A fülbevalók, melyeket az apja adott az anyjának házassági évfordulójukra, közvetlenül haláluk előtt. És most mindez értéktelen kacatként szétdobálva.
De számára ezek nem voltak értéktelen dogok. Ez volt minden, ami a szüleiből maradt neki. A seb a szívéig hatolt.
- Hogy tehette ezt? - kérdezte haragtól fuldokolva.
Iulianosz a karjába vette, és erősen magához szorította. - Minden rendben, Grace - suttogta a lány hajába.
De semmi nem volt rendben. Grace kételkedett benne, hogy valaha is rendben lesz. Nem tudta elviselni a gondolatot, ahogy az az állat végigtapogatja az anyja ruháit. Hogy leszakítja a lepedőt az ágyukról. Hogy merészelte?
Iulianosz a rendőrtisztre nézett.
- Ne aggódjon - mondta a férfi. - Elkapjuk a rohadékot.
- És akkor mi lesz? - kérdezte Iulianosz.
- Azt majd a bíróság eldönti.
lulianosz viszolygó pillantással mérte végig. Bíróságok. Undort keltettek benne ezek a modem bíróságok, melyek ilyen vadállatokat hagynak szabadon garázdálkodni.
- Tudom, hogy nehéz, dr. Alexander - mondta a felügyelő. - De tényleg meg kell kérnünk, hogy nézzen körül, nem tűnt-e el valami.
Grace bólintott.
Kibontakozott Iulianosz öleléséből, és letörölte a könnyeit. Lelkiereje meglepte a férfit. Nekiállt átnézni a romokat. Iulianosz letérdelt mellé; szeretett volna a közelében maradni, hátha a lánynak megint szüksége lesz rá.
Grace, miután alaposan átvizsgálta a szobát, keresztbe fonta karját, és a rendőrre nézett.
- Semmi nem hiányzik - mondta, aztán átment a hálószobájába.
Óvatosan lépte át a küszöböt. Egy gyors pillantás elárulta, hogy ott is hasonló pusztításra számíthat. Mindkettejük ruháit alaposan összedúlták. A fehérneműk a földre hajigálva, az ágynemű szétdobálva, a matrac félrehúzva.
Bárcsak az a vadállat megtalálta volna Iulianosz kardját az ágy alatt, elkövetve azt a hibát, hogy megérinti! Legalább egy aprócska igazságtétel lett volna.
De Rodney nem találta meg a kardot. Iulianosz pajzsa is ott volt, ahol hagyta, az ágy mögött a falnak támasztva.
Grace, ahogy körülnézett szétszórt ruháin, úgy érezte, mintha erőszakot tettek volna rajta; mintha Rodney a testét fogdosta volna undorító mancsával.
Hirtelen észrevette, hogy a könyves szobácska ajtaja résnyire nyitva van. A szíve is megállt, miközben odament és kinyitotta az ajtót. Abban a pillanatban úgy érezte, mintha Rodney tényleg kitépte és megtaposta volna a szívét.
- A könyveim - suttogta.
Iulianosz odasietett a szoba másik végéből, hogy lássa, mit néz. A lélegzete is elakadt, ahogy átlesett a lány válla fölött.
Grace minden egyes könyve darabokra volt szaggatva.
- Nem, a könyveimet ne! - sírt a lány térdre hullva.
Grace remegő kézzel érintette meg az apja által írt könyvek lapjait. Pótolhatatlanok voltak. Soha többé nem nyithatja már ki őket, hogy hallja az apja hangját, amint hozzá szól a múltból. Nem veheti elő a Fekete szépséget, hogy anyja felolvasásának távoli visszhangja szálljon hozzá.
Mindez megsemmisült.
Rodney Carmichael egyetlen mozdulattal újra meggyilkolta a szüleit.
Aztán pillantása az Iliász szétszaggatott lapjaira esett. Könnyek gyűltek a szemébe, ahogy visszaemlékezett Iulianosz tekintetére, amikor megpillantotta a könyvet. Az órákra, amelyeket együtt töltöttek, ezt a gyönyörű eposzt olvasva.
Azok az órák annyira különlegesek voltak. Olyan varázslatos volt, ahogy a kanapé előtt feküdtek, elmerülve a könyv világában. Mintha a saját kis birodalmuk lett volna. A külön bejáratú mennyországuk.
- Mindegyiket megrongálta - suttogta Grace. - Te jóisten, órákat tölthetett itt!
- Asszonyom, ezek csak...
Iulianosz megragadta Reynolds rendőr karját, és visszahúzta a hálószobába.
- Ezek nem pusztán könyvek a számára - szűrte a szavakat a foga között. - Ne csúfolódjon a fájdalmán.
- O - válaszolta a rendőr zavartan. - Sajnálom, Iulianosz visszatért a szobácskába Grace-hez.
A lány magáról megfeledkezve zokogott, és a szétszaggatott könyvek lapjait simogatta.
- Miért csinálta ezt?
Iulianosz felemelte, kitámogatta a szobácskából, aztán lefektette az ágyra. Grace olyan szorosan kapaszkodott belé, hogy a férfi alig kapott levegőt, és úgy zokogott, mintha darabokra tört volna a szíve.
Abban a pillanatban Iulianosz legszívesebben megölte volna azt az embert, aki ezt tette vele.
Megcsörrent a telefon.
Grace felsikoltott, és küzdött, hogy felpattanjon.
- Csss - mondta Iulianosz, letörölve a könnyeit, és szorosan tartva a lányt. - Minden rendben. Itt vagyok. Vigyázok rád.
Reynolds odaadta a telefont.
- Vegye föl, kérem, hátha Rodney az.
Iulianosz a rendőrre meredt. Hogy lehet ilyen érzéketlen, hogy azt kéri, beszéljen azzal a veszett korccsal?
- Szia, Selena - szólt bele Grace, aztán újból sírásban tört ki, ahogy elmesélte Selenának, mi történt.
Iulianosz gondolatai kavarogtak, arra a férfira gondolt, aki betört a lány házába, és ilyen mélységesen megsebezte. Legjobban az a tény aggasztotta, hogy a férfi szemlátomást tudta, mit kell tennie. Ismerte Grace-t, és tudta, mi a fontos számára.
És ez sokkal veszélyesebbé tette, mint ahogy a rendőrség feltételezte.
Grace letette a telefont.
- Sajnálom a kitörést - mondta, letörölve a könnyeit. - Hosszú nap volt.
- Igen, asszonyom, megértjük.
Iulianosz figyelte, ahogy a lány lassan összeszedi magát, olyan akaraterőről téve tanúbizonyságot, melyet addig kevés férfinál látott.
Végigvezette a rendőröket a ház többi részén.
- Ezt a könyvet biztosan nem vette észre - jegyezte meg az egyik nyomozó, Iulianosz könyvét felmutatva.
Iulianosz kivette a könyvet Grace kezéből. Ő nem volt ebben olyan biztos, mint a rendőr. Ha a rohadék megpróbálta széttépni, csúnya meglepetésben lett volna része.
A könyvet nem lehetett megsemmisíteni. Századok alatt ő maga is számtalanszor megpróbálkozott vele. Még a tűz sem tehetett benne kárt. De a könyvről most felrémlett Iulianoszban, mennyire igazak voltak Grace korábbi szavai.
Néhány nap múlva neki mennie kell, és a lánynak senkije sem lesz, hogy megvédelmezze.
Ez a gondolat valósággal megbetegítette.
A rendőrök végül elmentek, pont, amikor Selena kocsija megállt a ház előtt. Egy magas, sötét hajú, felkötött karú férfival szállt ki a dzsipből; egyenesen a bejárathoz rohantak.
- Jól vagy? - kérdezte Selena, miközben megölelte Grace-t.
- Igen - válaszolt Grace, aztán Selena válla fölött köszöntötte a férfit. - Szia, Bili!
- Szia, Grace. Jöttünk, hogy segítsünk.
Grace bemutatta neki Iulianoszt, azután mind a négyen bementek a házba.
Ahogy beléptek, Iulianosz megállította és félrehúzta Selenát.
- Lenn tudnád marasztalni a földszinten egy kicsit?
- Miért?
- Van valami, amit el kellene intéznem. Selena a homlokát ráncolta. -
- Igen, persze.
Iulianosz megvárta, amíg Selena és Bili leülteti Grace-t a kanapéra. Aztán kiment a konyhába, felkapott pár szemeteszsákot, és elindult föl az emeletre.
Amilyen gyorsan csak tudta, igyekezett felszámolni a káoszt, hogy Grace-nek ne kelljen újra látnia. De minden darab papírral, amit megérintett, nőttön-nőtt a haragja.
Újra és újra felidéződött benne a lány gyengéd arckifejezése, ahogy féltett gyűjteményére nézett, valami olvasnivalót keresve. Behunyva a szemét, a lány haját látta, amint a mellkasára hullik, miközben felolvasott neki.
És ezekben a pillanatokban véres bosszúra vágyott.
- Úristen - szólt Bili az ajtóból. - Ezt mind a pasi csinálta?
- Igen.
- Haver, ez egy elmebeteg.
Iulianosz nem válaszolt, tovább rakosgatta a papírfecniket a szemeteszsákba. Csak a bensejében tomboló őrült bosszúvágyra tudott koncentrálni. Ehhez képest viccnek tűnt, amit Priaposz iránt érzett.
Priaposz csak őt sebezte meg. De bántani Grace-t...
Jobb, ha a sors megkegyelmez a férfinak, mert ő, Iulianosz, nem fog.
- Szóval, régóta jársz Grace-szel?
- Nem.
- Nem is gondoltam. Selena még nem mesélt rólad, bár ha jobban belegondolok, az utóbbi időben nem aggódott annyira, hogy Grace egyedül van; már vagy a születésnapja óta. Biztosan akkor találkoztál vele, ugye?
- Igen.
- Igen, nem, igen. Nem vagy valami beszédes,
igaz? ,.,
- Nem.
- Nos, értem a célzást. Majd még találkozunk, Iulianosz megtorpant, ahogy végigsimított a Pán Péter borítóján. Felemelte, és a fogát csikorgatta. Megrohanta a fájdalom. A lány ezt a könyvet szerette leginkább.
Megszorította, de aztán berakta a szemetesbe, akár a többit.
Grace nem tudta, milyen régóta ülhetett a kanapén mozdulatlanul. Csak azt tudta, hogy nagyon sebzettnek érzi magát. Rodney igazán mélyre hatoló erőszakot követett el rajta.
Selena hozott neki egy csésze forró csokoládét.
Grace megpróbálta meginni, de a keze még mindig annyira remegett, hogy attól félt, kiönti, ezért félretette.
- Azt hiszem, fel kéne mennem, takarítani.
- Iulianosz már megcsinálta - szólt ki Bili a karosszékből, ahol a tévét kapcsolgatta.
Grace a homlokát ráncolta.
- Hogyan? Mikor?
- Az előbb fent volt, és kitakarított a könyvtárszobában.
Ezt hallva, Grace eltátotta a száját, és elindult, hogy megkeresse a férfit.
A szülei szobájában talált rá. Figyelte egy ideig az ajtónyílásból, ahogy eltünteti a rendetlenség utolját. Úgy hajtogatta össze az apja nadrágjait, amitől egy háziasszony zavarba jött volna; aztán betette őket a fiókba, és becsukta a szekrényt.
Grace-t gyengédség öntötte el, miközben a valahai legendás hadvezért figyelte, amint rendet rak a házában, hogy őt kímélje. Kedvessége egészen lelke legmélyén érintette meg.
A férfi felnézett; tekintetük találkozott. A mélykék szempárból sugárzó törődés felmelegítette a lányt.
- Köszönöm - mondta.
Iulianosz vállat vont. - Nem volt mit csinálnom. -Bár látszólag nemtörődöm volt a viselkedése, hangjának csengése meghazudtolta.
- Akkor is hálás vagyok. - Bement a szobába; mindenütt látszottak a férfi alapos munkájának nyomai. Összeszorult a torka, ahogy megérintette a mahagóni ágykeretet. - A nagymamám ágya volt - mondta Iulianosznak. - Emlékszem, anyukám mesélte, hogy a nagypapa készítette neki, aki ács volt.
A férfi állkapcsa megfeszült; Grace kezére meredt.
- Nehéz, nem?
- Micsoda?
- Elengedni azokat, akiket szeretünk.
Tudta, hogy a férfi a szívéből beszél. A gyermekeit gyászoló apa szólt belőle.
Bár többé nem dobálta magát éjszakánként, Grace még mindig hallotta, hogy alvás közben a nevüket suttogja; azon tűnődött, vajon tudja-e a férfi, milyen gyakran álmodik róluk éjszakánként.
És hogy vajon napközben milyen gyakran hasít beléje fájó hiányuk.
- Igen - válaszolt halkan -, de hát ezt te jobban tudod, mint én, nem?
Iulianosz nem válaszolt.
Grace pillantása végigvándorolt a szobán.
- Azt hiszem, ideje lenne továbblépni, de esküszöm, hogy én még mindig hallom, még mindig érzem őket.
- A szeretetük az, amit érzel. A szeretetük még mindig melegít téged.
- Tudod, azt hiszem, igazad van.
- Hé - szakította félbe őket Selena az ajtóból -, Bili pizzát rendelt. Tudnátok enni?
- Igen, azt hiszem - válaszolta Grace.
- És veled mi a helyzet? - kérdezte Selena Iulianoszt.
Iulianosz sokatmondó mosolyt vetett Grace-re.
- Imádnék egy kis pizzát.
Grace elnevette magát, ahogy visszaemlékezett arra, amikor Iulianosz pizzát kért tőle a megidézésének estéjén.
- Oké - mondta Selena - akkor hát legyen pizza, Iulianosz odanyújtotta Grace-nek az anyja jegygyűrűjét.
- Ezt a földön találtam.
Grace elindult, hogy visszategye a gyűrűt a komódra, de nem volt rá képes. Helyette felhúzta a jobb kezére, és most, hosszú évek óta először, úgy érezte, ez valahogy megnyugtatja.
Ahogy kiléptek a szobából, Iulianosz be akarta csukni az ajtót.
- Ne - mondta Grace csendesen. - Hagyd nyitva.
- Biztos vagy benne? : • Bólintott.
Amikor átmentek a saját hálószobájába, látta, hogy Iulianosz azt is rendbe rakta. De amikor megpillantotta az üres polcokat, ahol valaha a könyvei voltak, úgy érezte, újra meghasad a szíve.
Most nem tiltakozott, amikor Iulianosz becsukta az ajtót.
Órákkal később, miután rég befejezték az evést, Grace végül meggyőzte Selenáékat, hogy nyugodtan hazamehetnek.
- Tényleg jól vagyok - biztosította őket az ajtóban, már a sokadik alkalommal. A kezét Iulianosz karjára tette, hálásan a férfi erőt adó jelenlétéért. - És itt van nekem Iulianosz.
Selena szigorú tekintetet vetett rá.
- Hívj föl, ha bármire szükséged van.
- Felhívlak.
Még mindig képtelen volt teljesen megnyugodni. Bezárta az ajtót, és felment Iulianosszal a szobájába.
Lefeküdt az ágyba, a férfival az oldalán.
- Olyan sebezhetőnek érzem magam - suttogta. A férfi végigsimított a haján.
- Tudom. Csak hunyd be a szemed, és tudd, hogy én itt vagyok. Majd én vigyázok rád.
Köréje fonta a karját. Grace felsóhajtott a férfiból áradó biztonságot érezve. Még soha senki nem nyugtatta meg ennyire.
Órákig feküdtek így, míg végül a lány kimerült álomba zuhant.
Torkán kitörni készülő sikoltással ébredt.
- Itt vagyok melletted, Grace.
Hallotta Iulianosz hangját a háta mögül, és azonnal megnyugodott.
- Hála istennek, hogy te vagy az - suttogta. - Rosszat álmodtam.
A férfi gyengéden megcsókolta a vállát. - Tudom.
Grace megszorította a kezét, mielőtt kikelt volna az ágyból, hogy munkába készülődjön.
Amikor az öltözéssel próbálkozott, a keze annyira remegett, hogy még a blúzát sem tudta begombolni.
- Hagyd - mondta Iulianosz, arrább tolva a kezét, és begombolta helyette a blúzt. - Ne légy ilyen rémült, Grace. Nem hagyom, hogy bántson az az ember.
- Tudom. Tudom, hogy a rendőrség majd elfogja, és vége lesz az egésznek.
Iulianosz nem szólt semmit, miközben segített neki felöltözni.
Amikor elkészültek, autóval bementek Grace belvárosi rendelőjébe. Grace gyomra összeszűkült, alig kapott levegőt, de tudta, hogy végig kell csinálnia. Nem hagyhatja, hogy Rodney irányítsa az életét. Most feladata van, és ebben senki nem fogja megakadályozni. Harcolni fog.
Mégis örült Iulianosz jelenlétének. Megnyugtatta; hogy mégis miért, abba nem akart belegondolni.
- Ezt hogy hívják? - kérdezte Iulianosz, amikor beszálltak a rendelőnek otthont adó századfordulós irodaépület hatalmas, öreg liftjébe. Grace megmutatta neki, hogyan kell behúzni az ajtókat. Ahogy bezárult a liftajtó, a férfi szemlátomást feszengeni kezdett.
- Ez egy lift - magyarázta neki Grace. - Megnyomod ezeket a gombokat, és arra az emeletre mész, ahová akarod. Mi a legtetejére megyünk, ami a nyolcas. - Megnyomta a régies gombot.
Amikor a lift elindult, Iulianosz teste még inkább megfeszült.
- Biztonságos ez?
Grace kíváncsian meresztette rá a szemét.
- Azt hittem, egy férfi, aki félelem nélkül nézett szembe a római hadsereggel, nem riad meg egy lifttől!
A férfi sértődött tekintetet vetett rá.
- A rómaiakat megértettem, de ezt a valamit nem. A lány átkarolta.
- Nincs olyan sok megértenivaló. - Felmutatott a csapóajtóra. - Azon az ajtón kívül kábelek vannak, azok húzzák fel-le, és itt egy telefon - rámutatott a segélyhívóra az irányítótábla alatt. - Ha beszorulsz a liftbe, csak fel kell emelned a telefont, és azonnal beszélhetsz az ügyeletes hibaelhárítókkal.
A férfi szeme elsötétült.
- Sokszor beragad a lift?
- Nem igazán. Már négy éve itt van a rendelőm, és eddig még egyszer sem akadt el.
- Ha épp nem vagy benne, honnan tudod, hogy elakadt-e, vagy sem?
- Van a liftnek egy fülsértő riasztócsengője, amely azonnal bekapcsol, ha elakad. Nyugodj meg, ha beragadunk, valakinek biztosan fel fog tűnni.
Iulianosz pillantása végigsöpört a lift tágas belső terén, és a szemében felvillanó fény alapján Grace lefogadta volna, milyen pajkos gondolatok járnak a fejében.
- És szándékosan is le lehet állítani? Grace nevetett.
- Igen, de igazán nem szeretném, hogy in flagranti kapjanak a munkahelyemen.
Iulianosz lehajtotta a fejét, és könnyedén arcon csókolta.
- De in flagranti kapva a munkahelyen egész izgalmas is lehet, nem?
Grace szorosan magához ölelte. Mi volt az a férfiban, amitől máris jobban érezte magát? Nem számít, hogyan, de valahogy mindig képes volt örömöt csempészni az életébe. Vidámabbá tenni.
- Rossz vagy - mondta, kelletlenül elengedve.
- Igaz, de pont ezt imádod bennem. Ezen megint nevetnie kellett.
- Igazad van.
Kinyílt az ajtó, és Grace elindult a rendelőjéig vezető rövid folyosón.
Lisa elkerekedett szemmel nézett fel rájuk, amikor beléptek. Mosoly áradt szét az arcán, ahogy alaposan felmérte Iulianoszt.
- Dr. Grace - affektált, egyik szőke hajfürtjét csavargatva -, igazán káprázatos a barátja.
Grace a fejét csóválta, és bemutatta őket egymásnak, aztán bevitte Iulianoszt a rendelőjébe. Iulianosz az ablaknál állt, miközben ő bekapcsolta a számítógépet, a tárcáját pedig betette az asztalfiókba.
Megtorpant, amikor észrevette, hogy Iulianosz őt bámulja.
- Tényleg az egész napot itt akarod tölteni, az irodámban lógva?
Vállat vont.
- Nincs semmi jobb dolgom.
- Unatkozni fogsz.
- Biztosíthatlak, hozzászoktam ahhoz, hogy unatkozzam.
Pont az volt a baj, hogy Grace tudta, mennyi tapasztalata van a férfinak ezen a téren. Megsimogatta az arcát, és a férfinak a könyvben eltöltött hosszú, magányos, sötét éveire gondolt.
Lábujjhegyre állt, és gyengéden arcon csókolta.
- Köszönöm, hogy bejöttél velem ma. Nem hiszem, hogy kibírnám itt nélküled.
Iulianosz megharapta a lány ajkát.
- Szívesen teszem.
Lisa hangja szólalt meg a házitelefonból.
- Dr. Grace, megérkezett a nyolc órai páciense.
- Majd kinn várok - mondta Iulianosz.
Grace megszorította a kezét, mielőtt kiment.
A következő órában alig tudott koncentrálni. A gondolatai az odakint váró férfin jártak, azon, hogy milyen sokat jelent neki.
És hogy mennyire gyűlöli távozásának gondolatát.
Ahogy befejezte a rendelést, és elküldte a páciensét, kiment az előtérbe.
Lisa épp pasziánszozni tanította Iulianoszt a számítógépen.
- Hé, dr Grace - mondta -, tudta, hogy Iulianosz sosem játszott korábban pasziánszt?
Grace mulatva nézett össze Iulianosszal.
- Tényleg?
Lisa elhúzódott Iulianosztól, hogy belenézzen a határidőnaplóba.
- Egyébként a három órás lemondta az időpontot. És a kilenc órás telefonált, hogy pár percet késni fog.
- Rendben - az ajtó felé intett. - Amíg ti ketten játszotok, leszaladok az autómhoz, és felhozom a PDA-mat.
Iulianosz felnézett.
- Majd én lemegyek. Grace a fejét rázta.
- Le tudok menni.
A férfi tétovázás nélkül megkerülte Lisa asztalát, és a kezét nyújtotta a kulcsokért.
- Én megyek - mondta olyan hangon, ami elárulta Grace-nek, hogy nem fog engedni.
Nem akarva vitatkozni, odaadta neki a kulcsokat.
- A vezetőülés alatt van.
- Rendben, mindjárt visszajövök. Grace tréfásan tisztelgett neki.
Iulianosz nem viszonozta a mosolyt; kilépett az irodából, és elindult a lift irányába.
A gomb felé nyúlt, aztán megtorpant. Nagy istenek, mennyire utálta azt a szűk, négyszögletű dobozt.
És a gondolat, hogy egyedül legyen benne...
Körülnézett, megpillantotta a lépcsősort. Pillanatnyi habozás nélkül arrafelé vette az irányt.
Grace megpróbálta megkeresni a Rachelről szóló feljegyzéseit az aktatáskájában, de aztán eszébe jutott, hogy néhány mappát a kocsija hátsó ülésén hagyott.
- Hát hol jár az eszem? - korholta magát. De persze tudta a választ. Elég volt emlékezetébe idéznie az életét gyökeresen megváltoztató két férfit, akik teljesen lefoglalták a gondolatait.
Bosszankodva magán, amiért nem képes koncentrálni, felemelte az aktatáskáját, és Iulianosz után indult.
- Hova megy, dr. Grace? - kérdezte Lisa.
- Néhány feljegyzést is a kocsiban hagytam. Azonnal visszajövök.
Lisa bólintott.
Grace a lifthez sietett. Még mindig az aktatáskában turkált a hiányzó papírok után, amikor kinyílt az ajtó.
Belépett anélkül, hogy felnézett volna, és automatikusan megnyomta az előcsarnok feliratú gombot.
Csak akkor vette észre, hogy nincs egyedül, miután az ajtók becsukódtak.
A fülke túloldalán, szemét rámeresztve, Rodney Carmichael állt.
- Szóval, ő kicsoda?
Grace megdermedt, ahogy elöntötte a félelem és a harag. Darabokra akarta tépni ezt az embert! De hiába volt alacsony, a férfi még így is egy fejjel magasabb volt nála.
És nagyon kiszámíthatatlan.
Grace nyugodtan szólalt meg, próbálva elrejteni a bensőjében egyre erősödő pánikot.
- Mit keres itt?
A férfi rávigyorgott.
- Nem válaszolt a kérdésemre. Azt akarom tudni, hogy kinek a ruhái vannak a házában.
- Ez egyáltalán nem tartozik magára.
- Baromság - rikoltotta a férfi. Az őrület határán egyensúlyozott, és Grace nagyon nem szerette volna, ha most lépi át, amikor a liftbe vannak összezárva. -Minden, ami összefügg magával, rám tartozik.
Grace megpróbálta visszanyerni az irányítást.
- Hallgasson rám, Mr. Carmichael, maga nem ismer engem, és én nem ismerem magát. Nem tudom elképzelni, miért érdeklődik ilyen megrögzötten irántam, de azt akarom, hogy hagyja abba.
A férfi megnyomott egy gombot, és leállította a liftet.
- Most maga hallgasson meg engem, Grace. Mi egyszerűen tökéletesek lennénk együtt. Maga is olyan jól tudja, mint én. Egymásnak vagyunk teremtve.
- Rendben - válaszolta Grace, megpróbálva megnyugtatni a férfit. - Beszéljük meg ezt az irodámban. - Megnyomta a gombot, elindítva a liftet.
A férfi azonban ismét megállította.
- Itt fogunk beszélgetni.
Grace mély lélegzetet vett, keze remegni kezdett. Ki kell szabadulnia innen anélkül, hogy még jobban feldühítené a férfit. - Sokkal kényelmesebb lenne az irodámban.
Amikor ismét a gomb után nyúlt, a férfi megragadta a kezét.
- Miért nem áll szóba velem? - kérdezte.
- Éppen beszélgetünk - húzódott lassan a segélyhívó irányába Grace.
- Fogadok, hogy vele bezzeg beszélget, nem? Fogadok, hogy órákat töltenek beszélgetéssel, és még jó ég tudja, mivel. Szóval, mondja meg, ki az a pasi.
- Mr. Carmichael...
- Rodney! - ordított. - A francba, a nevem Rodney.
- Oké, Rodney. Menjünk...
- Fogadok, hogy végigfogdosott a koszos kezével, ugye? - A sarokba szorította a lányt. - Hányszor aludtál vele, mióta találkoztunk, mi?
Grace remegett a férfi gombszemében tükröződő vadállatiasságtól. Egyre rosszabb lett a helyzet. Maga mögé tapogatózott, a segélyhívó telefon után, de mielőtt a füléhez emelhette volna, a férfi kitépte a kezéből.
- Mi a francot művelsz? - kérdezte.
- Segítségre van szüksége.
A férfi odavágta a telefont az irányítótáblához.
- Nincs szükségem segítségre. Csak arra van szükségem, hogy veled beszéljek. Hallasz? Csak az kell, hogy beszélj velem! - A telefonkészüléket minden egyes szónál az irányi tó táblához vágta, ezzel nyomatékosítva mondanivalóját.
Grace rettegve figyelte, ahogy a telefon darabokra törik. Ezután a férfi a saját haját kezdte tépni.
- Megcsókolt téged, tudom, hogy igen. - Újra és újra elismételte a szavakat, csomókban tépve ki a ha-ját.
Istenem! Egy elmebeteggel van összezárva.
És nincs menekvés.
Iulianosz visszatért a rendelőbe a PDA-val.
- Hol van Grace? — kérdezte Lisát, amikor nem találta a lányt az asztalánál.
- Nem találkozott vele? Pár perccel maga után ment le a kocsijához.
Iulianosz a homlokát ráncolta.
- Biztos benne?
- Igen. Azt mondta, lenn hagyott valami feljegyzéseket vagy ilyesmit.
Mielőtt mást is kérdezhetett volna, egy csinos fekete nő sétált be a rendelőbe, visszafogott fekete kosztümben, aktatáskával.
Megtorpant az ajtónyílásban, lerúgta magas sarkú cipőjét, és megmasszírozta a lábfejét.
- Ez kétségtelenül egy igazi hétfő - mondta Lisá-nak. - Épp most kellett felvánszorognom nyolc emeletet, mert a lift beragadt valahol. És magának milyen nagyszerű hírei vannak a számomra?
- Hello, dr. Beth - mondta Lisa derűsen, végigfuttatva ujját a határidőnaplón. - A kilenc órai páciense Rodney Carmichael.
Iulianosz lefagyott.
- Jaj, nem, várjon - mondta Lisa -, ő dr. Grace-é. Az öné...
- Rodney Carmichaelt mondott? - kérdezte Iulianosz.
- Igen. Betelefonált, hogy áttegye az időpontot.
Iulianosz nem várta meg, hogy Lisa befejezze. Lecsapta a PDA-t az asztalra, és kirohant az irodából, a lift felé. Zakatolt a szíve, csak az járt a fejében, hogy Grace-t minél előbb megtalálja valahogy.
Aztán rájött, hogy a berregés, amit hall, egy riasztócsengőé.
Jéghideg érzés kúszott végig a gerincén, minden ízében érezte, mi történhetett. Rodney megállította a liftet, benne Grace-szel. Most már biztos volt benne.
Hirtelen elfojtott sikoltást hallott a csukott liftajtó mögül.
Józan ítélőképességét elhomályosította a harag és a félelem. Feltépte a liftaknába vezető ajtót. Megdermedt.
Sehol nem látta a liftet, csak a sötét üreget. Az üreg pont úgy nézett ki, mint a könyv belsejében. Olyan lett volna belelépni, mintha elnyelné a saját pokla. A sötétség. A szorítás. A bezártság.
Levegőért kapkodott, miközben elöntötte a rettegés.
Szíve mélyén azonban biztosan tudta, hogy Grace odalent van. Egyedül egy őrülttel, és senki nincs, aki segítene rajta.
Fogát csikorgatva hátralépett, aztán a kábelekre vetődött.
Grace erősen küzdött, hogy távol tartsa magától Rod-ney-t.
- Nem vagyok hajlandó osztozni rajtad! - vicsorgott a férfi, újra megragadva a karját. - Az enyém vagy!
- Nem vagyok senki tulajdona, csak a magamé - mondta Grace, és beletérdelt a férfi ágyékába.
Rodney a földre rogyott.
Grace kétségbeesetten próbált felmászni a fülkében körülfutó karfán, hogy elérje a feje fölött lévő csapóajtót. Ha odáig el tudna jutni...
Rodney megragadta a derekánál fogva, és visszarántotta a sarokba.
Arca eltorzult a haragtól, karjával kétoldalt a lány mellé támaszkodott.
- Áruld el a férfi nevét, aki beléd hatolt, Grace! Áruld el, hadd tudjam, kit kell megölnöm.
Rémisztően üres tekintettel a saját arcát és nyakát kezdte karmolászni, olyan erősen, hogy véres nyomok maradtak utána.
- Hát nem tudod, hogy az én asszonyom vagy? Együtt leszünk. Tudom, hogyan vigyázzak rád. Hogy mire van szükséged. Sokkal jobb vagyok neked, mint ő.
Grace kibújt Rodney karja alól, aztán lerúgta magas sarkú cipőjét, és megragadta. Nem volt épp a legjobb fegyver, de a semminél több.
- Tudni akarom, hogy kivel voltál! - rikoltotta a férfi.
Abban a pillanatban, amikor Rodney egy lépést tett feléje, kinyílt a csapóajtó a feje fölött. Grace felnézett.
Iulianosz átvetette magát a nyíláson, és egy halálos ragadozó ügyességével, lekuporodva ért földet. Veszélyes nyugalom áradt belőle, de leginkább a szeme volt rémítő. A pokol kénköves tüzét árasztotta, gyilkos szándékkal szegeződve Rodney-ra.
Aztán Iulianosz lassan, fokozatosan teljes magasságában kiegyenesedett.
Rodney megtorpant mozdulat közben, ahogy felmérte Iulianosz termetét.
- Te meg ki a franc vagy?
- Én vagyok az a férfi, akivel volt. Rodney-nak leesett az álla.
Iulianosz Grace-re pillantott, hogy megbizonyosodjon róla, a lány ép és egészséges, aztán egy ordítással Rodney felé indult.
Olyan erővel vágta a falhoz, hogy Grace meglepődött, miért nem horpadt be a fülkét borító fapanel.
Aztán lulianosz az ingénél megragadta Rodney-t, és a fülke falához szorította.
Ahogy beszélt hozzá, a hangjából áradó jeges fenyegetés megborzongatta Grace-t.
- Sajnos nem vagy elég nagydarab ahhoz, hogy megöljelek, pedig azt akarom, hogy meghalj. - Összébb szorította öklét. - De akár kicsi vagy, akár nem, ha még egyszer Grace közelében talállak, ha még egyszer akár egyetlen könnyet is ejt miattad, nincs olyan erő a Földön, ami megakadályozná, hogy összezúzzalak. Megértetted?
Rodney hiába küzdött a szorítása ellen.
- Ő az enyém! Megöllek, ha közénk állsz! Iulianosz félrebillentette a fejét, mintha nem hinne fülének.
- Teljesen elmebeteg vagy?
Rodney jó erősen gyomorszájon ütötte.
Iulianosz elsötétülő tekintettel keményen állon vágta. Rodney a földre kuporodott.
Ahogy Iulianosz letérdelt Rodney mellé, Grace megrázkódott a megkönnyebbüléstől. Végre vége volt.
- Jobban teszed, ha eszméletlen maradsz - mondta Iulianosz baljóslatúan Rodney-nak.
Felállt, magához húzta a lányt; szinte összepréselte az ölelésével.
- Jól vagy, Grace?
Grace nem kapott levegőt, de abban a pillanatban a legkevésbé sem bánta.
- Jól vagyok, és te?
- Most már jobban, hogy tudom, minden rendben veled.
Pár perccel később a rendőrség felfeszítette a lift ajtaját, és Grace látta, hogy két emelet között akadtak el.
Iulianosz a derekánál fogva megemelte Grace-t, a lány pedig megragadta az egyik rendőr kinyújtott karját, aki aztán felhúzta a felettük lévő emeletre.
Amikor kikászálódott a liftből, a homlokát ráncolta a három rendőr láttán, akik segítettek Iulianosznak Rodney eszméletlen testét kiemelni.
- Maguk hogy kerültek ide?
Az idősebb rendőr arrébb állt, míg a két másik kiemelte Rodney-t a liftből.
- A segélyhívó kezelője hívott ki minket. Azt mondta, úgy hangzik, mintha valóságos háború folyna a liftben.
- Úgy is volt - mondta Grace idegesen.
- Nos, kit kell megbilincselnünk?
- Az eszméletlen férfit.
Míg Grace várta, hogy Iulianosz csatlakozzon hozzá, feltűnt neki a liftakna ijesztő sötétsége, ahová a férfinak be kellett másznia, hogy megmenthesse. És az, hogy milyen szűk a hely.
Visszaemlékezett Iulianosz arckifejezésére azon az éjszakán, amikor ő leoltotta a villanyokat. Az idegességére aznap reggel, miközben a lifttel felmentek az irodájába.
De a férfi mégis utánament.
Grace szemét elborították a könnyek meghatottságában. Mindennel szembeszállt, hogy megvédhessen.
Ahogy Iulianosz kimászott a liftaknából, Grace köréje fonta karját, szorosan megölelve.
Iulianosz megremegett a lány érzelmeinek hevességétől. Annyira hálás volt, hogy Grace életben van, és sértetlen. Felemelte, és megcsókolta.
- Ne!
Iulianosz abban a pillanatban engedte el Grace-t, amikor Rodney eltaszította magától a rendőrt. A bilincs az egyik kezén himbálódzott; kirántotta a rendőr pisztolyát, és célzott.
Harcban edzett reflexeinek hála, amikor a fegyver elsült, Iulianosz villámgyorsan megragadta és elrántotta Grace-t.
Rodney lövése elkerülte őket. Az idősebbik rendőr válaszképpen tüzet nyitott Rodney-ra.
Grace megpróbált kiszabadulni az ölelésből, de Iulianosz nem engedte el.
A mellkasához szorította a lány fejét, miközben Rodney haldoklott.
- Ne nézz oda, Grace - suttogta. - Vannak olyan emlékek, melyeket jobb elkerülni.

Tizenharmadik fejezet
- Igen, Selena - mondta Grace a telefonba, miközben a munkába induláshoz öltözködött. - Már egy hete történt. Jól vagyok.
- Nem túl meggyőző a hangod - mondta Selena szkeptikusan. - Még mindig egy kicsit sokkosnak tűnsz.
Igazából úgy is érezte magát. De biztonságban volt, hála Iulianosznak. És nem kellett szegény Rodney-t megnéznie az után.
Amint a rendőrség felvette a tanúvallomásukat, Iulianosz azonnal hazavitte, ő pedig mindent megpróbált, hogy ne gondoljon túl sokat a történtekre.
- Tényleg. Jól vagyok, Iulianosz bejött a hálószobába.
- El fogsz késni - elvette tőle a telefont, és odaadott neki egy fánkot. - Fejezd be az öltözködést -mondta neki, aztán Selenával kezdett beszélgetni.
Grace a homlokát ráncolta, mert Iulianosz kisétált a hálóból, így ő nem hallhatta a beszélgetést.
Ahogy öltözködött, azon kezdett tűnődni, milyen kényelmessé is vált az élete Iulianosszal. Nagyon szerette, hogy ott van a közelében. Szeretett törődni vele, és azt is szerette, ahogy a férfi törődött vele. Kapcsolatuk kölcsönössége csodálatos volt.
- Grace - szólt be a férfi, bedugva a fejét a hálószobaajtón. - Még mindig késésben vagy.
Nevetett, ahogy belebújt a cipőjébe.
- Megyek már, megyek már!
Amikor kiléptek a bejárati ajtón, Grace észrevette, hogy Iulianoszon nincs cipő. - Ma nem jössz velem?
- Szükséged lenne rám?
Grace habozott. Voltaképpen nagyon szerette, hogy ebédelni mehet a férfival, és viccelődhet vele a rendelések szüneteiben. De abban is biztos volt, hogy Iulianosznak unalmas lehet ott ülni órák hosszat, rá várakozva.
- Nem.
A férfi mohón megcsókolta.
- Viszlát este.
Grace vonakodva elengedte, és elindult a kocsija felé.
A történelem egyik leghosszabb napja volt. Grace az asztalánál ült, és számolta a perceket, amíg kitessékelheti a pácienseket az ajtón.
Amikor elérkezett az öt óra, útilaput kötött szegény Rachel talpára, villámgyorsan összeszedte a dolgait, és hazasietett.
Nem tartott túl sokáig, amíg hazaért. Furcsállva nézett, amikor meglátta, hogy Selena vár rá az elülső tornácon.
- Valami baj van? - kérdezte Grace, ahogy odaért melléje.
- Nem, egyáltalán nem. De adok egy tanácsot: törjétek meg azt az átkot. Iulianosz egy főnyeremény.
Grace még jobban csodálkozott, amikor Selena otthagyta, és elindult a dzsipje felé. Megzavarodva nyitotta ki az ajtót.
- Iulianosz! - szólította a férfit.
- A hálószobában vagyok.
Grace a lépcső felé vette az irányt. Iulianoszra az ágyon, csábító pózban talált, a férfi az egyik kezére támaszkodott, és a matracon egyetlen szál vörös rózsa hevert előtte. Hihetetlenül pompás és hívogató látványt nyújtott. Különösen a szája sarkában megbúvó gödröcskékkel és az égkék szempárban felvillanó fénnyel, amelyet csakis huncutnak lehetett nevezni.
- Úgy nézel ki, mint a macska, amelyik megette a kanárit - mondta Grace halkan. - Mit műveltetek Selenával?
- Semmit.
- Semmit - ismételte kétkedőn. Vajon miért nem tudta elhinni? Mert Iulianosz egy kissé túlságosan vásottnak néz ki.
A pillantása a rózsára esett.
- Ez az enyém?
- Igen.
Elmosolyodott a kurta válaszokra, és lerúgta a cipőjét az ágy mellé, mielőtt nekiállt volna levenni a nadrágját.
Felnézve elkapta Iulianosz rendkívül érdeklődő pillantását, amint a férfi a nyakát nyújtogatta, hogy jobban lássa, és mosolygott rá.
Grace felemelte a rózsát, és beszívta édes illatát.
- Nagyon szép meglepetés - mondta Iulianosz-nak, és arcon csókolta köszönetképpen. - Köszönöm.
- Örülök, hogy tetszik - suttogta a férfi, végigfuttatva ujját a lány állkapcsán.
Grace kelletlenül elhúzódott tőle, és átment a szoba túlvégébe, hogy a fiókos szekrény tetejére tegye a rózsát, és kinyitotta a legfelső fiókot.
Megdermedt. A ruhái tetején, piros szalaggal átkötve, a Pán Péter kemény kötésű példánya hevert.
Levegőért kapkodva vette a kezébe, és szedte le róla a szalagot. Ahogy az első oldalra lapozott, úgy érezte, a szíve kihagy egy ütemet.
- Ó, istenem, egy dedikált első kiadás!
- Tetszik?
- Hogy tetszik-e? - mondta párás szemmel. - Ó, Iulianosz!
A karjába vetette magát, és csókokkal borította az arcát.
- Csodálatos vagy! Köszönöm!
Most első ízben látta a férfit zavarba jönni.
- Ez egyszerűen... - Grace hangja elhalt, ahogy a könyvtárszobácska felé pillantott. Az ajtó résnyire nyitva állt, és benn égett a lámpa.
Csak nem...
Grace lassan odament. Kitárta az ajtót, és benézett.
A boldogság könnyei szöktek a szemébe; melegség öntötte el. A könyvespolcokat ismét könyvek borították. A keze remegett, ahogy kinyújtotta új gyűjteménye felé, és végigfuttatta a könyvek gerincén.
- Álmodom? - suttogta.
Érezte Iulianoszt a háta mögött. A férfi nem ért hozzá, mégis érezte minden pórusával, összes érzékszervével. Nem testi érzés volt, mégis eget rengető. Elakadt a lélegzete.
- Nem találtuk meg az összesét, különösen a papírkötésű kiadásúakból, de Selena azt mondta, a legfontosabbak megvannak.
Egy könnycsepp gördült le a lány arcán, ahogy meglátta apja valaha volt könyveinek testvéreit. Hogy tudták megszerezni mindet?
A szíve zakatolt, ahogy pillantása végigsiklott a sok kedves címen. A három testőr, Beowulf, A skarlát betű, A farkas és a galamb, A csábítás mestere. Bukottak, Az ügyvéd, aki szerette őt - és így tovább, míg szédülni nem kezdett.
Hálásan és kábultan hagyta, hogy könnyei végigfolyjanak az arcán.
Megfordult, karját Iulianosz köré fonta.
- Köszönöm - sírta. - De hogyan? Hogy csináltad ezt?
A férfi vállat vont, és odanyúlt, hogy letörölje a könnyeit. Grace ekkor vette észre a kezét. És azt, ami hiányzott róla.
- Ugye nem a gyűrűdet - suttogta, látva a világos csíkot a férfi ujján, ahol korábban a gyűrűt viselte. -Mondd, hogy nem tetted meg!
- Csak egy gyűrű volt, Grace.
Nem, nem csak az volt. Emlékezett a férfi arckifejezésére, amikor dr. Lewis meg akarta venni tőle.
- Soha - mondta Iulianosz. - Fogalma sincs róla, min mentem keresztül, hogy megszerezzem.
De miután Grace hallotta a múltjáról szóló történeteket, elég jól el tudta képzelni. És a férfi most eladta, érte.
Remegve lábujjhegyre állt, és szenvedélyesen megcsókolta.
Iulianosz megdermedt a meglepetéstől, amikor a lány ajka a szájához ért. Soha korábban nem közelített hozzá ilyen módon. Behunyva a szemét, kezét Grace hajába merítette, hagyva, hogy a fürtök leomoljanak az alkarján, és mély nyögés szakadt ki belőle.
Forgott körülötte a világ, ahogy a lányt ízlelte. Ahogyan érezte. Attól, ahogy a lány csókolta, mint soha eddig...
Teljes szívéből.
Ez átkozott lelke legmélyéig megrázta.
Ebben a pillanatban igazán arra vágyott, bárcsak megállna az idő. Nem akart egyetlen másodpercet sem élni nélküle. Nem tudta életének olyan napját elképzelni, hogy a lány ne legyen mellette.
Érezte, ahogy elhagyja az önuralma. Az őrület fájdalma kúszott a fejébe és az ágyékába egyszerre.
Még ne!, kiáltott fel magában. Nem akarta, hogy vége legyen. Ne éppen most. Ne most, amikor olyan közel van.
Olyan közel...
De nincs választása.
Vonakodva elhúzódott tőle.
- Szóval, ezt úgy értsem, tetszik? Grace ránevetett.
- Persze hogy tetszik, te bolond - átkarolta a derekát, és a mellkasára szorította a fejét.
Iulianosz megremegett, ahogy szokatlan érzések törtek rá. Beburkolta a lányt az ölelésével, érezve a szívverését a sajátjával vegyülni.
Ha képes lett volna rá, így marad örökre, ölelve őt az idők végezetéig.
De nem lehetett.
Hátrább húzódott.
Grace felnézett, a homlokát ráncolva. A férfi elsimította a ráncot.
- Nem akarlak visszautasítani, drágám - suttogta. - Csak nem érzem úgy, hogy meg tudnám őrizni az önuralmamat.
- Az átok?
Iulianosz bólintott.
- Van valami, amit tehetnék?
- Csak adj egy percet, hogy leküzdjem.
Grace az ajkát harapdálva figyelte a férfit, aki merevén mozogva az ágyhoz ment. Csak ilyenkor nem látta mozdulataiban a mindenkori kecsességet. Úgy nézett ki, mint aki alig kap levegőt, mintha szörnyű fájdalom lenne a gyomorszájában. Olyan szorosan ölelte az ágytámlát, hogy jól láthatóan elfehéredtek az ujjpercei.
Fájdalom hasított Grace-be a látványra; szerette volna megnyugtatni a férfit. Szeretett volna segíteni rajta, jobban, mint valaha.
Tulajdonképpen szeretett volna...
Őt szerette volna. És pont.
Grace álla leesett, ahogy az érzései teljes mélységükben világossá váltak a számára. Szerette.
Igazán, mélyen, lelke legmélyével szerette. Hogy is lehetne másként?
Zakatoló szívvel nézett végig a szobácskában a könyvein. Emlékek rohanták meg. Iulianosz azon az éjjelen, amikor megjelent, és felajánlotta magát neki. Iulianosz, a zuhany alatt dédelgetve őt, Iulianosz, ahogy megnyugtatja, megnevetteti, Iulianosz, ahogy a lift tetején megjelenik, hogy megmentse, és Iulianosz, ahogy az ágyon fekszik a rózsával, és várja, hogy felfedezze az ajándékát.
Selenának igaza volt. A férfi egy főnyeremény, és ő sosem akarja elengedni.
A nyelve hegyén volt, hogy megmondja neki, de visszafogta magát. Nem most volt itt az ideje. Nem most, amikor a férfi ilyen nyilvánvalóan szenved. Nem most, amikor sebezhető.
De szeretné megtudni.
Tényleg?
Grace fontolóra vette, mi lenne a következménye, ha elárulná neki az érzéseit. A férfi nem szerette ezt a kort. Ezt tudta. Haza szeretett volna menni. Ha elmondja neki, hogyan érez iránta, lehet, hogy pusztán ezért maradni fog. És ha nem belső indok készteti a maradásra, egy idő után hibáztatni fogja őt, amiért elszakította mindattól, amit valaha ismert. Attól, aki valaha volt.
Vagy ami még rosszabb, mi van, ha a dolog egyáltalán nem működik?
Pszichológusként bárki másnál jobban ismerte a problémákat, melyek tönkretehetik a kapcsolatokat.
A szakítások egyik leggyakoribb oka a közös háttér hiánya, amire két ember a puszta testi vonzalmon túl építkezhetne.
Ő és Iulianosz nagyjából olyan különbözők voltak, amennyire két ember valaha lehet. Ő egy egyszerű huszonegyedik századi pszichológus, a férfi pedig egy káprázatos makedón hadvezér a Krisztus előtti második századból. Körülbelül olyan lenne, mintha egy hal és egy madár próbálna közös helyszínt keresni leendő életüknek!
Nem született még két különbözőbb ember, akik együvé kényszerültek volna.
Most még mindketten sütkéreznek az újszerű érzésben, amit a kapcsolatuk jelent. De egyáltalán nem ismerik egymást olyan jól. Mi lesz, ha egy év múlva már nem éreznek szerelmet egymás iránt?
Ha már itt tartunk, mi van, ha a férfi megváltozik, amikor felszabadul az átok alól?
Iulianosz elmesélte neki, hogy Makedóniában más ember volt. Mi van akkor, ha jelenlegi vonzó személyisége, vagy iránta való szenvedélye részint az átok hatása? Cupido szerint az átok arra kényszeríti Iulianoszt, hogy hozzá vonzódjon.
Mi van, ha megtörik az átkot, és a férfi teljesen átalakul? Valakivé, aki többé nem akarja őt? Mi lesz akkor?
Grace biztos volt benne: ha egyszer a férfi eljátssza ezt az esélyt a hazatérésre, többé sosem adódik rá lehetősége.
Levegőért kapkodott, amikor rájött, hogy még azt sem mondhatja neki: „Próbáljuk ki, majd meglátjuk, mi történik.” Mert ha a férfi egyszer döntött, nem lesz második esélye.
Nyelt egyet, azt kívánva, bárcsak a jövőbe látna, mint Selena. De hát még Selena is tévedett olykor. Grace nem tévedhet Iulianosz kárára.
Nem, csak egyetlen elfogadható indoka lehet a maradásra. Épp annyira szeretnie kell őt, mint amennyire ő szereti a férfit.
És ennek körülbelül annyi volt a valószínűsége, mint annak, hogy a következő percben rázuhan az égbolt.
Grace behunyta a szemét, arca megrándult az igazságra. A férfi sosem lehet az övé. Vagy így, vagy úgy, de el kell engednie.
És ebbe ő belepusztul.
Iulianosz szaggatottan fellélegzett, és elengedte az ágyat. Halványan rámosolygott Grace-re.
- Ez fájt - mondta.
- Látom - Grace szerette volna megérinteni, de a férfi hátralépett, mint aki mérges kígyóval találkozott.
Grace keze lehanyatlott.
- Megyek, és készítek valami vacsorát, Iulianosz figyelte, ahogy kimegy a szobából. Annyira szeretett volna utánamenni, hogy alig tudta türtőztetni magát. De nem mert.
Szüksége volt még egy kis időre, hogy összeszedje magát. Egy kis időre, hogy elfojtsa a bensőjében keringő tüzet, amely elnyeléssel fenyegette.
Megrázta a fejét. Hogy képes a lány érintése egyszerre annyi erőt adni, egyben úgy elgyengíteni őt?
Grace épp befejezte az instant levesből és szendvicsekből álló vacsora elkészítését, amikor Iulianosz csatlakozott hozzá a konyhában.
- Jobban vagy?
- Igen - válaszolta a férfi, leülve a konyhaasztalhoz.
Grace szórakozottan kavargatta a levest a tányérjában, és figyelte, ahogy a férfi eszik. A halványuló napfény átsütött a haján, és felragyogott. Tökéletesen egyenesen ült a széken, és Grace-be minden mozdulatára belehasított a vágy. Egész nap képes lett volna elnézni, anélkül, hogy beleunt volna.
Sőt a legszívesebben odasétált volna hozzá, és az ölébe ül. Aztán végigsimítana kezével az aranyló fürtökön, és kicsókolná belőlük a napfényt.
Elég legyen! Ha nem lesz képes fékezni magát, bele fog pusztulni a vágyakozásba.
- Tudod - mondta habozva -, elgondolkodtam. Mi lenne, ha mégis itt maradnál? Annyira rossz lenne neked az én időmben élni?
A férfi válaszképp rávetett tekintete lerombolta a reményeit.
- Ezt már megbeszéltük. Nem tartozom ide. Nem értem a világotokat, a szokásaitokat. Ügyetlennek érzem magam, és ezt utálom.
Grace megköszörülte a torkát. Rendben, akkor ezt nem is említi többé.
Sóhajtott, és beleharapott a szendvicsébe, bár legszívesebben vitába szállt volna a férfival.
Miután befejezték a vacsorát, Iulianosz segített neki rendet rakni a konyhában.
- Szeretnéd, hogy olvassak neked? - kérdezte Grace.
- Persze - válaszolta Iulianosz, de Grace látta, hogy valami nem stimmel. A férfi tartózkodón bánt vele, majdhogynem hidegen.
Nem látta ilyennek az első este óta.
Felment az emeletre, és lehozta az új Pán Péterét. Iulianosz már a padlón volt, a párnákat is feltornyozta kettejük számára.
Grace leült a helyére, merőlegesen Iulianoszra támaszkodva, fejét a férfi hasára hajtva. Az első oldalra lapozott, és olvasni kezdett.
Iulianosz hallgatta Grace egyenletes, ritmusos hangját, és közben bámulta. Figyelte, ahogy a lány felolvasta a szavakat, és a szeme ide-oda ugrált a lapon.
Megígérte magának, hogy nem fogja megérinteni, de akarata ellenére azon kapta magát, hogy a haját simogatja. Ahogy a haja a bőréhez ért, úgy érezte, teste tüzet fog; ágyéka még jobban megfeszült a vágytól, fájón sajogva, hogy birtokolhassa a lányt.
Amíg az éjsötét, selymes hajfürtök az ujjait cirógatták, hagyta, hogy a lány hangja messzire repítse. El egy olyan helyre, amely békés és nyugalmas, szinte mint álmai otthona, mely után időtlen idők óta hiába vágyakozik.
Egy olyan helyre, ahol csak ők ketten léteznek. Ahol nincsenek sem istenek, sem átkok. Csak ők ketten. És ez csodálatos érzés volt.
Grace felvonta a szemöldökét, amikor érezte, hogy Iulianosz keze lecsúszik a hajáról, a blúza felső gombjára. Reményteli várakozással tartotta vissza lélegzetét, de közben habozva kérdezte:
- Mit csinálsz?
- Csak olvass - válaszolta Iulianosz, és kibújtatta a gombot a lyukon.
Grace nekitüzesedett testtel olvasta fel a következő bekezdést. A férfi kigombolta a következő gombot is.
- Iulianosz...
- Olvass.
Felolvasott egy újabb bekezdést, és a férfi keze is egy gombbal lejjebb csúszott. Mozdulatai megőrjítették a lányt, légzése felgyorsult, szíve őrülten vert.
Felnézett, és látta tekintetében az éhséget.
- Ez meg mi? Sztriptízzel egybekötött felolvasás? Én elolvasok egy bekezdést, te kigombolsz egy gombot?
Válaszképpen a férfi becsúsztatta forró kezét a melltartójához, finoman tenyerébe ölelve a mellét. Grace felnyögött az örömtől, ahogy a férfi a szaténon keresztül simogatni kezdte. Kezének melegétől apró borzongások futottak végig Grace karján.
- Olvass - utasította újra.
- Ó, igen, mintha képes lennék olvasni, miközben te...
A férfi kikapcsolta melltartójának elülső kapcsát, és mellét gyengéden két kezébe fogta.
- Iulianosz!
- Olvass nekem, Grace, kérlek. Mintha lehetséges lett volna!
De a férfi hangjában mélyen megbúvó kérés a szívébe hatolt. Erőszakkal visszaterelte figyelmét a könyvre, miközben Iulianosz keze a csupasz bőrén kalandozott.
A férfi érintése oly gyengéd és megnyugtató volt. Nem az a szenvedélyes simogatás, amellyel csábítani és feltüzelni szokta, hanem valami egészen más. Nem csak teste legmélyét rengette meg; egészen a szívéig hatolt.
Egy idő után hozzászokott az apró köröcskékhez, amelyekkel a férfi a mellét és a mellbimbóját cirógatta, le egészen a hasáig. Teljesen feloldódott a pillanatban, a gyengéd közelség érzésében.
Amikor Grace befejezte az olvasást, már majdnem tíz óra volt. Miközben félretette a könyvet, Iulianosz végigfuttatta kézfejét megmerevedett mellbimbóin.
- Olyan gyönyörű a melled.
- Örülök, hogy ezt gondolod. - Hallotta, ahogy a férfi gyomra megkordul. - Úgy hallom, éhes vagy.
- Amire éhezem, azt az étel nem adhatja meg. Grace arcát elöntötte a forróság.
A férfi keze végigcirógatta a köldökétől fel egészen a nyakáig, aztán az állkapcsa vonalán a hajáig. Majd ujja végigkövette ajka vonalát.
- Milyen különös - mondta. - A csókod az, amitől elvesztem a fejem.
- Hogy mondod? Visszaejtette kezét a lány hasára.
- Szeretem, ahogy a bőröd az enyémhez ér. Szeretem érezni a tested puhaságát a kezemmel - mondta csendesen. - De csak akkor érzem, hogy elhagy a józan eszem, amikor az ajkunk találkozik. Mit gondolsz, miért van ez?
- Nem tudom. ' Megszólalt a telefon.
Iulianosz átkozódásban tört ki.
- Igazán gyűlölöm ezt a dolgot.
- Én is kezdem ezt érezni.
A férfi elvette a kezét, hogy Grace felkelhessen. Grace elkapta, és visszahúzta a mellére.
- Hadd csengjen.
A férfi elmosolyodott erre, és felé nyújtotta a fejét. Ajkuk olyan közel volt egymáshoz, hogy érezte a férfi lélegzetét az arcán. De aztán Iulianosz egy szempillantás alatt visszahúzódott.
Grace látta a férfi gyötrődését, a vágyakozást a tekintetében abban a pillanatban, mielőtt becsukta a szemét, és fogcsikorgatva önuralmat kényszerített magára.
- Menj, vedd föl a telefont - suttogta, elengedve a lányt.
Grace remegő lábbal felállt, és átment a szoba túlsó végébe a vezeték nélküli telefonhoz, miközben összefogta blúzát a mellén.
- Szia, Selena.
Iulianosz hallgatta, ahogy beszél; közben nehéz szívvel próbált küzdeni a bensőjében dúló tűz ellen.
A legkevésbé sem akarta itt hagyni újonnan lelt menedékét. Eddigi életében még soha nem élvezett semmit túlságosan, míg Grace-szel nem találkozott. Most mohón sóvárgott minden egyes, a lánnyal töltött pillanatra.
- Várj, hadd kérdezzem meg. - Grace visszajött hozzá. - Selena és Bili szeretné tudni, hogy elmennénk-e velük szombat este.
- Te döntsd el - válaszolta Iulianosz, remélve, hogy a lány visszautasítja az ajánlatot.
Grace elmosolyodott, és újra a füléhez emelte a kagylót.
- Nagyszerűen hangzik, Selena. Nagyon élvezetes lenne... Rendben, akkor találkozunk.
Letette a telefont.
- Gyorsan lezuhanyozom, mielőtt ágyba bújunk, rendben?
Iulianosz bólintott. Figyelte, amint a lány felsétál a lépcsőn. Most még inkább vágyott rá, hogy halandó legyen, mint korábban bármikor.
Bármit megadna, ha most követhetné fel a lépcsőn, lefektethetné az ágyra, és mélyen a testébe merülhetne.
Behunyva szemét, szinte megesküdött volna rá, hogy érzi, amint a lány nedves forrósága körülveszi.
Kezével a hajába markolt. Vajon hány napig bírja még ezt a kínzást?
És mégis küzdeni akart ellene. Egy perccel korábban sem fogja feladni épelméjűségét, mint ahogy a sorsa rendeli.
Grace megérezte Iulianosz jelenlétét. Megfordult, megpillantotta a kád mellett, teljesen meztelenül.
Pillantása gyönyörködve futott végig a férfi aranyló testének minden porcikáján; de Iulianosz meleg, elbűvölő mosolya volt az, ami teljesen elragadta a szívét, és elakasztotta a lélegzetét.
A férfi szó nélkül belépett mellé.
- Tudod - mondta könnyedén, ami meglepte Grace-t -, valami érdekesre jöttem rá ma reggel.
Grace figyelte, ahogy a víz a férfira záporozik, haját a fejéhez tapasztva; arcát rövid, nedves fürtök keretezték.
- Tényleg? - kérdezte, ellenállva a késztetésnek, hogy odanyúljon, és az egyik ilyen fürtöt az ujjai közé szorítsa. Vagy inkább a fogai közé.
- Hmmm - mondta Iulianosz, végigcsúsztatva kezét a hosszú gégecsövön, és levette a zuhanyrózsát a tartóról. Lágy masszírozásra állította a fejet. - Fordulj meg.
Grace habozott egy pillanatig, mielőtt engedelmeskedett volna.
Iulianosz végigpillantott sima, nedves hátán. Egész életében nem találkozott asszonnyal, aki kívánatosabb lett volna.
A lány mindazt megtestesítette, amiről egész életében álmodott, és most mégsem mert remélni. Nem mert álmodni.
Lejjebb siklott a tekintete, az érzéki domborulatokig. A lány lába enyhén szétnyílt, miközben állt. Iulianoszba beléhasított a kép, ahogy szétfeszíti, és mélyen a testébe merül.
Levegőért küzdve a lány válla fölé emelte a zuhanyrózsát.
- Nagyon jólesik - suttogta Grace.
Iulianosz képtelen volt megszólalni. Megfeszítette az állát, hogy nehogy megadja magát teste mohó vágyakozásának. Késztetése, hogy megérintse a lányt, olyan mélységes volt, amihez képest viccnek tűnt az étel és ital utáni vágyakozás, amit a könyvbe zárva érzett.
Grace izzó arccal fordult feléje. A mosdókesztyűért nyúlt, és beszappanozta. Iulianosz nem mozdult, miközben a lány megmosdatta. Keze a férfi mellkasán és hasán siklott, még inkább feltüzelve iránta érzett éhségét.
Iulianosz mohó várakozással tartotta vissza lélegzetét, ahogy a lány keze lejjebb és lejjebb vándorolt.
Grace beharapta az ajkát, amikor megérintette a férfi kemény hasizmát. Felnézett, és látta, hogy Iulianosz figyeli. Szeme félig csukva volt, és úgy tűnt, kezének minden egyes cirógató mozdulatát fokozottan érzékeli.
Még nagyobb örömet szeretett volna neki nyújtani, ezért a mosdókesztyűvel testének középpontja felé, a kávészín fürtök közé kalandozott. A férfi élesebben vette a levegőt, mikor a lány a lába közé nyúlt, és gyengéden megmarkolta. Grace ismét elmosolyodott, érezve, amint borzongás fut végig a férfi testén.
Az arcán tükröződő élvezet felkavarta a lányt. Dobogó szívvel mozgatta a kezét, finoman masszírozva duzzadó férfiasságát.
Hallotta, amint a zuhanyfej a kád aljának ütődik, majd a férfi egy pillanattal később a karjába zárta, és száját a lány nyakába temette.
Grace megremegett az érzéstől, ahogy nedves testük összefonódott. Az iránta érzett szerelem áradt szét benne, és magában könyörgött valami csodáért, amely lehetővé tenné, hogy egész életüket együtt éljék le.
Abban a pillanatban csak arra vágyott, hogy magában érezze a férfit. Hogy érezze, amint birtokba veszi a testét éppúgy, ahogy a szívét birtokolta.
Miközben a férfi ajka gyönyörűségesen kínozta, combját mélyebben a lány lába közé szorította. A lábán lévő apró szőrök úgy csiklandozták, hogy minden ellenállása elolvadt.
Grace lázasan dörzsölte magát a férfi nedves, sima combjához, élvezve, ahogy a kemény izmok összehúzódnak a lába között, Iulianosz pedig a nyakát nyalogatta. Jaj, mennyire szerette a férfit! Mennyire vágyott rá, hogy hallja: ő is éppolyan sokat jelent a férfinak, mint ő neki.
Iulianosz a hátát simogatta, aztán előrecsúsztatta a kezét.
Lassan a kád aljára fektette Grace-t; a tekintete szinte égetett.
- Mit... - Grace szavai elfúltak, amikor a férfi a fülébe nyalt.
Érezte, ahogy a karja megfeszül, amikor a zuhanyfejért nyúlt, és odahúzta, forró permettel masszírozva végig a testét. Lassú, érzékeny körözéssel mozgatta a vízsugarat a lány melle és hasa fölött. Grace alig kapott levegőt az érzékeit ért kettős támadástól, amit a vízsugár és a férfi testének közelsége jelentett.
Iulianosz minden ízében megremegett a kétségbeesett vágytól. Örömet szeretett volna szerezni a lánynak, úgy, mint még soha másnak. Szerette volna látni, ahogy alatta vonaglik. Hallani, ahogy felsikolt, amikor elélvez.
Széjjelebb lökve a combját, a zuhanyfejjel bespriccelt a lába közé.
Grace fulladozott a testébe hasító leírhatatlan élvezettől.
- Iulianosz! - zihálta, miközben teste megremegett a férfi belehatoló ujjainak érintésére; ahogy játszottak vele, betöltötték, míg a víz felerősítette mozdulatai hatását.
Soha, soha nem tapasztalt még hasonlót. A férfi forgatta a csuklóját, körözött rajta a zubogó vízsugárral, egészen addig, amíg ő nem bírta tovább.
Felsikoltott, amikor egy másodperccel később elélvezett.
Iulianosz mosolygott, de a testét szigorúan távol tartotta az övétől, nehogy akaratlanul is belehatoljon. Még ekkor sem lehetett vele. Soha nem tarthat a lánynyal.
Még öt ízben juttatta el a csúcsra a kezével, a nyelvével és a zuhannyal.
- Kérlek, Iulianosz - könyörgött Grace az ötödik után -, kegyelmezz. Nem bírok többet elviselni.
Iulianosz, úgy döntve, hogy már eleget kínozta mindkettejüket, hátranyúlt, és elzárta a csapot.
Grace képtelen volt mozdulni. Minden inger, legyen bármilyen apró, megrázkódtatta. Nézte a férfit, ahogy feláll a kádban, és alig észrevehető mosollyal mered rá.
- Meggyilkoltál - lehelte neki, - Most pedig el kell rejtened a hullát.
Iulianosz nevetett. Kilépett a kádból, és utánanyúlt, hogy kisegítse.
Grace beitta az érzést, ahogy a férfi csupasz bőre az övéhez ért, miközben Iulianosz az ágyába vitte, és szárazra törölgette.
Lassan, óvatosan törölgette, úgy használva a frottírtörülközőt, ahogy, ebben Grace biztos volt, soha senki nem használta még őelőtte. Érzékenyen végigcsúsztatta a lány karján, a mellén, aztán le a hasán, lassú, kínzó körözéssel.
- Tárd szét a lábadat, Grace.
A lány engedelmeskedett; akarata elpárolgott.
Felnyögött, amikor megérezte, ahogy az anyag a combja közt lüktető érzékeny húsához ért. Aztán a törülközőt a férfi ujjai váltották fel.
- Iulianosz, kérlek. Nem hiszem, hogy még egyszer kibírnám.
A férfi nem hallgatott rá. És a saját teste sem. Megdöbbenésére, újra elélvezett.
Iulianosz lehajolt mellé, és a fülébe súgta:
- Egész éjjel képes lennék ezt művelni veled.
Grace a szemébe nézett, és hirtelen teljes mélységében átérezte a férfi elátkozottságát. Merevedése még mindig teljes volt, homlokát izzadság borította.
Hogy képes nézni, ahogy ő újra és újra elélvez, tudva, hogy neki magának ez tiltva van?
Grace csak az iránta érzett szerelemre gondolt; fölült, és megcsókolta a férfit.
Iulianosz hevesen elhúzódott. Lehanyatlott a padlóra, és úgy vonaglott, mint akit megütöttek.
Grace, megrémülve attól, amit csinált, lecsúszott az ágyról.
- Sajnálom - mondta utánanyúlva. - Elfelejtettem. A férfi ráhengeredett, a szemében ott ült az a rémisztő sötétség.
Aztán megremegett, ahogy lassan leküzdötte az őrületet. A Grace arcán tükröződő félelem volt az, ami végül segítette, hogy lehiggadjon.
Arrébb húzódott, mintha a lány mérgező volna.
Grace figyelte, amint az ágyba kapaszkodva lassan feltápászkodik.
- Egyre rosszabb lesz - mondta remegő hangon. Grace képtelen volt megszólalni. Nem tudta elviselni, hogy ilyen fájdalmak közt lássa. És gyűlölte magát, amiért a férfit ismét a szakadék szélére lökte.
Iulianosz anélkül, hogy visszanézett volna rá, összeszedte a ruháit, és kiment a szobából.
Jó pár szívdobbanásnyi idő eltelt, mire Grace egyáltalán meg tudott mozdulni. Amikor végre lábra tudott állni, indult, hogy felöltözzön. Kinyitotta a legfelső fiókot, és pillantása a dobozra esett, amelyikben a bilincsek voltak.
Vajon hány napjuk van még hátra, mielőtt örökre elveszíti a férfit?

Tizennegyedik fejezet
A következő pár nap Grace életének legboldogabb időszaka volt. Elfogadta a szabályt, hogy nem csókolózhat Iulianosszal, hozzászokott forró, gyengéd érintéséhez, és olyan kellemes kapcsolat alakult ki köztük, amely ámulatba ejtette és boldoggá tette.
A napjait a munkahelyén töltötte, ebédidőben gyakran találkozott Iulianosszal és Selenával, éjszakái pedig a férfi csodálatos karjai közt teltek.
De minden múló nappal beléhasított a fájdalom amiatt, hogy a férfi a hónap végén egyedül hagyja.
Hogyan lesz képes ezt elviselni?
Bár ez a gondolat egyfolytában ott motoszkált a fejében, soha többé nem hozta szóba. Csak a pillanatnak élt; a jövőért majd aggódik akkor, ha elérkezik.
Szombat este találkoztak Selenával és Bill-lel a Tip'sben, a francia negyedben. Bár a hely sokkal turistásabbnak számított, mint az eredeti Tipitina's, de épp táncest volt, és Grace szerette volna, ha Iulianosz hallja a zenét, amely New Orleanst híressé tette.
- Hé! - kiáltott rájuk Selena, ahogy közeledtek a terem hátuljában lévő asztalhoz. - Már kezdtem azt hinni, hogy sztrájkoltok.
Grace érezte, hogy az arca lángra gyúl, amikor visszaemlékezett, miért késtek. Egy nap majd megtanulja, hogy be kell zárnia a fürdőszobaajtót maga után.
- Szia, Iulianosz, hello, Grace! - üdvözölte őket Bili.
Grace elmosolyodott Bili begipszelt karja láttán, melyet Selena fluoreszkáló színekkel dekorált.
Iulianosz biccentett Bili felé, hozott egy széket Grace-nek, aztán ő maga is leült mellé. Amikor a pincér megérkezett, sört és nachost rendeltek; Selena az asztalon ütötte a ritmust a kezével.
- Gyerünk, Lane - mondta Bili zsémbes hangon -, táncoljunk, mielőtt kedvem támadna legyilkolni téged amiatt, hogy egyfolytában zajongsz.
Grace egy kicsit féltékenyen nézte, amint elsétálnak.
- Szeretnél táncolni? - kérdezte Iulianosz.
A lány szeretett táncolni, de nem akarta zavarba hozni Iulianoszt. Nem kételkedett benne, hogy a férfinak fogalma sincs a modern táncról. De mégis hihetetlenül kedves volt tőle, hogy felajánlotta.
- Jól érzem magam így.
A férfi nem hallgatott rá. Felállt, és a kezét nyújtotta neki.
- Pedig szeretnél.
Ahogy a táncparkettre értek, Grace rájött, hogy a férfi éppolyan remekül táncol, mint amilyen jól néz ki.
lulianosz úgy ismert minden lépést, minta ezzel a tudással született volna. Tényleg tökéletesek voltak a mozdulatai, kecsesek, mégis hihetetlenül férfiasak és szexik. Grace sosem látott ehhez foghatót. És a ráirányuló féltékeny pillantásokból ítélve, a körülöttük lévő nők sem.
Mire a zenekar a szám végére ért, Grace felmelegedett, és alig kapott levegőt.
- Hogyhogy te...
- Ez Terpszikhoré ajándéka - mondta Iulianosz, a lány válla köré fonva a karját, és erősen magához szorítva.
- Kicsodáé?
- A tánc Múzsájáé. Grace elmosolyodott.
- Majd juttasd eszembe, hogy alkalomadtán küldjek neki egy köszönőlevélkét.
Amikor a következő szám elkezdődött, Iulianosz balra nézett, és tett egy meglepett mozdulatot. Összeráncolta a homlokát.
- Valami baj van? - kérdezte Grace, ahogy követte tekintete irányát.
A férfi a fejét rázta, és megdörzsölte a szemét.
- Úgy látszik, képzelődöm.
- Mit láttál?
Iulianosz visszanézett a tömegre, azt a magas, szőke férfit keresve, akit az előbb mintha a szeme sarkából látott volna. Bár alig egy pillantást sikerült vetnie rá, megesküdött volna, hogy Trákiai Kirianoszt látja.
Több mint egy méter kilencven centi magasságával Kirianosz nem az az ember volt, akit könnyen szem elől lehetne téveszteni egy tömeg közepén, ráadásul nagyon egyedi és halálosan laza mozgása volt.
De hogy Kirianosz itt lenne, ebben a korban: ez lehetetlennek tűnt. Nyilván ismét megszállta az őrület, és most amiatt képzelődik.
- Semmit - válaszolta.
Rámosolygott a lányra, és kiverte az ügyet a fejéből. A következő szám lassú volt. Iulianosz a karjába vette, és erősen szorította; finoman lebegtek a zene ütemére. Grace a férfi nyaka köré fonta a karját, a fejét a mellkasára hajtotta, és belélegezte testének meleg szantálfaillatát. Nem tudta, mi lehetett ebben az illatban, ami valósággal kiforgatja önmagából, de elképesztően csábító volt.
Iulianosz, arcát a lány feje búbjához szorítva, a haját simogatta; Grace hallgatta a férfi szívverését. Örökké így tudott volna maradni.
De a dal véget ért, fájdalmasan hamar. És két újabb gyors szám után Grace-nek le kellett ülnie. Egyszerűen nem volt akkora állóképessége, mint Iulianosznak.
Ahogy az asztal felé tartottak, feltűnt neki, hogy Iulianosz légzése egy kicsit sem gyorsult fel, ám homloka nedves volt az izzadságtól.
Iulianosz kihúzta neki a széket. Szorosan mellé ülve a söréért nyúlt, és nagyot kortyolt belőle.
- Iulianosz! - kiáltotta Selena nevetve. - Fogalmam sem volt róla, hogy így tudsz mozogni.
Bili a szemét forgatta.
- Epekedsz utána, Selena? Selena hasba bokszolta férjét.
- Tudhatnád, hogy nem így van. Te vagy az egyetlen szépfiú, aki kell nekem.
Bili kétkedve bámult Iulianoszra.
- Aha, értem.
Grace látta, hogy Iulianosz arca elsötétül.
- Minden rendben? - kérdezte.
A férfi rávillantotta a gödröcskéit, mire Grace megfeledkezett a kérdésről.
Csendben ültek, a zenét hallgatva; ő és Iulianosz nacosszal etették egymást.
Ahogy Grace elhúzta a kezét a férfi ajkától, Iulianosz utánakapott, visszahúzta a szájához, és lenyalt az ujjbegyéről egy darabka sajtot. Nyelvével végigsimított a bőrén, lázba hozva a lány egész testét.
Grace nevetett, és elöntötte a vágy. Mennyire bánta most, hogy nem maradtak otthon estére! Imádná, ha letéphetné Iulianoszról a ruháit, és sajtot nyalogathatna a férfi testéről az éjszaka további részében!
Kétségkívül fel kell írnia a krémsajtot a bevásárló-listájára.
Iulianosz szeme izzott; a lány kezét az ölébe vonta, aztán megszaglászta a nyakát, végül visszahúzódott, és ivott egy újabb korty sört.
- Hé, Selena - szólalt meg Bili, magára vonva Grace figyelmét. - Itt van egy szalvéta, ha esetleg szeretnéd letörölni a kicsorduló nyáladat.
Selena csak a szemét forgatta.
- Gracie, ki kell ugranom a mosdóba, gyere velem! Iulianosz hátrahajolt, hogy átengedje a lányt. Nézte, ahogy eltűnik a tömegben. Aztán, szinte azonnal, megindultak feléje a nők.
Iulianosz gyomra összeszorult. Miért kell ezeknek folyton utána lihegniük? Csak egyszer szeretne végre békében ülni, anélkül, hogy olyan nők kezét kéne lefejtenie magáról, akik még azzal sem bajlódnak, hogy a nevét megtudják, mielőtt tapizni kezdik.
- Hé, bébi - turbékolta egy dögös szőke, aki elsőnek tülekedett oda. - Tetszik, ahogy táncolsz. Miért nem...
- Nem egyedül vagyok itt - mondta Iulianosz; szeme figyelmeztetőn összeszűkült.
- Te és ő? - a nő nevetve intett arrafelé, amerre Grace eltűnt. - Ugyan már. Azt hittem, elvesztettél valami fogadást, vagy ilyesmi.
- Én azt hittem, csak könyörületből vagy vele -mondta egy másik nő, aki egy fekete hajú barátnőjével együtt érkezett.
Két férfi vált ki a tömegből.
- Mit műveltek ti itt hárman? - kérdezték a barátnőiktől.
A nők sajnálkozva néztek Iulianoszra.
- Semmit - dorombolta a szőke, még egy utolsó pillantást vetve Iulianoszra, mielőtt megfordult és elment volna.
A férfiak Iulianoszra meredtek.
Ő gúnyosan felvonta a szemöldökét, aztán lazán ivott egy korty sört. A férfiak nyilván rájöttek, mekkora esztelenség lenne belekötni, mert végül sarkon fordultak, és a barátnőikkel együtt távoztak.
Iulianosz undorodva sóhajtott. Nem számít, mennyi idő telik el, vannak dolgok, melyek sosem változnak.
- Hé - mondta Bili, áthajolva az asztalon. - Tudom, hogy mostanában egyre több időt töltesz a feleségemmel, de jobban teszed, ha tiszteletben tartod a felségterületemet! Hallasz engem?
Iulianosz hosszan, mélyen felsóhajtott. Most már Bili is kezdi.
- Ha esetleg nem vetted volna észre, engem egyedül Grace érdekel.
- Igen, persze - mosolygott gúnyosan Bili. - Ne érts félre, nagyon kedvelem Grace-t, de nem vagyok fogyatékos. Nem hiszem el, hogy az a típusú fickó lennél, aki beéri hamburgerrel, amikor szűzérméket is falatozhatna.
- Személy szerint átkozottul nem érdekel, mit hiszel.
Grace megzavarodott, amikor Selenával visszatértek az asztalukhoz. A Iulianoszt körülvevő feszültség szinte tapintható volt. Olyan szorosan markolta a söröskorsót, hogy Grace már azon aggódott, szétroppantja.
- Hé, Bili - mondta Selena, és karját férje nyaka köré fonta. - Ugye nem bánnád, ha táncolnék egyet Iulianosszal?
- De, a pokolba, nagyon is bánnám.
Iulianosz hirtelen kimentette magát, és a pult felé indult.
Grace gyorsan utánament.
A férfi épp egy újabb sört rendelt, amikor utolérte.
- Jól vagy? - kérdezte Grace.
- Remekül.
De ez nem hangzott valami meggyőzően. Nyilvánvalóan nem érezte remekül magát.
- Tudod, jól látom, hogy nem vagy őszinte velem. Szóval, ki vele, Iulianosz. Mi a baj?
- El kéne mennünk innen.
- Miért?
A férfi Selena és Bili felé nézett.
- Egyszerűen úgy érzem, bölcs dolog lenne.
- Miért?
A férfi dörmögött valamit.
De mielőtt válaszolhatott volna, hárman tűntek föl mögöttük. Grace a tekintetükből úgy látta, nem épp barátságosak a szándékaik.
Sajnos úgy tűnt, a haragjuk Iulianoszra irányul.
A legnagyobb egy jól megtermett testépítő monstrum volt, talán ha nyolc centivel alacsonyabb Iulianosznál, de sokkal izmosabb és szélesebb. Száját mosolyra rándította, ahogy hátulról végigmérte Iulianoszt. És Grace csak ebben a pillanatban ismerte fel.
Paul.
A szíve zakatolni kezdett. A férfi külseje sokat változott az évek alatt. Az arca kiszélesedett, szeme alatt korai ráncok jelentek meg, és erősen kopaszodott. De jellegzetes vigyora ugyanaz maradt.
- Ő volt az, aki szemétkedett Amberrel - mondta az egyik cimborája.
Iulianosz halálosan nyugodtan mozdult, amitől Grace-nek borzongás futott végig a gerincén. Nem lehetett megmondani, Iulianosz mire képes. Abból, amit látott, úgy tűnt, Paul belsőleg messze nem változhatott annyit, mint külsőleg. Öntelt, nyálas szépfiú, akit egyfolytában körülvesz a sleppje. Megdönthetetlenül hisz abban, hogy erőt kell demonstrálnia minden cselekedetében. Macsó énje nem fogja hagyni visszavonulni anélkül, hogy Iulianoszt harcra kényszerítené.
Grace csak abban reménykedett, hogy hadvezérének több esze van annál, semmint hogy bedőljön ennek a műsornak.
- Szeretnétek valamit? - kérdezte Iulianosz, anélkül hogy Paulra vagy barátaira nézett volna.
Paul röhögött, és mellbe vágta egyik haverját.
- Nézd már, milyen buzis kiejtése van. Azt hittem, azt magyarázod, hogy ez a szépfiú itt rányomult a csajomra. De ahogy a kinézetét meg a beszédét nézem, inkább azt mondanám, utánad epekedik.
Iulianosz megfordult, és olyan pillantást vetett Paulra, amitől mindenki, akinek akár egy csepp sütnivalója is van, észhez tért volna.
De Raulnak természetesen nem volt sütnivalója. Soha nem is volt.
- Mi az ábra, szépfiú? - csúfolódott. - Megbántottalak? - fejét csóválva a barátaira nézett. - Úgy van, ahogy gondoltam, semmi más, csak egy csini, gyáva buzi.
Iulianosz nevetett, de ez a nevetés inkább félelmetes volt, mint vidám.
- Gyere, Iulianosz - mondta Grace, és megpróbálta elhúzni a karjánál fogva, mielőtt a dolgok rosszabbra fordulnának. - Menjünk.
Paul megfordult, és a lányra vigyorgott, aztán felismerte.
- Nahát, nahát, Grace Alexander. Milyen rég is volt - veregette vállon a mellette álló alacsony, sötét hajú haverját. - Hé, Tom, emlékszel Grace-re az egyetemről, ugye? A pici, fehér bugyijával nyertem meg a fogadást.
Iulianosz megdermedt ezekre a szavakra.
Grace érezte, ahogy rátör a régen volt fájdalom, de nem mutatta. Soha többé nem fogja megadni Paulnak ezt az elégtételt.
- Nem csoda, hogy rámozdult Amberre - folytatta Paul. - Nyilván ki akart próbálni egy csajt, aki nem nyivákol, miközben dugják.
Iulianosz olyan gyorsan örvénylett Paul irányába, hogy Grace alig tudta követni a mozdulatot. Paul nekilendült, lulianosz lebukott, és öklével olyan erővel vágott Paul bordái közé, hogy a másik méterekkel a tömeg fölé emelkedett.
Átkozódva feltápászkodott, és ismét rárontott Iulianoszra.
Iulianosz oldalra mozdult, elgáncsolta Pault, és a levegőbe hajította.
Paul a hátára érkezett.
Mielőtt megmozdulhatott volna, Iulianosz a torkára lépett, és elmosolyodott, olyan hideg kis mosollyal, amitől Grace-nek megfagyott a vér az ereiben.
Paul mindkét kezével megragadta Iulianosz cipőjét, és megpróbálta elmozdítani a lábát. Remegett az erőfeszítéstől, de Iulianosz ott maradt, ahol volt.
- Tudtál róla - kérdezte Iulianosz társalgási stílusban, amitől csak még ijesztőbbé vált az egész -, hogy pár kilós nyomás kell csak ahhoz, hogy összeroppanjon a légcsöved?
Paul karja és szeme dagadozott, ahogy Iulianosz fokozta a nyomást a nyakán.
- Kérlek, ember - könyörgött, miközben megpróbálta lerángatni Iulianosz cipőjét a nyakáról. - Kérlek, ne bánts, oké?
Grace visszatartotta a lélegzetét félelmében, amikor Iulianosz erősebben lépett Paul torkára. Tom közelebb lépett.
- Csak gyere ide - mondta Iulianosz figyelmeztetőn -, kitépem a szívedet, és megetetem a barátoddal.
Grace megdermedt Iulianosz halálos arckifejezésétől. Ez nem az a gyengéd férfi volt, aki éjszakánként szeretkezett vele. Ez annak a hadvezérnek az arca volt, aki valaha legyűrte Róma legjobbjait.
: Grace nem kételkedett benne, hogy Iulianosz képes lenne beváltani a fenyegetését, és adott esetben habozás nélkül meg is tenné. A sietősen hátrább lépő Tom arcán mutatkozó sápadtságból ítélve, ebben ő sem kételkedett.
- Kérlek - könyörgött Paul ismét, arcán könnyek csorogtak. - Kérlek, ne bánts.
Grace nyelt egyet, ahogy ezek a szavak beléhasítottak valahonnan a múltból. Pont így. könyörgött ő Paulnak az ágyban annak idején.
Ekkor Iulianosz ránézett. Grace látta a haragot a szemében, és azt a vágyat is, hogy megölje Pault -őmiatta.
- Engedd elmenni, Iulianosz - mondta halkan. -Az egész ember nem ér annyit, mint a te egyetlen hajszálad.
Iulianosz összeszűkült szemmel nézett le Paulra.
- Ahonnan én jöttem, ott lemészároltuk az ilyen gyáva semmirekellőket, mint te, pusztán gyakorlásból.
Amikor Grace már biztosra vette, hogy Iulianosz meg fogja ölni Pault, a férfi hátralépett.
- Kelj fel.
Paul, a torkát dörzsölgetve, lassan lábra állt. Összerándult Iulianosz hideg, halott tekintetétől.
- Tartozol a hölgynek egy bocsánatkéréssel. Paul megtörölte az orrát a kézfejével.
- Sajnálom.
- Mondd úgy, mint aki komolyan gondolja -mondta Iulianosz halkan.
- Sajnálom, Grace. Igazán, nagyon, nagyon sajnálom.
Mielőtt Grace válaszolhatott volna, Iulianosz birtokosi mozdulattal átkarolta a vállát, és kisétált vele a helyiségből. s.
Nem szólaltak meg, amíg a kocsihoz nem értek, de Grace érezte, hogy valami nagyon nincs rendben Iulianosszal. A férfi teste merev volt, akár egy rugó, amelyet túlságosan megfeszítettek.
- Bárcsak hagytad volna, hogy megöljem! - mondta Iulianosz, miközben a lány a zsebeiben kutatott a kocsikulcs után.
- Iulianosz...
- Elképzelni sem tudod, milyen fájdalmas számomra, hogy csak úgy elsétáltam. Nem az a fajta ember vagyok, aki csak úgy elmegy. - Tenyerével rávágott a kocsi tetejére, aztán megpördült, és elbődült, mint egy csapdába csalt oroszlán. - A pokolba, Grace. Valamikor kiontottam volna egy ilyen ember belét. Mára meg...
Iulianosz elhallgatott, ahogy elárasztották két évezreden át elnyomott emlékei. Látta magát, mint köztiszteletben álló hadvezért, aki valaha volt. A makedón hőst. A férfit, aki egykor egész római légiókat késztetett menekülésre.
Aztán arra a valakire gondolt, akivé vált. Aki csak az üres héja az egykorvolt férfinak. Egy kívánatos háziállat, aki megidézője csettinfésére produkálja magát.
Több mint kétezer évig érzések nélkül élt, anélkül, hogy egy tucat szónál többet szólt volna.
Csak a túlélés foglalkoztatta. És közben elveszítette önmagát.
Amíg Grace nem nyújtotta utána a kezét, meglátva benne az embert...
Grace figyelte, amint ezernyi érzelem küzd Iulianosz arcán. Harag, zavarodottság, rémület, végül a kín. Átment hozzá a kocsi túloldalára, de a férfi elhúzódott az érintésétől.
- Hát nem látod? - kérdezte, túláradó érzéseitől érdes hangon. - Többé már nem tudom, ki vagyok. Tudtam, ki voltam Makedóniában, és aztán ez lett belőlem - felemelte kezét, hogy Grace lássa a szavakat, melyeket Priaposz égetett az alsókarjába. - És aztán jöttél te, és mindent megváltoztattál - mondta a lányra nézve.
A szemében tükröződő gyötrelem belehasított a lányba.
- Miért kellett megváltoztatnod, Grace? Miért nem hagytál meg olyannak, amilyen voltam? Megtanultam, hogy ne érezzék semmit, csak jöttem, elvégeztem, amit mondtak, és továbbálltam. Többé már nem vágytam semmire. És most... - úgy nézett körül, mint aki egy rémálom közepébe csöppent, és nem tud menekülni.
Grace utánanyúlt.
-Iulianosz...
A férfi a fejét rázta, és hátrébb lépett.
- Ne! - Beletúrt a hajába. - Már nem tudom, hova tartozom. Te ezt nem érted.
- Akkor magyarázd meg - kérlelte Grace.
- Hogy tudnám elmondani, milyen érzés két világ határán létezni? Amikor mindkettő megvet? Sem isten nem vagyok, sem ember, csak egy korcs szörnyeteg. Nem tudod elképzelni, hogy nőttem fel. Az anyám lepasszolt az apámnak, aki lepasszolt a feleségének, aki továbbpasszolt bárkinek, aki hajlandó volt elvinni engem a közeléből. Az utolsó kétezer évben pedig csereberéltek, és eladtak. Egész életemet azzal töltöttem, hogy találjak egy helyet, amelyet otthonomnak hívhatnék. Valakit, aki engem akar, és nem az arcomat vagy a testemet. .
- Én akarlak téged, Iulianosz.
- Nem. Hogy is akarhatnál?
Grace eltátotta a száját a kérdésre.
- Hogyne akarnálak? Édes istenem, soha életemben nem vágytam senkire jobban, mint rád.
- Csak nemi vágy az, amit érzel.
Grace mérges lett. Hogy meri a férfi ennyire lefokozni az érzéseit? Azok sokkal mélyebben gyökeredztek, mint a puszta nemiség; egész lelkét áthatották.
- Ne mondd meg nekem, mit érzek. Nem vagyok gyerek.
Iulianosz a fejét rázta, képtelen volt hinni a lánynak. Ez csak az átok hatása. Annak kell lennie. Senki nem szeretheti őt. Soha nem is szerette, attól a pillanattól fogva, hogy megszületett.
Ha Grace szeretné...
Az maga lenne a csoda. Az...
Hihetetlen boldogság lenne. De ő nem arra született, hogy boldog legyen.
Úgy fogsz szenvedni, mint más ember még sosem.
Ez csak az istenek újabb csapdája. Egy újabb kegyetlen tréfa, amit büntetésképp ötlöttek ki neki.
Fáradt volt. Megviselt és kimerült a harctól. Csak nyugalomra vágyott a sok fájdalom után. Biztos menedékre az ijesztő érzések elől, melyek minden alkalommal rátörtek, valahányszor a lányra nézett.
Grace összeszorította a fogát Iulianosz elutasító tekintetét látva. De hát ki hibáztathatná a férfit?
Olyan sokszor bántották. De valahogy, valamilyen módon be fogja bizonyítani a férfinak, hogy milyen sokat jelent neki.
Meg kell tennie. Mert ha elveszítené Iulianoszt, abba belepusztulna.

Tizenötödik fejezet
A hétvége fennmaradó részében Iulianosz tartotta a köztük lévő távolságot. Grace bármivel próbálkozott, hogy ledöntse a láthatatlan falat kettejük között, a férfi nem hagyta.
Még azt sem hagyta, hogy a lány felolvasson neki.
Grace kedvetlenül ment munkába hétfőn reggel, de talán jobb lett volna, ha egyáltalán be se megy. Semmire sem tudott koncentrálni, folyton csak az égkék szempárban tükröződő zárkózott nyugtalanság járt az eszében.
- Grace Alexander?
Grace felnézett az íróasztaláról, és egy hihetetlenül gyönyörű, húsz év körüli szőke nőt pillantott meg az ajtóban. Úgy nézett ki, mintha épp most lépett volna le egy magazin címlapjáról. Szoborszerű szépségéhez vörös selyem Armani kosztüm és hozzáillő cipő társult.
- Sajnálom - mondta Grace a nőnek. - Zárva vagyok. Ha holnap esetleg telefonálna...
- Úgy nézek ki, mint akinek szexterapeutára van szüksége?
Első pillantásra persze nem úgy tűnt. De Grace már megtanulta, hogy ne ítéljen elhamarkodottan az emberek problémáiról.
A nő hívatlanul besétált az irodájába, kecses, rátarti járása furcsamód ismerősnek tűnt Grace-nek. Odalépett a falhoz, ahol Grace bizonyítványai és oklevelei függtek.
- Lenyűgöző - mondta, de a hangsúlya másra utalt.
Majd Grace-hez fordult, végigmérte, és a gyönyörű arcon megjelenő fitymáló mosolyból Grace kiolvasta, hogy nem elégedett a látvánnyal.
- Nem vagy elég csinos neki, tudod-e? Túl alacsony vagy, és túl terebélyes. És honnan szedted ezt a ruhát?
Grace megmerevedett; nagyon megbántódott.
- Hogy mondta?
A nő nem törődött a közbeszólással.
- Áruld el nekem, nem fájdalmas számodra, hogy egy olyan külsejű férfi van melletted, mint Iulianosz? Akiről tudod, ha lenne választása, egy percig sem maradna veled? Hiszen oly karcsú és kecses. Erős és tüzes. Tudom, hogy téged még sosem kívánt meg hozzá hasonló férfi, és soha nem is fog.
Grace szóhoz sem jutott a megdöbbenéstől. De nem is lett volna rá lehetősége; a nő pillanatnyi szünet nélkül folytatta.
- Az apja is ilyen volt. Képzeld el Iulianoszt fekete hajjal. Kicsit talán alacsonyabbnak, zömökebbnek, és korántsem ilyen kifinomultnak. De mégis, az a férfi olyasmiket tudott művelni a kezével, hogy... hmmm...
Aphrodité ábrándosan, távolba meredő tekintettel mosolygott.
- Persze a sok csata rengeteg nyomot hagyott Dioklészen. Ott volt az a borzasztó sebhely, végig a bal orcáján.
Szeme összeszűkült a haragtól.
- Sosem felejtem el azt a napot, amikor tőrt vágott Iulianosz arcába, próbálva hasonló sebet ejteni rajta. Dioklész később valószínűleg megfizetett volna ezért a bűnéért, de én előbb cselekedtem. Iulianosz megjelenése tökéletes, és soha nem hagynám, hogy valaki megrongálja a szépséget, amelyet tőlem kapott.
A hideg, számító tekintet, amit Aphrodité vetett rá, a csontja velejéig megborzongatta Grace-t.
- Nem fogok osztozni veled a fiamon.
Aphrodité birtokló szavai felgyújtották Grace haragját. Hogy merészel hirtelen felbukkanni, és ilyeneket mondani?
- Ha Iulianosz tényleg ennyit jelent neked, miért hagytad magára?
Aphrodité rámeredt.
- Azt hiszed, volt más választásom? Zeusz nem volt hajlandó ambróziát adni neki, halandó pedig nem élhet az Olümposzon. Mielőtt egyáltalán tiltakozhattam volna, Hermész kiragadta a karjaim közül, és elvitte az apjához.
Grace látta a rettenetet Aphrodité arcán, ahogy képzeletben újraélte azt a pillanatot.
- Az elvesztése felett érzett gyászom minden emberi mértéket meghaladt. Vigasztalhatatlan voltam, bezárkóztam, és amikor végül képes voltam előjönni, már eltelt tizennégy év a Földön. Alig ismertem meg a valaha volt babát, akit szoptattam. És a fiú gyűlölt engem.
Aphrodité szeme kifényesedett, mintha a kitörni készülő könnyek ellen küzdene.
- El sem tudod képzelni, milyen érzés egy anyának, ha méhének gyümölcse átkozódásban tör ki a neve hallatán.
Grace együtt érzett gyászával, de Iulianosz volt az, akit szeretett, és inkább Iulianosz fájdalma nyugtalanította.
- Próbáltad valaha is elmondani neki, mit érzel?
- Persze, hogy próbáltam - vágott vissza Aphrodité. - Erószt küldtem hozzá, felajánlva neki ajándékaimat. Olyan szavak kíséretében küldte vissza őket, melyeket egy fiú nem ejthet ki az anyja előtt.
- Mélyen megbántott volt.
- Én is! - sikoltotta Aphrodité. Egész testében remegett a dühtől.
Grace, nyugtalanul és igencsak riadtan a gondolattól, hogy mi mindent tehet vele egy feldühödött istennő, figyelte, amint Aphrodité lehunyta a szemét, vett egy mély lélegzetet, és lassacskán lecsillapodott.
Amikor újra megszólalt, hangja és testtartása egyaránt merevvé, élessé vált.
- Ezután újra elküldtem Erószt Iulianoszhoz, még több ajándékkal. Visszautasította mindet. Kénytelen voltam végignézni, hogy bosszúból felajánlja hűségét és szolgálatait Athénének - szinte köpte a nevet, mélységes megvetéssel.
- Az ő nevében hódított meg városokat az én adományaimnak a segítségével: Árész erejével, Apollón mértékletességével, a Múzsák és a Gráciák áldásaival. Még a Sztüxbe is bemártottam, hogy soha halandó fegyver ne sebezhesse meg, és Thétisztől eltérően, aki hibázott Akhilleusznál, én a sarkát is bemártottam, hogy ne legyen sebezhető pontja.
Aphrodité megrázta a fejét; mintha még mindig nem tudná elhinni, hogy bánt vele Iulianosz.
- Megtettem mindent, ami a hatalmamban állt, azért a fiúért, és ő fikarcnyit sem volt hálás nekem. Egyáltalán nem tisztelt. Végül feladtam a próbálkozást. Mivel visszautasította a szeretetemet, elintéztem, hogy soha senki ne szeresse.
Ezeknek az önző szavaknak a hallatán Grace szíve egy pillanatra kihagyott.
- Mit műveltél vele?
Aphrodité dölyfösen felszegte a fejét, akár egy királynő, aki büszke kegyetlenségére.
- Megátkoztam úgy, ahogy ő átkozott meg engem, Gondoskodtam róla, hogy egyetlen halandó nő se nézhessen rá anélkül, hogy megkívánja a testét, és egyetlen halandó férfi se érezzen a közelében mást, mint emésztő féltékenységet.
Grace nem hitt a fülének. Hogy lehet egy anya ilyen kegyetlen?
És ahogy ez a gondolat megfogalmazódott benne, egy másik, ennél is iszonyúbb sejtés hasított belé.
- Te vagy az oka Pénelopé halálának, igaz?
- Nem, azt Iulianosz okozta magának. Beismerem, hogy amikor Erósz elmesélte, mit tett az öccséért, felbőszültem, amiért nem hozzám jött segítségért. Mivel nem tudtam semmissé tenni Erósz nyilának hatását, úgy döntöttem, tompítom az erejét. Amit Iulianosz Pénelopétól kapott, üres volt, és ő ezt jól tudta.
Aphrodité az ablakhoz ment, és kibámult a városra.
- Ha Iulianosz valaha eljött volna hozzám, az mindent megváltoztatott volna. De nem tette. Éjszakáról éjszakára figyeltem, ahogy a feleségével van, ahogy magáévá teszi, és éreztem a nyugtalanságát és gyötrődését amiatt, hogy Pénelopé nem szereti őt igazán. De továbbra is megtagadott és elátkozott engem.
Az árulása miatt elsírt könnyeim okozták, hogy Priaposz ellene fordult. Priaposz mindig is a leghűségesebb fiam volt. Ahogy észrevettem, hogy Priaposz a vesztére tör, le kellett volna állítanom. De nem tettem. Abban reménykedtem, hogy Iulianosz majd hozzám menekül oltalomért Priaposz haragja elől. Hogy a segítségemet kéri.
Összeszorította a fogát.
- Sosem tette meg.
Grace sajnálta, de ez nem igazolta, amit a saját fia ellen elkövetett.
- Hogyan lett átkozottá Iulianosz?
Aphrodité nyelt egyet.
- Minden azon az éjjelen kezdődött, amikor Athéné azt monda Priaposznak, nincs még egy olyan erős és bátor férfi, mint Iulianosz. Kihívást intézett hozzá, hogy Priaposz küldje ellene legjobb hadvezérét. Két nappal később figyeltem, amint Iulianosz kilovagol, és tudtam, nem veszíthet. Amikor visszaverte a rómaiakat, Priaposz dührohamot kapott. Aztán Erósz véletlenül elkottyantotta, mit tett, és Priaposz azonnal Iaszónhoz és Pénelopéhoz sietett. Fogalmam sem volt, mik lesznek a következmények.
Aphrodité átkarolta magát; remegett.
- Sosem akartam, hogy a gyerekek meghaljanak. Nem tudod elképzelni, hányszor sajdul belém naponta, hogy hagytam mindezt megtörténni.
- Nem lett volna valami mód, amellyel megakadályozhattad volna az eseményeket?
Aphrodité szomorúan megrázta a fejét.
- A Párkák még az én hatalmamat is korlátozzák. Amikor Iulianosz a templomomba rohant a családja halála után, a lélegzetem is visszafojtottam, azt hittem, végre hozzám fordul majd. Aztán megpillantotta azt a szajhát Priaposz palástjában. A nő a lába elé vetette magát, és könyörögni kezdett neki, hogy vegye el a szüzességét még a szertartás előtt, amelyen felajánlják Priaposznak. Iulianosz még ekkor is megpróbált kitérni előle, de a lány nem engedte. Ha Iulianosz képes lett volna a józan gondolkodásra, tudom, hogy visszautasította volna.
Aphrodité arca elsötétült a haragtól.
- Ha Alexandria nem lett volna, visszakapom a fiamat azon a napon. Tudom, hogy engem hívott volna. De már késő volt. Abban a pillanatban, hogy elélvezett a lányban, már késő volt.
- És továbbra sem voltál hajlandó segíteni Iulianosznak?
- Hogyan támogathatnám egyik fiamat a másik ellenében?
Grace megdöbbent a kérdésen.
- Nem ezt tetted abban a pillanatban, amikor hagytad, hogy Iulianoszt bezárják abba a pergamenbe?
Aphrodité szeméből olyan gyűlölet sütött, hogy Grace akaratlanul is hátrahőkölt.
- Iulianosz volt az, aki visszautasított engem. Csak annyit kellett volna tennie, hogy a segítségemet kéri. Megkapta volna.
Grace nem tudta elhinni, amit hall. Istennőhöz képest Aphrodité hihetetlenül önző és szűk látókörű volt.
- Az egész tragédiának azért kellett bekövetkeznie, mert ti ketten nem voltatok képesek méltányolni egymást? Nem tudom elhinni, hogy először erőt öntöttéi Iulianoszba, aztán képes voltál megátkozni az erő miatt, amelyet tőled kapott! Ahelyett, hogy vártál volna rá, vagy másokat küldtél volna hozzá a nevedben, sosem merült föl benned, hogy te is megkereshetnéd?
Aphrodité méltatlankodó tekintettel mérte végig.
- Én vagyok a szerelem istennője, és azt kívánnád, hogy megalázkodjam? Van fogalmad róla, micsoda szégyent jelent számomra, hogy a saját fiam gyűlöl?
- Szégyent jelent számodra? Neked ott van az egész világ, hogy szeressen. Iulianoszt nem szereti senki.
Aphrodité tett egy ingerült lépést feléje.
- Maradj távol tőle. Figyelmeztetlek.
- Miért? Engem miért figyelmeztetsz, és Pénelopét miért nem?
- Mert őt nem szerette.
Grace megdermedt e szavakra.
- Azt akarod mondani...
Aphrodité eltűnt.
- Hallod-e! - kiabálta Grace a plafon felé. - Nem válhatsz semmivé csak úgy, a beszélgetés közepén!
- Grace?
Szökkent egyet, ahogy meghallotta Beth hangját. Megfordult, és látta, hogy kolléganője kukkant be az ajtón.
- Kivel beszélgetsz? - kérdezte Beth.
Grace körbemutatott kezével a szobában, de aztán úgy döntött, mégsem mondja el Bethnek az igazságot.
- Magammal.
Beth hitetlenkedve nézett rá.
- Mindig kiabálsz magaddal?
- Néha.
Beth felvonta sötét szemöldökét.
- Úgy tűnik, rád férne egy kezelés. Gyere be hozzám - mondta, azzal elment.
Grace nem törődött vele; egy pillanat alatt összepakolta a cuccait.
Haza akart érni, Iulianoszhoz.
Grace, amint kinyitotta házának ajtaját, tudta, hogy valami nem stimmel. Iulianosz nem volt ott, hogy üdvözölje.
- Iulianosz! - szólította.
- Az emeleten.
Ledobta a kulcsait és a postáját az asztalra, és, kettesével véve a lépcsőfokokat, felszaladt az emeletre.
- Nem fogod elhinni, ki jött ma... - hangja elhalt, ahogy a hálószobaajtóhoz ért, és megpillantotta Iulianoszt. Egyik keze az ágyhoz volt bilincselve. Az ágy közepén feküdt, meztelen felsőtesttel, a homlokán izzadság gyöngyözött.
- Mit csinálsz itt? - kérdezte; rettegés kerítette hatalmába.
- Képtelen vagyok tovább küzdeni ellene, Grace -mondta. Kínlódva kapkodta a levegőt.
- Muszáj küzdened! Megrázta a fejét.
- Bilincseld meg a másik kezemet is. Egyedül nem tudom megtenni.
- Iulianosz...
Keserű, kíméletlen nevetéssel szakította félbe a lány szavait.
- Milyen ironikus is ez! Neked könyörögnöm kell, hogy bilincseljél meg, míg a többiek önszántukból csinálták!
Pillantása a lányéba fúródott.
- Csináld, Grace. Képtelen lennék tovább élni, ha bántanálak.
Grace összeszorult torokkal ment át a szobán az ágyhoz.
Amikor elég közel ért, a férfi kinyúlt, és szabad kezébe fogta az arcát. Odahúzta ajkához, és megcsókolta, olyan erősen, hogy Grace úgy érezte, menten elájul.
Tüzes volt, követelő, áradt belőle a vágy. És talán valamiféle ígéret.
A férfi megharapta Grace ajkát, aztán elhúzódott.
- Csináld.
Grace áthúzta az ezüstbilincset az ágyvégen.
Iulianosz csak ekkor nyugodott meg. Eddig a pillanatig a lánynak nem tűnt fel, milyen feszült volt Iulianosz az elmúlt héten. Most hátrahajtotta a fejét a párnára, és mélyen, szaggatottan fellélegzett.
Grace kinyújtotta a kezét, és megérintette nyirkos homlokát.
- Te jó ég - lehelte. A férfi olyan forró volt, hogy szinte perzselte a kezét. - Segíthetek rajtad valahogyan?
- Nem, de köszönöm, hogy megkérdezted. Grace a komódhoz ment, hogy átöltözzön. Ahogy gombolta a blúzát, Iulianosz leállította.
- Kérlek, ne csináld előttem. Ha a melledet látom... - hátravetette a fejét, mintha valaki tüzes vassal bélyegezte volna meg.
Grace rájött, mennyire nem zavartatja már magát a férfi előtt.
- Bocsánat - mondta.
Bement a fürdőszobába átöltözni, aztán készített egy hideg borogatást. ,
Visszament a hálószobába, és rátette a férfi forró homlokára. Megsimította izzadságtól nedves haját.
- Valósággal tüzelsz.
- Tudom. Olyan, mintha izzó szénből vetett ágyon feküdnék.
Felszisszent, ahogy a hideg a bőréhez ért.
- Még nem mesélted, milyen volt a napod -mondta elfúló hangon.
Grace torka elszorult a boldogságtól és a szerelemtől. A férfi mindennap érdeklődött, hogy telt a napja. És ő mindennap úgy jött haza, hogy alig várta, hogy a férfival lehessen.
Elképzelni sem tudta, mihez kezd majd, ha már nem lesz vele.
Kényszerítve magát, hogy ne gondoljon erre, inkább a férfi ápolására koncentrált.
- Nem sok minden történt - suttogta válaszul. Nem akarta terhelni Iulianoszt azzal, amit az anyja mondott. Addig nem, amíg ilyen állapotban van. Eleget szenvedett életében; nem volt szándékában tovább kínozni.
- Éhes vagy? - kérdezte.
- Nem.
Grace letelepedett mellé. Felolvasással töltötte az éjszakát, és azzal, hogy a férfi lázas testét borogassa.
Iulianosz nem aludt azon az éjszakán. Képtelen volt rá. Csak Grace bőrét érezte, ahogy a testéhez ér, és a lány édes virágillatát. Betöltötte a tüdejét, felkavarta az érzékeit. Testének minden idegszála a lányért sikoltott.
A fogát csikorgatta, öklébe szorította az ezüstláncokat, és küzdött az örvénylő sötétség ellen, amely el akarta nyelni. De ő nem volt hajlandó megadni magát.
Nem akarta behunyni a szemét, és akár egy percet is elveszíteni, amit Grace-szel tölthet, míg még sértetlen és épelméjű. Ha hagyja, hogy a sötétség elnyelje, lehetséges, hogy addig nem tud kimászni belőle, míg a könyv újra magába nem zárja. Egyedül.
- Nem veszíthetem el - suttogta. A puszta gondolat szétszaggatta azt a keveset, ami még a szívéből maradt.
A folyosón lévő óra hármat ütött. Grace az imént aludt el. Úgy feküdt, hogy feje és keze a férfi hasán nyugodott, lélegzete gyengéden simogatta a bőrét.
Érezte, ahogy a haja csiklandozza, testének melege a lelkébe szivárgott.
Mit nem adott volna érte, ha megérintheti a lányt!
Behunyta a szemét, hátrahajtotta a fejét, és, századok óta először, engedélyezte magának, hogy álmodjon. Álmodott az éjszakákról, amelyeket Grace-szel töltene. Nappalokról, amikor együtt nevetnének.
Álmodott egy napról, amikor úgy tudja majd szeretni a lányt, ahogy az megérdemli. Amikor szabad lesz, és odaadhatja magát a lánynak. A közös otthonukról álmodott.
És leginkább boldog, szürke szemű, édes, ördögfióka-mosolyú gyerekekről.
Amikor a hajnali fény derengeni kezdett, az óra hatot ütött, és Grace felébredt, Iulianosz még mindig erről álmodott.
A lány odadörgölte a fejét a férfi mellkasához, végigszaglászta. Valódi kínzás volt.
- Jó reggelt - mondta mosolyogva.
- Jó reggelt.
Beharapta az ajkát, ahogy végigpillantott a férfi testén; aggodalmasan ráncolta a homlokát.
- Biztos vagy benne, hogy szükség van erre? Nem engedhetnélek el egy időre?
- Nem! - válaszolta a férfi határozottan. Grace felemelte a telefont, és felhívta Beth-t.
- Nem megyek be pár napig, át tudsz venni néhány pácienst?
Iulianosz a homlokát ráncolta ezt hallva.
- Nem mész dolgozni? - kérdezte, ahogy a lány letette a telefont.
Grace nem is hitte el, hogy egyáltalán képes ezt megkérdezni.
- Hogy hagyhatnálak itt?
- Meglennék.
Úgy nézett rá, mint akinek elment az esze.
- És ha történik valami?
- Micsoda?
- Leég a ház, vagy valaki bejön, és ki tudja, mit művel veled, te pedig nem tudod megvédeni magad.
Iulianosz nem vitatkozott. Nagyon megkönnyebbült attól, hogy a lány hajlandó vele maradni.
Kora délutánra Grace már látta, mennyire súlyosbodott az átok hatása. A férfi egész testét izzadság borította. Karjain megfeszültek az izmok, és alig-alig szólalt meg. Amikor mégis, akkor is összeszorított fogakkal.
Még mindig meleg és bátorító szemmel mosolygott rá, ahogy a lány nézte összecsomósodott és feszült izmait, küzdelmét a bensőjét gyötrő átok ellen.
Grace folytatta a borogatást, de abban a pillanatban, ahogy a nedves ruhát a férfi bőrére rakta, az annyira felforrósodott, hogy ahogy lehetett megérinteni.
Estére Iulianosz félrebeszélt.
Grace tehetetlenül nézte, ahogy vonaglik és átkozódik, mintha valami láthatatlan személy nyúzná a testét. A lány sosem látott hasonlót. A férfi olyan erővel küzdött, hogy félő volt, eltöri az ágyat.
- Nem bírom nézni - suttogta Grace. Lerohant a földszintre, és felhívta Selenát.
Egy órával később Grace beengedte Selenát és a nővérét, Tiyanát. Tintafekete hajával és kék szemével Tiyana kevéssé hasonlított Selenára. Egyike volt a kevés fehér vudu főpapnak, volt egy vuduboltja a városban, és péntek esténként temetői körsétákat vezetett.
- Nem tudom eléggé megköszönni, hogy átjöttetek - mondta Grace, ahogy becsukta mögöttük az ajtót.
- Ugyan már - válaszolta Selena.
Tiyana egyszerű barna ruhát viselt, és egy dobot tartott a kezében.
- Hol van?
Grace felvezette őket az emeletre.
Tiyana belépett a szobába, és megdermedt az ágyon vonagló Iulianosz láttán. A férfi átkokat szórt az egész ógörög pantheonra.
Tiyana elfehéredett.
- Semmit sem tehetek érte.
- Tiyana - erősködött Selena. - Meg kell próbálnod!
Tiyana rémülettől tágra nyílt szemmel rázta a fejét.
- Kíváncsiak vagytok a tanácsomra? Zárjátok le ezt a szobát, és hagyjátok őt békén, amíg vissza nem tér oda, ahonnan jött. Olyan erős gonosz erő tartja hatalmában, amellyel nem merek szembeszállni. - Selenára nézett. - Nem érzed a gonoszságot?
Grace remegni kezdett e szavakra, a szíve zakatolt.
- Selena? - kérdezte, kétségbeesetten keresve valami módot, amivel enyhíthetne a férfi kínjain. Valamit muszáj tenniük.
- Tudod, hogy nem vagyok képes segíteni -mondta Selena. - Az én varázslataim sosem működnek.
Nem!, sikoltotta magában Grace. Nem hagyhatják ennyiben!
Iulianoszra nézett, aki a láncaival küzdött.
- Van még valaki, akit elhívhatnánk?
- Nincs - mondta Tiyana. - Igazság szerint én sem tudok itt maradni. Ne vedd sértésnek, de ettől kiráz a hideg - lapos pillantást vetett Selenára. - És te tudod, milyen fura dolgokkal szembesülök nap mint nap.
- Sajnálom, Gracie - mondta Selena, megsimogatva a lány karját. - Végzek egy kis kutatást, és meglátjuk, hátha találok valamit, rendben?
Grace torka elszorult, de nem tehetett mást, kikísérte őket.
Becsukva mögöttük az ajtót, fáradtan nekidőlt. Mihez kezd most?
Nem tudta csak úgy elfogadni, hogy semmit nem tehet Iulianoszért. Csak van valami, amivel enyhíthet a fájdalmán. Valami, amire nem gondolt eddig.
Felment az emeletre, vissza Iulianoszhoz.
- Grace! - olyan kétségbeesetten kiáltott, hogy a lány szíve majd meghasadt.
- Itt vagyok, édesem - mondta, megérintve a homlokát.
Iulianoszból egy csapdába esett állat üvöltéséhez hasonló vad morgás szakadt ki, testét Grace felé lódította.
A lány rémülten lépett odébb az ágytól.
Remegő lábbal ment át a könyvtárszobácskába, és, az Odüsszeia akadt a kezébe. Hintaszékét az ágy mellé húzta, és olvasni kezdett.
Úgy látszott, ez megnyugtatja a férfit. Sokkal kevésbé dobálta magát.
Teltek a napok, és Grace-t lassacskán elhagyta minden reménye. Iulianosznak igaza volt. Nem fogják tudni megtörni az átkot, ha nem sikerül leküzdeni a férfi őrültségét.
Képtelen volt elviselni, hogy óráról órára nézze a szenvedését anélkül, hogy bármilyen enyhet nyújthatna neki. Nem csoda, hogy a férfi utálta az anyját. Hogyan engedheti Aphrodité, hogy mindezen keresztülmenjen anélkül, hogy valamit tenne érte?
És a férfi már évszázadok óta így szenved.
Grace magánkívül volt.
- Hogy vagy képes erre? - kiáltotta mérgesen a mennyezet felé.
- Erósz! - kiáltotta. - Hallasz engem? Athéné! Valaki! Hogy hagyhatjátok, hogy ez történjen vele, anélkül, hogy tennétek valamit? Ha van bennetek egy cseppnyi szeretet iránta, kérlek, segítsetek!
Ahogy számított rá, nem érkezett válasz.
Grace a kezébe hajtotta fejét, és megpróbált valami egyebet kitalálni, ami segíthetne. Kell, hogy legyen valami...
Fény villant a szobában.
Grace meglepődve nézett fel, és látta, hogy Aphrodité jelent meg az ágy mellett. Akkor sem döbbenhetett volna meg jobban, ha egy szamarat talál a házában.
Aphrodité arca sápadt és feszült volt, ahogy agonizáló fiára nézett. Odanyúlt hozzá, aztán gyorsan visszakapta a kezét, majd ökölbe szorítva leejtette maga mellé.
Aztán Grace-re nézett.
- Én szeretem a fiamat - mondta halkan.
- Én is.
Aphrodité lesütötte a szemét, de Grace még így is látta belső zavarodottságát.
- Ha szabadon bocsátom, te örökre elveszed tőlem. Ha pedig nem bocsátom szabadon, mindketten elveszítjük.
Aztán mélyen belenézett a szemébe.
- Gondolkodtam azon, amit mondtál, és igazad van. Én adtam neki az erejét, úgyhogy sosem büntethettem volna meg érte. Csak annyit akartam tőle, hogy anyának szólítson. - Lenézett a fiára. - Csak azt akarom, hogy szeress, Iulianosz. Csak egy kicsit.
Grace nyelt egyet, ahogy az Aphrodité szemében tükröződő fájdalmat látta, amint megérintette fia kezét.
Iulianosz felszisszent, mintha az érintés égetné a bőrét.
Aphrodité elengedte.
- Grace, ígérd meg, hogy nagyon fogsz vigyázni rá.
- Ha hagyja, vigyázok rá. Megígérem.
Aphrodité bólintott, aztán kezét Iulianosz homlokára tette. A férfi hátravetette a fejét, mintha villám sújtotta volna. Aphrodité lehajolt, és nagyon finoman megcsókolta az ajkát.
Hirtelen Iulianosz egész teste elernyedt.
A bilincsek lehullottak, ám Iulianosz mégsem mozdult. Grace szívverése megállt, ahogy észrevette, a férfi nem lélegzik. Rettegve, remegő kézzel nyúlt utána.
A férfi mélyen, fájdalmasan felsóhajtott.
Grace látta az ismerős vágyódást Aphrodité szemében, ahogy kezét nyújtotta egy olyan fiú után, aki nem is sejtette jelenlétét. Ugyanaz a sóvárgó tekintet, amelyet olyan gyakran látott a férfi arcán, amikor nem vette észre, hogy figyelik.
Hogy lehet, hogy két embernek ilyen kétségbeesetten szüksége lenne egymásra, és mégsem képesek elérni egymást?
Aphrodité abban a pillanatban eltűnt, amikor Iulianosz kinyitotta a szemét.
Grace odament mellé. A férfi olyan erősen remegett, hogy vacogott a foga. Most, hogy a láza elmúlt, a bőre hideg volt, mint a jég.
Grace felvette a takarókat a padlóról, és betakarta.
- Mi történt? - kérdezte Iulianosz bizonytalan hangon.
- Az anyád kiszabadított.
Iulianosz döbbenten bámult e szavak hallatán.
- Az anyám? Itt volt? - ' Grace bólintott.
- Aggódott érted.
Iulianosz nem tudta elhinni, amit hall. Lehetséges volna?
De miért segítene rajta az anyja pont most, amikor ennyi időn át magára hagyta, és hátat fordított szenvedései láttán? Ennek nem volt semmi értelme.
A homlokán elmélyültek a ráncok, ahogy kezdett lemászni az ágyról.
- Ne csináld! - mondta Grace. - Csak feküdj vissza, én majd...
- Igazán ki kell mennem a fürdőszobába - mondta a férfi a szavába vágva.
- Ó - Grace kisegítette az ágyból.
Iulianosz lába annyira elgyengült, hogy szüksége volt a lány támogatására a fürdőszobáig vezető úton. Behunyta a szemét, és beszívta a lányból áradó édes illatot. Próbált minél kevésbé a vállára támaszkodni, nehogy Grace megsérüljön.
Szíve felmelegedett attól, ahogy a lány segítette, a csípője köré fonódó karok érintésétől, miközben végigtámogatta a folyosón.
Az ő Grace-e. Hogy lesz képes valaha is elengedni?
Miután könnyített magán, Grace eresztett neki egy forró fürdőt, és besegítette a kádba.
Iulianosz Grace-t bámulta, miközben a lány fürdette. Alig tudta elhinni, hogy a lány végig kitartott mellette. Nem emlékezett sok mindenre az elmúlt néhány napból, de a lány megnyugtató hangja, ahogy beszél hozzá a sötétségen keresztül, mélyen megmaradt benne.
Hallotta, amikor szólította. És néha biztos volt benne, hogy a lány kezét érezte a bőrén, amint visszarántja a teljes őrültségből.
A lány érintése mentette meg.
Behunyta a szemét, és élvezte, ahogy a lány keze a testén kalandozik, miközben mosdatja. Le a mellkasán, végig a karjain, a hasán. És amikor véletlenül végigsimított a péniszén, lulianosz megrándult az érzés erejétől.
Mennyire vágyott a lányra...
- Csókolj meg - lehelte.
-Biztonságos?
Válaszul elmosolyodott.
- Ha meg bírnék mozdulni, már itt lennél velem a kádban. Biztosíthatlak, pillanatnyilag olyan magatehetetlen vagyok, mint egy csecsemő.
Grace bizonytalanul megnyalta az ajkát, és megsimította a férfi kezét. Érintése gyöngéd és meleg volt, közben úgy meredt a férfi ajkára, mintha máris ízlelné. Ez a tekintet sikeresen kiűzte Iulianoszból a maradék hideget is.
A lány előrehajolt, és megcsókolta. Iulianosz felnyögött az érintésre; többre vágyott. Szüksége volt rá, hogy többet érezzen a lányból.
Megdöbbenésére, meg is kapta.
Grace csak annyi időre szakadt el az ajkától, amíg lehámozta magáról a ruháit; végül meztelenül állt a férfi előtt. Lassan, csábítóan bemászott a kádba, lába körbefonta a férfi csípőjét.
Iulianosz felnyögött, amikor a hasán érezte a lány szeméremszőrének érintését. Grace újra megcsókolta az ajkát, olyan forrón, hogy szinte perzselt.
Mennyire fájt, hogy még átölelni sem volt ereje! Egyszerűen képtelen volt felemelni a karját. Pedig rettenetesen szerette volna szorosan magához ölelni.
Grace valószínűleg érezte csalódottságát, mert egy mosoly kíséretében húzódott el tőle.
- Most rajtam van a sor, hogy dédelgesselek - suttogta, aztán csókokkal borította a férfi nyakát.
Iulianosz behunyta a szemét, ahogy a csókok lekalandoztak egészen a mellkasáig. Beleszédült az örömbe, amikor a lány a mellbimbóját érintette, nyelvével csiklandozva és nyalogatva. Soha nem érintette meg semmi annyira, mint most a lány mozdulatai. Nem is emlékezett rá, mikor szeretkezett vele valaki utoljára így, ennyire odafigyelve rá.
Soha senki nem volt még vele ilyen figyelmes. Ilyen adakozó.
Szaporábban szedte a levegőt, ahogy Grace a testük közé nyúlt, és megcirógatta.
- Bárcsak szeretkezhetnék veled - suttogta. Grace felemelte a fejét, és ránézett.
- Azt teszed, minden alkalommal, ha csak megérintesz.
Valahogy összeszedte az erejét, hogy remegve átkarolja, és a mellkasára vonja. Szája megragadta a lány ajkát.
Miközben csókjuk elmélyült, hallotta, hogy Grace kihúzza a dugót a lábával. Folyamatosan simogatta megduzzadt férfiasságát, gyengéden, gyötrőn, apró kis mozdulatokkal.
Szédült az érzéstől, amit a lány érintése nyújtott ott lent. Csak ennek az érintésnek élt. Kimondhatatlanul sóvárgott rá.
Amikor a víz lefolyt a kádból, Grace ajka izzó ösvényt csókolt végig a férfi testén. Iulianosz feje hátrahanyatlott a kád szélére, ahogy a lány a hasát nyalogatta, majd a csípőcsontja felett pásztázta a nyelve.
Aztán, legnagyobb döbbenetére, szájába vette a nemi szervét. Iulianosz felmordult, két kezébe szorította a lány arcát, érezte, ahogy a nyelve és a szája örvénylik körülötte. Egy nő sem csinálta még vele ezt. Csak elfogadtak tőle, egyikük sem adott soha.
Csak Grace.
Érintése megtörte maradék akaraterejét, az utolsó csepp ellenállását is. Egész teste megrázkódott mozdulatainak forróságától.
- Bocsáss meg - mondta a lány elhúzódva. - Olyan hideg vagy, megint borzongsz.
- Nem a hidegtől vacogok - válaszolta rekedt hangon -, hanem tőled.
A lány mosolya átjárta a szívét, ahogy újra lehajtotta a fejét, és folytatta a könyörtelen rohamot érzékei ellen.
Amikor abbahagyta, Iulianosz szinte úgy érezte, újra megkínozták. Akkor sem lehetett volna jobban kielégülve, ha igazából elélvezett volna.
Grace kisegítette a kádból. A végtagjai még mindig remegtek, és a hálószoba felé menet is a lányra kellett támaszkodnia.
Grace gyengéden lefektette, és ráterítette az otthon lévő összes takarót. Puha csókot nyomott a homlokára, ahogy elrendezgette körülötte a takarókat.
- Éhes vagy?
Csak bólintani volt képes válaszul.
Grace csak annyi időre hagyta magára, amíg egy tányér levest megmelegített. De mire visszaért, a férfi mélyen aludt. Grace letette a tányért az éjjeliszekrényre, és bemászott mellé az ágyba. A férfi teste köré gömbölyödött, aztán őt is elnyomta az álom.
Három nap telt el, mire Iulianosz visszanyerte az erejét. Grace végig vele maradt, és segített neki.
A férfinak nehezére esett felfogni a lány erejét és önfeláldozását. Mintha egész életében a lányra várt volna. És minden további nappal jobban és jobban ráébredt arra, mennyire szereti. És hogy milyen nagy szüksége van rá.
Meg kell mondanom neki, döntötte el, ahogy szárazra törölte magát. Nem múlhat el újabb nap anélkül, hogy a lány tudná, milyen sokat jelent a számára.
Otthagyta a fürdőszobát, és a hálószobába indult, ahol Grace épp Selenával beszélt telefonon.
- Persze, hogy nem meséltem neki, mit mondott az anyja! Úristen!
Iulianosz egy lépést hátrált, és nekidőlt a falnak, miközben Grace folytatta a beszélgetést.
- Mégis, mit mondtam volna? Ó, Iulianosz, ha már itt tartunk, az anyád életveszélyesen megfenyegetett?
A férfi úgy érezte, mintha valaki óriási ütést mért volna a gyomorszájára. Elsötétült előtte a világ, ahogy belépett a hálószobába.
- Mikor beszéltél az anyámmal? - kérdezte. Grace döbbenten nézett föl.
- Uhh, Lanie, mennem kell. Szia! - letette a telefont.
- Mikor beszéltél vele? - kérdezte újra. Grace hanyagul vállat vont.
- Aznap, amikor elborult az elméd.
- Mit mondott?
Grace megint megrántotta a vállát.
- Igazából nem is volt fenyegetés. Csak azt mondta, nem fog velem osztozni rajtad.
A férfit elöntötte a harag. Hogy merészeli! Mi a francot képzel az anyja, hogy bármilyen követelést támaszthat vele vagy Grace-szel szemben?
Milyen bolond is volt, hogy egy pillanatra azt képzelte, az anyjának meglágyul majd a szíve vele kapcsolatban.
Mikor fogja végre megtanulni, hogy ez sosem lesz így?
- Iulianosz - mondta Grace, felemelkedve, hogy odamenjen hozzá az ágy elé. - Később meggondolta magát. Amikor eljött, hogy elengedjen téged...
- Ne is folytasd, Grace - vágott a szavába a férfi. - Sokkal jobban ismerem őt, mint te.
És jól tudta, mire képes az anyja. Kegyetlensége mellett az apjáé halvány próbálkozásnak tűnt.
Nehéz szívvel döbbent rá, hogy sosem vallhatja be Grace-nek, mit érez iránta.
És ami a legrosszabb, arra is rájött, hogy nem maradhat vele. Soha. Ha valaha valamit megtanult, az az, hogy az istenek sosem hagyják békében élni.
Vajon mikor jön valamelyikük, hogy Grace-t bántsa? Mennyi idő múlva jut eszébe Priaposznak, hogy a lányt használja ellene? Vagy az anyjának, hogy mindkettőjükön kitöltse a bosszúját?
Előbb vagy utóbb megfizetne a boldogságért. Ebben nem kételkedett. És a gondolat, hogy Grace szenvedne...
Nem. Ez olyan kockázat volt, amit nem vállalhat.
A napok csak úgy repültek, miközben ők annyi időt töltöttek együtt, amennyit csak tudtak.
Iulianosz a klasszikus görög kultúrára tanítgatta Grace-t, valamint a tejszínhab és a csokoládékrém egészen újfajta, élvezetes használatára. Grace pedig monopolyzni és olvasni.
És néhány újabb vezetéssel eltöltött órával, valamint egy új kuplunggal később rá kellett jönnie, hogy Iulianosz reménytelenül tehetségtelen az autóvezetéshez.
Nekik úgy tűnt, hogy csak pár nap telt el; de a hónap utolsó napja rémítő sebességgel közeledett.
Aztán Grace az utolsó előtti nap éjjelén ijesztő fel-, fedezést tett. j:
Iulianosz az egyetlen ember, aki nélkül képtelen élni.
Amikor arra gondolt, hogy az élete visszatér abba a kerékvágásba, amelyben Iulianosz érkezése előtt haladt, olyan mély fájdalmat érzett a szívében, hogy biztos volt benne, belepusztul.
De tudta, hogy a választás lehetősége a férfié, egyedül csak az övé.
- Kérlek, Iulianosz - suttogta a mellette alvó férfinak. - Ne hagyj el.

Tizenhatodik fejezet
Egyikük sem szólt sokat a következő nap. Iulianosz tulajdonképpen kerülte Grace társaságát.
Grace számára ez bármi másnál nyilvánvalóbbá tette, milyen döntést hozott a férfi.
A szíve majdnem meghasadt. Hogy képes elhagyni azok után, amin keresztülmentek? Azok után, amit együtt átéltek?
Nem tudta elviselni a gondolatot, hogy elveszítse. Az élet a férfi nélkül kibírhatatlannak tűnt.
Estefelé Grace a teraszon, a hintaszékben ülve talált rá, ahogy még utoljára a naplementét nézte. Arca olyan zord volt, hogy Grace alig ismerte fel benne azt a játékos férfit, akit annyira megszeretett.
Végül már nem bírta tovább a csöndet.
- Nem akarom, hogy elhagyj. Azt akarom, hogy maradj itt, az én időmben. Vigyázni fogok rád, Iulianosz. Sok pénzt keresek majd, és mindenre megtanítalak, amit csak tudni akarsz.
- Nem maradhatok - válaszolt összeszorított foggal. - Hát nem érted? Mindenki, aki valaha közel került hozzám, elszenvedte az istenek büntetését, Iaszón, Pénelopé, Kalliszta, Autolikusz. - Kábultan nézett rá. - Zeuszra, Kirianoszt keresztre feszítették.
- Most máshogy lesz.
A férfi felállt, és szigorúan meredt rá.
- Ez igaz. Máshogy lesz. Nem maradok itt, és nem nézem végig, ahogy meghalsz.
Elment mellette, be a házba.
Grace ökölbe szorította a kezét; legszívesebben megfojtotta volna a férfit.
- Te makacs, önfejű...
Hogy viselkedhet ilyen lehetetlenül?
Aztán megérezte, hogy anyja eljegyzési gyűrűjének gyémántja belevág a tenyerébe. Szétnyitotta az ujjait, és egy hosszú pillantást vetett rá. Hagyta, hogy a múlt árnyai felmerüljenek benne. De jó ideje most először látott maga előtt jövőt is, olyan jövőt, amelyre érdemes volt várnia. Ami boldogsággal töltötte el.
És nem fogja hagyni, hogy Iulianosz az egészet eldobja.
Benyitott a házba, elszántabban, mint valaha, és veszedelmesen mosolyogva szólt oda Iulianosznak.
- Nem fogsz elmenekülni előlem, Makedóniai Iulianosz. Lehetséges, hogy visszaverted a rómaiakat, de biztosíthatlak, ők piskóták voltak hozzám képest.
Iulianosz a nappaliban ült, a könyvvel az ölében. Végigfuttatta ujjait az ősi íráson, jobban gyűlölve, mint valaha. Becsukta a szemét, és visszaemlékezett arra az éjszakára, amikor Grace megidézte. Emlékezett, milyen volt igazi személyiség nélkül létezni. Névtelen, görög szexrabszolgaként.
Réges-rég elveszítette önmagát azon a sötét, bizonytalan, fájdalmas helyen; és Grace mégis rátalált.
A lány az ereje, a kedvessége segítségével szállt szembe az ő démonaival, és visszahozta az emberi létbe. Csak ő volt képes belelátni a szívébe, ő látta meg benne az értéket.
Maradj vele.
Istenek, milyen könnyűnek is hangzott. Milyen egyszerűnek. De nem merte megtenni. A gyerekeit már elveszítette. A szíve maradék elevensége Grace-é volt, és hogy őt is elveszítse, mert a bátyja...
Több fájdalom lenne, mint amennyit el tud viselni.
Még számára is létezhet olyasvalami, amivel meg lehet törni. És most már megismerte az arcot és a nevet, aminek segítségével térdre lehet kényszeríteni.
Grace.
A lánynak a saját érdekében el kell engednie. Érezte, hogy belép a szobába. Kinyitotta a szemét. A lány az ajtóban állt, és őt nézte.
- Bárcsak el tudnám pusztítani ezt a dolgot! - vicsorgott, visszatéve a könyvet a dohányzóasztalra.
- A mai éjszaka után nem lesz rá szükség.
A lány szavaitól megsajdult a lelke. Hogy képes megtenni ezt érte? Amikor Grace legnagyobb félelme az, hogy kihasználják, és most itt van ő, Iulianosz, aki használni fogja, úgy, ahogy őt magát használták számtalan alkalommal.
- Még mindig szeretnéd, hogy használjam a tested, akkor is, ha csak arra, hogy elhagyjalak?
A lány tekintetéből sugárzó őszinteség a velejéig hatolt.
- Ha ez hozza meg neked a szabadságot, akkor igen.
A következő kérdés fojtogatta a torkát, de tudnia kellett rá a választ.
- Sírni fogsz, ha elmegyek?
A lány elnézett, és ő látta az igazságot a szemében. Ő sem volt jobb, mint Paul. Önző erőszaktevő ő is, tetőtől talpig.
De végül is csak az apja fia volt. Előbb vagy utóbb, de a rossz vér mindig kiütközik.
Grace elfordult, és egyedül hagyta a férfit a gondolataival, Iulianosz tekintete elkalandozott a szobában. Amikor a kanapé előtti helyre tévedt, mellkasa még jobban összeszorult.
Hiányozni fognak azok az éjszakák, amikor Grace hangját hallgatta. A nevetését.
Leginkább a lány érintése fog hiányozni.
Annyira csábító lenne maradni, de nem meri megtenni. Nem volt képes megvédeni a gyermekeit, hogyan lenne képes megvédeni Grace-t?
- Iulianosz?
Iulianosz felriadt, ahogy meghallotta Grace hangját az emeletről.
- Igen?
- Fél tizenkettő van. Nem kéne feljönnöd? Lepillantott a nadrágján merevedő púpra. Végül
elérkezett az idő, amikor használja majd.
Boldognak kellene lennie. Hiszen erre vágyott attól a pillanattól kezdve, hogy először meglátta a lányt.
Mégis, valami oknál fogva fájdalmas volt számára a gondolat, hogy most teszi magáévá.
Legalább te nem fogsz neki fájdalmat okozni.
Tényleg nem fogok?
Tulajdonképpen kételkedett benne, hogy Paul akár feleannyi fájdalmat okozott a lány szívének, mint amennyit ő fog.
- Iulianosz?
- Jövök - válaszolta, kényszerítve magát, hogy otthagyja a kanapét.
Még ebben a pillanatban is előtte volt Grace, tejszínhabbal borított mellel, amit ő lassan, óvatosan tisztára nyalt. Hallani vélte feltörő nevetését, és látta a kigyúló fényt a szemében, amint az élvezethez segítette.
Ne hagyj el engem, Iulianosz. A lány tegnap éjszaka titokban elsuttogott szavai izzottak benne, melyeket csak akkor ejtett ki, amikor azt hitte róla, alszik. Most is gyötörték a szívét.
- Iulianosz?
Megfordult, elindult a lépcsőn, végighúzta a kezét a korláton. Ez lesz az utolsó alkalom, hogy felmegy ezen a lépcsőn. Az utolsó alkalom, hogy végigsétál a folyosón a szobája felé.
És most utoljára láthatja a lányt az ágyban...
A mellkasa annyira összeszorult, hogy alig kapott levegőt.
Miért kell mindennek így lennie?
Keserűen felnevetett. Még hányszor fogja feltenni magának ezt a kérdést?
Megállt, amikor az ajtóhoz ért. A szoba gyertyafényben úszott, de leginkább Grace ragadta meg a figyelmét, aki az ágyon feküdt, abban a vörös kombinéban, amelyet ő választott neki.
Lélegzetelállító volt.
Iulianosz úgy érezte, a földről kell összeszednie leesett állát...
- Nem akarod megkönnyíteni a helyzetemet, ugye? - kérdezte rekedt hangon. Grace pajkosan mosolygott.
- Miért, kéne?
Iulianosz, teljesen lenyűgözve a lánytól, képtelen volt megmozdulni, miközben Grace odalépett elé.
- Nem vagy egy kicsit túlöltözve?
Mielőtt válaszolni bírt volna, a lány megragadta a pólóját, és a fején áthúzva lerántotta róla. Lehajította a földre, majd egyik kezét a férfi mellkasára tette, pontosan a szíve fölé. Abban a pillanatban Iulianosz számára ő volt a létező leggyönyörűbb nő a Földön. Még anyja szépsége sem vetekedhetett vele.
Iulianosz olyan mozdulatlanul állt, akár egy szobor, miközben a lány végigsimított a bőrén, szikrákat gyújtva testében mindenfelé.
Nem, egyáltalán nem könnyítette meg a helyzetét.
Érezte, amint a nadrággombja és a slicce körül matat.
- Grace - mondta, eltolva a kezét.
- Hmmm? - kérdezte a lány, vágytól sötétlő szemmel.
- Semmi.
A lány otthagyta, és bemászott az ágyba. Iulianosz szaporábban vette a levegőt az áttetsző kombinén átderengő csupasz feneke láttán.
Grace az oldalára feküdt, és szembenézett vele.
Iulianosz, nadrágját levéve, csatlakozott hozzá. Ahogy a lányt a hátára fordította, a kombiné szétnyílt, megajándékozva a férfit jobb mellének látványával, Iulianosz odahajolt.
- Ó, Iulianosz - nyögött fel Grace.
A férfi érezte, ahogy remeg alatta, miközben nyelvével körözött a feszes csúcs körül. A teste folyékony tűz volt, sikoltott a lány utáni vágytól. De nem csak a lány teste volt, amire vágyott. Őt akarta.
És ha most elhagyja a lányt, abba belepusztul.
Iulianosz nyelt egyet, és arrébb húzódott. Egy örökkévalóság óta várt erre az éjszakára. Egy örökkévalóság óta erre a nőre.
Óvatosan végigsimított az arcán, minden pórusát és görbületét elraktározva az emlékezetében.
Az ő drága Grace-e.
Soha nem fogja elfeledni.
A lelke zokogott attól, amit most tenni készül vele. Szétfeszítette térdével a combját.
Akaratlanul megrázkódott az érzés fergeteges erejétől, ahogy a lány meztelen teste alatta feküdt, és a bőrük összeért. Aztán elkövette azt a hibát, hogy a szemébe nézett.
A tekintetéből sugárzó szomorúság elakasztotta a lélegzetét.
„Soha nem volt semmid életedben, amit ne másoktól raboltál volna el.” Iulianosz megfeszült, amikor fejében Iaszón hangját hallotta megszólalni. Semmiképp sem akarta megrabolni azt az egyetlen nőt, aki annyi mindent adott neki.
Hogy tehetném ezt vele?
- Mire vársz? - kérdezte Grace.
Iulianosz nem tudta. Csak annyit tudott, hogy nem képes elszakítani tekintetét ettől a szomorú szür¬ke szempártól. Ettől a szemtől, amely sírni fog, ha kihasználja a lányt, aztán elhagyja. A szemtől, mely örömében könnyezne, ha itt maradna.
De ha marad, a családja elpusztítja a lányt.
És abban a pillanatban tudta, mit kell csinálnia.
Grace a csípője köré fonta a lábát.
- Iulianosz, siess. Kifutunk az időből.
A férfi nem válaszolt. Nem tudott megszólalni. Igazság szerint nem mert megszólalni, mert félt, hogy akkor meggondolná magát.
Századok alatt sok minden volt már: árva gyerek, tolvaj, férj, apa, hős, legenda, végül rabszolga.
De még soha nem bizon3rult gyávának.
Nem. Makedóniai Iulianosz soha nem volt gyáva. Ő volt az a hadvezér, aki egész légiónyi rómaival nézett szembe, és nevetve hergelte őket, hogy vegyék fejét, ha tudják.
Ő az az ember, akit Grace talált meg újra, és az az ember, aki szereti a lányt. És soha nem tudná bántani.
Grace próbálta úgy mozgatni a csípőjét, hogy befogadja a férfit, de Iulianosz nem engedett neki.
- Tudod, mi hiányzik majd a legjobban? - kérdezte, miközben lenyúlt kettőjük közé, és gyengéden megérintette a lány testének legérzékenyebb pontját.
- Nem - suttogta Grace.
- Ahogy a hajad illatozik, amikor beletemetem az arcom. Ahogy belém kapaszkodsz, és a nevemet sikoltod, amikor elélvezel. Ahogy nevetsz. De legjobban azt szeretem, ahogy reggel, ébredés után kinézel, amikor a napfény játszik az arcodon. Sosem fogom elfelejteni.
Megmozdította a kezét, és a csípőjét a lányéhoz dörgölte. De ahelyett, hogy becsúszott volna Grace testébe, mozdulata gyengéd dédelgetésben végződött, amitől mindketten felnyögtek.
Iulianosz lehajolt a lány füléhez, és megszaglászta a nyakát.
- Örökké szeretni foglak - suttogta.
Grace hallotta, hogy a férfi mélyen beleszippant a hajába; ebben a pillanatban az óra éjfélt ütött.
Iulianosz, kápráztató fényvillanás kíséretében, eltűnt.
Grace néhány szívdobbanásnyi ideig képtelen volt megmozdulni.
Rettegve várta, hogy magához térjen a rossz álomból, de ahogy az óra tovább ütött, tudta, hogy mégsem álom volt.
Iulianosz elment.
Valóban, igazán elment.
- Nem! - sikoltotta felpattanva. Ez nem történhet meg! - Ne!
A szíve kalapált; kirohant a hálószobából, le a földszintre, ahol a könyv még mindig a dohányzóasztalon hevert. Kinyitotta, belelapozott, és látta, hogy Iulianosz ott áll, ahol eredetileg is volt. Csak az arcán tükröződő vásott mosoly nélkül, és rövidebb hajjal.
Nem, nem, nem!, ismételte magában újra meg újra. De hát miért csinálta ezt? Miért?
- Hogy voltál képes erre? - kérdezte, és a könyvet a melléhez szorította. - Szabadságot adtam volna neked, Iulianosz. Nem bántam volna meg. O, istenem, Iulianosz, miért tetted ezt magaddal? - felzokogott. -Miért?
De szíve mélyén tudta a választ. A férfi arcának gyengéd kifejezése mindent elárult. Azért tette, hogy ne bántsa úgy, ahogy Paul bántotta annak idején.
Iulianosz szerette. És attól a pillanattól fogva, hogy itt megjelent, mást sem tett, csak óvta. Vigyázott rá.
Még a legvégén is. Még ha ez azt jelentette is, hogy elveszíti az örökös rabságból és szenvedésből való szabadulás lehetőségét, akkor is ő volt a fontosabb számára.
Grace lelke sajgott az igazságtól, attól, hogy milyen áldozatot hozott érte a férfi.
Csak arra tudott gondolni, hogy most ott van egyedül, szenvedve, sötétségre kárhoztatva.
Iulianosz mesélt neki az éhségről, a szomjúságról, amelyet a könyvbe zárva érzett. És élénken élt Grace-ben az is, hogy kínlódott az ágyhoz bilincselve. Legfőképpen arra emlékezett, amit utána mondott neki a férfi.
A fájdalom, amit az ágyon éreztem, semmi ahhoz képest, amit a könyvbe zárva élek át.
És most mégis ott van, és szenved.
- Nem! - sírt Grace. - Nem hagyom, hogy ezt tedd magaddal! Hallasz engem, Iulianosz?
A melléhez szorítva a könyvet a ház hátsó részébe rohant. Kilökte az üvegezett tolóajtót, és kiállt a holdfénybe.
- Gyere vissza hozzám, Makedóniai Iulianosz, Makedóniai Iulianosz, Makedóniai Iulianosz! - újra és újra elismételte, könyörgött neki, hogy jelenjen meg.
Semmi nem történt. Egyáltalán semmi.
- Nem! Kérlek, ne! : Összetört szívvel tért vissza a házba.
- Miért? Miért? - zokogta térdre hullva, előre-hátra hajlongva.
- Ó, Iulianosz! - suttogta megtörten, ahogy az emlékek lerohanták. Iulianosz, ahogy nevet vele, öleli, vagy csak csendesen, elgondolkodva üldögél. A szíve, ahogy a saját szívén érzi heves dobogását.
Vissza akarta kapni.
Vissza kell kapnia.
- Nem akarok nélküled élni - suttogta a könyvnek. - Hát nem érted, Iulianosz? Nem tudok nélküled élni.
Hirtelen felvillant a fény a szobában. Grace levegőért kapkodva felnézett; azt remélte, hogy Iulianosz tér vissza hozzá.
De nem Iulianosz volt az, hanem Aphrodité.
- Add ide a könyvet - mondta Aphrodité, kinyújtva a kezét.
Grace a könyvet markolta.
- Miért tetted ezt vele? - támadt rá. - Nem szenvedett már érted eleget? Nem tartottam volna meg magamnak. Inkább maradjon veled, mint így, csapdába ejtve a könyvben.
Grace letörölte a könnyeit.
- Egyedül van ott. Egyedül a sötétben - suttogta. - Kérlek, ne hagyd őt így. Küldj be mellé a könyvbe, kérlek! Kérlek!
Aphrodité keze lehanyatlott. Y;
- Megtennéd érte?
- Bármit megtennék érte.
Aphrodité szeme összeszűkült.
- Add oda a könyvet.
Grace, a könnyeitől vakon, átadta a könyvet, azért imádkozva, hogy Aphrodité segítsen neki csatlakozni Iulianoszhoz.
Aphrodité vett egy mély lélegzetet, és kinyitotta a könyvet.
- Komoly zűrbe keveredhetek ezzel.
Hirtelen újabb fény villant fel, elvakítva Grace-t. Forgott körülötte a világ, csak elmosódott, szédítő homályt látott, amitől felkavarodott a gyomra. Minden örvénylett.
Ezen ment keresztül Iulianosz minden esetben, amikor megidézték? Nem tudhatta; de ez már magában is rémisztő, valódi szenvedés volt.
Aztán hirtelen minden hátborzongatóan elsötétült.
Grace mintha mély lyukba esett volna, a sötétség szorította minden oldalról, szurkálva a tüdejét, a szemét tűzként égetve.
Kinyúlt, hogy megóvja magát az eséstől, és különös puhaságot tapintott maga alatt.
Újra megjelentek a fények, és ő ott találta magát az ágyában, Iulianosz pedig rajta feküdt.
A férfi kábultan nézett körbe.
- Hogyan...
- Na, ezt már ne csesszétek el, ti ketten - mondta Aphrodité az ajtóból. - Ha ezt még egyszer megpróbálom, nem is tudom, mit tennének velem a felsőbb hatalmak.
Ezzel eltűnt.
Iulianosz az ajtóra nézett, majd vissza, a lányra.
- Grace, én...
- Fogd be, Iulianosz - mondta Grace, mielőtt a férfi még tovább húzta volna az időt -, és mutasd meg nekem, mit szántak az istenek az asszonynak, amikor a férfit adták neki.
Aztán magához vonta a férfi fejét, és forrón, istenesen megcsókolta, Iulianosz tüzesen visszacsókolta, és egyetlen erős, parancsoló lökéssel mélyen belehatolt.
Hátrahajtotta a fejét és felmordult, amikor a lány meleg, sima teste befogadta. Az érzés alapjaiban rázta meg, még a felső ajka is remegett. Nagy istenek, a lány még sokkal finomabb volt, mint képzelte.
És visszaemlékezett, mit mondott neki Grace.
Nem akarok nélküled élni. Hát nem érted, Iulianosz? Nem tudok nélküled élni.
Lélegzete szakadozott, lenézett Grace arcára, és érezte, ahogy a lány forró, szoros teste körülveszi férfiasságát. Végigsimított a karján, megfogta a kezét, és erősen megszorította.
- Nem okozok fájdalmat?
- Nem - válaszolt a lány, őszinte, meleg tekintettel; kezét a szájához húzta, és megcsókolta. - Sosem tudnál fájdalmat okozni azzal, hogy velem vagy.
- Ha mégis, csak szólj, és abbahagyom.
Grace körbefonta karjával és lábával.
- Ha itt hagysz engem hajnal előtt, üldözni foglak, és ütlegelni, az örökkévalóságig.
Iulianosz nevetett, egy pillanatig sem kételkedve ebben.
Grace végighúzta nyelvét a férfi nyakán, élvezve, ahogy megborzong a karja közt.
Iulianosz nagyon lassan visszahúzta a csípőjét, édesen kínozva, aztán újra mélyen belehatolt, olyan mélyen, hogy a lány a lökést egészen a lába ujjáig érezte.
Grace visszafojtotta a lélegzetét az őt betöltő férfi keltette hihetetlen érzésre. Nekilökődő férfiasságának rugalmas, mámorító erejére.
Behunyta a szemét, és érezte, ahogy a férfi izmai mindenhol a testének feszülnek. Lábával körbefonta a lábát, és élvezte a férfi apró szőreinek csiklandozását.
Sosem gondolta, hogy ehhez hasonló érzések léteznek. Minden lélegzetvételével érezte, hogy a Iulianosz iránti szerelme átáramlik rajta. A férfi az övé volt. Még ha mindezek után elhagyja is, ez a pillanat akkor is a legtisztább örömé.
Túláradóan érezte a férfit; végigsimított a hátán, le egészen a csípőjéig, ahol sürgetően megérintette.
Iulianosz beharapta az ajkát, amikor érezte a lány ujjait a hátába mélyedni. Hogy lehet ezekben az apró kezekben annyi erő, hogy megtörjék minden ellenállását?
Soha nem fogja megérteni; mint ahogy azt sem, hogyan lehetséges, hogy a lány szereti őt.
Egyszerűen csak hálás volt érte.
- Nézz rám, Grace - mondta, újra mélyen elmerülve benne. - Szeretném látni a szemedet.
Grace felnézett rá. A férfi szeme félig csukva volt, és Grace a lélegzéséből és a tekintetéből látta, milyen intenzíven érzi őt minden egyes, csípőjének feszülő lökés alkalmával. Érezte a férfi hasizmát a saját hasának feszülni.
Felemelve csípőjét, befogadta a férfi vágtató iramban gyorsuló lökéseit. Soha nem hitte volna, hogy ilyen jóleshet valami, mint a férfi csúszkáló testének érzése a lába között, miközben fejét lehajtva, mélyen csókolta.
Amikor már úgy érezte, nem bír többet, a teste az öröm ezernyi rándulásában tört ki.
- Ó, Iulianosz! - sikoltotta, ívben nekifeszítve testét a férfiénak. - Ó, igen!
A férfi tövig belehatolt, és megmerevedett, ahogy a lány remegett körülötte.
Mikor Grace kinyitotta a szemét, a férfi vásott mosollyal pillantott le rá.
- Ez tetszett, mi? - kérdezte, felvillantva gödröcskéit, miközben a csípőjével körözött, és mélyen belül, buján cirógatta a lányt.
Grace-nek minden lelkierejére szüksége volt, hogy ne nyögjön föl az érzésre.
- Igen, oké volt.
- Oké? - nevette el magát Iulianosz. - Akkor, azt hiszem, még próbálkoznom kell.
Megpördítette a lány testét, lassan, nehogy kicsusszanjon belőle. i
Grace felnyögött, ahogy Iulianosz felett találta magát. A férfi odanyúlt, és meghúzta a kombiné kis szalagját a lány mellénél. A vékony selyem lehullott.
Az arcán tükröződő hamisítatlan elragadtatás még a benne lüktető érzésnél is nagyobb örömöt jelentett Grace-nek. Mosolyogva felemelte csípőjét, aztán egész mélyre engedte magába a férfit.
Érezte, ahogy megremeg benne.
- Tetszett, ugye?
- Oké volt - de érdes hangja ellentmondott nemtörődöm szavainak.
Grace elnevette magát.
Iulianosz felemelte a csípőjét, még mélyebbre hatolva a lányba.
Grace felszisszent az örömtől, ahogy a férfi betöltötte, ahogy érezte kemény, rugalmas erejét. És még többre vágyott. Szerette volna látni az arcát, amint elélvez. Szerette volna látni, ahogy a férfi megkapja tőle azt, amiben már időtlen idők óta nem volt része.
- Tudod, ha nem lassítunk kicsit, ki fogunk merülni, mire a reggel elérkezik - mondta neki Iulianosz.
- Nem bánom.
- Fájdalmassá válhat.
Odasimult a férfihoz.
- És?
- Akkor... - lassan végigsimított a lány testén, a köldökéig, aztán lejjebb, nedves szőréig, amíg rábukkant legérzékenyebb pontjára.
Grace az ajkát rágta, ahogy a férfi ujjai tökéletes ritmusban játszottak vele, követve a csípője lökéseit. Gyorsabban és gyorsabban, mélyebbre és mélyebbre.
Iulianosz Grace derekára tette a kezét, és segített fenntartani a viharos ritmust. Mennyire vágyott rá, hogy egy pillanatra visszahúzódhasson belőle, és újabb pozíciókat mutathasson neki! De ennyi volt engedélyezve számukra.
Egyelőre.
De csak jöjjön el a reggel...
Elmosolyodott a gondolatra. Csak jöjjön el a reggel, és ő megmutatja a lánynak, hogy lehet a tejszínhabot egészen újféleképpen felhasználni.
Grace elvesztette az időérzékét, miközben egymás testét kényeztették, és elmerültek egymásban. Úgy érezte, a szoba szinte forog körülötte, ahogy megadta magát a férfi tapasztalt érintésének. Az iránta érzett csodálatos szerelemnek.
Mindketten tetőtől talpig izzadtan még mindig mohón vágytak érezni a másikat, örömöt lelve a szenvedélyben, amelyet végre megoszthattak egymással.
Ez alkalommal, amikor a férfi elélvezett, Grace épp terpeszben volt fölötte.
A férfi nevetése visszhangzott körülötte, keze végigfutott a hátán, a csípőjén, le a lábáig.
Grace megborzongott.
Iulianosz gyönyörűséggel érezte a lány ráhanyatló meztelen testét, azt, ahogy a melle a mellkasához nyomódott. Szétáradt benne a Grace iránti szerelem.
- Örökké tudnék így feküdni - lehelte.
- Én is.
Körülölelte, és erősen magához szorította. Érezte, ahogy a simogatása lassul, lélegzete egyenletessé és nyugodttá válik.
Pár perccel később már mélyen aludt.
A férfi mosolyogva megcsókolta a lány feje búbját, figyelve, hogy biztosan a testében maradjon.
- Aludj, drága Grace - suttogta. - Még hosszú az idő reggelig.
Grace az őt kitöltő meleg érzésre ébredt. Ahogy megmozdult, érezte, hogy acélkemény karok tartják szilárdan.
- Óvatosan - mondta Iulianosz. - Ne lökj ki magadból.
- Elaludtam? - a meglepődéstől, hogy ilyen helyzetben képes volt aludni, elakadt a lélegzete.
- Semmi baj. Nem maradtál le semmiről.
- Nem? - kérdezte, csípőjével kígyózva simítva a férfi testét.
Iulianosz elnevette magát.
- Nos, hát, elmulasztottál egy-két dolgot.
Grace felegyenesedett, hogy lenézhessen rá. Végigvezette ujját a férfi arcán kiütköző borostán.
Ahogy az ajkához ért, Iulianosz elkapta az ujját a fogával.
Hirtelen felült alatta, az ölében tartva a lányt.
- Jaj, ez finom - mondta Grace, ahogy lábával körbeölelte a férfi derekát.
- Ühümmm - értett egyet a férfi, és csípőjét a lányéval együtt ringatni kezdte.
Lehajtotta a fejét, és szájába vette Grace mellét. Nyelve feszes mellbimbójával játszadozott, kínzóan körözve; aztán hosszan, forrón ráfújt. Grace megborzongott.
A férfi a másik melle felé mozdult. Grace kezébe vette a fejét, gyönyörködve a férfi érintésében. Aztán megpillantotta a világosodó eget.
- Iulianosz! - zihálta. - Már majdnem hajnal van.
- Tudom - válaszolta a férfi, és hanyatt fektette. Grace felnézett a férfira, aki fölébe magasodott, és folyamatosan lökődte csípőjével.
Iulianosz gyönyörrel meredt le rá. Erezte melegét, érezte a szerelmét. Úgy került közel hozzá, amit korábban lehetségesnek sem tartott. És ott érintette meg, ahol még soha senki.
Mélyen a szívében.
Hirtelen még többre vágyott. Nekilökte a csípőjét a lányénak, még többre sóvárogva belőle.
Többet kell kapnia belőle.
Grace a férfi köré fonta karját, és a vállába temette arcát, ahogy a férfi gyorsított a lökések iramán. Egyre keményebben és gyorsabban folytatta, míg a lánynak elakadt a lélegzete az őrült iramtól.
Az izzadság újra elborította mindkettőjüket. Grace végignyalta a férfi nyakát, élvezve, ahogy a másik felszisszen a gyönyörtől.
A férfi még mindig betöltötte, egyre, egyre jobban, amíg már nem bírta tovább.
Belevájta fogait Iulianosz vállába, amikor elélvezett, gyorsan és erősen. Hátrahanyatlott, de a férfi nem lassított.
Grace, felnyúlva, keze közé vette a férfi fejét, és figyelte az élvezetét.
Iulianosz beharapta az alsó ajkát, és még gyorsabban mozgott, Grace-nek is újra elhozva az élvezetet, még hevesebben, mint az előbb.
És ahogy a hajnal első sugarai besütöttek az ablakon, Grace hallotta, amint Iulianosz, szemét behunyva, mélyen, torokból felmordul.
Érezte, ahogy egyetlen kemény, mély lökéssel megremeg körülötte, és beléereszti magvát.
Iulianosz nem kapott levegőt, szédült a tiszta, romlatlan örömtől. Rázkódott orgazmusa erejétől. Egész teste sajgott, mégis úgy érezte, még sosem élt át ilyen élvezetet. Legyengült az éjszakától és a lány érintésétől.
És az átok eltávozott.
Felemelte a fejét, és látta, hogy Grace rámosolyog.
- Megtörtént? - kérdezte.
Mielőtt a férfi válaszolhatott volna, valami borzasztóan égetni kezdte a karját. Sziszegve elhúzódott a lánytól, és rászorította a másik kezét az égésre.
- Mi az? - kérdezte Grace.
Megkövülten figyelte, ahogy a férfi karját valamilyen narancsszínű izzás veszi körül. Amikor Iulianosz elvette a kezét, az ógörög feliratnak nyoma se látszott.
- Elmúlt - lehelte Grace. - Megcsináltuk!
Iulianosz arcán elhalványult a mosoly.
- Nem - mondta, ujjával követve arca vonalát. -Te csináltad meg.
Nevetve egymás karjába vetették magukat. Iulianosz szorosan átölelte, és elárasztották egymást csókjaikkal.
Elmúlt!
Szabad volt. Végre, ennyi idő után, halandó ember lett újra.
És Grace volt az, aki mindezt véghezvitte. Az ő ereje és hite segítette végig.
Megmentette.
Grace újra nevetésben tört ki, és a férfira hengeredett.
De megkönnyebbülésük rövid életű volt. Újabb, az előbbieknél is fényesebb villanás töltötte be a szobát.
Grace nevetése elhalt. Titokzatos gonoszság jelenlétét érezte meg a szobában még azelőtt, hogy Iulianosz megfeszült volna a karjában.
Iulianosz felült az ágyban, maga mögé nyomva Grace-t, hogy a lány és az ágy végében álló jóképű férfi közé kerüljön.
Grace nyelt egyet, ahogy meglátta a magas, sötét hajú férfit, aki úgy meredt rájuk, mintha ott, helyben meg akarná ölni őket.
- Te elfajzott bunkó! - vicsorított. - Hogy merészelted azt képzelni, hogy megszabadulhatsz?
Grace azonnal felismerte Priaposzt.
- Hagyd abba, Priaposz - mondta Iulianosz, figyelmeztető éllel a hangjában. - Ezen már túl vagyunk.
Priaposz felhorkant.
- Azt hiszed, parancsolhatsz nekem? Mit gondolsz, ki vagy te, halandó?
Iulianosz gonoszul mosolygott.
- Makedóniai Iulianosz vagyok, aki spártai Dioklész és Aphrodité istennő nászából született. Én vagyok Görögország, Makedónia, Théba, Pandzsáb és Konhara hőse. Ellenségeim Augustus Július Puni-tornak ismernek, és remegnek a félelemtől, ha megjelenek. És te, bátyám, egy kevésbé ismert isten vagy, aki semmit sem jelent a görögök, és alig valamivel többet a rómaiak számára.
Priaposz arcát pokoli harag tüzelte fel.
- Itt az ideje, hogy megtanuld, hol a helyed, kisöcsém. Elvetted tőlem a nőt, aki kihordta volna a fiaimat, hogy továbbvigyék a nevemet. Most én veszem el tőled a tiédet.
Iulianosz rávetette magát Priaposzra, de már késő volt. Priaposz eltűnt, Grace-szel együtt.

Tizenhetedik fejezet
Az egyik pillanatban Grace még a hálószobájában volt, meztelenül, Iulianosszal; a következőben pedig kerek ágyon feküdt, egy helyiségben, amely egy háremsátorra emlékeztetett. Testét mélybordó selyemköntös borította, puha és finom; szinte olyan érzés volt, mintha víz siklana a testén.
Próbált mozdulni, de képtelen volt rá. Rémülten nyitotta a száját, hogy felsikoltson.
- Ne is próbálkozz - mondta neki Priaposz, ahogy közeledett hozzá. Éhes tekintettel mérte végig a testét, aztán felmászott az ágyra, és letérdelt mellé. - Nem tehetsz semmit, amíg én nem akarom.
Végighúzta egyik hosszú, hideg ujját a lány arcán, mintha csak a bőrének minőségét és hőmérsékletét akarná ellenőrizni.
- Látom, miért akar téged Iulianosz. Tűz van a tekintetedben. Intelligencia. Bátorság. Kár, hogy nem a római korban születtél. Bajnokokat ajándékozhattál volna nekem, hogy vezessék a hadseregemet.
Sóhajtott, ahogy keze a lány nyaka közepe felé kalandozott.
- De hát ilyen az élet és a Párkák szeszélyei. Azt hiszem, arra használlak majd, hogy kielégülést nyújts nekem, amíg bele nem fáradok. Ha eléggé kedvemre teszel eközben, talán visszaadlak Iulianosznak. Feltéve persze, hogy még mindig akar majd, azután is, hogy a gyermekeim szétfeszítik a testedet.
Szeme éhesen lángolt. Grace megremegett a látványtól.
Hihetetlen volt számára Priaposz önzése. Hiúsága. Rettegve próbált megszólalni, de az isten megakadályozta benne.
Nagy ég, teljesen a hatalmában tartotta!
Láthatatlan erő lökte hátra és nyomta a párnáknak, miközben Priaposz levetette a köpenyét.
Grace szeme kitágult meztelen teste és erekciója láttán. A félelem újabb hulláma öntötte el.
- Most megszólalhatsz - mondta Priaposz, miközben mellé támaszkodott.
- Miért akarod ezt tenni Iulianosszal? Tekintete elsötétült a haragtól.
- Hogy miért? Hallottad, mit mondott. Az ő nevét tisztelte mindenki, aki csak meghallotta, miközben az én nevemet még az anyám templomában is ritkán ejtették ki hangosan. Még most is gúnyolódnak rajtam. A nevem elsüllyedt az antik világgal, a róla szóló történeteket viszont újra és újra elismétlik szerte a Földön. De én mégiscsak isten vagyok, ő pedig semmi más, csak egy fattyú, aki még arra sem volt érdemes, hogy az Olümposzon éljen.
- Vedd le róla a kezedet, te értéktelen senkiházi. Arra sem vagy méltó, hogy a cipőjét megtöröld.
Grace szíve megdobbant Iulianosz hangja hallatán. Felemelte fejét a párnáról, és az emelvényen álló ágyról megpillantotta Iulianoszt. A terem közepén állt, egy szál farmerban, kezében a pajzsa és a kardja.
- Hogy kerülsz ide? - támadt neki Priaposz, és lemászott az ágyról.
Iulianosz gonoszul mosolygott.
- Az átok lehullt. Visszatért az erőm. Most már képes vagyok követni és megidézni mindannyiótokat.
- Nem! - sivította Priaposz. Testén hirtelen páncél jelent meg.
Grace küzdött az őt fogva tartó erő ellen, miközben Priaposz felragadott egy kardot és egy pajzsot a feje mögül a falról, és Iulianosznak támadt.
Grace a látványtól megigézve figyelte, amint testvér testvér ellen küzd.
Soha nem látott még hasonlót. Iulianosz kecsesen, hátborzongató táncban örvénylett, bátyja heves ütéseire hasonlóan heves ütésekkel válaszolt. A padló és az ágy rázkódott harcuk erejétől.
Nem csoda, hogy Iulianosz legendává vált.
Ám néhány perc múlva látta, hogy Iulianosz támolyogni kezd. Lejjebb engedte pajzsát.
- Mi a probléma? - gúnyolódott Priaposz, pajzsával hátrataszítva Iulianoszt. - Ó, el is felejtettem. Az átok, lehet, elenyészett, de te még mindig ki vagy merülve tőle. Napokba telhet, míg maradéktalanul visszanyered az erődet.
Iulianosz megrázta a fejét, és újra magasba emelte a pajzsot.
- Nincs szükségem a teljes erőmre ahhoz, hogy legyőzzelek.
Priaposz csak nevetett.
- Bátor szavak, kisöcsém. Lesújtott kardjával Iulianosz pajzsára.
Grace visszafojtotta a lélegzetét, ahogy ismét záporozni kezdtek az ütések.
Aztán, épp amikor már biztos volt Iulianosz győzelmében, Priaposz csapdába csalta. Iulianosz túlméretezett egy mozdulatot. Oldala védtelenül maradt, és
Priaposz felemelt pengéjét a gyomrába mélyesztette, Iulianosz elejtette kardját.
- Ne! - sikoltott Grace halálra váltan.
Iulianosznak hitetlenkedő kifejezés fagyott az arcára; hátratántorodott, de nem tudott hátrább lépni, mivel az oldalát átszúró kard még mindig Priaposz kezében volt.
- Halandó vagy hát ismét - vicsorogta Priaposz, és megforgatta a pengét. Felemelte a lábát, és elrúgta magától Iulianoszt.
Elszabadulva a pengétől, Iulianosz támolyogni kezdett, aztán a padlóra zuhant. Pajzsa hangosan csattanva hullott mellé a földre.
Priaposz mosolyogva állt fölötte.
- Lehetséges, hogy halandó fegyverek nem vehetik el az életedet, öcsikém, de a halhatatlanok igen.
A Grace-t fogva tartó erő felengedett. Amilyen gyorsan csak bírt, odaszaladt a földön fekvő, vérrel borított Iulianoszhoz. A férfi szaporán, élesen szedte a levegőt, egész teste rángott.
- Ne! - zokogta Grace, és ölébe vonta Iulianosz fejét. Rettegve nézte a csupasz oldalán tátongó sebet.
- Az én drága Grace-em - mondta Iulianosz, és kinyújtotta egyik vérrel borított kezét, hogy megérintse a lány arcát.
Grace letörölte a vért a férfi ajkáról.
- Ne hagyj el, Iulianosz - könyörgött.
A férfi arca megrándult a fájdalomtól. Keze lehanyatlott, küzdött a lélegzetvételért.
- Ne sírj értem, Grace. Nem érdemlem meg.
- De igen!
A férfi megrázta a fejét, és erősen megszorította a lány kezét.
- Te vagy a megmentőm, Grace. Nélküled soha nem ismertem volna meg a szerelmet. - Nyelt egyet, és a lány kezét a szívére vonta. - És soha nem találtam volna újra magamra.
Grace nézte, ahogy a fény megtörik a szemében.
- Ne! - sikoltott újra, a férfi fejét a mellén ringatva. - Nem, nem, nem! Nem halhatsz meg. így nem! Hallasz engem, Iulianosz? Nem hagyhatsz el! Kérlek, kérlek, ne hagyj el! Kérlek!
Grace szorosan ölelte a férfi testét, a szívéből, a lelkéből tört fel a kínzó zokogás.
- Nem! - szenvedélyes sikoltása visszhangzott a teremben.
Grace látta, hogy Priaposz szó szerint elfehéredik a hangra. Villámcsapásszerű csattanás hallatszott, és ragyogó fehér fény villant fel, ahogy Aphrodité megjelent előttük. Leírhatatlan volt az istennő arcán tükröződő kín, amint Iulianosz hideg, halovány testére nézett.
Az istennő kék szeme hitetlenkedve meredt Priaposzra.
- Mit tettél? - kérdezte.
- Becsületes küzdelem volt, anyu. Ő vagy én. Nem volt választásom.
Megkínzott sikoly tört fel, egyenesen Aphrodité szívéből.
- Magamra idéztem Zeusz és a Párkák haragját, hogy szabadságot adhassak neki. Mit gondolsz, ki vagy te, hogy ezt műveld? - úgy nézett Priaposzra, mintha a puszta látványától undorodna. - A testvéred volt!
- A fattyú fiad volt, de a testvérem sosem. Aphrodité rikoltott haragjában.
- Hogy merészelsz?
Amikor az istennő Iulianoszra fordította a tekintetét, Grace jól látta a gyászt az arcán.
- Drága Iulianoszom - zokogott Aphrodité. - Soha nem lett volna szabad hagynom, hogy bántsanak. Édes Ciprus, mit követtem el önzésemben? - Térdre esett a fia mellett. - Egyedül hagytalak, amikor védenem kellett volna téged.
- Ó, maradj már, anyu - mondta Priaposz, mint akit untat anyja fájdalma. - Iulianosz is tudta, amit mi mindannyian, már az idők hajnala óta. Te csakis magadra gondolsz, és hogy mi mit tehetnénk érted. Ez vagy te. Iulianosztól eltérően mi, többiek már évezredekkel előbb megtanultuk ezt elfogadni.
Aphroditére nem voltak jó hatással e szavak. Arca gránitkeményre merevedett, amikor istennőhöz méltó kecsességgel és méltósággal felegyenesedett.
Szemöldökét felvonva meredt Priaposzra.
- Szóval azt mondtad, becsületes küzdelem volt? Nos, lássunk egy valóban becsületes küzdelmet! Thanatosznak még ki kell követelnie Iulianosz lelkét. Még nem késő megmenteni. Csak annyit kell tennem, hogy újra megindítom a szívét.
Grace érezte, ahogy Iulianosz testét hirtelen meleg veszi körül.
Hátrahajolva figyelte a körülötte örvénylő aranyszín aurát, amitől az oldalán lévő seb összeforrt. Farmerja lassan semmivé lett, helyét arany lábszárvédő és saru foglalta el. Az arany hullám a mellkasa felé húzódott, beborítva valami régi aranypáncéllal és sötétvörös bőrrel. Sötétbarna bőrpánt borította a karját.
Iulianosz elkékült arcszíne is elenyészett.
Hirtelen mélyen fellélegzett, és egész testében megrázkódott, aztán kinyitotta a szemét. Felnézett Grace-re, és elmosolyodott, olyan mosollyal, amely a lányt a lelke legmélyéig felmelegítette.
Grace az ajkába harapott, ahogy a boldogság szétáradt benne. A férfi élt!
- Hogy a kénköves pokolba? - üvöltötte Priaposz. Egy női alak jelent meg előttük, nyugodtan lebegve. Fekete haja csillogott; Priaposzra meredt.
- Ahogy az anyád is mondta, itt az ideje, hogy becsületesen megharcoljunk, Priaposz. Régóta esedékes már. És most nincs itt Alexandria, hogy elvonja Iulianoszt a bosszújától.
- Hogyan? - kérdezte Aphrodité. - Hogy mondtad, Athéné?
- Azt mondtam, Priaposz szándékosan küldte őt Iulianoszhoz, hogy visszatartsa, amíg ő maga a templomodba menekült, félve Iulianosz haragjától.
Priaposz arckifejezéséből Grace jól látta, hogy az istennő igazat mondott. Az isten szája gúnyos mosolyra görbült.
- Athéné, te áruló szajha. Mindig is kivételeztél vele.
Athéné nevetve tűnt föl Aphrodité mellett.
- Soha senki nem kivételezett vele. Épp ezért lett belőle a legkiválóbb harcos, akit Spárta valaha felnevelt. És ez az, ami most képessé teszi rá, hogy szétrúgja a segged.
Iulianosz kiegyenesedett. Az arcán megjelenő kegyetlen kifejezés láttán fagyos hullám öntötte el Grace-t.
Aphrodité Iulianosz és Priaposz közé állt, és ahogy Iulianoszra tekintett, Grace látta a szemében tükröződő büszkeséget.
- Ez a második alkalom, hogy életet adok neked, Iulianosz. Sajnálom, hogy az első alkalommal nem voltam olyan anyád, mint amilyenre szükséged lett volna. Elképzelni sem tudod, mennyire örülnék, ha képes lennék ezen változtatni. De most csak annyit tehetek, hogy biztosítalak a szeretetemről, és áldásom adom rád.
Aphrodité Priaposzra nézett.
- Na és most menj, és rúgd szét az elcseszett kis seggét.
- Anyu! - siránkozott Priaposz.
Iulianosz bátyjára fordította tekintetét. Megpörgette a kardját maga körül, és közelebb lépett hozzá.
- Készen állsz?
Priaposz figyelmeztetés nélkül támadott. Nem mintha ez számított volna.
Grace álla leesett, ahogy a küzdőket nézte. Bár korábban is úgy látta, Iulianosz rátermetten harcol, az semmi volt ahhoz képest, ahogy most küzdött.
Olyan sebességgel, olyan ügyesen mozgott, amit a lány addig elképzelni sem tudott.
Athéné odaállt mellé. Kinyújtotta a kezét, és könnyedén megérintette a bordó selyemköntöst.
- Szép ruha.
Grace hitetlenkedve ráncolta a homlokát.
- Életre-halálra küzdenek, és te közben a ruhámat csodálod?
Athéné felnevetett.
- Bízz bennem, jól választom ki a hadvezéreimet. Priaposznak semmi esélye.
Grace abban a pillanatban fordult vissza a küzdők felé, amikor Iulianosz pajzsával oldalba ütötte Priaposzt. Az isten hátratántorodott, és Iulianosz egyenesen az oldalába döfte a kardját.
- Rohadj a Tartaroszban, gazember - vicsorított Iulianosz, és Priaposz ezernyi felvillanó fény kíséretében szertefoszlott.
Grace odafutott a férfihoz.
Iulianosz félrehajította a kardját és a pajzsát; karjába zárta, és magasra emelve körbeforgatta a lányt.
- Életben vagy! Igaz? - kérdezte Grace.
- Igen, élek!
Grace ekkor átadta magát a férfinak. Iulianosz lassan leengedte, még a páncélja is dédelgette a lány minden porcikáját. Aztán csókkal borította ajkát.
Grace hallotta, hogy valaki köszörüli a torkát.
- Elnézést, Iulianosz - mondta Athéné, amikor a férfi még mindig nem engedte el Grace-t. - Döntés előtt állsz. Szeretnéd, hogy hazaküldjelek, vagy nem?
Grace megremegett.
Iulianosz kutató tekintettel nézett le rá. Gyengéden végigsimított a lány arcán, mintha csak ízlelni akarná a bőrét.
- A századok alatt, melyekben éltem, csak egyetlen igazi otthonom volt.
Grace az ajkába harapott, kitörő könnyeivel küszködve, Iulianosz el fogja hagyni. Nagy isten, csak azt reméli, hogy valahogy kibírja majd ezt a fájdalmat.
A férfi lehajolt, és megcsókolta a lány homlokát.
- És az Grace-nél van - suttogta a hajába. - Ha ő elfogad engem.
Grace a szemét forgatta, miközben szétáradt benne a megkönnyebbülés, olyan erővel, hogy sikoltani vagy nevetni szeretett volna. De leginkább ölelni a férfitól örökké.
- Hú, Iulianosz - mondta olyan nemtörődöm módon, ami nagyon távol állt valódi érzéseitől. - Hát nem is tudom. Jóval többet elfoglalsz az ágyból, mint amennyi megilletne. És azok a rettenetes bokszeralsóid... Azokkal mi lesz? Ha visszajössz velem, azoknak menniük kell. És többé nem viselhetsz farmert éjszakára, felhorzsolja a lábam.
Iulianosz ránevetett.
- Ne aggódj. Ami az én fejemben jár, ahhoz leginkább úgyis a meztelenség illik.
Grace is nevetésben tört ki, ahogy a férfi két kezébe fogta az arcát.
Amikor megpróbálta megcsókolni, a lány huncutul
elhúzódott.
- Ja, és egyébként, ez a te páncélod?
Iulianosz összevonta a szemöldökét.
- Igen, vagyis az enyém volt.
-Megtarthatjuk?
- Ha szeretnéd. Miért?
- Mert, ó, bébi - mondta Grace, tekintetével végigpásztázva a férfi pompás testén -, irtózatosan észvesztő vagy ebben a szerelésben. Ez a cucc már önmagában garancia arra, hogy négyszer-ötször megfektesselek naponta.
Athéné és Aphrodité felnevetett.
Egy fényvillanás kíséretében hirtelen visszakerültek Grace hálószobájába, pont abba a pózba, amelyben Priaposz érkezése előtt voltak.
- Hé! - mondta Grace ingerülten. - Hol a páncél? Azonnal megjelent a sarokban, Iulianosz sisakja, kardja és pajzsa kíséretében.
- Most már boldog vagy? - kérdezte Iulianosz, és a mellkasára vonta.
- Rettentően.
A férfi felemelte a fejét, és úgy csókolta meg, hogy a lány egész teste beleremegett. Grace felnyögött a férfi szájának forró érintésétől. Az érzéstől, ahogy teste testéhez szorult.
Soha többé nem fogja elengedni.
- Egyébként...
Iulianosz egy mordulás kíséretében visszahúzódott
Grace ajkától, és gyorsan kettejükre terített egy takarót. Grace az arcáig húzta a leplet.
- Athéné - kérdezte a férfi mérgesen -, most már állandóan félbe fogsz szakítani minket?
Athéné egy cseppet sem tűnt szégyenlősnek, ahogy az ágyhoz közelített. Egy nagy aranydobozt tartott a kezében.
- Nos, elfelejtettem valamit.
- Mit? - kérdezték egyszerre, bosszankodva. Mielőtt Athéné válaszolhatott volna, Aphrodité is megjelent.
- Majd én odaadom - mondta Athénének, és kivette a dobozt a kezéből. ,,
Athéné eltűnt.
Aphrodité közelebb ment az ágyhoz, Iulianosz mellé tette a dobozt, és kinyitotta.
- Ha maradsz, akkor van itt néhány dolog, amire szükséged lesz. Születési anyakönyvi kivonat, útlevél, zöldkártya...
Aphrodité homlokráncolva meredt az utóbbira.
- Nem, várjunk csak, erre még sincs szükséged. -Grace-re nézett. - Vagy igen?
- Nem, asszonyom.
Aphrodité mosolyogva nézte, ahogy eltűnik.
- Itt van egy jogosítvány is, de ha elfogadsz tőlem egy anyai tanácsot, hagyd, hogy Grace vezessen. Nem akarlak megbántani, de szánalmasan vezetsz. - Aphrodité sóhajtott. - Kár, hogy nincs erre is egy istenünk. - Becsukta a dobozt, és odaadta Iulianosznak. - Itt van, majd később átnézed.
Ahogy Aphrodité elindult, Iulianosz odanyúlt, és megfogta a kezét.
- Köszönök mindent, anyu.
Aphrodité szemét elöntötték a könnyek. Megveregette Iulianosz kezét.
- Rettentően sajnálom, hogy nem értesültem idejében arról, mi történt a gyerekeiddel, és így őket már nem tudtam megmenteni. Nem tudod elképzelni, mennyire sajnáltam, hogy csak azután érkeztem, miután Thanatosz elvitte őket.
Iulianosz gyengéden megszorította anyja kezét.
- Ha bármire szükséged lenne, ugye hívsz? - kérdezte Aphrodité.
- Akkor is hívlak, ha épp nem kell semmi. Aphrodité felemelte és megcsókolta fia kezét. Tekintete oda-vissza vándorolt kettejük között.
- Hat unokát akarok. Minimum.
- Hé! - szólalt meg Grace, miközben előhúzott egy egyetemi diplomát a dobozból. - Adtatok neki egy doktorátust ókori történelemből? A Harvardról?
Aphrodité bólintott.
- Van ott egy nyelvészetből és klasszika-filológiából is - Iulianoszra pillantott. - Nem voltam biztos benne, mivel szeretnél foglalkozni, úgyhogy majd te választasz.
- Tényleg felhasználhatjuk ezeket? - kérdezte Grace.
- Természetesen. Ha egy kicsit jobban megnézed, ott vannak a hivatalos oklevelek.
Grace megtalálta a papírokat, és eltátotta a száját.
- Ez nem igazság, mindenből kitűnő!
- Természetesen - válaszolta Aphrodité méltatlankodva. - A fiam sosem végez másodrangú munkát.
Aphrodité elmosolyodott.
- Házassági anyakönyvi kivonattal nem bajlódtam. Úgy gondoltam, ezzel majd ti magatok szeretnétek foglalkozni. És amint Iulianosz eldönti, mi legyen a vezetékneve, az a dobozban lévő összes iraton megjelenik.
Aphrodité benyúlt a dobozba, és előásott egy kis betétkönyvet.
- Egyébként átváltottam a Makedóniában lévő vagyonodat modern pénzre.
Grace kinyitotta a könyvecskét, és felszisszent.
- Szentséges szent szar, mocskosul gazdag vagy!
Iulianosz nevetett.
- Mondtam már, hogy nagy hódító voltam. Aphrodité kinyújtotta a kezét. Megjelent benne a könyv, amelyben korábban Iulianosz volt.
- Az is eszembe jutott, hogy ennek nyilván szeretnél valami biztos helyet találni.
Iulianosz eltátotta a száját, amikor anyja átadta neki a könyvet.
- A felügyeletemre bízod Priaposzt? Aphrodité vállat vont.
- Megölt téged. Nyilván nem engedhetem el büntetés nélkül. Néha majd kijöhet. Ha jó fiú lesz.
Grace már-már sajnálatot érzett szegény Priaposz iránt.
De csak majdnem.
Aphrodité lehajolt, és arcon csókolta Iulianoszt.
- Mindig szerettelek. Csak nem tudtam, hogyan mutathatnám ki.
Iulianosz bólintott.
- Azt hiszem, ez történik akkor, ha az embernek istennő az anyja. Végül is nem várhatsz tőle szülinapi partikat és házi készítésű ételeket.
- Ez igaz, bár sok más ajándékot adtam neked, amelyeket a barátnőd szemlátomást értékel.
- Ha már erről van szó - szólalt meg Grace, ahogy felmerült benne egy gondolat. - Nem lehetne kicsit mérsékelni azt, amivel úgy vonzza a nőket, mint a mágnes?
Aphrodité gonoszkodva meredt rá.
- Gyermekem, csak nézz végig a pasin. Hát melyik épeszű nő nem akarná őt az ágyába? Meg kellene mindet vakítanom, vagy őt kopasszá és kövérré változtatnom.
- Hát rendben. Akkor ezzel inkább megtanulok együtt élni.
- Magam is úgy gondoltam - Aphrodité eltűnt, Iulianosz Grace válla köré fonta a karját, és odahúzta magához a lányt.
- Fájdalmaid vannak?
- Nem, miért?
- Mert szeretném a nap további részét ágyban tölteni és szeretkezni veled.
Grace megharapdálta a férfi arcát.
- Ó, ez igazán jól hangzik!
Iulianosz megcsókolta.
- Jaj, várj - mondta elhúzódva.
Grace összevonta a szemöldökét, ahogy a férfi kiszállt az ágyból, megragadta a könyvet, kidobta a folyosóra, és becsukta az ajtót.
- Mit művelsz? - kérdezte Grace.
Iulianosz visszaballagott az ágyhoz azzal a lassú, laza járásával, ami Grace-t feltüzesítette, és elakasztotta a lélegzetét. Bemászott az ágyba, akár egy ügyes, meztelen vadállat, és forrón, buján meredt a lányra.
- Mindent hall, amit csak mondunk. És személy szerint én nem szeretném, hogy ezt hallja.
Grace levegőért kapkodott, ahogy a férfi az oldalára hengerítette.
- Vagy ezt - mondta, és becsúsztatva kezét a combja közé, kíméletlenül izgatta az érintésével.
A lány gerincéhez simult.
- És legfőképpen azt nem akarom, hogy ezt hallja.
Ajkával a lány nyakára tapadt, kezét belső combjára tette, szétfeszítette Grace lábát, és mélyen belehatolt.
Grace felnyögött az élvezettől.
- Kétezer évet vártam rád, Grace Alexander - suttogta a fülébe a férfi. - És ennek az időnek minden másodperce megérte.

Epilógus
Egy évvel később
Iulianosz kinyitotta a kórházi szoba ajtaját. Nyomában Selenával és az anyjával nesztelenül belépett; nem akarta zavarni Grace-t, ha esetleg pihen.
Ahogy meglátta az ágyon, félelem szorította össze a szívét. Olyan sápadtnak és gyengének tűnt, hogy megrettent. Nem bírja ki, hogy így kell látnia.
Grace volt az ereje. A szíve. A lelke. Minden, ami csak jó az életében.
A gondolat, hogy elveszítheti, több, mint amit elviselni képes.
Grace kinyitotta a szemét és rájuk mosolygott.
- Sziasztok - suttogta.
- Hello, kislány! - mondta Selena. - Hogy érzed magad?
- Kimerülten, de különben jól.
Iulianosz lehajolt hozzá, és megcsókolta.
- Szükséged van valamire?
- Mindenem megvan, amire valaha szükségem lehet - válaszolta Grace sugárzó arccal.
Iulianosz elmosolyodott.
- Nos, hol vannak az unokáim? - követelődzött Aphrodité.
- Elvitték megmérni őket - mondta Grace. Mintegy végszóra, a nővérek betolták a bölcsőket.
Ellenőrizték Grace és a babák karszalagjait, aztán csendben kimentek.
Iulianosz csak annyi időre mozdult el Grace mellől, hogy gyengéden felemelje a fiát. Öröm öntötte el, ahogy a karjában ringatta az apró gyermeket. Grace sokkal többet adott neki, mint amit valaha is képzelt. És sokkal többet, mint amit megérdemelt.
- Ő Niklos James Alexander - mondta, odaadva a babát az anyjának. Aztán felemelte a lányát. - Ő pedig Vanessa Anne Alexander - tette anyja másik karjába a kislányt.
Aphrodité ajka megremegett, ahogy az unokájára nézett.
- Rólam nevezted el?
- Mindketten így akartuk - mondta Grace.
Könnyek csorogtak le Aphrodité arcán, ahogy felváltva nézte a két babát.
- Ó, itt vannak az ajándékok kettőtöknek.
- Anyu! - vágott közbe élesen Iulianosz. - Kérlek, ne adj nekik ajándékokat. Csak a szeretetedet.
Aphrodité visszaszívta a könnyeit, és elnevette magát.
- Rendben. De ha mégis meggondolnád magad, csak szólj.
Grace figyelte Iulianoszt, amint Niklos kopasz fejecskéjét simogatja. Nem hitte volna, hogy ez lehetséges, de abban a pillanatban még jobban szerette a férfit, mint korábban.
Minden nap áldás volt, amit együtt tölthettek.
- Tudjátok, mit - monda Selena, miközben kivette Vanessát Aphrodité kezéből. - A könyvesboltban jártam tegnap, és Priaposz eltűnt. Pár napja telihold volt.
Bármibe lefogadom, hogy most épp mocskos szexet művel valakivel.
Mind elnevették magukat.
Kivéve Iulianoszt.
- Valami baj van? - kérdezte Grace.
- Azt hiszem, kicsit bűntudatom van miatta.
- Bűntudatod? - kérdezte Selena hitetlenkedve. - Priaposz miatt?
Iulianosz az újszülöttekre és Grace-re mutatott.
- Hogy tudnék ellenséges lenni vele? Az átka nélkül ti sosem lennétek nekem. Nagy szívás volt, az igaz. De így a végén azt kell mondanom, több, mint megérte.
Mind várakozva néztek Aphroditére.
- Mi van? - kérdezte ártatlanul. - Ne mondjátok, hogy most meg ki akarjátok szabadítani? Megmondtam, majd ha eleget bűnhődött...
Selena a fejét rázta.
- Szegény Priaposz bácsi - gügyögött Vanessának.
- De csúnya, rossz kisfiú volt.
Egy ápolónő nyitott be az ajtón, és habozva megállt a küszöbön.
- Khmm, dr. Alexander - mondta Iulianosznak -, van kint egy pár, azt állítják, a rokonai. Ők... izé... -suttogássá halkította a hangját. - Motorosok.
- Hé, Iulianosz - kiáltott be Erósz az ápolónő háta mögül. - Mondd meg ennek a Gorgónak itt, hogy minden oké velünk, hogy végre bemehessünk, és körbeugrálhassuk a bébiket.
Iulianosz nevetett.
- Minden rendben, Trish - mondta az ápolónőnek.
- Ő a bátyám.
Erósz pofákat vágott Trishre, miközben Psychével benyomultak.
- Valaki emlékeztessen, hogy küldjek rá egy kis rontást kifelé menet - mondta, amikor az ápolónő becsukta az ajtót.
Iulianosz felvonta a szemöldökét.
- Megint el kell koboznom a nyiladat?
Erósz nyelvet nyújtott rá, miközben odament Selenához, és kivette a kezéből Vanessát.
- Ó, micsoda kis szívtipró lesz belőled! Fogadok, hogy a kisfiúk csapatostul űzik majd.
Iulianosz arca elhalványodott. Visszafordult az anyjához.
- Anyu, mégis van egy ajándék, amit szeretnék. Aphrodité reménykedve nézett rá.
- Beszélnél Héphaisztosszal, hogy készítsen egy erényövet Vanessának?
- Iulianosz! - Grace nevetve kapkodta a levegőt.
- Nem kell sokáig viselnie. Csak úgy harminc-negyven évig.
Grace a szemét forgatta.
- Milyen jó, hogy van anyukád is - mondta az Erósz karjában szendergő babának. - Mert apu egyáltalán nem jó fej.
Iulianosz mérgesen ráncolta a szemöldökét.
- Nem jó fej? - ismételte. - Fura, ezt nem mondtad aznap, amikor megfogantál ezzel a kettővel.
- Iulianosz! - kiáltott rá Grace égő arccal. De hát régen megtanulta már, hogy a férfi javíthatatlan.
És ő pont így szerette.